Feleségem nevében is köszönöm szépen a sok támogató és vígasztaló levelet Babu ügyében. Többet nem írok róla, újbóli eljöveteléig feldolgozzuk magunkban a dolgot. Szólnék viszont pár szót arról, ami ugyanazon a szerencsétlen szerdai napon történt. Ez már jóval vidámabb sztori.

Szóval (mint általában hétköznap délutánonként) dolgoztam, csak Istencsászárné és Apám voltak otthon. Egyszer csak csöngettek. Az ajtóban saját bemutatkozása szerint Szabó Zoltán állt, aki a Tanár Urat kereste. Apámra illik ez a titulus, ezért magára vállalta a posztot. A fickó (Istencsászárné elbeszélése szerint) eléggé lepukkantnak nézett ki, de Apám - mint minden betérő vendéget - vodkával itatta (holott ő sosem iszik töményet - úgy tűnik, az alkoholizmust mások itatásában éli meg). Zoltán azt mondta, hogy Apám tanítványa volt nagyon régen, s most szervezik az osztálytalálkozót. A József Attila Gimnáziumban. Apám viszont soha nem tanított ott. Mikor Zoltán megkérdezte, hol tanított, s Apám az egyiket megmondta, az általatok is most már biztosan várt "ja, persze, hogy ott" reakciót kapta. Miután meghívta Apámat a következő héten tartandó osztálytalálkozóra, felvázolta nagyszerű históriáját, mely nekünk egy elszalaszthatatlan lehetőséget jelentett. Ő Németországban dolgozik, a Samsung cégnél. Itt pár éve az a szokás, hogy pénzjutalom helyett valamilyen terméket vihetnek haza ingyen. Tavaly mosógépeket, idén plazmatévéket. Most is van nála otthon egy 106 centis, 690 ezer forint értékű, amit potom 47-ért nekünk átad. Állvánnyal és egy ajándék DVD-lejátszóval. Ekkor hívtak fel engem telefonon, én pedig a hallottak ismeretében rávágtam, hogy köszönjük szépen, hozza bátran, megvesszük tőle azt a plazmatévét. Zoltán távozáskor ELŐRE kérte Apámtól az 50 ezrest, aki még szép, hogy fityiszt adott neki lóvé helyett. Gondolhatjátok, azóta sem láttuk (Zoltánt, Apámat többször is), nem hozott egy tévét sem.

Nahát. Az addig még rendben, hogy Apám veleszületett hiúsága miatt mindenkinek elhiszi, hogy ismeri őt (meg nem is emlékezhet minden tanítványára), de ha már valaki diplomás embereket (akikről feltételezzük, hogy némi logikát és intelligenciát is magukba szívtak az egyetemen - bár elég sok ellenpéldát tudnék hirtelen mondani, úgyhogy ezt felejtsük is el) akar beugratni egy ilyen nem is rossz trükkel, pont ott rontja el, hogy ELŐRE kéri a pénzt? Hova süllyed a világ? Még a rekettyés foglalkozás is meglehetős gazdasági nyomás alatt van a mai időkben. Már a szélhámosok eszére sem lehet számítani?

Február 27-e óta vártuk Babut. Egészen meglepő módon váratlanul érkezett, nem számítottunk rá. De akartuk, nagyon akartuk. Már hosszú évek óta. El is kezdtem írni egy harmadik blogot kicsiny életének minden momentumáról, kettőnk izgalmáról, a gyerekvárás örömeiről. 34 posztot írtam, s pár nap múlva akartam publikussá tenni. Minden rendben volt Babuval, egészségesen fejlődött. Tegnap voltunk a kötelező ultrahangon. Betöltötte a 10. hetét és a 11.-be lépett. Láttuk a fejét, a testét, és én annyira, de annyira büszke voltam! Aztán azt mondta az orvos, hogy Babu csak 6 centis, 9 hetes méretű, és egyáltalán nincs szívhangja. Nincs vérkeringése. Megállt a fejlődésben. Ma a feleségem befeküdt egy napra a kórházba, és megszakították a terhességet. Tudom, hogy sokkal jobb, hogy most halt meg Babu, mielőtt még élni kezdett volna, mintsem pár hónappal később, vagy nem született valamilyen borzalmas rendellenességgel, de akkor is... Nagyon, nagyon szomorúak vagyunk. Nagyon vártuk. Mondhatnék olyan közhelyeket, mint "az élet kegyetlen" meg "a jók korán halnak" meg "miért pont velünk történik ilyen", de sok értelme nem lenne. Most nincs kedvem írni. Boldog húsvétot.

Minap ki kellett ugranom a melóból pár fülesért a Media Marktba. A fülesen most egészen pontosan a mikrofonos fejhallgatót értem, ha pofonra lett volna szükségem, azt házon belül is megkaphattam volna. Ahogy nézelődtem a polcok között, feltűnt, hogy egy fickó ugyanolyan fülest akar vásárolni, mint amilyet én otthonra vettem pár hónappal ezelőtt. Nem rossz egyébként, csak rövid használat után (monnyuk fél-egy óra) már nagyon kellemetlenül szorítja a fülünket. Hiába 2870 forint, annyit mégsem ér emiatt. Egy teljes percig morfondíroztam, mert nem nagyon szeretek ilyen hülyeségek miatt idegeneket megszólítani (úgy általában semmiért sem), de aztán úgy döntöttem, megóvom egy csalódástól, ezért odaléptem hozzá, s nagyon kedvesen felvilágosítottam, hogy a helyében nem vennék ilyet, mert bár nem vagyunk drága feleségemmel kimondottan wasserkopfok, de minket szorít. Ő kedvesen megköszönte, kitette a kosarából, s másikat választott. Nem azért, de tudok ám nagyon kedves és hasznos is lenni a felebarátaimhoz. Néha Tímár Mihály vagyok. Aranyember.

