800

Mert valamiért ilyennek is kell lennie. Nekem nyolc(száz).

Talán az elmúlt egy hét totális lustálkodása miatt, de nem volt semmi kedvem szilveszteri bulihoz. Persze, a tavalyi egy kicsit erősre sikeredett, annyira végképp nem akartam alkoholilag lealjasodni, mint akkor (# 556). Istencsászárné kifundálta, hogy menjünk át az ő Rudi barátnőjéhez (aki valóban nő), s a párjával négyesben búcsúztassuk el az óévet. Később ez módosult annyiban, hogy egy harmadik kolleganőjüknél szervezték (keresztbe) a partyt, ahova egy negyediket is elhívtak. Nos, nekem ekkor már annyi kedvem sem volt, mint előtte, de mégis összekaptam magam, nehogy már az év utolsó napját otthon töltsük...

17 órakor betértünk az Auchanba, vettünk egy halom sört és mindenféle üdítőket, kenyeret (egyet fizet, kettőt vihet), majd 18 óra magasságában megérkeztünk Rudiékhoz. Itt a lányok röpke két óra alatt kisminkelték magukat, én addig Rudi párjával múlattam az időt - s mivel kocsival mentünk, addig 3 doboz Schlossgoldot legurítottam. Nem éreztem rosszul magam, hisz (bár nem így hívják, de legyen most a neve) SZ jó fej. Bár, múltkor lényegesen felszabadultabb voltam - egy másik bulin vele tequiláztunk, s mikor a citromot helyettesítő lime elfogyott, unszolásomra ő (én nem mertem kipróbálni) a só-tequila variáció után vagy egy kovászos uborkába, vagy egy almapaprikába harapott bele.

20 órára megérkeztünk a buli színhelyére, ahol a házigazdán kívül egy kis elemózsia várt. Nem jött rosszul a fasírt, a szőlő, a sajt és a tormás sonkatekercs, a többiről meg nem beszélünk. Közben egy igazi sört is megbontottam (mert az alkoholmentes olyan, mint a guminő), és kezdetét vette a party. Csak üldögéltünk a konyhában, miközben a szobából bömbölt a Sláger rádió. Próbáltam egy partizánakció keretében áttekerni az Info rádióra, de nem sikerült, így betettem az első, kezem ügyébe akadó CD-t, ami Száz Folk Celsius volt. Ekkor határoztam el, hogy beülök a fürdőkádba, és a tusfürdő flakonjával felvágom az ereimet. Ennél aztán egyszerűbb megoldást választottunk, sűrű bocsánatkérések és könnyzápor közepette felöltöztünk, és hazaindultunk. Én ezt már előre sejthettem, egy fél sörnél megálltam, így nem okozott gondot a kocsival hazatérés. Nincs nekünk szükségünk arra, hogy feszengjünk egy sz*r buliban, nem kell senkihez sem alkalmazkodnunk, pláne, mivel a másik két nő (akik nem Rudi és SZ - bár utóbbi nem nő) direkt (szerintük) jópofákat próbáltak beszólogatni nekem. Miután egy sebtében felkapott sonkatekerccsel átmetszettem a torkukat, a lábaikat kitéptem és a hátukba szúrtam, már indultunk is haza. Itthon is voltunk 22:30-ra, felpakoltam a szekrény tetejére a 25 doboz sört (most egy kicsit próbálok nem inni), és nagy merészen kettő (kettő!!!) citromkarikát szeltem a kólámba. Istencsászárné is nagyon elázott, ő egyedül bevedelt majdnem egy fél doboz vérnarancslevet.

Pár éve még naívan felírtam magamnak, hogy kik voltak azok, akik nem válaszoltak az újévi SMS-emre, azóta nem érdekel a dolog. (Aki nem írt, persze, szégyellje magát!) Azt viszont kikérem magamnak, hogy béna és viccesnek hitt köresemesekkel bombázzanak, mint a "nagyot hánytam, boldog új évet kívánok" meg az "itt a szilveszter, mindenki fekszik az árok partján, buék". Én igaz, hogy mindenkinek ugyanazt küldtem, de legalább saját kezúleg írtam, még ha nem is volt annyira frappáns: Nagyon bulldog, sikéres és zsigerekben gazdag új érvet kiáltunk: Istencsászár, Istencsászárné és a jószágok!

