Hát, ez is eljött. Bizony, már 2 éve irkálok ide. Nem akarlak most sem hülyeségekkel untatni, elég legyen annyi, hogy ezalatt az idő alatt 103 715 ember tévedt ide a világ 6 kontinensének 77 országából (az Antarktiszról még mindig senki nem olvas - hát mi van a sarkkutatókkal, nincs humoruk és/vagy igényük rám?). Ha többre vagy kíváncsi, nézd meg az Extreme Tracking statisztikáit! Érdekes, hogy anélkül, hogy visszalapoztam volna, pont ezeket az paramétereket tartottam fontosnak megemlíteni egy évvel ezelőtt is (# 487) - csak akkor nagyjából feleennyi volt a látogatószám. Konstans nézettségű vagyok, ez akár jó is lehetne.

Két év hosszú idő, de most sem mondok olyat, hogy "nem is hittem volna, hogy eddig írni fogok", mert de, hittem. Két év alatt sok mindenről olvashattál itt, szerintem olyannyira sok mindenről, hogy nem is tudok hirtelen számot vetni, linkelni meg pláne nem fogok. Istencsászárnéval még mindig házasok vagyunk (ma van a két és feledik házassági évfordulónk!), még mindig szeretjük egymást. Financiálisan nem gyarapodtunk két év alatt szinte semmit, de még mindig megvan a kocsi (ami most lesz két éves, decemberben), még mindig nincs saját kérónk, viszont tenyérnyi birodalmunkban jöttek-mentek (éltek-haltak) az állatok. A legfontosabb, hogy Pálcika és Robi még mindig köztünk van, ahogy a kezdetekkor. Munkahelyeim közül már a harmadikat taposom, s meg merem kockáztatni, hogy egyre érdekesebb és jobb a munkám. Az istencsaszar.hu nem hozott számomra semmilyen anyagi megbecsülést (sőt, egy munkahelyről pont miatta rúgtak ki), de erkölcsileg és szellemileg jobban/frissebbnek érzem magam.

Nem akarok nagy szavakat pengetni lelketek mandolinjain (hoppá), de azt hiszem, ha nem lenne ez a pár megabájtnyi tárhely, ahol megosztom veletek gondolataimat, belefásulnék és beleőrülnék a munkába és a kilátástalan jövőképbe. Hüpp. Két éve teljesen más szemmel nézem az embereket, életünk történéseit, mindent. Mit mondhatnék még? Volt már sokkal nagyobb forgalmam is, de egyáltalán nem érdekel, mindenesetre köszi annak a napi 130-150 embernek, aki erre téved. Tudom, hogy az írás sosem egyenletes (na, ezzel most mit akartam mondani?), nincs mindig kedvem, erőm vagy témám hozzá, de ahogy egy kapcsolatban, nálam a blogolásban is vannak hullámvölgyek és... ööö... hullámdombok(?), szóval, ne aggódj, ha napokra eltűnök, azért még itt vagyok, és figyelek. Boldog szülinapot nektek is!

Holnap indulunk Pitvarosra, s jövő szerdán jövünk. Ha esetleg nem posztolnék, akkor azért. Bár, nem hiszem, hogy ez felfeslést okozna az istencsaszar.hu egyre szellősebb szövésű kelméjén, de azért jó, ha tudjátok. Holnap indulás előtt még kicsapok ide egy posztot, mert ünnepelés van, csak a miheztartás végett, de a gratuláló több milliárd levélre csak jövő hét közepén fogok válaszolni (úgyhogy tessék szépen írni, ezzel megtámogatva blogolás közben idegbeteg mókusként fel-le ugrándozó egocentrumomat). Na, legyetek jók, boldog Halottak Napját!