Van köztetek olyan diszkócica, aki Dromedár márkájú farmert visel? Ha igen, akkor egypúpú?

Van sisakom, kesztyűm, és tegnap egy BBB napszemüveget is vettem retinám védelme érdekében, de egy valami nagyon hiányzik továbbra is. A levegő. A Hungária körúton visz az utam, s nem egy esetben eléggé komolyan marja a torkomat a benzingőz. Éppen ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy mindenképpen szereznem kell egy légzésvédő maszkot. Kicsit ugyan viccesen fogok kinézni a Mortal Kombat SubZero-jaként, de a fontos az, hogy megfelelő tisztaságú levegőhöz jussak felfokozott fizikai állapotomban. Mellékesen jegyzem meg, hogy bicillizéseim során átlag ötször kell megállnom orrot fújni. Ez az időjárás enyhülésével biztosan kevesebbre fog redukálódni (kivéve a nyári, algériás időszakot), de addig is: hogyan fújjak orrot maszkban? Itt is van valami olyan technika, mint a búvárok ruhába vizelése? Belegondolni sem merek. :))

Mivel az általam végigjárt pár biciklisboltban ilyet nem tartanak (miért is?), elmentem egy munkavédelmi eszközöket áruló egységbe. A prospektusukban kinéztem egy pofás darabot (nem eldobhatós), de a helyszínen voltam csak kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy ehhez a helyre kis eszközhöz még két légszűrőt is kell venni. Nem azok ára (darabonként ezerpárszáz), hanem tenyérnyi mérete rettentett el. Ha be is tudnám szuszakolni a sisakom alá, akkor is csak kicsit festenék bénábban, mint az állatkerti kisállat-simogatóban a rozmárkölyök. Éppen ezért ismét a ti segítségeteket kérem. Olyan maszkot szeretnék (csak orra- és szájravalót, nem teljes arcosat), amivel tudok lélegezni a városi bűzben, de nem kell hozzá külön oxigénpalackot cipelnem sem a hátamon, sem az arcomon. Ha esetleg tudtok ilyenről, áráról és lelőhelyéről, bátran írjátok meg emilben! Köszi!

Tavaly október közepe óta (# 752) nem használtam a bicillit, csak néha kukkantottam be a ponyvája alá. Csendesen aludt. Most, hogy talán újra eljön a tavasz, már nem csak jégvirágok nyílnak az utak szélén (jaj, maga egy költő!), és van némi esély rá, hogy a jegesmedvék elszállnak észak felé, gondoltam egy nagyot, kimostam az összes téli felszerelésemet (kabát, kesztyű, sapka), tehát már tutira jönnie kell a jó időnek, és szépen kivezettem a bicillit vackából. Hála az én alapos ápolásomnak (jobban eltettem, mint egy gondos nagymama a befőttet), csak a gumikat kellett felfújni, amúgy csilli-villi volt a gép. Érdekes, de úgy emlékeztem, hogy méregzöld a színe, s csak a ponyva lecibálása után derült ki, hogy kék-ezüst. Tökjó. Vettem előző nap egy apró SKS pumpát a Teszkóban (hátha útközben pumpálni kell egy esetleges belsőcsere után a kereket, és nem akarom eltolni a benzinkútig) és egy fekete-citromsárga dudát. Ezzel nem a járókelőket akarom rémisztgetni, csak önmagam szórakoztatására vásároltam. Eljátszottam a gondolattal, hogy a rózsaszín elefántot vagy a sárga kutyát veszem, de azokat azért nem mertem megkockáztatni. A pumpát amúgy csak nagy nehezen és sok fejtörés után tudtam használni, mert két kimeneti nyílás van rajta, és a levegő pont azon ömlött ki, amelyiket nem tudtam rákényszeríteni a szelepre. A melóban gyorsan összehívtam egy válságstábot, és megoldottuk a problémát.