A haláltábor hangulatát idéző bulit leszámítva nagyon jól éreztük magunkat. Jövőre vagy itthon maradunk, vagy megint belevágunk kalandvágyból egy hasonló partyba, mondjuk valamelyik kisebb vidéki kórház patológiáján...

Az események a legutóbbi bejelentkezésem óta sem pörögtek fel annyira, hogy ne tudnám pár perc alatt összefoglalni azokat, így hát már itthonról írom le a többi pitvarosi napot.

Szerdán minden eddigi rekordunkat túlaludtuk. Bár hozzászoktunk már, hogy a redőnnyel teljesen vaksötétté tett szobában alszunk, de most mégis úgy hatott ránk a fény hiánya, mint a kendővel letakart papagájokra. Fel sem ébredtünk délután egyig (!!!), de akkor is csak azért, mert Apja óvatoskodott be a szobába, jóval finomabban, mint a Sógorom előző nap. A történethez hozzátartozik, hogy mivel gázkonvektorral fűtenek, vittünk nekik egy szén-monoxid-mérőt, ami egy bizonyos gázmennyiség jelenléténél hangosan visít, ezt az ő szobájukban helyeztük el. Nos, Nénikéék már kétségbe voltak esve, hogy mi lehet velünk, hiszen ilyen sokat nem szoktunk aludni, már-már attól tartottak, hogy ugyan náluk van riasztó, de minket elkapott a CO, és meghalva heverünk szerteszét. Ő nem is mert bejönni, ezért Apját küldte. Szerencsénkre, mert a másik választottja a rohammentők voltak - nem mintha azok tudnának bármit kezdeni az órák óta szén-monoxidot lélegzőkkel.

Nos, 13 órakor feltápászkodtunk, ebédeltünk egy nagyot, majd erőtlenül visszahanyatlottunk párnáink közé, s a következő két órát fél szemmel a tévére pislogva, szundikálva töltöttük. Eztán felkeltünk, vacsoráztunk, s tulajdonképpen egész nap a házból sem mozdultunk ki. Este kénytelen voltam két Becherovkát és vagy 8 doboz sört legurítani, hogy álom jöhessen a szememre, miközben elolvastam az egyik karácsonyra kapott (pontosabban: a mostani karácsonyra kapott egyik) könyvet. Érdekes volt, majd írok róla jövőre.

Csütörtökön az előző napinál lényegesen korábban keltünk, s átmentünk Anyósomhoz. Ott sem töltöttük az eddigieknél a társadalom számára sokkal hasznosabban az időt, de ezúttal az ágytól asztalig tartó út megtételéhez szükséges testmozgást kiegészítettük hajmosással is. Bármilyen viccesen is hangozhat ez, sajnálatos módon egyedül nem tudom (inkább nem akarom) rendben tartani 84 centi hosszú hajamat (lemértem vonalzóval :)), így minden mosás után Istencsászárné fésüli ki, s minden reggel és este ő fonja varkocsba. Nem is tudom, mi lenne velem nélküle...

Pénteken érkezett el a hazaindulás napja, be is állítottam a telefont reggel 8-ra. Rájöttem ugyanis, hogy a D500-ason (# 770) ugyan nem alapértelmezett, mint a Nokiáknál már 10 éve igen, de be lehet állítani, hogy a kikapcsolt telefon ébresztéskor bekapcsoljon. Próbáltam máskor - működött. Most nem. Többször kimentem az éjszaka, s mint később kiderült, a reggel és a délelőtt folyamán vécére, de mivel vaksötét volt, nem tudtam elbotorkálni a szoba másik végében lévő óráig, hogy megnézzem az időt, ezért engedelmesen minden alkalommal visszafeküdtem aludni, s türelmesen vártam a 8 órát. Aztán egyszer elegem lett belőle, felhúztam a redőnyöket, bekapcsoltam a telefont, amin pimaszul világított az "ébresztés 8 óra" felirat, miközben már 11:20 volt...

