600

Nem jut eszembe semmi frappáns rím, de ezért ne haragudjatok rám (bocs).

Mostanában már zuhanyozás, borotválkozás vagy hajmosás alatt (ami rendszerint egyetlen, 45 perces masszává áll össze - mármint a három tevékenység) már nem Aurorát ("olcsó, olcsó kis k*rva, tépj szét, teperj le újra") vagy Beatricét hallgatok ("nem kell, hát hányszor mondjam, nem kell"), hanem számomra is meglepő módon a Kossuth rádió érdekfeszítő műsorait. Azokat a szerencsétlen eseteket leszámítva, mint amikor például a kisbércelpusztai Vörös Rózsa MGTSZ fejőasszonyaiból verbuvált kórus énekel, egészen jó műsorokat hallok. Tegnapelőtt egy rovartudóssal volt interjú. Tetszett.

No, de nem is ezt akartam mondani, hanem azt, hogy rendszerint van szerencsém meghallgatni a híreket - már amikor azok bemondási ideje és tisztálkodásom egy időintervallumba esnek. Tegnap arról szólt egy rövid hír, hogy II. János Pál pápa elküldte élete első e-mailjét. Gondolom, megírták neki a pápai igét (13 oldalt), ő pedig a "send" (esetleg "invio") gombra kattintott. Az egész, ami a hírt feldobta: a hírolvasó néni elmondta a pápa emilcímét, s az _aláhúzás_ helyett _padlóvonal_ szót mondott. Padlóvonal? Mikor ismerkedtek meg a Királyi Rádió dolgozói az internettel? A '60-as években? Padlóvonal? Ki pénzeli a háttérben a Magyar Rádiót, csak nem a HPTVD, a Hajóácsok és Parkettázók Titkos Véd- és Dacszövetsége? Egy szó mint száz: a pápa emilcíme john_paul_ii_@vatican.va (nem lett volna egyszerűbb a pope@vatican.va?). Szerintem majd írok neki egy levelet, hiszen szegről-végről kollegák vagyunk: Isten földi helytartója és Istencsászár... Ja, és már védőszentet is választottak az internetezőknek - ez mondjuk egy kicsit erős, nem hiszem, hogy a templomban fogok pénzt dobni Szent Kukac perselyébe...

Valamelyik délután rámtört az álmosság dévédézés közben. A film utolsó húsz percében bedőltem Istencsászárné mellé az ágyba, s önfeledten aludtunk (már amennyiben lehet önfeledten aludni). Békés szunyókásunkból a telefon csörgése ébresztett fel. Hirtelen (mivel időközben besötétedett, este 6 körül járt az idő) balga módon azt hittem, hogy hajnali 3-4 óra lehet, ezért eléggé morcosan vettem fel:
- Jó napot, kit keres ezen a hajnali órán?
- Gábor, te vagy az? Vagy Nándi?
- Nem, csókolom, én ICS vagyok, ez téves lesz.
- Jaj, akkor ezer bocsánat, viszonthallásra!
Később tudatosította bennem Istencsászárné, hogy igencsak mérges hangon azt mondtam, hogy "hajnali órán". Szerencsétlen téves telefonálót szinte leb*sztam, mert hajnali este hatkor hívott....

Immáron vége a huszonnyolcadik savazásnak is, amiben ezúttal afelől érdeklődtem, vajh' sejtitek-e, hogy mi lesz a következő tetoválásom. Az értelmetlen "Negyvenkettő" válasz után a legtöbb savazatot a köldök fölé varratott KELENFÖLD felirat kapta. Hát, ezúton kell kiábrándítsalak titeket, ugyanis nem követem a gettógengszter-vonalat, mert hiszen lehet, hogy Döglégy Zoleenak jól áll a GANXSTA, illetve Horn Gyulának a PUFAJKA felirat, de én inkább maradnék valami szolidabbnál. Már régebben kitaláltam: Monty után (# 275) hamarosan majd Pálcika is a testemre kerül, s most végre eljött ennek is az ideje.