Viszonylag eléggé sok filmet megnézek, de szerencsétekre ezeknek csak töredékéről írok, elkerülvén, hogy az istencsaszar.hu mozibloggá váljon. Sajnos, egyre többször állok fel úgy egy film után (vagy a film felénél), hogy megint elpazaroltam másfél-két órát az életemből, amit akkor is hasznosabban töltöttem volna, ha egy csomag M&M's-et rendezek ABC-sorrendbe. Akkor említek meg egy filmet, ha nagyon tetszett, vagy ha nagyon nem. A pofonok földje esetében az első esetről van szó. Na, ebből elég. Igazából ezt a filmet már három hete láttam, akkor elkezdtem írni ezt a posztot, de csak eddig jutottam. Nincs kedvem írni róla. Jó film volt meg minden, de most mit mesélgessek? Nézzétek meg, és kész! Viszont most egy csomó hely maradt sokkal érdekesebb dolgokra, jobban örülnék egy kötetlen, emberközeli beszélgetésnek. Mit szóltok? Csak úgy dumálgatunk, jó? Remek hangulat lesz, a végén még fel is gyújthatunk egy érdektelenebb posztot (vagy egy másik blogger egyik érdektelenebb posztját), körbe is ülhetjük a tábortüzet, szalonnát sütünk, valaki gitározik, mi pedig ritmusosan dülöngélünk jobbra s balra. Aki viszont az első pár sor után ellapoz, hogy "na, megint egy filmajánló", az most jól bebukja, mert lemarad a mi közösséggé kovácsolódásunk újabb kalapácsütéseiről. Ilyen például Ildi (aka: ex-Irodavezető, vagyis inkább: az ex-melóban Irodavezető), nem irigylem őt. Mondta múltkor, hogy a filmajánlókat nem szokta elolvasni. Nagyon meg is sértődtem, hiszen nem véletlenül szenvedtem végig már megannyi japán hulladékot. De mindegy. Jut eszembe Ildiről Alkesz munkatárs, akit ismerhettek innen régebbről. Ő a munkatársam volt, együtt küzdöttünk Béla kollega konok ostobasága ellen - sajnos, a szabadságharcos posztok már a Posztvalhallában vannak. Szóval, Alkesz munkatárs felhívott. Most szülővárosában üzemeltet egy vendéglátóipari egységet (ne szépítsünk: kocsmát), s mondta, hogy ütközhetnénk egy kis sztorizgatásra. Persze, nem vidéken lesz a bulej, mert Ildiék is jönnek (vagyis: több régi kollega lesz), ezért inkább Alkesz munkatárs jön fel Pestre (vagy Budára). Amúgy is: sokkal egyszerűbb Budapesten hazatántorogni ittasan, mint éjszaka 240 kilomérről, nem? De. Jó, hát ezt is megbeszéltük, beszélgessünk kötetlenül tovább. Mit szóltok a Szomszédokhoz? Durva, nem? Most versenyben tartjuk a Jóban rosszbant, a Barátok köztöt és a Szomszédokat, de mindenképpen a legutóbbi viszi a pálmát. Nem is a színészi teljesítmény miatt, mert az igazából ott sincs, inkább nosztalgiával nézem. Ööö... kezdek kifogyni a témákból, meg is kellene pucolnom a krumplit meg a hagymát a beígért szalonnasütéshez, úgyhogy lassan becsukom ezt a posztot. Jó volt veletek dumálgatni, csinálhatnánk ilyet sűrűbben is.

Az ember nagyon érdekes cuccokra találhat az Ósan-katalógus lapozgatása közben. Itt van rögtön az "Utazó játék", amit csak elég megvennünk, és utazik helyettünk - s még el is szórakoztatja magát. Majdnem ilyen jó a "Kreatív gumi", amelyik minden bizonnyal a mostanság látható/hallható roppant kreatív reklámokat találja ki. Csodaszámba megy a fából vaskarika közeli rokona, a "Műanyag fémfűrész", de egyértelműen a kedvencem a kezdő plasztikai sebészek és gyakorló boncmesterek részére készült "Orrfűrész".

Ezúton szeretnék gratulálni a Kossuth rádió műsorszerkesztőinek, akik az amúgy igen gyatra és jelentéktelen október 23-át feledhetetlenné tették egy Bernáth Lászlóval készült riporttal, aki a nemrég írott könyvével kapcsolatban mesélte, hogy zsidó fiatalként hogyan élte meg az auschwitzi borzalmakat, hogyan működött a náci gépezet, satöbbi. Köszönöm. Remélem, hogy majd március 15-én is lesz valami érdekes beszámoló, engem például nagyon érdekelne egy emberközeli és hiteles leírás, hogyan is történt az Egyiptomból való kivonulás, és átkelés a Vörös-tengeren, augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén pedig rágcsálhatnánk maceszt a tűzijáték alatt...

Nagyferó: Corvin-köz

Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.

Az őszi szél hideget áraszt,
Virágom, virágom.
Az '56-os kopjafákra,
Virágom, virágom.
Jeltelen sírba temették őket,
Virágom, virágom.
Megtiltották, s nem nyílhattál,
Virágom, virágom.

Hideg őszi szél fújt, még a fák is sírtak,
Néma csend honolt a Corvin-köz fölött.
A Szabadság Hazája s a Gonosz Birodalma
Döntöttek a sorsunk fölött!

És a gyilkosok és árulók
Még mindig itt élnek köztünk.
Corvin-köz, te adj nekünk új erőt!
A Kárpátok bércei közt besütött a nap,
Aki magyar, az most velünk tart!

Biztosan tervezgetted már te is, mi lenne, ha megnyeréd a lottón az ötöst. Én is eljátszogattam a gondolattal. Konkrét terveim még nincsenek, csak pár ötlet. Az biztosan nagyon snasszul hangozna, ha azt írnám, hogy vennék Budapest 50 km-es vonzáskörzetében egy nagy házat, s két kocsi állna a garázsban (kettő biztos): egy Hummer és egy Lexus. Bár kedvencem a Lamborghini Diablo, olyat azért nem vennék. Utazgatnék is mindenfelé, s a maradék egymilliárdot betenném a bankba. Még ha a legrosszabb, évi 5%-os kamattal számolok, akkor is havi 4 millió a hozam, az pedig nem rossz a mostani 220 ezres keresetünkhöz képest. Persze, ezek csak kicsinyes tervek, de még nem volt időm kidolgozni mindent. Gondolom, rögtön jönnének a kéregetők is, én pedig vagy elosztogatnám az egészet, vagy menekülnék. Nem, nem akarok ennyit nyerni. Elég lenne 100-150 millió, azt hiszem, annyival meg tudnám oldani az életünket.