Múlt kedden már bicillivel mentem és jöttem munkába/munkából. Minőségi váltás a békávé, de még a kocsi után is. Mintha ki sem hagytam volna fél évet, beértem 30 perc alatt, és ki sem fulladtam nagyon. A több réteg ruhám ellenére egy kicsit ugyan megfáztam, napokig fújtam az orrom és (ahogy Apám mondja) prüszköltem, mint a vemhes kandúr. Az immunrendszeremen még javítani kell egy cseppet. Bosszúból többet nem is mentem bringával a héten. De ma újra! :))

Hadd szóljak viszont pár szót a mostanában egyre divatosabbá váló biciklis-fikázásról. A helyzet az, hogy egyesek (nem az én reszortom eldönteni, nagystílűbbek-e ők, mint azok, akik nem ezt mondják) azt hangoztatják, hogy vannak a "profi" kerekezők (ők), és az összes többi, akik csak "szobabiciklisek" vagy "hétvégi bringások". Ez attól függ, hogy félmillás gép van alattam, vagy attól, hogy tudok kulturáltan közlekedni? Szerinted? Bevallom őszintén, én soha nem voltam semmilyen hobbi vagy passzió fanatikusa, sosem volt csúcskategóriás számítógépem, ezer megawattos házi hifim, nem nyomtam tele a kocsijaimat soha sem optikai tuninggal, sem plusz száz lóerővel. Egyrészt sosem kerestem annyira jól, hogy ezt megtehettem volna, másrészt valahogy mindig kifolyt a pénz a kezeim közül ahhoz, hogy ilyen költséges hobbira kuporgassak. Meg nem is érdekelt semmi annyira. Ha ez középszerűség, akkor középszerű vagyok. Bár, szerintem annak semmi köze a földi javak hajszolásához...

Éppen ezért nincs félmilliós bicillim sem. Ha lenne rá pénzem, sem vennék olyat, mert annyira nem érdekel a téma. Az én bicillim 20 ezer forint volt a Decathlonban, és képzeld, el tudok vele karikázni a melóba, és vissza! Szó se róla, nem fogok vele downhillezni, de nem is akarok. Konzumkerékpár. :)) Nincsen biciklisruhám sem. Sport cipőben, farmerben és pulóverben (nyáron rövidgatyában és ujjatlan pólóban), sisakkal, napszemüvegben és ujjatlan kesztyűben biciklizem. A kulacstartómban is csak egy félliteres kólás (esetleg Cappy-s) palack van vízzel töltve. Ahol bicikliút van, ott azon haladok, ahol nincs, ott az úttesten. Ha egy gyalogos előttem ténfereg, illedelmesen jelzek neki, és nem kezdek el anyázni. Ha egy szembejövő biciklis köszön nekem, visszaköszönök. Ha valakivel rendszeresen találkozom, előre biccentek neki. Amúgy nem köszöngetek minden szembejövőnek. Nem nézem le azt, akinek olcsóbb a bringája (tudom, nem sok ilyen van, de a Penny Marketben már 13 ezerért, a Teszkóban 10-ért lehet kapni :)), s bár ellenzem, de nem nézek csúnyán arra, akin nincs sisak. Az ő feje, nem?

Röviden ennyi a biciklis "hitvallásom". Nekem az a fontos, hogy gyorsan (a városi forgalomhoz képest nagyon gyorsan) és viszonylag biztonságosan eljussak A-ból B-be (közben még mozgok is), és tökéletesen lesz*rom, hogy a magukat vérprofinak tartók a több százezres bringájukkal megelőznek, és esetleg magukban "lemazsoláznak". Jönnek még ők a death metal klubba! Bicillizni jó. Punktum.

Ma Istencsászárnéval és Anyámmal együtt mentünk vásárolni a Savoya Park-i Auchanba. Anyámmal ketten álldogáltunk egy gondola végén (ami csak szaknyelven gondola, igazából árukat tesznek rá, és elsüllyedne a vízben), mikor arra ténfergett egykori általános iskolás rajztanárnőm, aki még mindig Anyám kolleganője, így szerencsétlenségemre felismert minket. Utoljára 15 évvel ezelőtt láttam, de szerinted miért nem kerestem soha a társaságát? Nem tudom, ő esetleg egy féreglyukon keresztül jött 15 évvel későbbre? Mert még mindig ugyanúgy beszél velem, mint nyolcadikos koromban (persze, akkor nem volt fülbevalóm és szakállam). Bár, akkor sem voltam kimondottan lányos alkat.

- Jaj, hát alig ismerlek meg! Hány fülbevalód van? Egy, kettő, három! Nagyon férfias lettél! És hogy megnőttél! És ez a szakáll is! Milyen férfias lettél! Segítesz anyunak vásárolni? Hát, ez szép tőled!

Már akkor is tudtuk, hogy nincsen valami rendben vele, de most már tiszta, hogy a nő skizofrén. Az egyik fele azt mondja neki, hogy 1991-et írunk, és most sétáltam ki az órájáról, míg a másik fele nem tudja hová tenni, hogy miért változtam meg ennyire pár perc alatt. Már régen is volt, hogy besétált napszemüvegben az órára, és bőszen hangoztatta, hogy az az ő szuverén joga, mit visel magán. Csoda, hogy néha ok nélkül vagyok zavart, ha ilyen pedagógusok garmada próbált engem okítani? :))

A múltkori móka után (# 763) a Centrum Parkoló Kft újabb huncutságot eszelt ki. Most viszont már nem leszek balek, hogy bebumlizzak hozzájuk. Írtam nekik egy e-mailt, olvassátok alant. Szerintem nem fognak válaszolni, mint ahogy múltkor sem, de mit tehetnék? Bele akartam még írni, hogy "pereljetek nyugodtan, k*csögök!", de az első körben inkább moderálom magam. Ezek ennyire ráérnek?

