Tegnap családi banzájt tartottunk, ugyanis Anyám X. születésnapját ünnepelte (mi pontosan tudjuk, ő mikor született). De másnak is most volt a szülinapja: Nagyapámnak. Ő váltig állítja, hogy ugyanazon a napon született (csak pár évvel korábban), mint Anyám, de a személyiében március 12 van. Szerencséjére ezt az állítását senki nem tudja ellenőrizni, ugyanis nagyon kevesen vannak, akik akkor is éltek már, mikor ő született. Nagyapám 90 éves. Szóval, azt hittem, hogy valami nagyon nagy hepaj lesz olyan dolgokkal, amiket 90 év alatt nem kapott meg (Ferrari, fekete és thai lányok, telihátas tetkó), de úgy látszik, ezekből mind kijutott neki, úgyhogy szerény volt a buli. Mindenesetre Anyámnak is boldog szülinapot, de legfőképpen:

Mint egy szálka a körmöm alatt, vagy mint egy szűnni nem akaró vizelési kényszer a hólyagomban, régóta feszít engem ez a kérdés. Aki tudja, mondja meg nekem, hogy ez a Valkó Eszter kódnéven nevezett űrlény hány és (milyen gusztusú?) producerrel feküdt le azért, hogy reggelente a jóízlésű emberek gyomrát forgassa élő adásban? Szeretem a jópofáskodást, néha még élvezem is a hülye műsorvezetőket, de amikor ez a liba feltűnik a képernyőn, soha nem érek el a távirányítóig hányás nélkül. Olyan erőltetetten és görcsösen igyekszik vicces és szórakoztató lenni (nem megy neki), hogy az szánalmas. Ronda, hülye, tehetségtelen. Kinek jó ez?

A fenti képet olvasói kérésre letakartam. Ha látni szeretnéd, mutass rá! Csak saját felelősségre!

Tegnap este 10-kor jöttem haza kocsival valahonnan, s mivel mostanában egyre sűrűben hallgatom a sok hülye zenei adó helyett (mert arra ott a CD-lejátszó) az Inforádiót, volt szerencsém belehallgatni az Áder-Kóka vitába. Nem tudom, és nem is akarom szó szerint idézni, de valahogy így zajlott a beszélgetés:

Áder: - Négy évvel ezelőtt az MSZP azt állította, hogy nem lesz gázáremelés és gyógyszeráremelés, Medgyessy még laza eleganciával akár 20 évre is ígérte ezt az állapotot. Emlékszik Ön erre a választási ígéretre?
Kóka: - Válaszolni fogok a kérdésre, csak előbb azt szeretném mondani, hogy a magyar politika történetében még nem fordult elő olyan, hogy egyik párt betört volna a másik szerverére. Nézzen a tévénézők szemébe, és kérjen tőlük bocsánatot!

Gyerekek! Hamarosan már felvehetik a piros orrot, a tarka ruhát és a bohócsipkát a politikus bácsik, ugye?

Ha nem vagy oda a lakásos posztokért, akkor most egy kicsit el fogsz szontyolodni, mert kis szerencsével a közeljövőben egyre több lakásleírást fogsz itt találni. Nagyobb szerencsével nem túl sokat. Istenem, hát ez foglalkoztat most, nem írhatok az általam kevéssé ismert ír birkagulyás elkészítéséről (bár azt tudjuk, hogy macskából van :)). Most lehet, hogy úgy tűnik, nagyon hosszú ideje írok a lakáskeresésről (régóta téma), de ez csak annak tudható be, hogy nem pörgettük meg nagyon az eseményeket, de most belehúzunk, és nem havi 1-2 lakást nézünk meg, hanem sokkal többet. Sajnos - bár anyagi helyzetünk nem indokolja - túl magas elvárásaim vannak. Nem szeretnék nagyon messze költözni (mondjuk Békásmegyer vagy Csepel - de ez utóbbira már hajlunk), nem szeretnék nagyon magasra költözni - harminc éve a hatodikon lakom, és nagyon unom már, szeretnék közelebb lenni a földhöz, max. a 2. vagy a 3. emeleten. Tegnap láttunk egy majdnem jót.

A IX. kerületben. A Soroksári útról nyílik az utca. Nagyjából ismerem ezt a környéket, és nem nagyon vagyok oda érte. Az ingatlanos nő szerint (megint egy új - se nem Etelka, se nem Baby :)) ez a rehabilitációs körzet. Szó se róla, a "célház" körül sorra épülnek az új házak, de a mienk idén tölti be a 100. évét, ugyanis 1906-ban épült. Az már nem tetszett, hogy a bejárati ajtón nincs zár (így viszont a kaputelefon felesleges), s a szűk folyóson szinte gőzölögnek a dugig tömött kukák, amik melegágyai (szó szerint) a hajléktalanoknak. A ház gangos (sajnos), de a lakás az első emeleten helyezkedik el, s van lift is. A körfolyosó második ajtaja a mienk, egy dupla szárnyas. Biztonsági pánttal. Belül eléggé lepukkantnak néz ki, de csak a házzal egyidős bútorok (ezt kérésre meg is vehetnénk) meg a nem túl korszerű burkolat miatt. Elég nagy konyha kamrával, nagy fürdőszoba, nagy előszoba és egy nem túl nagy szoba, ami mellett egy másik szoba áll. Mindketten egy légtérben vannak, ezért közéjük egy gipszkarton falat kell majd húzni. A fűtés gáz (mármint a módja, nem a minősége). Voltaképpen egész jó lakás: 46 négyzetméter 8 millióért. Itt is van saját pince.

S mi nem tetszett? Az, hogy első emelet, tehát a napsugarak már nem nagyon érnek le eddig; körfolyosós, tehát mindenki belát az ablakon (tudom, a függönyt feltalálták már, de akkor még sötétebb lesz). Újra kell burkolni az egészet, kicserélni az összes nyílászárót, biztonsági rácsokat szerelni mindenhova (van ablak bőven), válaszfalat húzni a két szoba közé. Az ingatlanos nő úgy vélekedett, hogy használt kecóra van gyerek-hozomra (kettőre) fél szocpol (1,2 milla), így rögtön már csak 6,8 millát kellene felvenni. (Mi máshogy hallottuk, de ez már csak a bankban fog kiderülni.) Nem szerettünk bele első látásra (a lakásba; a nőbe pláne nem), de ha azt vesszük, hogy ez a harmadik megtekintett használt lakás, akkor egészen jól állunk. Pénzünk ugyan még most sincs, s nem tudjuk, mennyi lesz, de sokat fogunk nézelődni. Majd lesz valahogy.