Arra is gondoltam viszont, hogy megveszem a házunkat. Az egészet. Szerény számításaim szerint 2,5 milliárd forintból meg lehetne oldani. Hat lépcsőház szorozva 27 lakással, lakásonként átlag 10 milláért. Ebben persze nincsenek benne a liftek, lépcsőházak és garázsok, de arra alkudnék. :)) Nos, megvenném a kábé 150x30x10 méteres panelházat, és egybenyitnám az egészet. Tudom, hogy gyakorlatilag és statikailag nem lehet megoldani, és ennyi pénzből már építhetnék egy hangárt magamnak, de nekem jobban tetszik ez az egybenyitós terv. Van fogalmad, mit lehetne kezdeni egy 45 ezer köbméteres lakással? :))

Mostanában a rádióban hallom a Magyar Királyi Posta legújabb, fantasztikus reklámját. Amellett, hogy borzasztóan sz*r az egész, még hülyeség is. (Régen még így ment a kézbesítés: lódobogás, kormonyik kimérten megszólal: uram, levele érkezett - nagyon kreatívok, mi?) Nagy büszkén mondják, hogy a mittoménmilyen felmérés és kutatás megállapította, hogy a Posta a sürgősségi szolgáltatással feladott leveleket nagy részben (!) már a következő napon kézbesíti! Micsoda? Azért fizessek még plusz lóvét, hogy gyorsabban érjen oda a levelem? (Hogy egyáltalán odaérjen?) Ha nem fizetek, akkor gyalog megy a postás? Vagy hátrafelé, Jacko-járásban? Mindenki tudja, hogy mekkora sz*r a Posta, s csak akkor bízza rá a küldeményt, ha azt akarja, hogy semmiképpen se érjen oda. Szerintük ezzel visszaszerzik a nívójukat? Vagy azzal, hogy "küldje a képeslapját Kiskarácsonyon át, hadd hülyüljön meg a postamester"? Ahogy Hofi mondta vala: "Kapják be! Vagy nyalják ki"...

Pontosan 600 kilométer letekerése után (nem a mai napon, összesen) eltettem a bicillit aludni. Bármennyire is felöltöztem reggelente, a fülem és a kezem lefagyott, s minden bizonnyal az izületeim sem érezték jól magukat. Esetleg kesztyűt még vehetnék fel, de roppant hülyén néznék ki bőrkabátban, egy usánkával a sisakom alatt. Vizes ruhával lepucolgattam az egészet, jól átfújtam WD-40-nel, majd leponyváztam, és elhelyeztem téli vackán - ott, ahol eddig is állt, a szárítóban. Most téli álmot alszik, majd tavasszal felébresztem. Kíváncsi vagyok, ha kijön tavasszal a szárítóból, meglátja-e az árnyékát... Nagyon sajnálom amúgy , mert a munkából hazavezető út már ma is másfélszeresére nyúlt (Hungária körút, Lágymányosi-híd - fincsi, mi?), úgyhogy tuti, hogy ezentúl csak bicillizni fogok jó időben. Szép álmokat, bicilli!

Godmode hozott nekem a messzi Csepel-szigetről Mexikóból egy pólót. Volt már rajtam elébb is, le is fényképeztem csodás tulajdonságát (a pólóról beszélek, nem Godmode-ról), de ügyesen letöröltem a kész képeket, ezért meg kellett várnom, hogy újra süssön a nap, s új fotókat készíthessek. Nos, a lenti póló varázspóló. Ha nem éri napfény, akkor majdnem monokróm (fekete-fehér), de UV-fény hatására kiszínesedik az egész. Komolyan. Megcsinálhattam volna ugyanezt Photoshoppal is, de úgy nem ér. Ez tényleg ilyen. Irigykedtek a varázspólómra, mi? Hát, még ha látnátok a Varázsceruzámat... :))

Hogyan biztosítsunk egészséges őrültségi szintet?
- Ebédidőben ülj a kocsid tetején napszemüvegben, és egy hajszárítóval célozz az elhaladó kocsikra. Figyeld meg, hogy lelassulnak-e.
- Hívd saját magadat a hangszórón. Ne változtasd el a hangodat.
- Ahányszor valaki megkér valamire, kérdezd meg hogy kér-e hozzá sült krumplit.
- Tedd a szemetesvödrödet az íróasztalodra, és írd ki rá, hogy bejövő posta.
- Tegyél koffeinmentes kávét a kávéfőzőbe 3 hétig. Ha már mindenki kigyógyul a koffeinfüggőségből, tegyél bele újra rendes kávét.
- Az összes csekked a "megjegyzés" részébe írd be, hogy "szexuális szolgáltatásokért".
- Minden mondatodat úgy fejezd be, hogy "a próféta prédikációja szerint".
- Ne hasznalj ekezeteket.
- Amilyen gyakran csak lehet, szökdécselj járás helyett.
- Kérdezz meg embereket, hogy milyen neműek.
- A Drive-Thru ablaknál jegyezd meg, hogy a rendelés elvitelre lesz.
- Az operában énekelj együtt a darabbal.
- Menj el egy versmondó estre, és kérdezd meg, hogy a versek miért nem rímelnek.
- Tegyél szúnyoghálót az íróasztalod köré, és játsszál egy dzsungel hangokat tartalmazó relaxációs kazettát egész nap.
- Öt nappal korábban mondd a barátaidnak, hogy sajnos nem tudsz majd menni a bulijukra, mert nem vagy olyan hangulatban.
- Amikor a pénz kijön a bank-automatából, kezdjél kiabálni, hogy "Nyertem! Nyertem! Már harmadszor ezen a héten!"
- Amikor kifelé mész az állatkertből, kezdjél a parkoló felé rohanni és ordítani, "Fussatok! Kiszabadultak!"