Tavaly már írtam arról (# 713), hogy a melóban néhanap játszunk a Rune - Halls of Valhalla című játékkal. Azóta Godmode-nak hála megvan Ámérikából a Rune Gold potom 30 dollárért (postaköltséggel). Az utóbbi pár hónapban annyira belejöttünk, hogy minden este, a munka befejezte után még fél-egy órát bent maradunk, és hárman (vagy négyen, és a negyedik játékos kollegina!) hálózatban öljük egymást. Ma egy ilyen "hentelés" után biciklis kollegámmal sétáltunk a Népstadionnál lévő metró aluljáró felé, s teljesen beleéltük magunkat, hogy ebbe a tömegbe milyen jól bele lehetne ugrani azzal a széles, nagy karddal, és vérengzeni, mert senki nem figyel, gyanútlanok. :)) Lehet, hogy nem kéne ennyit játszanunk? :))

Tegnap ismét két sikertelen lakásnézésen estünk túl. Illetve, a lakásnézés sikeres volt (az elsőnél biztosan), de az eredmény nem kielégítő. Délelőtt Rákosfalvára mentünk. Nem rossz környék, dolgoztam arrafelé, 5 perc trolival az Örstől. A hirdetett "saját parkoló" az utcán volt. Miért saját? Mert nem az útszélen áll a kocsi, hanem egy beugróban. Ahova bárki behajthat. Ezen az alapon nekünk is saját parkolónk van, hurrá. A lakás panelházban, első emeleten volt, a szobák egy iskola salakpályájára néztek. Biztosan csöndes környék... Nem volt rossz amúgy (49 négyzetméter 8,8 milláért), de a 30 ezer forintos rezsi (távfűtés) kicsit elrémisztett, meg amúgy sem ilyenről álmodtunk.

A másik egy vadiúj társasházban volt. Délután 3-kor találkoztunk az ügynöknővel (most hadd ne írjak semmit poént az "ügynök"-re, jó?) a Soroksári úti OBI parkolójában. Olyan ügyesen tudta az utat, hogy egy csomó kavirnyázás után mintegy 40 perc alatt jutottunk el Szigetszentmiklós legtávolabbi csücskébe. De még ott is sokáig tekeregtünk. Nem kellett volna tudnia az utat? Itt egy telken három 4 lakásos ház állt. Az elsőben már laktak, a második éppen épült, a harmadiknak csak az alapja volt meg. Először abban sem biztos a nő, hogy be tudunk-e menni, de végülis sikerült kulcsot kerítenie a kapuhoz. Az általunk kinézett lakás 58 négyzetméteres volt 12,85 millióért. Naná, hogy ilyet nem tudott mutatni a felkészült ügynöknő, csak nagyobbat, amiben már két szoba volt a nappali-konyhán kívül. Ez "csak" 16 millióba került. Mondta is, hogy ez már igazán nem nagy különbség árban, próbáljunk egy olyat venni. Anyád! Amúgy a lakás (amit mi nem láttunk, mert akkorra még nem készült el, csak az alapjain álldogáltunk pár percet) napos volt sok ablakkal, kis kerttel és kocsibeállóval. Nem is lett volna rossz, ha nem lett volna drága ahhoz képest, hogy kint volt a világ végén. A sok ajtó és ablak olyan hülyén volt elrendezve a nappaliban, hogy még egy sarokkanapét sem tudtunk volna sehova betolni. S a legjobbat még nem is mondtam: leendő nappalinktól mindössze 50 méterre száguldott el 10 percenként a ráckevei HÉV. Ezzel ugyan gyorsan beértünk volna a városba, de elég macerás ilyen sűrűn felébredni vagy ablakot csukni. Jaj, a t*künk tele van már ezzel a lakás-dologgal. Nem is érdekel tovább.

Tegnap este volt lottósorsolás. A melóban négyen együtt szoktunk játszani egy 4-es szelvényen, közösen dobjuk össze az árát, és negyedeljük a nyereményt. Eddig egy kettes volt a max. találatunk, de azt a pénzt "visszaforgattuk" két újabb hétre. Tegnap este felhívott a kollegám, aki felelős a szelvény feladásáért, s kérdezte, milyen számokat ikszeltem be. Mondtam neki, hogy próbából a múlt hetieket, hátha bejön. Kiderült ugyanis, hogy a sorsolást nem látta a tévében, a neten és a teletexten viszont még az előző hetiek voltak fent, és azt hitte, hogy nyertünk 280 milliót. Bizony, 70 millából már tudnánk lakást venni, de sajnos nem így történt. A kollegám ellenben majdnem szívrohamot kapott. :))

Ma orvosi vizsgálat volt bent a cégnél, kijött a mi remegő végtagú doktorunk (aki nem kimondottan öreg, úgyhogy vagy valamilyen betegsége lehet, vagy szimplán alkoholista), és mindenkit igen alapos, három teljes percet igénybevevő vizsgálatban részesített. Ez nem is baj, hiszen szüksége van néha még egy Istencsászárnak is arra, hogy a jéghideg sztetoszkópot a mellkasára és a hátára tapasszák, és otthon biztosan nem olyan megbízható a digitális Omron vérnyomásmérő, mint a doktor pumpás eszköze. Mikor egyeztettük adatainkat (pontosabban: ő az enyémet), a nevem után felolvasta a cégnél betöltött pozíciómat. Csakhogy nem azt olvasta, hogy "grafikus és rendszergazda", hanem azt, hogy "grafikus és menedzsergazda". Megértem én, hogy a látása már nem a régi, meg egy pár betű már kiesett a fejéből, és ezért olvasni sem tud nagyon, és tulajdonképpen az is megbocsátható neki, hogy ebben a felgyorsult, nyugatot majmoló világban naponta születnek új, divatos munkakörök külföldiül, ezért nem javítottam ki.