Úgy terveztem, hogy mivel Monty a jobb karomon díszeleg, a szemet gyönyörködtető szimmetriának hódolva a kígyót a bal lábamra fogom karcoltatni. Aztán Csaba, a tetováló eljött hozzánk lefényképezni Pálcikát, s hamar lebeszélt a vádli-tetkóról, hiszen ha leborotvált lábamra visszanő a szőr (nem borotválom ám a lábam, csak a tetoválás idejére tettem volna meg), viccesen fog kinézni egy szőrös fantasy-kígyó. Bár, ezt ő inkább úgy mondta, hogy "nem jönnek ki a színek rendesen". Lehet benne valami. Hamar rábeszélt a bal karom színezésére, méghozzá teljes karosra, ami azt jelenti, hogy nem csak a kígyó lesz rajta magában (mint Monty az árnyékával), hanem teljes, komplett hátterezéssel lesz, tehát olyan lesz a karom, mintha hosszú ujjú póló lenne rajtam. Egy fél napig ugyan filóztam rajta, hogy bevállaljam-e, hiszen akkor pár munkahelytől elesem, nem lehetek például pap vagy karóra-modell, de Istencsászárné könnyen és gyorsan meggyőzött: van nekem annyi szakmai tapasztalatom, hogy emiatt biztosan nem fogok elesni egy állástól sem (maximum ingben megyek az interjúra :)).

Szerettem volna minél élethűbbre a tetoválást, s szerencsém is volt, mert a kaliforniai királysikló eléggé sok helyen megtalálható a világon a sivatagos-szavannás tájaktól a patakos-erdős területekig, Csaba viszont nagyon szereti a vizes témákat (szép ám a kék), s megpróbált rábeszélni, hogy legyen egy vízbe nyúló rész. Nekem ehhez nem fűlött a fogam, de a biztonság kedvéért ellátogattam legkedvencebb terrarisztikai boltomba, a Trionyxba, ahová évek óta járok, hogy tanácsot kérjek Pálcika élőhelyével kapcsolatban, mert nem utolsó szempont, hogyha a tetoválás nem élethű, akkor az összes herpetológus (kígyász) rajtam fog röhögni. Az egyik szakember ugyan eleinte félreértette a kérdésemet (később kapcsolódott be a beszélgetésbe), s azt hitte, hogy egy terráriumnak akarok hátteret készíteni, ezért tréfálkozva megjegyezte: "mi Népszabadságot teszünk az aljára, az nagyon jó nedvszívó". Kénytelen voltam felvilágosítani, hogy eléggé viccesen néznék ki egy halom tipográfiával a karomon. Abban maradtunk, hogy a sivatagos, esetleg erdős háttér jó lesz.

Vadásztam képeket a neten, elvittem Csabához, ahol rövid ökölharc után úgy döntött(ünk), hogy barnás-vöröses-sárgás avar lesz a háttér, 3D-s, felkunkorodó levelekkel, amiből Pálcika ki-kibukkan, tekeredik (de nem akar tészta lenni). Sőt, még pár kiegészítő rovart is felviszünk a karomra, csak hogy ne unatkozzon a kígyó. Itt ugyan már van némi ferdítés a valósághoz képest, hiszen a kinézett szépséges színű és mintázatú rovarok véletlenül sem tartózkodnak együtt, egy helyen és időben (Ausztrália, Madagaszkár, stb.), Pálcikával meg aztán pláne nem, de erősen bízunk benne, hogy a herpetológusok nem értenek a rovarokhoz. :))