Nem teljes az életem, mióta a UPC úgy gondolta, hogy nem érdekel senkit a Nickelodeon, s egyszerűen levette a sugárzott adók listájáról. Azóta nem látom rendszeresen drága barátomat, Spongyabob Kockanadrágot, s komolyan lelkibeteg vagyok néha hiányától. De most! Végre eljutott hozzám is a Spongyabob - a mozifilm, vagyis az első egész estés nagyfilm szivacsbarátom és bugyuta csillaghaverja főszereplésével.

Már rögtön az eleje jól indult az élő (értsd: nem rajzolt) kalózokkal, akik kincsesládában jegyeket találtak a filmre, s elkezdték kánonban énekelni a már általam is lejegyzett nótát (# 366), majd berohantak a moziba. Egy dolog viszont már az elején nem tetszett: Spongyabob más szinkront kapott, mint a sorozatban és rímekben beszéltek!!! Rímekben! Bármennyire is jó pl. Romhányi a Frédi és Bénivel, feláll a bőr a hátamon a kínrímektől. Szerencsére hamar megszoktam, és át tudtam adni magam a kalandoknak. Sajnos Szandit, Csiguszt és Tunyacsápot érdemtelenül elhanyagolták. Még valami nem tetszett: a "Rozsdás Rákolló"-t átnevezték "Rák-csáló"-nak. Miért? Miért nem tudnak egyeztetni a sorozat szinkronizálóival (s akkor legalább megkaphatnák az eredeti szinkronhangot is)? Voltak még egyéb vicces és figyelemre méltó történések a filmben, pl. a rosszfiúk bárjában Motörhead volt a zene, méghozzá a "March or die" album You better run című számát írták át "You better swim"-re, aminek tulajdonképpen nincsen nagy jelentősége, csak a hozzám hasonló fanatikusok (Spongyabob- és Motörhead-fanatikusok) számára. A másik jófejség David Hasselhoff volt a végén, aki saját magát játszotta és parodizálta. Jó arc az öreg Michael Knight.

Nos, sok további mondanivalóm nincsen, mert bugyuta a film, ugyanolyan bugyuta, mint a sorozat, de én éppen azért szeretem. Shakespeare-i mélységeket ne várj tőle, sőt, a helyedben a gyereket sem ültetném le elé, de mindenképpen nézd meg, ha másfél órányi humorra és kötetlen idiótaságra vágysz! Hadd búcsúzzam a filmben több ízben visszatérő dalocskával, ami az én lelkem is foglyul ejtette:
Én vagyok Gógyi Mogyi,
Te is légy Gógyi Mogyi,
Mindenki Gógyi Mogyi,
Gógyi Mogyi, Gógyi Mogyi, hej!

Végülis hétfőn és tegnap bicillivel mentem melózni, s ma is azzal indulok. Mielőtt választ kaptam volna előző posztban feltett kérdésemre, már úton voltam a következő szerkóban: sisak, póló, pulóver könyékig feltűrve (mármint csak a pulóver volt könyékig feltűrve, a póló és a sisak nem) és farmernaci a sípcsontom közepéig felhajtogatva. Egészen tűrhető volt az út hétfőn, öt perc után bemelegedtem (puszóka, fiúkák! - ja nem úgy :)), s onnantól kellemes volt a reggeli klíma. Tegnap viszont a metsző szél ezernyi jeges fullánkja bombázta férfias mellkasomat, ezért elhatároztam, hogy ma már felveszem és nyakig felcipzárazom (felzippzárazom) az egyik mobilcég repiajándékaként kapott babakék esőkabátot - a hátizsákomtól úgysem látszik a hátán lévő béna rajz. Szóval, köszönöm a tippeket, a kézilabdások által használt szivacsos térdvédőn erősen elgondolkodom (Istencsászárné derékmelegítőt is ajánlott), de nem hiszem, hogy a "motoros bőrdzseki, ujjatlan bőrkesztyű, ossziános bézbólsapka" nekem feküdne, egyrészt, mert a bézbólsapkának nagy a légellenállása (meg amúgy is van sityakom), másrészt: Paksi Endre sem hord istencsászáros sapkát. (Ez tény, tudom.)