De vajon mit csinálhat egy menedzsergazda? Menedzsereket nevel? El tudnám képzelni magam, amint nagy bajusszal, lekonyuló szélű posztókalapban, gumicsizmába gyűrt kheki nadrágban egy ostorral állok az udvar közepén, köröttem pedig a menedzserpalánták Gucci és Armani öltönyben, Patek Fülöp órával karjukon négykézláb törleszkednek a ganajos csimmámhoz, hogy ugyan már, szórjak közéjük még egy önmegvalósítási projekttervet. Az lenne a szép munka!

Évek óta nagyokat kacagok, ha a Budai Skála alsó szintjén lévő Kaisers-ben vásárolok. Van ott ugyanis egy állvány tele plüss állatokkal, amik különböző árkategóriájúak. Most ugyan sikerült a tetején trónoló táblácska egyik oldalát átmatricázni, de a másik oldalon megmaradt az eredeti, kérlelhetetlenül mulatságos kiírás. Nem tudom, ki fogalmazta ezt, de Grétsy László fizetés nélkül, sírva rohanna ki a kasszák között. 10-től felfelé (a 12-est kivéve) még véletlenül sem sikerült eltalálni a toldalékot. :))

Azt nem mondtam el, hogy csütörtökön munka után - ezúttal egyedül - ismételten kibumliztam a csepeli lakáshoz. Csak felmérni a közlekedést és a környéket sötétben, munkaidő után is. A Népstadiontól egy óra volt az út, hazafelé Kelenföldre szintén annyi. Mondanom sem kell, hogy a pasas ismét kint állt a kapuban, s szerintem ismét észrevett.

Csak illusztráció, ennél azért szebb volt.

Ekkor én minden feltűnést kerülve, egy erdőtűz elől menekülő örvös tatu kétségbeesett mozdulatait utánozva iszkoltam el a helyszínről. Mondtam is Istencsászárnénak, a faszi esti programja lehet, hogy kint álldogál a kapuban. Eztán nagyot kacarásztunk, mikor rávilágított, hogy a fickó meg azt gondolhatja, hogy nekem az a hobbim, hogy minden egyes nap elzarándokolok az utcájába. :))

Pénteken estefelé újra visszatértünk. Ezúttal négyesben Anyósommal (aki eredetileg építészeti műszaki rajzoló), és az ő barátnőjének férjével, István bácsival. Amúgy rühellem ezt a csendőrpertut, bármilyen tiszteletlenség, én bárkit visszategezek, mégha az országútnál vénebb is, de most nejem kedvéért tisztelettudó voltam. Bár, ez a "bácsizás" nekem annyira nem fekszik, hiszen csak egy generáció a különbség, s szerintem egy férfi ne bácsizza a másikat, ha nincsen köztük minimum 300 év differencia. (De az sem kötelező, hiszen Luke Skywalker sem szólítja nálánál majd' 900 évvel idősebb mesterét Yoda bácsinak.) Maradjunk az Istvánbánál, az legalább "modern" (már vagy 30 éve :)). Szóval, Istvánbá szerintünk iparművész, de meghökkentünk, mennyire ért az építészethez és statikához. Igen, vásárlás előtt meg kell nézetni valakivel a lakást, aki ért hozzá. Mert ugye Istencsászárné tanítónő, ő el tudná dönteni az eladó gyerekéről, milyen értelmi és szociális adottságokkal rendelkezik, én pedig meg tudnám mondani egy számítógépről, hogy mit kellene egy adott funkció gördülékeny futattásához bővíteni benne, de az ötödikes környezetismeret könyvemből tudom, hogy az utolsó polihisztor Hermann Ottó volt, s nem érthet mindenki mindenhez. Tényleg, erre az egy fejezetcímre tisztán emlékszem: "Hermann Ottó, az utolsó polihisztor". Azt hiszem, kissé elkanyarodtam. :))

Istvánbá alaposan átnézte a lakást, egy halom olyan dolgot kérdezett a tulajtól, amiknek az egyik felét nem értettem, a másik felére meg nem emlékszem, s hazafelé úton már mondta is a konklúziót. Megpróbálom felidézni. Ott kezdődik, hogy a faszi ragaszkodik a foglalóhoz, és egy fillért sem enged a 7,8 millióból (mondjuk, ezt még értettem :)). Ez a lakás viszont eléggé "fércmunka" (ezt is csak egy szakember veszi észre), ami nem ér többet 7-nél, s legalább egyet még rá kellene költeni. Ha szemléletesen szeretném érzékeltetni, akkor ahhoz a végeredményhez tudnám hasonlítani, amit akkor kapnék, ha egy égett szélű újságpapír cafatjaiból akarnék Barbie-babát készíteni egy húsvágó bárd és egy füstölt hering segítségével...