Egy kis politika a végére: Apám bíztatott, hogy várjuk meg a választásokat, majd a Fidesz sokkal kedvezőbb hiteleket és támogatásokat ad. Egyrészt semmi garancia nincs rá, hogy a Fidesz nyerne (őszintén? nekem aztán tökmindegy), másrészt csodálkozom, hogy Apám 68 év élettapasztalatával nem látja: jobb sosem lesz! Miért lenne? Aki megnyer egy választást, annak négy éve van rá, hogy megszedje magát, és tovább rohassza az országot. Miért foglalkozna a "néppel"? Ennél már csak rosszabb lesz. Ennek ellenére mi nem sz*rjuk le a politikát. A politika sz*rik ránk...

Január közepe óta (# 811) valamivel kisebb elánnal kerestük jövőbeni lakásunkat, de most újult erővel vetettük bele magunkat a budapesti és agglomerációjában lévő lakáspiac közepébe. Kissé megtört lelkesedésünk annak volt ugyanis köszönhető, hogy mivel semmi pénzünk nincsen, a teljes összeget hitelre vennénk fel. Valahogy nem akarunk 25 éven át havi 70 ezret fizetni, ezért valami más megoldás felé kezdtünk kacsintgatni. A kulcsszó: garzon. Igaz, hogy nem egy életre szól, de majd' feleannyiba kerül. 8-9 millióért már kapnánk egy 35-40 négyzetméteres egyszobás (esetleg másfél) lakást, s akkor rögtön könnyebb lenne törleszteni. Persze, használtban, hiszen az újonnan építettek közül az is aranyárban van. Szombaton meg is néztünk kettőt.

Az újpesti OBI mellett (a tűzoltósággal szemben) találkoztunk az ingatlanközvetítős nővel (akinek szintén az a keresztneve, mint Anyámnak, de mégsem Baby), s pár utcával odébb bekukkantottunk a lakásba. Nyugodt környék, a ház is igencsak jó állapotban van. A lakás a harmadikon (ohne lift, natürlich), a folyosó közepén. Kis vécé, kis étkező, kis konyha, kis fürdőszoba (épphogy a kád elfért benne, a mosógép már a konyha sarkában volt) ajtó nélkül, s egy talán 20 négyzetméteres nappali. Eléggé rendben volt az egész, s ráadásul egy kábé 8 négyzetméteres önálló pince is tartozott hozzá, amiben bútorokat tartottak, tehát dohnak és penésznek nyoma sem volt. Kiderült az is, hogy ismerem a tulajokat a tetoválóm révén. Kicsi a világ. :)) Az ár pedig 8,9 milla. Szerintünk kicsit sok, és a lakás is nagyon kicsi. Kettőnknek még úgy-ahogy megfelelne, de pár hónapnál hosszabb távra tervezünk, s pár éven belül jön(nek) a gyerek(ek), akkor pedig egy babakocsit vagy babakompot (ha űrhajós lesz) már képtelenség lesz elhelyezni.

A nem Baby nevű nővel volt még egy ádreszünk, ezért konvojt alkotva elindultunk a Róbert Károly körút felé. Nagyjából a Domus-szal szemben, a vidámparki felüljáró után állt (s még minden bizonnyal ma is áll) a ház. Bementünk. Gangos. Ezt valamiért alapból nem szeretem. Itt is a harmadik emeletre caplattunk fel (csak itt magasabbak a szintek), de a lépcsőház már nem volt annyira gusztusos, mint az előző helyen. Azt azért észrevettem a falakra mázolt pentagramokból és stilizált kecskefejű emberábrázolásokból, hogy a ház lakói közül páran feltétlen hívei a Sátánnak. Igen érdekes környezet egy cseperedő gyermeknek. Pláne, ha a körfolyosó rozoga korlátját nézzük, ami nagyobb nyomás hatására a mélybe is eshetett volna - legalább nem kell feljönniük a földszinti sátánistáknak az emberáldozatért. A lakás amúgy siralmas volt. Siralmasan kicsi. Szépen ki volt festve, de a többi... A szoba talán még kisebb volt, mint az újpestiben, de legalább fel lehetett volna húzni egy fekvő galériát. A konyhára nyílt a bejárati ajtó, itt éppen elfért a pult, a mosogató, a hűtő (helye) és a tűzhely (helye - tűzhelye :)), a tulaj állítása szerint egy étkező is (etiópoknak vagy kétdimenziós rajzfilmfiguráknak?). A fürdőszobában csak egy zuhanyfülke álldogált, de a 10 centi széles ablakot "kitárva", s egy kicsit jobban kihajolva éppen a Vidámpark hullámvasútját láthattuk. Mindezt 8,7 millióért.

Délután még futottunk egy kört "vidékre", ugyanis ifjabbik bátyám felesége kinézett nekünk egy épülő lakóparkot Érden. Az legalább újépítésű, viszonylag olcsó, úgyhogy annak is adtunk egy esélyt. Az értékesítési irodában egy fiatal nő és igen erős használt rágcsálóalom-szag fogadott (tudom, miről beszélek, van rágcsálóm). Felmentünk, megnéztük a szóba jöhető 40 négyzetméteres (+3 nm terasz) lakásokat. A fürdőszoba kivételével minden egy légtér volt, a 2,40 x 3 méteres hálófülkét még egy fal sem választotta el a nappalitól. Ezért hát nem tudnánk szocpolt felvenni rá, pedig a 9,9 millás ár eléggé szimpatikus volt (de vehettünk volna hozzá még 2 milláért egy helyet a teremgarázsban), s még lift is volt! Sebaj, Érd kissé messze van ahhoz, hogy bicajjal járjak be melózni a Népstadionhoz...