Viszont, mintha meg sem történt volna a három hetes bicillimentes munkába járás: kicsit ugyan jobban lihegve, de csúcsidő (30 perc) alatt futom még mindig a távot, sőt, hazafelé lehúztam három profi(nak öltözött) keróst, akik biztos csak városnéztek, mert ellenkező esetben esélyem sem lett volna velük szemben. De önbizalomnövelésnek jó volt. :))

No igen, még valami. Mostanában nem mp3-at hallgatok az úton, hanem a lejátszóhoz kapott rádiót (# 578), ami nem túl jó minőségű, de nem is várok dolbiszörránd hangzást tőle. Nos, bármi is megy benne reggelente (vagy a Slágerről a Bumeráng, vagy a Deejay-ről a Reggeli torma - hangulatomtól és aktuális témájuktól függően), egy valami kétségbeejtően megismétlődik naponta kétszer (oda- s visszafelé). Amikor a Lágymányosi-híd pesti végénél járok, a Művészetek Palotája névre keresztelt betonkocka mellett tekerek el. Ekkor hosszú másodpercekre elmegy az adás, s csak odébb tér vissza. Tudom, hogy talán a rádió gyengeségének köszönhető, de azért nem söpörném le ilyen könnyedén ezt a audioporszemet a rádióhallgatás bakelit és CD lemezekkel telepakolt keverőpultjáról. Mi van, ha zavaró állomás van ott? Ha Zengő helyett ott épült fel a radar? Ha egy idegen civilizáció asztronautái onnan irányítják a politikusokat? Ha lesz felesleges pár percem, egyszer beugrom. De arra mérget vehetsz, hogy nem megyek védtelenül, üres kézzel. Lesz nálam lézerpisztoly!

Bevallom őszintén, egy kicsit hanyagoltam a bicillit. Pár hétig autóval jártam dolgozni. Egyrészt azért, mert roppant hűvösnek éreztem a levegőt (ehhez kapcsolódik mai kérdésem), másrészt azért, mert három hete tetoválás helyett söröztünk a művész úrral, s éjfélre keveredtem haza. Nem is lett volna semmi baj, hiszen vidáman átkarikáztam a városon illumináltan, de a házunk mögött rosszul mértem fel a kanyar ívét, s 3 km/óra sebességgel magamra rántottam a bicillit. A könyökömet lehorzsoltam (ez a sztori tréfás része: ha nem iszunk, akkor azt a részt tetováljuk, akkor viszont rossz lett volna, ha arra esem - akkor viszont nem estem volna el), de idővel begyógyult. Ráestem viszont a bordámra, ezért hetekig igen nehezen vettem a levegőt (a nyújtózkodás és a tüsszentés egyenesen horror volt), s a kocsiba is alig tudtam beülni, nemhogy ugratgassak a bringával munkába menet (igazából nem is szoktam ugratgatni, de így vagányabban hangzik). Voltam röntgenen is, miután csak nem akart csillapodni a fájdalom, de nem tört el semmim.

(Nem) bújtatott erotika: esetleg ilyen ruhát vegyek fel?

Mivel már teljesen felépültem, tegnap előkapartam a bicillit a szárító (nem gép, helyiség) mélyéről, mert arra gondoltam, milyen nagyszerű lenne a szép koraőszi időben felkarikázni a Gellért-hegyre. Tényleg szép lett volna. Azzal nem számoltam persze, hogy majd' három hetet kihagytam, s igazándiból már előtte sem voltam az a "hegyrefelkarikázós" típus. A Villányi útig eljutottam, a Ménesire már igen fújtatva érkeztem meg, s a Kertészeti Egyetemnél (ahol a busz megy fel, ott legalább 30 fokos az emelkedő - nem hőmérsékletben, dőlésszögben) elvéreztem. Nem tudom, honnan gondoltam, hogy akár három utca magasságig fel tudok jutni ebben a kondiban, ezért nagy bátran visszafordultam, s hogy legyen némi örömöm, lefelé 49-cel téptem. Kicsit még húztam az időt a környéken, de mivel egyetlen pajtásom a fülembe éneklő Manu Chao volt, unalmamban hazajöttem.

Elhatároztam viszont, hogy amíg ilyen verőfényes lesz az idő (ha már megvan a téli gumi a kocsira, mi? - # 743), addig megpróbálok bicillivel melóba járni (ismét). Ez viszont felvet egy kérdést, amiről titeket szeretnélek megkérdezni, s amiért e poszt íródott. Mit vegyek fel? Mert amíg nyár (nyarabb) volt, addig rövidnaci, váltópóló - és le volt tudva. Most már nem vennék fel rövidet, mert deres lesz a lábam, mire beérek, s fölülre is kell egy váltás pulcsi, ha nem akarok napközben megfagyni. Két rend ruhát hurcolni pedig nem praktikus. Zuhanyzási lehetőségem nincsen (nem nagyon van), de akkor sem vennék fel bicillisruhát, mert 1) akkor már teljesíteni kell, nem karikázhatok :)); 2) idén már nem akarok spendírozni a bicillire; 3) nem akarok a testhezálló lastexben úgy kinézni, mint egy jóllakott pók. Adott a kérdés hát: nyájas olvasó, te hogyan jársz bicillizni az őszi időben? Szerinted hogy öltözzem fel? Kérem kihagyni a "rózsaszín tüllruha kék katonai bakanccsal" és "bojtos nyuszipapucs zizegős dzsogginggal, veszkó kalappal" verziókat, ezeket már próbáltam, nem jöttek be. Ha van értelmes ötleted, írd meg nekem, örömmel veszem!