Megebédeltünk, összepakoltunk, könnyes búcsút vettünk Nénikétől és Apjától, majd 13 óra magasságában elindultunk. Érdekes, hogy egész héten úgy vártam a havazást, mint a Megváltót, de egy pihe sem esett. Otthonról jöttek a hírek, hogy hatalmas havazás, úttorlaszok, karambolok, borzalom mindenütt. Biztos voltam benne, hogy hazafelé már korántsem lesz diadalmenet az út, de nem volt gáz. Ahhoz képest, hogy az ország többi részén milyen állapotok uralkodtak, nekünk tiszta utunk volt. A szél ugyan kib*szottul fújt, nem is mertem 120-nál gyorsabban menni, de az M5-ös gyönyörűen le volt takarítva (gondolom azért, mert ott nem is esett sok hó), szinte száraz volt, úgyhogy ezúttal igazán megérte azt az ezeregynéhányszáz forintot a vinyetta. Haza is értünk 3 óra alatt.

Bár furcsa, de a majd' egy héten keresztül tartó fetrengés (kaja hányásig + alvás) ellenére egyetlen dekát sem híztunk, illetve: én fél kilót mintha fogytam volna. S mivel nem hiszem, hogy Nénike és Anyósom erős házikosztja túl diétás lenne (bár nem ismerem Norbi értékelési rendjét, de ha az "A" a leglájtabb, akkor ezek valahol az ABC túlsó végén lehetnek), csak Apámék állíthattak a mérlegen, nehogy önnön vérünket vegyük a hirtelen és drasztikus súlynövekedés láttára. Szóval, mit nekünk Hawaii, így kell pihenni...

Most éppen Anyósomék egyik nemrég felújított szobájában üldögélek egy korsó Arany Ászok mellett, s próbálom felidézni az elmúlt napok nem túl sűrű történéseit.

Vasárnap szokás szerint korán próbáltunk elindulni, de a telefonomon véletlenül a "szundi" helyett másik gombot nyomtam meg, így 10-kor léptünk ténylegesen a távozás mezejére. Megvettük a 4 napos matricát az autópályára. Bevallom őszintén, tavaly nyáron nem hittem volna (# 399), hogy a pálya tényleg elér egyszer Szegedig. Az út nyugalmas és száraz, bár egy kicsit szeles volt. 130-140-nél nem is mertem gyorsabban jönni, mert egy-egy mellettünk elszáguldó kretén menetszele az alapszéllel szövetkezve nem kicsiket dobált rajtunk. Viszont hamar befutottunk Szegedre. Az út onnan volt sokkal unalmasabb, Szőregig és utána csak 50-nel szabad hajtani, s végülis lassabban értünk célhoz, mintha letértünk volna (ahogy eddig szoktuk) Kiskunfélegyháza, Csongrád és Orosháza felé. Szóval, jó ez az autópálya, csak nekünk nem praktikus.

Makón családi ebédre voltunk hivatalosak a Mamához. Itt gyakorlatilag, kisebb kihagyásokkal négy órán keresztül ettünk, majd hazafelé indultunk Pitvarosra. Karácsonyra a Sógorom is hazatért Egerből, Anyósomékat ő fuvarozta haza a régebben már megismert Halálzsigulival (# 485). Nénikééknél a kutyák (Dzsoki, Muzsika, Macó, Marci) sajnos télre ki lettek zárva a házból, a (fűtött) nyári konyhában alszanak, hogy ne hordják be az amúgy tetemes mennyiségű sarat az ágyba, így nem tudtunk velük hancúrozni (s olyan zseniális karbavevős képeket csinálni, mint legutóbb - # 761).

Hétfőn hajnali 12-kor keltünk, egy kiadós ebéd után (mondjam? sült kacsamell) átsétáltunk Anyósomékhoz, ahol egy kis adminisztratív baki jóvoltából ebéddel vártak, így fél órán belül másodszor is hányásig zabáltam magam, majd elnyúltam egy heverőn, és vártam, hogy jöjjön értem Schobert Norbi legfőbb ellensége, a Koleszterin Kaszás. Csak az álom nyomott el, két órát szundikáltam, majd vacsoráztunk, s az összeset pár sörrel kellett leöblítenem, hogy este is tudjak aludni. Való igaz, éjjel fél 3-ig fent voltunk, s mindenféle dolgokat műveltünk, mert addig nem jött álom a szemünkre.