Summa summarum: eléggé fura helyzetben vagyunk. Vagy veszünk egy egyszobás, 35 négyzetméteres garzont 7-8 milláért (amire nincsen szocpol, de kell fizetni illetéket), vagy tényleg hosszabb időre tervezünk, s veszünk 13-ért egy nagyobbat, esetleg 3 külön helyiséggel (ld: # 806), amire már kapunk 2,4 milla támogatást (és illeték sincs). Kemény dolog ez. Nem hajt a tartár(mártás), de őszre mindenképpen szeretnénk költözni.

Úgy néz ki, egyszerre három filmet is a figyelmetekbe ajánlhatok. Nem is önmagamat adnám (s akkor kiszavaznának a Villából :)), ha nem kínálgatnám nektek a frissen felnyitott, de romlottnak tűnő bonbonos dobozt, amiben az első édesség a ma esti japán horror, (az) A szem. Ugyan nem láttam még, de az eddig elfogyasztott japán horrorok mennyiségéből (és minőségéből) csak arra tudok következtetni, hogy biztosan nagyon színvonalas lesz. Ennek egy hét múlva lesz a második része, melynek meghökkentő módon (az) A szem 2. címet adták. Hogy a két - minden bizonnyal borzasztóan, rettentően, irgalmatlanul félelmes - japán eposz között legyen némi derültség, kötelező leülni szombat este a másik csatorna elé, hiszen Woody Allen (szerintem) egyik legjobban sikerült vígjátékát vetítik, a Fogd a pénzt és fuss!-ot. Megvolt nekem VHS kazin, csak 15 évvel ezelőtt, egy borongós novemberi napon kölcsönadtam egy cimborámnak, s azóta egyiküket sem láttam. Azt hiszem, mindenki tudja, miről van szó, ha a szállóigévé vált mondatot idézem: "Csak semmi cicó, nálam van a slukker!" :))

Március 3. péntek

23:05

TV2

Március 4. szombat

20:10

M1

Március 10. péntek

23:20

TV2

Van nekem egy kérdésem, ami eléggé régóta foglalkoztat, s remélem, most talán választ kapok rá. A helyzet az, hogy Anyámat keresztnevétől függetlenül a családban mindenki kategórikusan Babynak szólítja. Már találkoztam más Babykkal is, akik nem ismerték egymást, s ebből azt a messzemenő következtetést vontam le, hogy ez a becenév több családban is felkapott volt Anyám korosztályában. Mikor kérdeztem őt, miért kapta ezt a nevet, nem nagyon tudott rá határozottan felelni, de leginkább a "mert olyan kis aranyos, fürtös kislány voltam" választ hangoztatta. Aranyos és fürtös, mint egy bab? Vagy mi? Tényleg, honnan van ez a név? Csakis az angol "bébi"-re tudok gondolni (akkor még sehol sem volt a Dirty Dancing), de akkor miért "babi"-nak ejtik - hiszen inkább kiejtve hallhatták, mint leírva látták (na, ezt jól elmondtam).

Összegezve: az lehet a megoldás, hogy a '60-as években átszivárgott némi nyugat és amerika a vasfüggönyön, s a lányokat hóbortból, magyarosítva babinak nevezték el. Megjegyzem, hogy Anyám bevallása szerint csak ő írta a nevét Y-nal, mert az úgy jobban nézett ki. Mindig csak a flanc, mi? :)) Ezek alapján már előttem is van a kép, mikor Apám és Anyám megérkezik a rózsaszín Cadillec-kel sárga villamossal a kőbányai kultúrházhoz, a bejárat előtt Apám elpöcköli Fecske márkájú cigarettájának csutkáját, elsimítja ördögien keményre vasalt, szinte szúrós végű gallérját, Anyám megigazgatja pepita minijét, szintén pepita cicaszem-alakú napszemüvegét homlokára tolja, majd bevonulnak a szórakoztatóipari egységbe, s hamarosan a fényesre vikszolt padlón ropják az ördögi rákkenrollt...

Még annyit mindehhez, úgy hallottam, általában az Erzsébet beceneve a Babi. Anyám Etelka. Most akkor mi van? Ha esetleg valamelyikőtöknek szintén van Baby vagy Babi nevű ismerőse (csak humanoidok számítanak), vagy netán van sztoritok ennek kialakulásáról, írjátok meg bátran!

Február 26. Leszedtük a karácsonyfát. Akármit mondtok is, a műfenyő azért nagy királyság.

Ígéretemhez híven következzék rögtön egy felszínesebb, de valamelyest szórakoztató poszt ezúttal a kockafejűeknek (ahogy Waszlavik Gazember mondja: hogyha neked kockás a fejed | számtanfüzet legyen a te neved | de ha neked vonalas a fejed | akkor is számtanfüzet legyen a te neved). A kompúterizációról úgyis régen írtam, legutóbb használt, de újszerű házam vásárlásánál (# 741). Aki esetleg nem annyira kockafejű, az is olvashat tovább, mert lesznek ebben a posztban érdekes felismerések (francot!), szellemes fordulatok (sosem voltak!), remek poénok (poénok itt? ugyan!) és kellemetlen tapasztalatok (na, ezt már könnyebben el tudom képzelni).

A fent linkelt (a fenti link alatt található posztban linkelt) számítógépen kívül rendelkezünk egy Compaq Armada 1750 típusú P2-es laptoppal, ami stabilan pörög 366-os órajelen 128 mega rammal, az aksija kicsit döglött, tehát 220 nélkül a masina el sem indul, és nemrég a kijelző egyik tartópillére kitörött, de legalább van benne két hatalmas vincsi (nem a tartópillérben, hanem a laptop belsejében): egy 9 és egy 6 gigás. Ezt közel három évvel ezelőtt kaptuk teljesen ajándékba valakitől, akit nem szeretnék felfedni, mert hátha kellemetlensége származik belőle Bullnak. Upsz. :)) Szóval, remek egy masina, remekül fut rajta a Carmageddon, a Heroes 2 és pár flash-es játék, de ha az kell, elbánik a 6-os Photoshoppal és a Dreamweaver MX-szel (azzal nem nehéz), de mindezeket csak akkor szoktuk használni, ha éppen Pitvaroson vagy más egzotikus tájon járunk. Ha viszont itthon vagyunk, nem árt, ha a két gép tud egymással kommunikálni, mert pölö a lassan 5 gigára hágó családi fénykép-gyűjteményünket eléggé macerás egy 128 megás pendrive-on átmásolgatni (ha esetleg meg akarjuk mutatni másoknak - a laptopot könnyebb hurcolni). Régebben ugyan volt hálózat (a "nagy" gépben két hálókártya volt), de a laptop legutóbbi újratelepítése után már nem tudtam felismertetni vele a Xircom PCMCIA-s hálókártyát, s defektes volt: rosszul érintkezett, s mindig igazgatni kellett benne a kábelt, ha hálót akartunk. Meg amúgy is: ez a kis laptop tökéletes (és csöndes!) internetezésre, úgyhogy jó lenne, ha nem kellene feltétlenül egész nap mennie a tíz ventilátorral felszerelt, 400 wattot zabáló szörnynek. Elhatároztam hát: kell egy router és egy hálókártya. A router nem árt, ha WIFI-s, s akkor a laptopba is szerelhetek wifis hálókártyát, nem kell negyven méter kábelt végighúznom keresztbe-kasul a lakáson, amerre egy esetleges laptoppal vonulás útvonala tervezhető.