Szóval: a ház könnyűszerkezetes, a vasbeton oszlopok közé téglát tettek, amitől az egész egyfolytában mozog, s mindig meg fog repedezni a vakolat, mert azalatt (felett) szigetelés sincs nagyon. Látszottak a falakon a javítások. Szigetelve csak az utcafront van, az oldala nincs. A tetőtér sincs szigetelve, se fölül, se alul. Ha be akarjuk majd építeni később, 3-4 milliót számolhatunk arra a plusz 12 (most voltunk fent) nem is teljes értékű négyzetméterre, aminek az átlag belmagassága egy méter (mert lejt a tető, ugyebár). Az ajtók - még a bejárati ajtó is - a legócskább préselt lemezből vannak. A bejáratnál ez azért gáz, mert egy nagyobbacska óvodás be tudja rúgni a pöttyös labdájával, s utána már sorjázhatnak is be a betörők (ha van olyan betörőbanda, mely nagyobbacska óvodásokat használ ajtótörőnek). A szobák padlója szintén olcsó és silány padlólap, ami már most recsegett és mozgott (de így akár nosztalgiázhatunk is Anyám lakására gondolva, ahol a parketta csak kicsit zajosabb egy űrsikló fellövésénél). A falakban a vezetékek tok nélkül futnak, csak ki van vésve a helyük, s nem egy ízben látta Istvánbá, hogy a kapcsolónak úgy csináltak helyet, hogy az ajtófélfát gyalulták kisebbre. A fürdőszoba nagyon kicsi, a mosógép már nem is fért el benne, ellenben a radiátor szinte belelógott kádba. A fickó egyre csak mondogatta, hogy megcsinálhatta volna igényesebbre is, szigetelhette volna, bevakolhatta volna, de akkor már rögtön rátett volna plusz 3-4 milliót, s neki különben is sürgősen kell a pénz, mert meg akarja forgatni. Szerintünk a lakás nem ér 7,8 millát, ő pedig nem enged, így téma lezárva.

Nem, ide nem költözünk. Keresünk tovább, és most már bármilyen beleélés előtt felkérjük szakmai zsűrizésre Istvánbát. Addig csak gyűjtjük, csak gyűjtjük a pénzt. A végén még annyi lesz, hogy kénytelenek leszünk a XII. kerületben venni egy házat valami hülye politikus tőszomszédságában.

Nakéremszépen, a másik könyv (az első a nagyferós volt - # 828), amit karácsonyra kaptam, a Szólítsatok Brad Pittnek! volt. Egyébként nem kis teljesítmény tőlem, hogy megvettem, hiszen nem igazán szoktam könyvet vásárolni (szánom-bánom, de sajnos nincsen havi több tízezrem ilyen költséges hobbira), de ha veszek is, akkor is csak olyan írótól, akinek már ismerem valamennyire a sítlusát, olvastam pár művét. Éppen ezért nekem volt a legmeglepőbb, mikor a nagy karácsonyi hercehrucában egy (számomra) ismeretlen író könyvét vettem meg, aminek igazából még a szinopszisa sem tetszett. S itt egy pillanatra visszakanyarodnék a tudatalattimra ható narancssárgára. Erre ugyan már később, a hifi vásárlásánál jöttem rá (# 827). Persze, hogy ez a könyv is narancssárga, mint az Árpa Attiláé (# 421)!

Na, ezt a posztot is addig húztam-halasztottam, míg Tokajit meghívták a Showderbe, s Fábry előtt elmesélte a fél könyvet. Amúgy másmilyen fellépésre számítottam tőle. Gondolom, mivel több ezer kínai előtt szerepelt a forgatásokon, biztosan nem félénkségből volt olyan szemlesütős. Ilyen lenne a stíusa?

Annyit mindenképpen el akartam mondani, hogy határozottan ajánlom a könyvet. Nagyon jó. És most nem arról van szó, hogy pontosan leírja, hogyan dugott meg 10 (nem pont ennyit, elvétettem a számolást) különböző nemzetiségű nőt, hanem az egész könyv nagyon jó. Lehet belőle sokat tanulni a kínai kultúráról, tradíciókról, szokásokról, emberekről, kollégiumról, filmgyártásról, s mindemellett egy közvetlen, személyes stílusban íródott, szabadszájú hülyéskedés. Nekem nagyon tetszett. S bár valahol az olvasási kedvem egyre apadó mivoltának köszönhetően (inkább írok :)) kicsit kultúrbunkónak tartom magam (persze, ez sem Mikszáth), de meg merem kockáztatni, hogy ezt a könyvet nem most olvastam utoljára. Megvolt ugyanis benne az a plusz, amit mostanában (ha már nem olvasok :)) egyre kevésbé érzek könyvek végén: az utolsó lapoknál már kezdett hiányozni a szereplőgárda, mintha a haverjaim utaztak volna el. Két rész volt a könyvben, amiről úgy gondoltam, hogy itt idézni fogom, mindkettőt ellőtte Tokaji. Az egyik a nepáli srác pandás sztorija (a könyvben jobban van leírva), a másik kínai nevének magyarázata. Álljon itt ez.