Kedden, vagyis ma Sógorom reggel 8-kor egy náci haláltábor főfegyőrét megszégyenítő ébresztővel kedveskedett nekünk: kis híján berúgta az ajtónkat, felkapcsolta a villanyt, s rám mordult, hogy írjam fel neki cédére az előző éjszaka letöltött cuccait, mert nemsokára indul vissza Egerbe, Anyósom gépén pedig nincs Nero (ami ugyebár CD-író program). Csak azért nem helyezkedtem vele szemben ellenséges álláspontra, mert tudtam, hogy a Halálzsigulit amúgy sem könnyű vezetni, s sokkal nehezebb dolga lett volna törött kézzel és lábbal, így inkább elküldtem a p*csába, s a másik oldalamra fordultam. Meg is lett az eredménye, hiszen 10 órakor már úgy jött vissza, hogy szépen kéri, írjam fel neki a cédét. Átjöttünk hát Anyósomékhoz, ahol mintegy 3 tizedmásodpercnyi keresgélés után megtaláltam a keresett "Nero Smart Start" ikont, s felírtam a könyörögve kért cédét. Aztán Sógorom könnyes búcsút vett, majd elindult Heves megyébe. Innentől csak eszegetünk és pihengetünk. Próbáljuk nem túlhajtani magunkat. :))

Ma sem hajtottuk túl magunkat, talán Istencsászárné egy kicsit. Azt terveztük, hogy egész nap együtt fogunk sütni és főzni, de aztán ő készítette el a kétféle sütit és a "ropogós kéreg alatt sült sertéskarajt", én pedig a krumplipürét hozzá (a húshoz, nem a nejemhez). Krumplipüré-készítésben nagyon jó vagyok, akárki megnyalná utána azt, amire rá van kenve. Feldíszítettük a 60 centis műfenyőnket. Azért vettünk ilyet, mert 15 négyzetméternyi territóriumunknak csak a fele szabad a hülye bútorok miatt, és nem férne el sehol egy tűhullató. Ezzel nincsen baj. Vettünk hozzá miniatűr gömböket, nagyon szép lett, sokkal szebb, mint az igazi, csoffadt méregdrága fenyők, amik pár napon belül le is dobják a ruhájukat. (A fűtőtest mellett állítottuk fel, eheheh.)

Megvolt az ajándékozás is, jól meglepődtünk a könyveken és az Aboriginal-os cuccokon, meg persze azokon is, amik tényleg meglepik voltak. Az a bizonyos ajcsi Istencsászárnénak egy selyem(szerű?) hálóköntös volt. Nagyon jól áll neki, meg sekszi benne. Igazából az nekem is ajándék, nem? (Csak nem tudjuk egyszerre ketten hordani. :)) Még Robi és Szuszi is kapott ajándékot: egy-egy zöldségekből összeállított, masnival átkötött csomagocskát. Pálcika nem kapott semmit. Egyrészt ő most téli álmát alussza (kellene, hogy aludja), másrészt nem karácsonyozik velünk. Buddhista.

Mi holnap Pitvarosra utazunk, úgyhogy legyetek jók (ha tudtok), pihenjetek, ünnepeljetek, zabáljatok hányásig, érezzétek magatokat nagyon jól! Még jelentkezem idén, az is lehet, hogy vidékről, az is, hogy nem. Sosem lehet tudni. Boldog Jézuskát!

Idén arra gondoltunk, hogy nem veszünk egymáson kívül senkinek semmit, de aztán úgy alakult, hogy Istencsászárné valami apróságot mindenkinek beszerzett, ezzel levéve kettőnk válláról a nagy fejtörést és ajándékvadászatot (amennyiben mégis vettünk volna). Így rám már csak az ő ajándékai maradtak. Aranyvasárnap betértem egy tőle kapott cetlivel (megkönnyíti a dolgom) az Alexandrába, vettem pár dolgot, majd felkerestem még pár bevásárlóközpontot, ahonnan üres kézzel és frusztráltan tértem haza. Azért olyan ajándék sem lett volna rossz neki, amit nem ő talált ki. A meglepetés sosem árt.

Akár én is lehettem volna a bömbölő.