Sokat nem akarok írni a válogatásról, legyen elég annyi, hogy két héten át nézegettem mindenféle márkák ár-érték arányát, megkérdeztem több szakértő cimbit, s végülis D-Link DI-624 routert és D-Link DWL-630 PCMCIA kártyát választottam, méghozzá a Pixmania oldalán keresztül. Itt ugyan előre kellett fizetni, s még 2500 ruppó postaköltséget is felszámoltak, de így is 6-8 ezerrel beljebb voltam, mintha másutt vettem volna meg. Átutaltam a pénzt, két napig tűkön ültem, mire megkapták, aztán szépen lassan elindult a csomag. De csak az egyik, mert a másik nem volt raktáron - viszont annak a szállítási költségét nem kellett kifizetnem. A neten nyomon tudtam követni, hogy a Párizsból indított pakk éppen hol tart (Németország, Ausztria, Magyarország). Elsőként a kártya jött meg, azt nem tudtam magában, router nélkül kipróbálni, de szerencsére ez utóbbi is másnap megérkezett.

Nagyon boldog voltam, így elsőre fel sem tűnt, hogy a dobozon a szokásos angol megnevezés helyett "Sans Fil 108G Routeur" szerepel, ezért csak a beüzemeléskor ért a meglepi: ezen a firmware (a szoftver) franciául van! S bár általános iskolában 6 éven keresztül tanítottak franciára, sehogy sem tudtam visszaemlékezni, hogy a tananyagban szerepeltek-e olyan kifejezések francia megfelelői, mint "DHCP szerver", "domén név szerver" vagy éppenséggel "alhálózati maszk". A hozzá kapott kézikönyvben sem volt angol leírás (embargó van, vagy mi?), csak francia, spanyol és olasz. Ezzel az erővel küldhettek volna szuahéli vagy urdu manualt is, azzal is legalább ennyire könnyen boldogultam volna. A neten találtam azért valami angol útmutatót, sikerült is beállítanom mindent, majd letöltöttem egy angol nyelvű firmware-t, s onnantól már minden siklott.

Igazából belefáradtam ennek a posztnak a folytatásába, s most jönne a kellemetlen rész, mert ugye informatikus valék, s egy router konfigot és hálózat-beállítást álmomból felkeltve is meg tudok csinálni, pláne, hogy minden nap azzal foglalkozom, s eddig nem nagyon okozott gondot, de az itthoni rendszerbe beletört a bicskám (a cipésznek is lyukas a cipője). Legyen elég annyi, hogy miután a PCMCIA kártya több hálózatot is talált (biztosan pár szomszédnak is van wifis routere), MAC address-re szűrtem a két hálózati eszközt (a laptop kártyáját és a gépben lévő hálókártyát), majd többször sikeresen kizártam magam a hálózatból, aztán a hálókártyák valami egészen fura IP címet vettek fel, így négyszer kellett reszetelnem a routert, és kétszer újratelepíteni a Win98-at a laptopon. Most ott tartunk, hogy az XP-s gép remekül látja a másikat, de az visszafelé nem. Sőt, saját magát sem látja a hálózaton, pedig az összes tűzfalon engedélyeztem az összes IP-t, a hálózatot, mindent. Sebaj, egy irányban minden remekül működik, s bár 1 gigányi anyag másolása 40 perc alatt történik meg, csak megy valahogy, a többit meg nagy ívben lesz*rom. Most egy kicsit megint megpróbálok érdekesebb dolgokról írni, jó? :))

Már kedden este kezdett fájni a torkom, szerdán egész nap hörögtem (nem röhögtem) a melóban, de tegnap reggel teljesedett ki az egész, ezért orvoshoz mentem, aki táppénzre vett hétfőig, és felírt egy 1200 forintos gyógyszert, amiben mindössze 7 szem van. Elképzelni sem merem, mennyibe kerülne ez nekem, ha nem vényre írta volna. Mindenesetre most itthon vagyok, pihenek (jól is érezném magam, ha nem akarna a torkom minden áron szétégni), és hülyeségeken gondolkodom.

Olyanokon például, hogy az istencsaszar.hu nem pont olyan, mint amilyennek szeretném. De ennek én vagyok az oka, hiszen indulásakor, két és fél évvel ezelőtt minden ismerősömnek és rokonomnak beharangoztam, s most azért nem tudok olyan dolgokat írni, amik esetleg sokkal fontosabbak lennének a nagyferós könyvnél vagy a békás zuhanyfüggönynél. Így viszont, hogy az olvasók jelentős része (vagy akárcsak egy ember is) ismer személyesen, nem fogok lelkizni, nem fogok révedezni az élet múlandóságán, nem fogok semmi túlontúl mélyenszántóról írni. Mert ismernek. Mert nem akarom ezeket a dolgokat nekik kiadni. Az sem megoldás, ha új blogot nem kezdek az internet egy másik sarkában. Annyira nem vagyok skizofrén. Ezt vállaltam be, ilyen lett. Jobb is, ha nem filozofálgatok, csak könnyeden és könnyedén írok. Ami életem árnyasabb oldalát illeti - minden rossz elhessegetőjének és jobbá tevőjének Istencsászárné nevezhető meg, ő a támaszom minden rosszban, nagyon úgy tűnik, hogy komolyan gondolta, amit Félix atya előtt mondott: "jóban s rosszban". Az istencsaszar.hu pedig marad, amilyen eddig is volt: felszínes, de valamelyest szórakoztató.