Romhányi verse Kazal László előadásában. Frenetikus. Töltsd le, hallgasd meg! Jó hétvégét! :))

Egy százlábú lesántulásának rövid, de szomorú története

Egyszer régen egy százlábú kóborolt a kert alatt, 100 lábnyomot hagyott hátra, amerre csak elhaladt.
Mert a százlábúnak kerek 100 lába van átlagba, jobbra 50, balra pedig, ami 100-ból hátra van.
Ment, mendegélt a százlábú, ám, az egyik bal lába beakadt egy ici-pici csipkebokor aljába.
Apró tövis, szúr is döf is, a kis lábát elvágta, így 99-re lett már a 100-as felváltva.
Nem segített szegényen sem olyan, sem emilyen szer, de hát azért eltotyoghat még 99-el.
Ám, de másnap kora reggel rálépett egy darázsra, s mert jobb lábát vitte le a nyulánk fulánk marása.
Így hát két lába van oda, persze így se sánta még, ehhez így is maradt éppen 98 hátralék.
Azonban, úgy fél 10 tájba felbukott egy kavicsba, hogy a számarányt így eggyel egy kissé megjavítsa.
Ismét egyik balik lába tört ki éppen bokába', s most már nem volt, csak 97 ép láb birtokába.
Persze, azért maradt elég láb, amelyre ráállhat, és a mi fogalmunk szerint nem számíthat sántának.
Ám 11 órakor rázúdult most egy jégverés, most egy jobbik lába tört ki, hogy ne essék tévedés.
Persze, így is maradt azért még elég a raktárban, nem számíthat sántának, kin még 96 láb van.
De mikor a toronyóra elütötte a delet, megcsúszott, és hasraesett, egy bal lába odalett.
De még így is egész biztos tudomásom van róla, bár csak 95 maradt, mégse szorult mankóra.
Mégis 37 perc múlva csak úgy kutyafuttába, 30 jobb lábbal lépett egy cigaretta csutkára.
Nagy sistergés hamu, korom, ez lett volna rémes kép, ha a csikket nem taposták volna el már réges-rég.
Így maradt a 95, de sajnos nem sokáig, mert egy szúnyog lecsipkedett egy jobb lábat bokáig.
94 maradt tehát, vagy tán nem jól emlékszem, ismétlésül szaladjunk át mégegyszer az egészen:
Csipkebokor, darázs, parázs, kavics és a jégverés, hasraesés, falánk szúnyog, nincs itt semmi tévedés.
Stimmel minden, gyerünk tovább hadd rágjam csak át magam, 11 múlt, s kilencvennégy lábacska még hátravan.
Hát csak úgy megy, mendegél, de megbotlik a szalmába, és kitörik szegénykének megint csak egy bal lába.
Így 93 maradt, azaz várjunk, tartsunk sort, mert az egyik törött lába közben ismét összefort.
Kilencvennégy az állomány mint az előbb, ám de nézd, a szegény kis százlábúra leskelődő szörnyű vészt.
Egy lánctalpú vontató jön, ó, ha ez rá taposna, széjellmálna szegény pára vékonyra és laposra.
Itt is van má, hunyd be szemed, kinyithatod ne, még ne, épp a két talp közé került, megmenekült szegényke.
Ám de lássuk a lényeget, sok részlet nem érdekes, néhány lába úgy tört ki, hogy csak számolni érdemes:
93, 92, 91, hőőh 90, 89, 88, 87, 86, nyolcvanötnél a százlábú már egy kissé bicegett,
Ezért egy kis gallyacskából néhány szálkát kiszedett. Így került egy nyaláb faláb a töröttek helyére.
Menjünk vissza hát a mese legeslegelejére. De mert félek, hogy Önök tovább nem fognak ráérni,
Megkérdezem Önöket, hogy ki szeretne rálépni. Ön szeretne? Ön is? Jól van, akkor rajta, tegye meg!
Elpusztult a rusnya féreg, hogy a fene egye meg!

Az első ilyen régmúlt sztori (# 733) fogadtatásának teljes érdektelenségén felbátorodva itt a következő. Általános iskola negyedik osztályában szakítottam az óvoda középső csoportja óta uralkodó szokásommal, és kivételesen nem kávbojnak (cowboy-nak) öltöztem, így nem volt szükség Anyám magassarkú csizmájára. De majdnem, hiszen ezúttal úgy gondoltam, merész leszek, s Anyám szőke parókáját vettem fel. Bizony, lánynak öltöztem. Akkoriban még nem szerettem annyira nőnek öltözni, mint mostanában. Két kis lasztit tettem fel mellnek, szoknyát húztam plusz a parókát. Olyannyira jól sikerült, hogy szinte kivétel nélkül minden osztálytársam csókolommal köszönt. Félig énekelve, félig szavalva a "lány vagyok csupán a sok közül"-t fölényesen megnyertem a jelmezversenyt. Kaptam érte egy csokitortát. A másik csokitortát más nyerte meg. Gondoltam, hazaviszem az enyémet, otthon majd eszik belőle a család, s közben büszkék lesznek rám, hogy ilyen fiatal korom ellenére mekkora sikert értem el a transzfercica közösségben.