Szerdán munka közben kiugrottam az Árkádba, majd félórányi rémült keresgélés után feladtam, s elterveztem, hogy másnap majd gyalog megyek, akkor nem kell parkolóhelyet keresni, csak kényelmesen besétálok, veszek ezt-azt, s nyugodtan hazametrózom/villamosozom. Másnap munka után tértem vissza. Ha lehet, még nagyobb volt a tömeg, én pedig még kétségbeesettebb voltam, hiszen azt sem tudtam, mit akarok. Ha nem szólt volna a fülemben az Aurora összes albumából saját kezűleg összeállított besztof, bele is őrültem volna. Átcsámborogtam a Sugárba is, ott jóval kevesebben lézengtek, de a kínálat nem volt kielégítőbb. Közben beleizzadtam a kabátba, a hátizsák folyton lecsúszott a vállamról, utáltam az egészet. Benéztem három Libribe is, tudatosan két bizonyos könyvet keresve, de sehol semmi. Igaza van amúgy Istencsászárnénak: évközben mindent megveszünk, amire szükségünk van (mármint az alacsonyabb árkategóriában - pölö egy lakást sem vettünk idén), ezért elvész a vásárlás és meglepetésszerzés öröme. Olyannyira elveszett, hogy egyórányi bolyongás után hazaindultam, ismét üres kézzel. Nem mintha a karácsony az ajándékról szólna, de azért nem árt, ha van. S bár közhely meg úgysem hiszitek, de én tényleg jobban szeretek adni, mint kapni. Nemcsak pofont, ajándékot is. Még jó, hogy nem volt sehol az amerikai filmekből ismert plázamikulás, mert tuti, hogy elsírtam volna magam az ölében. Hazafelé a Móriczon azért leszálltam, s betértem az Alexandrába, majd a Libribe, s vettem magamnak két könyvet, amit majd nejem ad át nekem. Nem mondom el, miket, meglepetést akarok magamnak. Itthon kiderült, hogy ő is vett magának egy könyvet, azt majd én adom oda. :))

Ma tudtam, hogy ez az utolsó alkalom, hogy beszerezzem azt a bizonyos ajándékot Istencsászárnénak, ami nagy meglepi lesz, de még nem tudom, hogy hol árulják, mennyibe kerül, s egyáltalán: mi az? Ma is dolgoztam (elvileg), de reggeli után kilógtam az Árkádba. Már rutinrókaként viselkedtem: csak egy pulcsit vettem fel, az Aurora pedig be volt készítve a zsebembe. Egy órát a biztonság kedvéért azért ma is elcsesztem. Valamennyire kinéztem egy ajándékot, átballagtam a Sugárba, visszaballagtam, majd eltévedtem. Csak arra emlékeztem, hogy a bolt az Árkád egyik sarkában van, de nem tudtam, melyik emeleten és melyik sarkában, így mentem pár kört, mire megtaláltam. Meg is vettem az ajándékot, majd visszatértem a melóba. Délben végeztünk is, jöttem haza.

Istencsászárnéval a biztonság kedvéért még elutaztunk a Camponába, a holnapi sütés-főzéshez beszerezni a kellékeket és alkatrészeket. Meg akartuk lepni magunkat valami jópofa társasjátékkal, kinéztük a "Hotel"-t, de 7 ezerért?! Milyen dolog ez már? Mi a péló kerül 7 ropiba egy társason? Az anyagköltsége kábé 500 forint (se), reklám nuku, ergo az összes többi lóvé haszon. Aztán csodálkoznak, ha a gyerekek inkább a tévét nézik, mintsem kreatívabban töltenék az időt? Kinek van több tízezre játékra? Botrány! Ja, van még egy út, ami járhatóbb: hitelre is kapható! De ki vesz fel hitelt társasjátékra? Botrány!

Szerencsére betértünk az Aboriginalba, ahol a céges 15 ezerből 10-et elköltöttünk. Mindketten egy-egy felsőt kaptunk, feleségem egy cipzárasat, én egy blúzt. Vagy fordítva?! Mindenesetre holnap majd jól meglepődünk ezen is. :)) Summa summarum: sikerült elég jól kijönnünk a karácsonyi előtti tolongásból, de egyáltalán nincs ünnepi hangulatunk. Majd holnap biztosan megjön. Ti pedig pihenjetek, díszítsétek a fát, süssetek, főzzetek!