Láttad az új Bepanthen-reklámot? Én megértem, hogy nem egy szénné varrt, hosszú loboncú, sörhasú, 140 kilós motorossal reklámozzák (érdekes tények rovatunk: a friss tetoválásra is jó például, mert hámképző és gyulladáscsökkentő), de ez azért mégiscsak (kultúr)sok(k). Tudom, nem vagyok édesanya, ezért nem érezhetem át ezer százalékosan a statiszta néni statiszta babájához való ragaszkodását, de akármikor meghallom ezt a gügyögő, hipergej "amikor manócska még a pocakomban volt"-szöveget, egyből ordítva és sugárban kezdek hányni, és minden kijön belőlem, ami addig a pocakomban volt (még a manócskák is).

Már éppen ideje volt lecserélni a zuhanyfüggönyünket. Ezt 1910 forintért lőttem a Teszkóban. Most nem egy unalmas halacskás-vitorlásos pasztell színekből álló, vagy éppenséggel teljesen fehér vinyldarabot választottam, hanem merészebb voltam. Ezzel sokkal mókásabb a zuhany(o)zás. Nem zseniális darab? :))

Ezt a posztot másfél hónapja írom. A karácsonyi, magamnak vásárolt két könyv közül az egyik ez volt, amit nagy meglepődések közepette kaptam meg Istencsászárnétól (# 792). Másfél hónapja próbálok egy valamennyire összefüggő posztot összeeszkábálni belőle, de sehogy sem megy. Most már azonban pontot kell tennem az ügy végére.

Gondoltam arra, hogy kerettörténetként elmesélem nektek, hogy 1989 óta hallgatok rockzenét, s a Beatrice mindig is nagy kedvenceim közé tartozott szövegei, zenéje, de legfőképpen Nagyferó mások szemében ellentmondásos személyisége miatt. Gondoltam arra, hogy elmesélem nektek, hogyan hallgattam a '90-es évek elején a Garázs című műsort a rádióban esténként (Feró játszotta többek között elsőként a Kispál és a Borz-tól a "hatalmas szendvicset ettünk apa felhőivel"-t) szinte kizárólag (mert ugye például a Disznótor együttest nem volt valami nagy élmény hallgatni) Nagyferó miatt. Ő mindig is valamiféle idol volt a szememben, s ez a fénye talán csak akkor tört meg valamennyire, mikor a rendszerváltás után feldolgozta a szocialista gyerekdalokat. Nem érdekel Nagyferó politikai elhivatottsága (bár, tőle függetlenül én is erősen arra húzok), Nagyferó személyisége és "munkássága" egyben, kompletten érdekel.

Ő sem kerülhette el sorsát, így megírta 190 oldalnyi múltba révedését "Boldog szép napok" címmel. Nem számítottam Mikszáth-féle "magas röptékre", s a teljes terjedelemnek mindössze a felét elfoglaló memoár (a többi korabeli fénykép, plakát, rendőrségi jelentés és jegyzőkönyv) tényleg nem irodalmi stílus. Sokan azt mondták, hogy anno a Ford Fairlane kalandjaiban rossz ötlet volt Nagyferót választani Andrew Dice Clay szinkronhangjául, de mára eldőlt: el sem lehet képzelni nélküle a filmet. S mintha ezt a könyvet is ketten írták volna: Ford szabadszájú, közvetlen stílusába Feró beleszőtte saját érzéseit, gyarlóságát. Nyíltan beszél mind erotikus kalandjairól, mind vallatásairól. Többet nem is tudok mondani a könyvről. Olvasmányos, érdekes volt. Csak befejezetlen. Csak egy korszakot ír le, nincs vége, se füle, se farka. Mindenesetre, ha hasonlóképpen érzel, igencsak ajánlom az elolvasását. S a végére hadd idézzem a könyvből azt a részt, amit Feró a "hős ellenálló" kortársairól írt.

Manapság, amikor néha egy-egy zenész kortársam kiáll a nyilvánosság elé, és elmeséli, hogy ő mekkora ellenálló volt, és hogy már 1978-ban, a huszonötödik nagylemezén is arról énekelt, hogy "ritkán rikkant a rigó", meg hogy ő soha nem lépett be a KISZ-be. Röhögnöm kell, kedves ellenállók! Lógó nyelvvel lestétek a Nagy Segget, hogy kinyaljátok, különben nincs nagylemez... nincs pénz... nincs siker... nincs pina... nincs... semmi!

Volt nekünk egy JVC mini-hifink. Pontosabban: volt nekünk két ugyanolyan JVC mini-hifink. Kábé öt évvel ezelőtt vettük mindkét gépet (szigorúan áruhitelre), darabját kábé 45 ezerért. Azért vettünk kettőt, mert mindkettőnknek szüksége volt egyre, s akkor még külön laktunk. Nagyon baba kis masina volt, a CD-t vertikálisan kellett elhelyezni benne, a tetején volt a magnó. A vásárlás után pár hónappal (héttel?) aztán összeköltöztünk, s azóta az egyik Anyáméknál teljesít szolgálatot (mármint az egyik hifi Anyáméknál, nem a hifi egyik Anyáméknál). Mint mondottam, remek kis hifi volt, nem túl nagy teljesítményű, de egy panel lakásban - már csak a szomszédokra való tekintet miatt is - nem szabad olyan hangzást előállítani, mint amilyennel a '90-es évek közepén a Motörhead lepett meg a PeCsa szabadtéri színpadán (utána napokig zúgott a fülem).

Szóval, addig remek kis hifi volt, amíg tökéletesen működött. Az újraírható cédéket sosem nem játszotta le, de ezt nem is vártuk el tőle. Egy idő után (kábé fél éve) azonban megmakacsolta magát, s csak azt játszotta le, amihez kedve volt. Vagy ügyesen elindult a cédé, vagy a 00:00 felirat jelent meg (teljes játékidő), ezt a 00:00 időtartamot viszont üzembiztosan hozta. Magyarán: kétszer-háromszor (tízszer-tizenkétszer) be kellett implantálni egy audio hordozót, mire kegyeskedett lejátszani. Gondoltunk nagy sunyin arra, hogy mivel ugyanolyan szerkezetük van Anyáméknak is, egy csendes vasárnap reggel, mikor Anyámék misén vannak, suttyomban kicseréljük az övékkel, de erre nem vitt rá a lélek (és sosem tudtunk felkelni vasárnap reggel :)). Aztán két héttel ezelőtt szóváltásba keveredtem a hifi-vel, s a történtek után már esélyünk sem volt rá, hogy feltűnés nélkül kicseréljük a két masinát. (Persze, amúgy sem tettünk volna meg, nem genyók vagyunk, csak vicceskedünk.)