De osztályfőnöknőm azt mondta, hogy "na, most akkor megesszük mindkét tortát, Istencsászárkáét is, hiszen Istencsászárka is biztos azt akarja, hogy együtt együk meg, ugye, Istencsászárka?". Én ettől a mérhetetlen pofátlanságtól köpni-nyelni nem tudtam, s keserűen beletörődtem, hogy a többiek felzabálják a csokitortámat. Mit ér így a győzelem, ha csak eszmei? Miért pont az én vércukorszintem kárára kellett a közösségi szellemet formálni? Ez egy nagyon rossz emlék, még most is kényelmetlenül érzem magam, ha belegondolok. Lehet, hogy akkor kellett volna cselekedni, áttörni magam az éljenző tömegen, és egy gyomorszájrúgással kiszabadítani az osztályfőnöknőm kezéből a tortát. Aztán csak rohanni, rohanni haza. De sajnos nem így történt...

Megnéztem a Viasztestek című horrorféleséget. (Remek fordítás a "House of wax"-ről, inkább valami gyengécske pornóra gondolna az ember, pláne, hogy a cumshotjairól és egyéb szexbotrányairól elhíresült Paris Hiltont kiáltották ki a filmben főszereplőnek - szerencsére nem ő volt, csak némi mellékzöngét alakított.) A film sok szót nem érdemel, ugyanarra a béna klisére épült, mint a többi elmebeteges, világvégénlakós, mindenkitlemészárlós film. Bár, volt némi eredetiség is benne: egy viaszból felépített komplett ház, ami a film végére elolvadt a benne lévő viaszbútorokkal, viaszlépcsőkkel, viaszfalakkal együtt. Ja, még valami, amit szintén nem láttam még máshol: az ügyeletes pszichopata az elfogott lány száját nem cellux-szal vagy céges feliratú szigszalaggal zárta le, hanem pillanatragasztóval! Zseniális.

Nos, mint azt már bizonyára több ízben is említettem, imádom a horrorfilmeket, s túlzás nélkül állíthatom, hogy az elmúlt húsz évben láttam vagy félezret. Voltak köztük jobb és igen gyenge darabok. A legjobban a Kör, az Átok, a Sóhajok és egyéb f*satós művek tetszenek, de sajnos láttam elég sok B, C vagy Z-kategóriás filmet is. Olyanokat, amik minden értelmet nélkülöznek, s egyetlen vázra épülnek: adott egy elmebeteg család a világ végén, akik mindenkit jól lemészárolnak, aki arra téved (ilyen pl. a Halálbarlang, a Bőrpofa, az Amerikai rémregény, a Texasi láncfűrészes és még több ezer másik). Ebben a témában nagyon sok film készült. Felsejlett bennem a gondolat: mi van, ha tényleg van ilyen? Ennyi rendező nem lophat egymástól (de, igen), ennyire nem lehetnek egyszerűek az amcsik, hogy egy kaptafára ennyi filmet remake-elnek (de, igen). Mindazonáltal hiszem, hogy valahol a világon, mondjuk Afrikában, Ázsiában vagy akármelyik más földrészen, országban - de mégis az amerikaiak hamburgeren hízlalt, nacionalista, frázispuffogtató, együgyű, "redneck" fejéről tudom leginkább elképzelni, hogy a világtól elzárva él egy család, nappal bételt rágva ülnek a verandán vadászpuskával az ölükben, éjjel viszont emberekre vadásznak, a bőrüket élve lenyúzzák, a húsukat és belső szerveiket műbőrbe csomagolva elkészítik hotdognak.

Annyi, de annyi minden van a világon, amiről nem tudunk. Lehet, hogy a szomszédom pszichopata, és emberi bőrből varrott tangát visel otthon esténként, vagy a főnököm szabadkőműves, és egy pentagram fölött mormol imákat Belzebúbnak? Miért ne lehetne, hogy a világon egy halom tébolyodott család él, akik egy bizonyos sugallat hatására minden holdtöltekor levágott emberi ujjakat szopogatnak? Ilyenekről egyébként is cikkeztek már sokszor különböző országok különböző újságjai, úgyhogy tény, hogy léteznek, nem csupán kitaláció egy-egy ilyen gyomorforgatóan realisztikusan leírt sztori. Azt pedig tudjuk, hogy nincsen félelmetesebb, borzasztóbb és kiszámíthatatlanabb a bomlott emberi elménél. Én csak azt mondom, hogy jó lesz vigyázni, sosem tudhatod, ki fog megállni melletted a sablonosan lepukkant és korrodálódott, vértől iszamos huszonöt éves Ford pickup-jával, ha egy elhagyott országúton robban le a kocsid...

Őszinte örömmel és boldogsággal telt szívvel jelentem be, hogy tanulva a márciusi szerencsétlen megcsúszásból (# 608), már most, szeptember végén megvettem a téli gumikat a kocsira (175/70/R14). Ezek életem első téli gumijai, pedig már tíz éve vezetek. Még nem rakatom fel, majd ha hűvösebb és nyálkásabb lesz az idő, sőt, még ki sem fizettem, egyelőre a melóban pihennek mind a négyen (nem, a pótkerékre nem teszek téli gumit). Erősen gondolkodtam több variáció között, hogy pl. Michelin legyen 60 ezerért, de végülis Barum Polaris 2 lett 40-ért (nagyker ár plusz céges kedvezmény, így könnyű). A hegyekbe úgysem megyek vele, s amilyen mákom van, idén nem is lesz hó, s a hőmérséklet sem megy 10 fok alá. Azért jó, hogy van, már jobban érzem magam.