Aztán eljött a nagy nap, felkerestem a Tattoo De Sade tetoválószalont, Csaba pedig nekilátott. Amit fentebb láttok, az kábé másfél-két órás skiccelés és tetoválás végeredménye. Pálcika nagyobb lesz, mint amekkorára a valóságban megnőhet, mert így sokkal szebben és precízebben meg lehet rajzolni (meg ijesztegetősebb is :)). Most Csaba hetekig kint tetovál Németországban (nem engem), ott megrajzolja a teljes rajzot, aztán folytatja. A tervek szerint (mivel nagyon aprólékos lesz), akár 70-80 óráig is eltart majd a tetoválás, tehát, kis szerencsével tavasz végére/nyár elejére befejezzük. Majd akkor posztolok egy jó nagyot rengeteg képpel, a teljes folyamatábra minden fontosabb mozzanatával. Addig nincs sok értelme írnom, esetleg, ha a karom belső részét, a könyökömet, vagy bármely érzékenyebb részemet kínozza, és nagyon sokat sírok és ordítok, majd megemlítem...

Kedves bloggertársak! A világ minden kincséért sem szólnék egy rossz szót sem rátok, ezt se vegyétek megdorgálásnak, csak amolyan baráti jótanácsnak saját blogotok derűs jövője érdekében. Némelyeteket meg szokott mozgatni egy-egy írásom, legyen az akár állás- vagy fészekrakó-téma. Ilyenkor ti hivatkoztok rám (nagyon helyesen, köszi), de nem túl ügyesen. Mert ha mondjuk két hónap múlva olvassa valaki az ominózus írást, amiben van egy link a www.istencsaszar.hu-ra, akkor nem valószínű, hogy vissza fog lapozgatni nálam (én például soha nem tennék ilyet), hogy vajh' merre is lehet az akkori írásodnak alapot adó poszt.

2004. május 9-e óta van nálam az úgynevezett posztlink (# 295). Ez ugyan elsősorban nekem nagy segítség, hogyha hivatkozni akarok egy-egy régebbi írásomra, de arra is jó, hogyha referálni akarsz egy-egy posztomra, akkor a lenti linket illeszted be az "Istencsászár azt írta, hogy..." szövegkörnyezetbe, és máris tudni fogja az olvasó, hogy miről van szó. Nem kell ehhez mást tenni, mint a "Link" szóra jobbat kattintani, és a "copy link location" avagy "parancsikon másolása" menüpontra bökni. Egyszerű, de mégis nagyszerű dolog ez. Akinek nem inge, ezúttal se gombolja be nyakig, akinek pedig szüksége van rá, kövesse a fenti útmutatót. Köszönöm a figyelmet.

Most már icke jóvoltából tudom a két szót (óvakodj a macskáktól). Nem rossz, ha valaki művelt is olvas. :))

Godmode az én unokatestvérem, és testi-lelki jóbarátom (jó, maradjunk csak a lelkinél). Sokoldalú személyiség, majdnem szerzett programozói diplomát (elvégezte az egyéves, hiperintenzív, napi 24 órán át ott ülős tanfolyamot, csak kalandvágyból nem ment el vizsgázni), dolgoztunk is együtt évekig informatikusként. Aztán elvégzett egy mixer-, később pedig egy krupié-tanfolyamot. Onnantól kezdve nem volt megállás, mindenképpen pénzt akart keresni, így másfél évvel ezelőtt Mauritiusra utazott szerencsét próbálni. Nem jött be neki, pár hónappal később hazatért, de akkor már végképp nem lehetett kiölni belőle a szörnyű ötletet: irány külföld!