Szokása szerint nem játszotta le a cédét, én pedig a tizenkettedik próbálkozás után erős izgalmi állapotban ökölbe szorított jobb kezemmel több rövid, de erőteljes ütést vittem be közvetlen közelről az ő plexiből fröccsöntött ajtajára. Istencsászárné próbált nyugtatni, de engem már semmi sem tudott megállítani, lerángattam a gonosztevőt a polcról, és a CD-ajtóra annak rendeltetésszerű nyílási irányával átellenes irányban karatés mozdulatokkal több ütést mértem. A tetején található kazetta-ajtó semmiről sem tehetett, de ő is dühöngő bosszúm áldozatává vált, s a végén már semmi sem kötötte gazdatestéhez. Szerencsére hamar megnyugodtam (mert a hangszórók jó magasan voltak a szekrények tetején :)), de a kár így is helyrehozhatatlan volt. A kazetta-ajtó fél centivel beljebb esett eredeti helyénél, a CD-ajtó pedig automatikus zárásnál a zárási út háromnegyedétől szabadesésbe kezdett, s egy uszkve 8 centi széles, cicaszem-alakú lik keletkezett rajta. Érdekes módon olyan furán törött ki ez a darab, hogy egyik oldalról sem tudtam visszapásszítani, ezért a lyukat széles cellux-szal fedtem be a porosodás kivédése végett. Amúgy kemény ellenfél volt: az én öklöm erős vérzésbe kezdett, napokon át fájt, s még most sem múlt el a heg. Viszont a külsérelmi nyomokon kívül semmi baja nem lett a gépnek: ugyanúgy kénye-kedve szerint játszotta le a cédéket, ezért úgy döntöttünk, hogy mivel már esztétikailag is igencsak leromlott az állapota, öt év után beruházunk egy másikra.

Általában alapos vagyok bármilyen műszaki cikk vásárlásánál (ebben a hónapban vettem egy routert is, az egy másik izgi sztori lesz), de ezúttal semmi kedvem nem volt hetekig utánajárni a legmegfelelőbb ár-érték kondíciónak, ezért három áruházat néztem csak át: a Saturnt, a Teszkót és az Auchant. Tudtuk, hogy ezentúl sem kell embernagyságú hangszórórendszerrel kombinált ipari zajkeltő, így minden bizonnyal nem kerül majd kettőnk háromhavi fizetésébe. A vásárlás nagyon gyorsan zajlott: bementünk az Auchanba, kiszórtuk a 25 ezer forint feletti és 15 ezer forint alatti termékeket (ezzel az egészséges szelekcióval kiesett minden Elta, Jimjong és Matsumi), így két versenyző maradt a ringben: egy LG és egy Sony. Nem vagyunk különösebben márkahűek (bár a videónk LG, a tévénk és a DVD lejátszónk Sony - tényleg nem vagyunk márkafüggő sznobok, így jött össze), külső alapján döntöttünk a Sony CMT-EH10 mellett. 21 ropi volt, vagyis 3 ezerrel olcsóbb, mint a Sony szalonban. Nagyon szép kis diszkrét torony(kácska), elődje tudásán kívül nem mutat sokkal túl, de tud RDS-t, játszik mp3-at és újraírható cédét. Otthon vettem csak észre, hogy a kijelzője narancssárgán világít - úgy látszik tudat alatt fogott meg. :)) A JVC-t egyelőre dobozban tároljuk "majd jó lesz még valamire" megfontolásból, esetleg a jövőben (csak a szintentartás miatt) még többször megverekszünk...

Élt egyszer egy pap, aki esküje letétele után elindult világot látni. Hosszú éveken át vándorolt, mígnem elérkezett egy Isten háta mögötti kis faluba. Itt az általa hirdetett vallásban hittek, de templomuk nem volt; a legközelebbi, majd 25 km-re lévő kisvárosba jártak templomba. A pap gondolt egyet, és az egyház támogatását kérve, a falu férfijainak segítségével saját templomot építtetett. Ettől kezdve minden vasárnap ő celebrálta a misét, adta össze a házasodókat és mondott imát a temetéseken. Sok év telt el így.

Egy közönséges mise végeztével, egy kora tavaszi, hűvös vasárnap délelőttön, ahogy kiterelgette a gyülekezetet a templomból, és zárta volna be a kaput, a templomkertbe lépett egy ismeretlen férfi. Szakadt ruhájában, koszosan odaállt a pap elé, és azt mondta:

- Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot!

A pap jó volt, és bár kicsit furcsállta a dolgot. Hátrament a paplakba, elővett egy citromot, félbe vágta, majd kivitte a férfinak és odaadta neki, aki hálásan tekintett vissza rá. Azonban a pap oldalát furdalta a kíváncsiság. Azt kérdezte:

- Fiam, miért kell neked ez a fél citrom?

A férfin erre jeges rémület lett úrrá, és mielőtt a pap egy szót szólhatott volna, kirobbant a templomkert kapuján, és elszelelt. Egy héttel később, megint csak kifele jövet a templomból a pap megint szembe találta magát a templomkertben a fickóval. Az így szólt:

- Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot!

A pap meglepődött, mind a férfi újabb felbukkanásán, mind az újabb, furcsa kérésen. Persze azért jó volt, hátra ment a paplakba, és hozta a fél citromot. A férfi kezébe nyomta, de rögtön rá is kérdezett:

- Itt van fiam, de kérlek, áruld el, miért kell neked ez a fél citrom?