Tudom, hogy nincs a reklámoknak értelmük. Nem is várom el, hogy elgondolkoztasson vagy szórakoztasson egy reklám. Semmit sem várok el egy reklámtól, éppen ezért üdítő néha találni egy "jobb darabot". Most tulajdonképpen csak azért írom ezt a pár sort, mert a reklámos kreatívok néha nagyon elszállnak a valóságtól és a logikától. Azt meg sem említem, hogy Kovács Lajos, aki a Cillit Bang-re esküszik, pár hónapig Pierre volt egy szappanoperában, s kvázi az egész ország láthatta. Aztán visszavedlett Kovács Lajossá. Nem lesz egy kicsit hiteltelen így? Vagy Szilágyi "Beszéljük meg" János, aki addig elmerészkedik, hogy a Nagy Német Minőségellenőrző Vállalatot betámadja a mosóporával. Ez nem zavar, hülyeség, de nem zavar.

Az viszont zavar, hogy nem figyelnek a részletekre. Itt van ez a frenetikus T-Komos reklám, amikor a szőke nőci az egyetlen, magenta színű blézerében csacsog telefonon a pamlagon, s közben beoldalog az oldalraesett Tele2-s ürge. Hogy? Honnan? Nyitva volt a bejárati ajtó? Vagy a nő beengedte a fickót órákkal ezelőtt k*kálni, annak meg csak most jutott eszébe, hogy betéblábolhatna a szobába ajánlatot tenni? HONNAN KERÜLT ODA? Ez engem annyira bosszant, hogy leírni sem tudom. Ezek miatt nem jók a reklámok, nem figyelnek a részletekre.

Van egy jópofa sztorim erről, amit akár külön, a "Régmúlt történeteim" rovatban is említhetnék, de hát szervesen kapcsolódik a fentiekhez, így ezúton osztom meg veletek. Szóval, még nagyon kicsi voltam, talán általános iskola második vagy harmadik osztályába jártam, amikor ment egy reklám a tévében. Egy rajzfilm, amiben állatok ültek egy vidéki szépségszanatóriumban, mindegyik egy-egy tükör előtt, és kenegették magukat. A szlogen olyasmi volt, hogy "az egyetlen szépségápolási kúra, amit otthon is elvégezhet". Ki voltam akadva, hogy akkor miért a szépségszalonban ülnek, ha otthon is lehetne? Írtam is egy levelet a Magyar Királyi tévének, hogy vegyék már észre magukat. Meglepődtem, mert válaszoltak! (Megvan a levél valahol, de még szép, hogy most nem találom.) Azt írták, hogy aranyos kiscsóka vagyok, de nem értik, miért morgok, hiszen ez csak egy reklám, és például az életben az állatok nem tudnak beszélni. Nooormális? Én a reklám értelmét céloztam meg gyermeki szívem apró nyilával, hogy miért kell szépségszalonba vonulni egy otthoni kúrához, ők meg azt válaszolják, hogy ez nem igazi ám, mert az állatok nem tudnak beszélni. Besz*rás. Na, ennyit a reklámokról...

A múltkori, kockafejűeknek szóló kompúterépítős posztot (# 726) folytatva: megvan az új ház. Akkor azért nem vettem újat, mert egy szerverház kissé drága lett volna. Most azonban egy munkatársam szintén számítógépépítésbe kezdett, ezért a megunt szerverházát harmadáron adta el nekem. (Igazából a biciklis kollegám, de már kellemetlen ezt írni, a végén még azt hiszitek, hogy csak ketten dolgozunk a cégnél.)

A régi Codegen házat 5 rongyért elpasszoltam a Vaterán, s már csak hármat kellett rádobnom, hogy enyém legyen ez a gyönyör, egy Chieftec Dragon. Van benne bőven hely mindennek, s még kulccsal is lezárhatom, ha úgy tartja kedvem. Igaz, hogy 20 kilót nyom a benne lévő hardverrel (igen, rátettem a mérlegre :)), de úgysem hurcolom sehova. Tökéletes állapotban van, csak szerencsémre a kollegám egy kicsit sznob (maximalista?), s mikor egy szerencsétlen szállítása közepette eldőlt a ház, lepattant róla kábé 2 négyzetmiliméternyi festék, s neki így már nem kell.

Így hát az enyém lett. Időközben egy "minőségi cserét" is végrehajtottam: a Kingston és Infineon DDR RAM-okat lecseréltem két 400 MHz-es 512-es Kingston memóriára, majd egy szép szombati délutánon mindent beépítettem. Nem vagyok olyan fickó, akinek kielégülést okoz egy jól összerakott kompúter, csak mostanában a melóban annyit szereltem és foltozgattam a sz*rrá integrált alaplapú P4-eseket, hogy megtanultam értékelni a saját gépemet. Ebben mellesleg már 10 ventilátor pörög (proci hűtője + táp + mobil rackben kettő + vincsik alatt 2-2 két ventis Spire + ház hátulján két nyolc centis), de ehhez képest aludtam már el mellette, nem kimondottan zajos. Szerelni pedig maga a gyönyör, azért Chieftec-ék otthon vannak az egyszerűsítésben (bár, szereltem már Compaq szervert is, az sem volt sámli). Nos, ennyi. Most megpróbálok egy ideig megint nem írni a vasról, elég ha itt muzsikál mellettem.