Ma utazott el. Egy amerikai luxushajón lesz krupié, és hanem is degeszre, de nagyságrendekkel degeszebbre fogja keresni magát, mint itthon. Ma reggel szállt fel a repülőgépe Miami felé, ahol majd elfoglalja helyét az Imagination nevű hajón (most képzeld el :)), mi pedig már reggel fél ötkor az ajtajukban toporogtunk, hogy elbúcsúztassuk, és kikísérjük Ferihegyre. Remélem, nem játssza el minden hónapban ezt, mert nagyon kemény felkelni fél négykor... Mindenesetre nagyon kívánjuk neki, hogy bejöjjenek a tervei, szerezzen egy helyes mesztic lányt magának, és szedje meg magát pénzzel, hogy ő legyen a gazdag amerikai nagybácsi, mi pedig lelkiismeret-furdalás nélkül kérhessünk milliókat tőle! Valamely, előttem is homályos okból kifolyólag úgy akartam búcsúzni tőle, ahogy Lusta Dick őrmestertől köszöntek el a Macskafogóban, amikor repülőre szállt, de akárhányszor pörgettem vissza az ominózus jelenetet, minden alkalommal máshogy értettem azt a két szót. Ezért nem járatom le magam ezzel, inkább a latin-amerikai tengerészek szokása szerint köszönök el: Navigare necesse est! Hannibal ante portas! Lupus in fabula!

Nem szeretem a hajléktalanokat. Nem szeretem azokat, akik a piros lámpánál a kocsi mellett erőszakoskodnak, akik a közértben elállják a kijáratot, akiknek nem elég a húsz forint, és húzzák a szájukat. Régebben a Burger Kingbe (vagy csak pont kéthetente egyszer, amikor ott kajáltunk?) mindig bejött egy szakadt és büdös öregasszony, és kinézte a hamburgert a számból, miközben motyogott valamit, és tartotta a markát. Nem szeretem ezeket. Én megdolgozom azért a pénzért, miért adnám oda nekik? Amúgy szoktam adni, csak ha végigmegyek a városon, akkor egy havi lóvét el kellene osztogatnom (ami momentán végképp nem tartana sokáig), annyian vannak.

De azokat utálom a legjobban, akik a lépcsőházban alszanak. Nem, ennek ellenére nem rugdosom össze őket, de nagyon utálom. Attól eltekintve, hogy általában részegen dőlnek le a házban, és reggelre összehugyozzák az egészet, eddig nem volt semmi gondom velük, nem kötöttek belém, és sem zavartam őket. Amikor elmentünk lakást nézni (# 585), egy fickó feküdt már este hatkor a kinézett lakás melletti lépcsőn, s hiába próbálta a lakás gazdája elhajtani, ő nem volt hajlandó elmenni. Végülis nem baj, hogy nem vettük meg azt a kérót: :)) Pár nappal ezelőtt ugyanez a csöves megjelent a mi lépcsőházunkban. Most már felmerészkedett a hatodik és hetedik emelet közötti lépcsőfordulóba. Ezt már nem szeretem. Ha már mindenképpen aludni akar valahol, és nem kap helyet a hajléktalan-szálláson, akkor aludjon más lépcsőházban vagy a földszinten. De idáig feljön?

Azzal b*szta fel az agyam végülis, hogy nemhogy eltűnt volna reggel 7-8 körül, még délben is ott horpasztott, mellette egy szőlőt sosem látott bor üres flaskájával. Sokáig melózott, vagy mi van? Délben is alszik? Ez mekkora pofátlanság! Na, ekkor hívtam fel a Gondnokot, aki azon kívül, hogy teleragasztgatja a liftajtót (# 447), nem nagyon jó semmire. Persze, most is csak széttárta a kezét a telefonon keresztül, és megadta a helyi rendőrkapitányságnak azon számát, ahol az úgynevezett "lakótelepi őrséget" el lehet érni. Pár hónapja van ilyen, néhány rendőr sétálgat a kerületben. Nem tudom, hogy ér-e valamit, de a biztonságérzetünk megnőtt tőle. Nos, felhívtam őket, de már valaki más is bejelentette Szundit, hamarosan ott lesznek a rendőrök. Közben leindultam a gyógyszertárba, s találkoztam velük az úton. Tudtam, hogy ezek gyalogkakukkok (csak jóval lassabban mozognak mesebeli társuknál), s jó időbe telhet, mire a kerület másik végéből odaérnek, de még ezt az elképzelésemet is felülmúlták. Kedélyesen sétálgattak, viccelődtek egymással, meg-megálltak, én meg attól féltem, hogy felébred és elszelel Szundi, mire odaérnek.