A saját kínai nevemet rendhagyó módon magam választottam. Ez bátor vállalkozás, mert a névadás, mint annyi minden más Kínában, igazi művészetnek számít. Figyelembe kell venni a nevet alkotó szavak hangsúlyának harmóniáját, az esetleges pejoratív áthallásokat, sőt még azt is, hogy leírva milyen az összhang a két-három írásjegy között. Én a Tao Kaj nevet választottam. A nevem első eleme egy nem túl gyakori, de annál ismertebb családnév. Egy, a 4-5. században élt híres és népszerű költő, Tao Jüan-ming családneve is ez volt. A szónak létezik önálló jelentése is: "fazekas" vagy "égetett cserépedény", ami azonban ebben az esetben nem lényeges. A kaj szó jelentése "diadalének", ami kicsit ugyan patetikus, de még mindig ez volt a legjobb a szóba jöhető szavak közül, hogy a kínai nevem valamelyest emlékeztessen a Tokajira. Ha ismerőseim kérdik, mit jelent a kínai nevem, azt mondom, hogy Fazekas Viktorként lehet fordítani, viccesebb kedvemben hozzáteszem, hogy a Köcsög Győző is elfogadható interpretáció.

A forradalom ünnepén úgy határoztunk, hogy felkeressük (remélhetőleg) leendő csepeli otthonunkat kizárólag tömegközlekedési eszközöket igénybevéve. Istencsászárné tanácsára ("10 fok van, nem kell sapka") fedetlen fővel indultam útnak, s már félúton majdnem lefagytak a füleim. A 103-as buszról a Lágymányosi hídon szálltunk le, ahol nem is találtuk meg egyből a HÉV megállóját (jó, hát sosem mentünk még arra). Tíz percet várakoztunk, mire befutott a szerelvény. Az utazóközönség két hülyét leszámítva nyugodt és csöndes volt, de hát hülyék mindenhol vannak, nem? Egy megállóval sikerült is tovább mennünk, mint szerettük volna, de aztán némi gyaloglás után megleltük a buszmegállót, s éppen jött a buszunk. Kitűnő helyismeretemnek hála ("ezt a házat megismerem, innen csak két utca") sikerült 4 megállóval előbb leszállnunk, de így legalább volt időnk megismerkedni az amúgy csendes falusi környékkel. Csak a hideg, és a tőlünk nem messze játszó jegesmedvék hada zavart.

Elértünk azért a célállomásig. Pontosan egy és negyed óra alatt, amit sokkal kevesebb időre lehet redukálni, ha ott szállunk le a járművekről, ahol jó nekünk. Besétáltunk az utcába is, de közben megjelent a tulaj, s mi nem akartuk felfedni magunkat, ezért feltűnés nélkül villámgyorsan hátat fordítottunk, és próbáltunk elosonni. Nem tudom, mennyire sikerült, hiszen nem volt túl nagy forgalom az utcában (összesen hárman jártunk ott). Szerencsére már jött is a busz, felpattantunk rá, s meg sem álltunk a HÉV-ig. Azzal a végállomásig utaztunk, s túránkat megkoronázandó, beültünk Istencsászárné régi törzshelyére, a Borárostól nem messze álló Western sörözőbe egy finom estebéd és két korsó (általam elfogyasztott) sör erejéig. Micsoda szabadság nem autóval járni! Az ember ihat kedvére sört, és nem veszik el a jogosítványát!

Összegezve: gyalog (tömegközlekedve és gyalog) is nagyon tetszett a környék. Ha Anyósom ismerőse is úgy gondolja, hogy érdemes megvenni, akkor belevágunk. (Mármint nem Anyósom ismerősébe vágunk bele, hanem a lakásvásárba.) A pénzszerzésre pedig kieszeltünk egy remek módot, de majd csak akkor mesélem el nektek, ha realizálódik. Jut eszembe: boldog forradalmat!

Tételezzük fel, hogy megfelel a lakás, statikailag, építészetileg és minden olyan módon rendben van, ahogy rendben kell lennie. Akkor már csak a foglalás és a hiteligénylés van hátra. Mivel a Raiffeisennél van egy ún. "telefonos előszűrés", nem voltam rest, és felhívtam őket. A készséges fiatalemberrel folytatott 20 perces beszélgetés után sokkal okosabb lettem, mint voltam (legalábbis hitel-ügyben). Szocpolnak még a felét sem adják gyerek nélkül, és nem igazán érdekli őket, hogy Istencsászárné közalkalmazott. Kétféle kondícióról volt szó, az első a "szimpla" lakáshitel, ahol a megadott paramétereink alapján 6,1 millát kapnánk svájci frank alapon, 25 évre 44 ezres részletre. Vagy a vételár teljes összegét, ha bevonunk még egy 3-4 milliós lakást fedezetnek. Mást nem szívesen terhelnénk, ezért a második variáció szimpatikusabb volt.