Vettünk a szoba plafonjára tapasztható, némi megvilágítás után a sötétben világító csillagokat, így minden éjjel csillagos ég alatt alszunk. Szerencsére csak a feleszkábálás után olvastuk el a használati útmutatót, különben nem mertük volna feltenni. Még a végén ijedtünkben lenyeltük volna...

A kaja igazi, a másik viccesnek szánt illusztráció.

Túl vagyok az első céges karácsonyi bulin. Legalábbis ennél a cégnél az elsőn. Azt hiszem, ez volt az utolsó is. Tegnap délután 5-kor gyülekeztünk a munkahelyemtől nem messze lévő étteremben. Én direkt autóval mentem, hiszen olyasmiket hallottam, hogy az ilyen bulikon a vezetőség igencsak figyeli a munkatársak alkoholfogyasztását, és meg is jegyzi magának a viselkedésünket. Nem is szerettem volna pár sör és unimuk után átkarolni az egyik főnök vállát, s bizalmasan rávilágítani néhány cégvezetésbeli hiányosságra. Nem veszi ki jól magát az ilyesmi. Éppen elég, ha a "szűk kollegariátus" előtt vagyok nagyon jó fej alkoholos befolyásoltság alatt - mint ahogy már voltam nyáron többször, legelőször próbaidőm lejártakor (# 685).

Szóval, klikkekbe tömörülve leültünk az étterem különböző részein, és egy valaki kivételével mindenki megérkezett. Sajnos, pont a hangulat nem jött el. Jó volt, dumálgattunk, röhögcséltünk, de nem volt az igazi. Lehet, hogy nem csak nekem kellett volna "szárazon" maradnom. Volt finom vacsora, mindenféle sültekkel tömtük tele magunkat, de hogy azt kiérdemeljük, meg kellett még hallgatnunk az egyik igazgatónk ünnepi beszédét. Állítólag tavaly komolyra vette a figurát, és mindenki aludt már a végén. Ezt idén úgy próbálta ellenpontozni, hogy kinyomtatott magának egy halom olyan vicces emilt, amiből én is ezret kapok évente (tudod, olyan igazán bénákat, amik már a '80-as években sem voltak viccesek, a férfi-nő kapcsolatról, a jó fej főnökökről, az élet nagy igazságairól, estébé), s monoton hangon felolvasta, óvatosan ügyelve arra, hogy véletlenül se jöjjön ki neki jól egy poén. Mi az egyik asztal végében addig elszórakoztattuk magunkat, le is b*szott érte hangosan és nyilvánosan (nagy megszégyenítés volt ám), hogy azonnal fejezzük abba, mert zavarjuk a többieket a nagy élvezetben. Egyébként volt pár jó poén benne (ha ismertük is mindet), de annyira volt élvezetes az ő előadásában, mintha a Kossuthon hallgattam volna a vízállás-jelentést (hajóvonták találkozása tilos).

Negyed 8-kor aztán úgy gondoltam, a buli elérte a csúcspontját, s innen már csak lefelé mehet. Egy kollegámmal feltűnés nélkül felvettük a kabátunkat, s kioldalogtunk a ház elé cigarettázni (egyikünk sem dohányzik), majd be a kocsiba, padlógáz, üveghang, s ott sem voltunk már. Ma mesélték a többiek, hogy fél 9-kor amúgy is fellőtték a pizsamát, s vége lett a nagy mulatozásnak. Jó buli volt, de legközelebb inkább otthon maradok, s azt figyelem, hogy a csírázásra eltett babszem hogyan bújik ki a vizes vattából.

Kaptunk viszont karácsonyi ajándékot! Egy kedves lapot, melyen a "boldog ünnepeket", a "köszönöm eddigi munkádat" és a "számítok rád" szókapcsolatokat helyezték el a hozzájuk illő szövegkörnyezetben, és 15 ezer forintnyi vásárlási utalványt, melyet ruhára tudok átváltani több száz márkabolt egyikében (lehetett választani ruházat, műszaki cikk, sport, kultúra, satöbbi kategóriából). Nem mondom, tavaly sokkal jobban örültem a "Tiszta test, tiszta elme" című Hubbard-könyvnek, mely azóta (bár, még mindig fóliában hever) a bibliám lett, de nem lehetek telhetetlen, idén ez is megteszi. :))