Pont akkor távozott a csöves, mikor hazaértem. Volt szerencsém neki átadni a liftajtót, mert gyalog snassz lett volna lemennie a lépcsőn. A két rendőr meg ott dumálgatott a Gondnokkal. Akkor miért nem ő hívta ki őket, ha már úgyis csetelni akart velük? Bahh... Nem értem amúgy, hogy a rendőrök csak úgy elindították a lift felé Szundit, és kész? Semmi összeverés vagy gázsprézés? S ha átmegy a másik lépcsőházba, és folytatja ott az alvást? A Gondnok elmondta amúgy, hogy a csövesnek az a taktikája, hogy találomra felcsönget egyik-másik lakásba, bemutatkozik, és kéri, hogy nyissák ki az ajtót. A sok marha öreg lakó (marhaöreg marha öreg) meg kinyitja. Ezen az alapon a betörő is bejöhet, nem?
- Jó estét, Kovács Lajos vagyok, szeretném kirámolni a lakást, kérek egy ajtónyitást!
- Persze, jöjjön csak!

Akármit is mondtok, Az ötödik elem egy nagyon jó film, most nézem meg hétszázadszorra, ezúttal DVD-n. A lenti poénon pedig mindig percekig derülök. A hatvanegyedik percben beront a rendőrség a Bruce Willis által alakított Korben Dallas lakóépületébe, s minden lakásba benéznek a falon is átlátó hiperszerkentyűjükkel. Ekkor teszi fel az egyik rendőr a kérdést a kijelzőn megjelenő Korben Dallasnak, aki válaszol rá:
- Uram, emberként van nyilvántartva?
- Ööö... nem, húsos fagyi vagyok.

A tavalyi majmos-nyilazós (# 169) után idén is boldog Bálint-napot azoknak, akiket érdekel!

Tegnap volt ugye Istencsászárné születésnapja (köszi a köszöntést annak, aki köszöntötte), én pedig rendeltem neki tortát már a hét elején. Először a Nagyenyed utcai cukrászdába mentem, ahol régebben isteni Rákóczi túrósokat ettem, s két évvel ezelőtt ott készíttettem el az akkori szülinapi tortáját is nejemnek. Mivel legfőképpen a citromot favorizálja, amolyan citromos gyümölcstorta lett, könnyű, finom, még nekem is nagyon ízlett, pedig én annyira nem vagyok oda a sütikért. Legőszintébb sajnálatomra ennek a cukrászdának már csak a hűlt helyét találtam, ezért kénytelen voltam az általam ismert másik cukiba menni. Persze, ismerem még Szamosék mintaboltját (onnan van az esküvői marcipánunk - # 235) és a Gerbeaudot is, de nem akartam negyvenezer forintnál többet kiadni tortára.

Bár sokféle tortájuk volt, csak kettő variációból választhattam citromfronton. Volt a 6 személyes, levél alakú, vagy a 12 személyes, hagyományos, habos-babos. Nem akartam megkockáztatni, hogy a hat szelet kevés legyen, így a nagyobbat választottam (a mellékelt kép a maradékot ábrázolja), mert hiszen az anyaga mindkettőnek ugyanaz. Akartam rá még egy nevesített boldog szülinapot-táblát, de annyira kreatív a cukrászuk, hogy képtelen ilyen nehéz feladatnak megfelelni, így viszont a közhellyé vált marcipán- táblácskát is inkább zárójelbe tettem. Vettem viszont egy halom arany színű tortagyertyácskát, azokkal nagyon szép lett a torta.