A férfi láthatóan megrémült, és rögtön elfutott, azonban a pap sem volt rest, utána eredt. Csakhogy nem volt igazán jó kondícióban, még sosem futott ennyit és ilyen gyorsan, hát a falu végében kifulladt, és csaknem elájult. Arra gondolt, hogy hátha a jövő héten is eljön a különös alak, és akkor érdemes lenne tudnia tartani vele a lépést. Így hát a következő hetet szorgalmasan futóleckékkel töltötte. Megérte, mert, ahogy gondolta, a következő vasárnap ismét belépett a templomkertbe a furcsa idegen. A pap meg sem várta a kérését, jó volt, és hozta a lakából a fél citromot. A férfi e szavakkal fogadta:

- Köszönöm, pap, hogy jó voltál, és adtál egy fél citromot.
- Szóra sem érdemes, fiam - felelte a pap - de kérlek, áruld el, miért kell neked...

A férfi már futott is kifele, de a pap szorosan a nyomában volt. Sokáig futottak, a pap már kezdett nagyon kifáradni, mire egy széles, sebes folyóhoz értek. Az idegen gondolkodás nélkül a folyóba vetette magát, és átúszta, majd eltűnt futva a túlparton. A pap nem tudta követni, mert nem tudott úszni. Bosszankodva tért haza. A következő hetet azzal töltötte, hogy naponta a 25 km-re lévő kisváros uszodájába járt gyakorolni, sot, ha már ott volt, Arena márkájú úszónadrágot, és Nike futócipőt is vett magának. Izgatottan várta a vasárnapot; most már biztos volt benne, hogy a fura szerzet újra ellátogat hozzá. Vasárnap, ahogy bezárta a templomot, megnyikordult a kertkapu, és belépett a férfi:

- Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot!

A pap jó volt, hátrament (felhúzta az úszónadrágot és a futócipőt is), fogta a fél citromot, és kivitte az idegennek:

- Itt van, fiam, de áruld már el, kérlek, mire kell ez neked?

A fickó megrémült, kirontott a kapun, a pap sebesen utána. Elérték a folyót, a férfi átúszta, a pap utána. A túlparton futott tovább, a pap követte. Egészen egy mély szakadék szélén álló, magas fáig futottak. A fickó macskaügyességgel felmászott, ám a pap nem tudott fára mászni, a földön maradt. Szitkokat szórt mindenre, ahogy baktatott hazafele. A következő héten a falubeliek furcsállva nézték, ahogy a pap minden nap a templom kertjében a fákra mászik, ide-oda ugrál, és egészében véve igen furcsán viselkedik. De a papot nem érdekelte, megszállottan gyakorolt, készült a találkozásra. Vasárnap már a mise előtt felvette reverendája alá az Arena úszónadrágot és a Nike futócipőt. Sőt, jó volt, és még a fél citromot is előre a zsebébe tette. Az átlagosnál jóval gyorsabban celebrálta a misét, és amint lehetett, megszabadult a gyülekezettől, és bemelegítésbe kezdett. Pontban, amikor a misének rendesen végződnie kellett volna, a kertkapun belépett az idegen férfi.

- Pap, kérlek, légy jó, és...

A pap már nyújtotta is a fél citromot, miközben visszakérdezett:

- Fiam, mire kell ez neked, az isten szerelmére?

A férfi megrémülve rohant el, a pap utána. Futottak a folyóig, átúszták, futottak tovább a fáig, felmásztak rá. Itt a pap csaknem elkapta a figura grabancát, amikor az elkapott egy indát, és átlendült a szakadék túlsó oldalára. A pap azt hitte, idegbajt kap, de ekkor megpillantott egy másik indát. Nosza, megragadta, és átlendült ő is a szakadékon. Ott azonban nem várt akadályba ütközött: egy repülőgép-temető volt ott, ahol az egyik roncsban elzárta magát a férfi. A pap dühöngve járta többször is körbe a roncsot, de a szilárdan lezárt oldalajtón kívül nem talált bejáratot; azt kellett valahogyan kinyitnia. Csaknem őrjöngve tért haza. A következő hét minden napját a falu lakatosánál töltötte, ellesve a zárak kinyitásának minden lehetséges módját. Vasárnap futócipőben, úszónadrágban, hátán vízhatlan hátizsákba rejtett feszítővassal, lángvágóval, tolvajkulccsal és fúrógéppel tartotta a misét, majd kiállt a templom elé, várva az idegent. Amaz csakhamar meg is érkezett.

- Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot!

Nyújtotta a pap, mert jó volt, de közben cselesen megragadta a férfi csuklóját, magához húzta, és megszállottan villogó szemmel kérdezte: de mire kell ez neked? A fickón páni félelem lett úrrá, kitépte magát a pap kezéből, és elrohant, de a pap nagyon szorosan ott volt a nyomában. Száguldottak a folyóig, gyorsan áttempóztak rajta, futottak tovább a fáig, nyakukat törve másztak fel rá, egymás után átlendültek a szakadékon, a férfinak alig sikerült bezárnia a roncs ajtaját a pap előtt. Ő azonban nem állt meg, lekapta hátizsákját, elővarázsolta a szerszámokat, és ügyködni kezdett a zárral. Egy óra nem telt bele, a nehéz ajtó nyikorogva feltárult. Odabent az idegen rémülten vacogott, nagyon félt a pap ádáz és diadalittas tekintete láttán. A pap lassan odalépdelt a fickó elé, leguggolt, és nagyon halkan, barátságos mosolyra váltva, szelíden megkérdezte:

- Fiam. Hetek óta kérsz tőlem fél citromot minden vasárnap. Nagyon szívesen adok, akár a jövőben is még többet, csak azt az egyet kérem tőled, hogy áruld el nekem: mire kell neked?

- Rendben van, pap...- érkezett a remegő hangú felelet. Elmondom neked, de kérlek, légy jó, és ne mondd el senkinek!

A pap jó volt, és nem mondta el...

Évente csak egy nap van a szerelemre. Küldjél hát képeslapot!

A fenti elefánt alakú, feketeerdő ízű torta (milyen jó, hogy nem fordítva) Anyósom szerzeménye. Istencsászárné nevében köszönöm mindenkinek a köszöntést, aki megtette. Aki nem köszöntötte semmilyen módon (egy e-mail például eléggé költségkímélő), pedig számítottunk rá (akinek inge, vegye csak magára!), annak pláne köszönjük. Legalább tudjuk, hogy állunk. Nejemet Isten éltesse!