Idén márciusban, mikor sikeresen összetörtük a kocsi egyik első ködlámpáját (# 608), egy füst alatt megcsináltattuk az egyéves szervizt is a Fiat Boldizsárnál. Akkor a szokásos olajcsere, meg mindenféle szűrők cseréje 22 ezer forintba került. Azóta voltam már CD-s rádiót beszereltetni (# 677), majd kaptam egy klub kártyát, amolyan törzsvásárlói kártyát, aminek segítségével a kocsihoz felhasznált alkatrészek árából 15%, a munkadíjból 20% kedvezményt kapok.

Most decemberben lett a kocsi két éves, ezért elvittem utoljára a márkakereskedésbe, mert a mostani szervizzel még egy év szavatosságot kapok rá (vagy valami ilyesmit). Bár nem szívesen, de elvittem. Elvégezték ugyanazokat a dolgokat, mint tavaly, de idén a mindenféle kedvezményekkel együtt ugyanazért a szolgáltatásért 30 ezret fizettem. Bepróbálkoztak, hogy az első fékbetétet 5000 kilométer után cserélni kellene, s 23 ezerért meg is teszik, de a hamarosan eljövendő karácsonyra tekintettel én ezt inkább visszautasítottam. Kiderült később, hogy nem is tettem rosszul, hiszen a melóban ugyanezeket a fékbetéteket maximum 8 ezerért megkaphatom (s amúgy sem kell még cserélni), a munkadíjat pedig néhány sörben leróhatom. Azt hiszem, a márkaszervizt ezentúl hanyagolni fogom. Nem vagyok egy dzsentri-típus, aki csak a hecc kedvéért háromszor annyit akar fizetni ugyanazért a szolgáltatásért. Ja, és kérem, jelentkezzen már valaki, aki nem akar lehúzni!

Szeptember közepén Godmode hazatért Amerikából (# 735), de nem egyedül, hanem egy amerikai hölgy társaságában. Aztán visszautaztak. Imént telefonált Godmode, s elmondta azt a hírt, ami az istencsaszar.hu olvasói részére tökéletesen érdektelen, de nekem (és nekik) azért nagy szó, hiszen mindenkori legjobb barátomról van szó. Emilezgettünk a témában pár napig, de hál'Istennek Istencsászárné remekbeszabott levelei nagyobb hatással voltak Godmode-ra, mint az én "lenyaltam egy káposztalepkét"-inspirálású zavaros okfejtéseim, ezért remélhetőleg kissé feleségem hatására is: Godmode megkérte Crystal kezét! Vett neki egy gyémántgyűrűt, s úgy néz ki, hogy záros határidőn belül (talán nyáron) össze is házasodnak. Szerencséjére engem kért fel tanúnak, így jól fog sikerülni minden. Sajnálatos módon nem azt a kézenfekvő megoldás választják, hogy a cca. 40-50 fős rokonságot szállítmányozzák ki Amerikába, hanem ők jönnek haza. Bár nem iszunk előre Godmode bőrére, de megelőlegezhetjük: sok boldogságot Nektek!

Szerettem volna kitenni a szokásos karácsonyi előtti savazást, de az x3 már végleg megadta magát, én meg sehol sem találok másik savazómotort. Kérlek, ha tudtok olyan ingyenes savazósdit, ami nem a pollhost, és szépen át lehet színezni (ld. eddigi savazások), akkor záros határidőn belül írjátok meg nekem! Köszi!

Mostanában egyre kevésbé merek a politikáról beszélni, de még gondolkodni is, mert nagyon hamar felidegesítem magam a tehetetlenség miatt. Ez a jobb- vs baloldal is gusztustalan sárdobálásba ment már át, jövőre valószínűleg nem valaki mellett, hanem ELLEN fogok szavazni. Ma, miközben a Kerepesi úton araszoltam (szerencsére munkaidőben, munkaügyben, céges kocsival, így annyira nem borított ki), hallottam a rádióban, hogy a képviselők fizetését jövőre 5 százalékkal emelik, de jár még nekik ingyen laptop, mobil és internet. Szuper. Az ő pénzükből úgysem futná rá.