Hétfőn rendeltem, és szombaton hoztam el a tortát. A pultosnő nagyon büszke volt, hogy "ugye, milyen gyönyörű lett, ugye, milyen szép?". Kedvetlenül rázogattam a fejem, mondván, hogy "ez egyszer megteszi", s inkább nem mondtam neki, hogy a cukrászuk inkább változtasson szakmát, és menjen vonatkerék-ütögetőnek, mert ez a torta annyira kábé egyedi, mint az alaplapom BIOS-a. Nem rossz, csak minden második sarkon lehet ilyet kapni (még a videótékában is). Arról nem is szólva, hogy mikor beleszerencsétlenkedte a dobozba, annyira remegett a nő keze, hogy azt hittem, összenyomja a tortát. Lehet, hogy kellett volna az a pár feles célzóvíznek.

A torta amúgy osztatlan sikert aratott, bár töménysége a panelházak alapanyagául szolgáló vasbetonéval vetekedett, s nem tudtam két köbcentinél többet együltő helyemben megenni belőle. Ez sem rontotta el Istencsászárné szülinapját (neki nagyon ízlett). Jövőre viszont mindenképpen magam sütök.

Amint azt már biztosan jól tudod (ha régóta olvasod az istencsaszar.hu-t vagy csak mázlistaként a "díszeleg" szó után következő posztra tévedtél), a jobb karomon Monty díszeleg (# 275). Már akkor is szerettem volna még valami mást, csak ugye ez nem olyan olcsó mulatság - vagy olcsó, de aztán olyan is lesz, ha például az orosházi búcsúban vési a homlokomra a vattacukorárus egy hurkapálcával, hogy "haver vagy, János!", ezért eleddig nem történt előrelépés ezügyben.

Pár hónappal ezelőtt azt mondta nekem egy bizonyos barátom, hogy az ő tetoválójának kellene egy nívós és szép weboldal. Nem vagyok semmi rossznak a megjavítója, ezért össze is ültünk, s hamarosan megszületett a koncepció, ilyen színű lesz, zenél és fütyül majd, stb. Mivel "dizájneri kvalitásaim" leginkább a Photoshopra és egyéb grafikai programokra korlátozódnak, nem mertem bevállalni, hogy az egészet Flashben csináljuk meg, de azért majd a fejlécben biztosan lesz valami, ami mozog és látványos az adott kereteken belül. Gondban voltunk azzal is, hogy mennyi pénzt kérjünk érte. Végülis abban maradtunk, hogy Csaba, a tetoválószalon főrészvényese bartert ajánlott, vagyis négyünket (JaMaN, JaMaNné, Istencsászárné és én) ingyér' kitetovál tetőtől talpig. Nem valószínű ugyan, hogy bőrfelületünk minden négyzetcentiméterét ki akarjuk színeztetni (Istencsászárné azért tekintélyt parancsolóan nézne ki a suliban egy arcra festett indián motívummal), de a lehetőség megvan, s ezek szerint ebben az életben már nem kell erre költenünk. (Kár, hogy személyenként csak egy testünk van.)

A weboldal azért nem lett olyan rossz, pláne, hogy három nyelven megy, és méginkább pláne, hogy viszonylag hamar raktuk össze (munkaidőben). Csaba pedig Európa-szinten elismert tetoválóművész, sok időt tölt külhonban, művészi munkáiról meg lehet győződni a Tattoo De Sade oldalán. Eléggé beteg az oldal, a zenéje meg szintén, úgyhogy 12 éven aluliak csak szülői felügyelettel látogassák!

Ami pedig a tetoválást illeti, bár mondtam, hogy Pálcikát is szeretném, de nem biztos, hogy ő lesz a következő. Szerintem maholnap (inkább holnap) teszek ki egy savazást, ami inkább csak tudakozódás, nem valószínű, hogy azt fogom magamra varratni, amit ti leginkább szeretnétek. Pedig milyen jó is lenne egy egész mellkast betöltő nonfiguratív izé, alatta Kozsó valamelyik szövegével...