A vételár 90%-át megkapnánk a Fészekrakó programmal. Ugyanúgy 25 évre havi 44 lenne a törlesztés, mert itt kisebb a kamat. Nem is kellene más lakását behúzni a rizikóba. Eddig minden szép és jó. Itt jön a huncutság. Habár ezt ügyesen kiszámolták, de nem minősül ajánlattételnek, a hiteligénylést csak akkor indíthatjuk el, ha megvan az előszerződés. Ahhoz pedig kell a 800 ezres (pontosabban: a vételár 10%-a) foglaló. Igen, foglaló. Még vissza is kérdeztem szombaton a tulajtól. Ha mégsem kapnánk meg a banktól a hitelt, akkor integethetünk az utcáról a tulajnak, amint éppen számolja a 8 kilónkat. Egy megoldás maradt: megegyezni a fickóval, hogy ne foglalót, hanem előleget kérjen (remélhetőleg ő is emberből van), hiszen mi nem fogunk visszalépni, s ha mégsem kapunk pénzt, akkor megkapja az előleg 10 százalékat, vagy mittomén. Az mégsem 800 ezer...

Persze, ha a 800-at előteremtjük valahonnan, akkor még mindig ott van az értékbecslés, a hitelbírálat, az ügyvéd, a közjegyző, a kifizetés díja. Már így is remekül mínuszban leszünk, s még elő kell teremteni egy kazal pénzt esetleges átalakításokra, bútorokra. Szép, új világ. Csak nagyanyám mondásával tudok vígasztalódni: majd lesz valahogy, olyan sosem volt, hogy ne lett volna valahogy...

Szombaton délelőtt Csepelen jártunk lakásnézőben. Bevallom őszintén, eddig csak párszor voltam Csepelen, s valahogy soha nem is nagyon volt kedvem arrafelé menni. Rosszhírűnek tartottam. Nem tudom, miért. Nem hallottam rémhíreket tömeggyilkosokról, járványokról, semmi olyasmiről, ami eleve ellenszenvet váltott volna ki bennem. Most viszont kimondottan szimpatikus a hely. Két lakást néztünk meg, az egyik egy 8. emeleti (már rossz) 50 négyzetméteres panel a központban 8,5 millióért. Szépen rendben volt tartva, de semmi pláne nem volt benne, nem kapott meg kimondottan. De a másik!

A másik Csepel kertvárosi részében (pontosabban: Királyerdőn) található, nem messze a strandtól, 10 percnyi buszozásra a központtól. Egy négylakásos, földszintes társasház 40 nm-es lakása 7,8 milláért. Az egész házat egy fickó építette 1997-ben, s maga is ott lakik a családjával, ez valamennyire garancia arra, hogy nem omlik a fejünkre pár éven belül. Ha kiköltöznek, majd átgondoljuk. :)) A háznak van egy pár négyzetméteres előtere vagy "lépcsőháza" (itt akár lehet tárolni megbeszélés szerint bicillit vagy később babakocsit), innen nyílik három lakás, a negyedik a hátsó udvarból. A ház nincsen bevakolva, de csak azért (ezt mondta), mert most lett bevonva valamilyen hiper szigeteléssel. A lakást eddig bérbeadták, és most erősen festés alatt áll, de így is láttuk, hogy jó beosztású. Két szoba, fürdőszoba, konyha plusz egy kábé 18 nm-es padlás (a 40-en kívül), ahova ugyan nem mentünk fel, mert a lépcső le volt szerelve, de a tulaj állítása szerint ott akár még egy szobát is ki lehet alakítani, mert tágas és szép. A fűtés kombi cirkó, vízelvezetés nincs, csak emésztő hátul, amit évente szippantatnak ki, s árát a vízfogyasztás arányában osztják el a lakók között. Két ablak az utcára néz, kettő egy belső autóbehajtóra. Az utca és a ház között annyi hely van, hogy be tudnék állni a kocsival, így nem kellene esténként parkolóhelyre vadászni (mint most), és kerítésen belül tudnám. Egy kicsit zavar ugyan a földszint, mert mindig magasban laktam, ahova Pókemberen kívül sokan nem tudnak felmászni (ő sem jött sűrűn), de max. rácsokat szereltetünk az ablakokra. A környék csendesnek tűnt. Ahogy eljöttünk, egyre jobban tetszett, és egyre jobban belelovalltuk magunkat (a távolság megszépíti az emlékeket :)), s most már ott tartunk, hogy pénteken Anyósommal és az ő egyik olyan ismerősével, aki ért az építészethez és statikához (nem, nem statiszta) négyesben újra kimegyünk. Addigra a hiteles ismerősünk ki tudja deríteni a neki küldött adatokból, hogy megadná-e a hitelt (90%-ot) a bank, s ha minden rendben lenne, akár rögtön (vagy pár napon belül) már le is foglalóznánk az addig innen-onnan megszerzett 800 ezer forinttal. Nyár előtt költöznénk is.

Nagyon izgulunk. Ennyi pénzért ajándék lenne ez a lakás, de addig még többször kimegyünk, egyszer tömegközlekedve is, hogy mennyire veszélyes a környék. Ha esetleg csepeli vagy, vagy valamennyire ismered a közbiztonságot, közlekedést, bármit arról a környékről, köszönettel veszem, ha írsz egy emilt nekem az ügyben, hogy azelőtt derüljön fény valami csúnya dologra, hogy megváltoztathatatlan lépésre szánnák magunkat, vagy elherdálnánk ennyi pénzt... Köszi!