Azt is hallottam még, hogy az APEH statisztikája szerint novemberben az előző intervallumnál 11%-kal több adó folyt be, ami 173 milliárd forint. Nem tudom, hogy ez az időszak hónap vagy év (remélem, az utóbbi), de még akkor is: 111%, azaz cca. 1800 milliárd forint jött össze! Mindennek az ötöde, tudod. De ha mi fizetjük az utakat, áramot, ételeket, benzint, tömegközlekedést, örökösödési adót, illetéket és még ezer más néven nevezett sarcot, akkor ez az 1800 milliárd, ami az állam összbevételének csak töredéke, mire megy el? Egészségügyi támogatásra nincsen pénz, metróra nincsen pénz, oktatásra nincsen pénz? Mire megy el ez a pénz???

Elmagyarázom, kisfiam. Még mínusz 50 forintot kell bedobnod, hogy ne legyen benne semmi...

Hálásan és tényleg nagyon szépen köszönöm, hogy annyi rengeteg okos levelet küldtetek, mikor tanácsot kértem, milyen televíziót vásároljunk (# 775). Arra jutottunk mindezek hatására, hogy elhalasztjuk idén a vételt, inkább kicsit gyűjtünk még pénzt, s majd jövőre veszünk egy LCD vagy plazma vagy mittoménmilyen nagyon korszerű és fantasztikus tévét. Mivel azonban megint nagy tervek bontogatják szárnyaikat kicsiny fészkünkben, megeshet, hogy egy ideig másra spórolunk. Persze, az is lehet (mert a következetesség a mi fő erényünk), hogy minderre fittyet hányunk, s a nagy karácsonyi lázban megvesszük az első készüléket, amit nagyon akciósan adnak. Sosem lehet tudni. De mindenképpen megírom majd. Köszike.

Nem lenne teljes a legutóbbi, mobiltelefon-választásról tartott értekezésem/vívódásom (# 770), ha nem mesélném el Istencsászárné telefoncseréjének hiteles történetét. Szóval, az E300-as Samsungját nézte ki egy vidéki, agyműtétre váró hölgy. 10 ezret fizettünk neki, hogy elvigye a telefont, de cserébe kaptunk egy szinte null kilométeres LG F2400-ast. A telefon egy ideig hálózatfüggő volt (naná, hogy nem a mi hálózatunké), de mintegy másfél hétnyi utánajárással sikerült megoldanunk a problémát. Aztán felmerült egy újabb. A bluetooth. Ezzel elvileg tudunk kommunikálni olyan eszközökkel, amik szintén rendelkeznek ilyen képességgel. Eddig azt hittem, hogy csak az infránál van lebutított változat, de rá kellett jönnöm, hogy nem. Bár a cserélő nő váltig állította, hogy nagyon nehezen ugyan, de sikerült neki képeket és polifónikus csengőhangokat transzportálni a telefonra, de később egyértelműen kiderült, hogy hazudott. Nekem sehogy sem sikerült. Kissé utánaolvastam, megkérdeztem pár szakembert, s kiderült, hogy ez az LG az életben nem fog nekem képet vagy hangot fogadni/küldeni bluetooth-on keresztül, mert gyárilag képtelen rá. Rengeteget szívtam vele, míg erre fény derült. Csak adatkábelen keresztül lehet rá tölteni valamit, de abból is csak USB-s kábel létezik. Az pedig azért gáz, mert az egyetlen használható program soros kábelt kíván. Nabazz.

Ennél a pontnál (ennél a portnál, eheh) feladtuk a harcot, és visszamentünk abba a boltba, ahol a Samsung D500-ast vettük (ami azóta is tökéletesen működik). Az LG-t 25 ezerért beszámolták, Istencsászárné pedig hosszas tanakodás után egy Motorola V550-est választott. Csak 7 ezret kellett rádobnunk. Van benne teljes értékű bluetooth, lejátszik mp3 csengőhangot (hihi), s ami a legjobb: kártyafüggetlen, vadonatúj. Sz'al kéretik mellőzni a "már megint milyen hulladék telefont vásároltál"-típusú leveleket, ha elromlik, visszük gariba. Istencsászárné boldog, végre megint bízik a telekommunikációban, visszatért az életkedve, újra képes enni és nevetni.