Tegnap végre megérkezett az Union kötvénye, úgyhogy most már teljesen biztosan érvényes a kötelező biztosításom. Mikor be akartam tenni a kocsi többi papírja közé, megpillantottam az Aegon bonus-malus igazolását. Hogy? Honnan? Egyáltalán nem emlékeztem rá, hogy elküldték volna, de a dátum ott figyel rajta: január 11. Sőt! Múltkoriban (# 815) azt mondta a telefonos ügyintéző, hogy akkor küldték csak nyomdába, ergo még nem lehet nálam, pláne nem 3 hete. Furcsa. Tuti, hogy van valami Biztosítási Házikoboldom, aki elhomályosítja a látásomat, és eldugja előlem a fontos papírokat.

A másik koboldom a Vodafone-nál tölthet be fontos pozíciót. Megkaptam ugyanis az aktuális számlát, de a szokásos 6-7 ezer forint helyett 35 ezret számláztak. Persze, karácsony és szilveszter alkalmával küldözgettem pár sms-t és telefonáltam is, sőt, letöltöttem emeltdíjas sms-ért egy játékot is, de ez azért mégis túlzás. Felhívtam őket, azt felelték, hogy igényeltem egy "aranyszámot". Ez egy könnyen megjegyezhető szám (06-70-ISTENCS?), és bruttó 25 rongyot taksál. Persze, úgy látják a "rendszerben", hogy tőlem nem érkezett ilyen kérés, s még nem is kaptam meg, úgyhogy ne fizessem be ezt a részét a számlának. (Azért az sem semmi, hogy "ingyenes csomag" címszó alatt 0 forintot kiszámláznak.) Ügyesek. Ők pedig egy hónapos átfutási idő alatt kivizsgálják az esetet. Szerintem pont úgy, ahogy Douglas Adams a vogonjai tennék: a kérvényt elkészítik három példányban, aláírják, beküldik, visszaküldik, várakoztatják, elveszítik, megtalálják, nyilvános vizsgálatnak vetik alá, ismét elveszítik, végül három hónapra tőzeg alá temetik, és gyújtósként használják fel...

Ennek a posztnak nincsen semmi különösebb célja, csak kedvem leltem a képek körbevagdosásában. A képeket pedig azért készítettem, mert Istencsászárné teljesen bezsongva adta oda ezt a kis asszeszoárt. Bálint-napra szánta (pedig mi nem is tartunk olyat), de nem bírt addig várni vele. Ez egy kis túlélőkészlet túlélőborotvával és túlélőfogkefével. Egy nyél és két vég lakik a tükrös dobozban, s értelemszerűen a nyélre lehet egyiket és másikat felcsavarozni. Jópofa. Ezentúl a világ akármelyik szegletébe sodor a szél napközben (legyen az Kőbánya vagy Újpest), sosem leszek borotválatlan vagy koszos fogú. Jó, mi?

Ha férfiak írnák a tanácsadó rovatokat...

K: A férjem hármasban akarja a legjobb barátnőmmel és velem.
V: Természetesen a férjed nem tud eleget kapni belőled! Tudván, hogy csak egy van belőled, ezért kénytelen beérni a második legjobbal, a legjobb barátnőddel. Kétségkívül ez csak közelebb tud hozni titeket egymáshoz. Miért nem hívod meg néhány régi kollégiumi szobatársnődet is? Ha még egy kicsit félénk volnál, talán egyedül hagyhatnád őt a legjobb barátnőiddel. Ha még bizonytalan vagy, csak részesítsed orális szexben, és süss neki valami finomat, amíg gondolkozol ezen.

K: A férjem folyamatosan arra kér, hogy részesítsem orális szexben.
V: Tedd azt. Az ondó nagyszerű kisugárzást ad a bőrödnek. Érdekes módon a férfiak tudják ezt. Az ő felajánlása, hogy orális szexben részesítsed őt, teljesen önzetlen. Azt mutatja, hogy szeret téged. A legjobb módja, hogy megköszönjed neki: részesítsed őt ebben naponta kétszer, utána süss neki egy klassz ételt.

K: A férjem túl sokszor marad ki a barátaival éjszakára.
V: Ez tökéletesen természetes szokás, és ezt támogatnod kellene. A férfi egy vadász, és a rátermettségét másik férfiak előtt bizonyítania kell. Egy szingli lányok üldözésével kint eltöltött éjszaka remek stresszoldó, és elősegíti a békésebb és nyugalmasabb otthon megteremtését. Emlékezz, semmi más nem tudja úgy felizzítani a kapcsolatot, mint az, amikor a férj egy-két nap után hazatér a szilárd otthonába (és ez egy nagyszerű alkalom arra is, hogy kitakarítsd a házat). A legjobb amit te és a barátnőd tehet, hogy amikor hazajön orális szexben részesítitek őt. Azután főzz neki egy jó kis ételt.

K: A férjem nem tudja hol van a csiklóm.
V: A csiklód nem tartozik a férjedre. Ha bajlódni akarsz vele, tedd azt a saját szabadidődben, vagy kérd a legjobb barátnőd segítségét. Készíthetsz egy videokazettát, amíg ezt teszed, és odaadhatod a férjednek szülinapi ajándéknak. Hogy enyhíts a te önző bűnödön, részesítsed őt orális szexben, és főzz neki valami ízletes ételt.

K: A férjem nem tanúsít érdeklődést az előjáték iránt.
V: Te egy rossz személyiség vagy, hogy felhozod ezt, és egy érzékenységi tréning után kéne nézned. Az előjáték a férfi számára nagyon stresszes és időigényes dolog. A szexnek a férjed kívánságára kellene történnie, és nem holmi idegesítő, előjátékkal való követelőzés alapján. Ami azt jelenti, hogy nem szereted a férjedet kellőképen; neki soha sem kellene keményen dolgoznia ahhoz, hogy hangulatba hozzon téged. Álljál le az önzősködéssel. Talán helyrehozhatod a dolgot azzal, hogy orális szexben részesíted őt, és főzöl valami jó ételt.

K: A férjem orgazmus után mindig elfordul tőlem, és elalszik anélkül, hogy megadná nekem azt.
V. Nem vagyok benne biztos, hogy értem a problémát. Talán elfelejtettél neki egy jó kis ételt főzni.