Hogy ne legyen ilyen szomorú ez a nap, Valentin-lap előre is.

Körülbelül egy hónappal ezelőtt úgy gondoltuk, hogy többek között a régen már említett okokból kifolyólag nagyon szeretnénk elköltözni Anyáméktól. Mivel saját lakásra esélyünk sem volt, albérletet kezdtünk keresni.

Úgy akartuk "kijönni", hogy a kocsit tudjuk fizetni, meg legyen saját vackunk, meg ne is haljunk éhen. Megnéztünk pár kiadó lakást, de mindenhol két havi kaució kellett volna, meg lakbér előre, plusz még kellett volna vennünk bútorokat is. Kilátástalan volt a helyzet. Aznap, mikor bejelentettük ezt otthon, hívta fel Apám rá a figyelmünket, hogy hamarosan jön a szocik Fészekrakó programja, s azt állítják, milyen jó lesz. Hát, ennyit még tudunk várni, az albérlet feledésbe merült.

Mikor nagyjából tudtuk már a Fészekrakó paramétereit, elkezdtünk lakások után kutatni. Ja, és akkor jött a hír, hogy kiterjesztik az állami kezességvállalást a közalkalmazottakra is, mert eddig csak köztisztviselők vehettek fel 0 forint önerővel lakáshitelt. Gondoltuk, végre van valami értelme annak, hogy Istencsászárné a minimálbérnél alig többet keresve tanítónő.

Találtunk egy remek lakást az Olajbogyó utcában. Ugyan még egy kapavágást sem végeztek el, de 2006. elejére ígérték a kulcsrakész állapotot, s ami a legjobb volt benne: a szokásos lakóparkoknál 2-3 millióval olcsóbb volt a lakás. Ki is nézünk egy másfél-két szobás, 48 négyzetmétereset potom 11,6 millióért. Szuper. Aztán bementünk az irodájukba, ahol hideg zuhanyként ért, hogy mindenképpen kell vennünk parkolóhelyet a kétszintes teremgarázsban, így 2,2 millióval már drágább az ár. Innen az Erste bankba mentünk, egyrészt ők reklámozzák fennhangon, hogy mennyire jó lesz a lakáshitelük, másrészt Istencsászárné ott vezeti a számláját, s reméltük, kedvezőbb elbírálásban részesülünk. Nem. Új lakásnál csak akkor tud adni hitelt a bank, ha az 50%-ig szerkezetkész. Addigra viszont tuti, hogy elkapkodják előlünk az összes lakást a komplexumban. Önerő nélkül semmit nem tudunk tenni. Marad a használt lakás, mert a hírek szerint arra is fel lehet venni a szocpol felét, ami azt jelenti, ha bevállalunk két gyereket nyolc éven belülre, akkor 1,2 milliót kapunk, ami tulajdonképpen semmi, de önrésznek nem rossz. Akkor nézzük a használt lakásokat...

Keresgéltünk, de nem sokáig, mert megtaláltuk az igazit. 48 négyzetméteres, két szobás, egy éve újították fel teljesen. Az összes nyílászáró thermoüveges, a két szobát elválasztó ajtóban Tiffany-üveg van, a beépített szekrényt tiszta tükör előlapos tárolóra cserélték, a konyha gyönyörű, a bejárati ajtó 10 ponton záródik, rács van előtte. Ráadásul csak pár házra van Anyáméktól, ami sosem lehet hátrány. 11 millióért adták, de tuti megért még 2-3-mal többet. Egy kacsalábon forgó libaól volt. Egyből beleszerettünk.

Két nappal később elmentünk egy befektetési tanácsadó céghez, ahol Istencsászárné egyik ismerősének volt ismerőse. Előtte számtalanszor beszéltünk az ottani illetékes hölggyel, aki bíztatott, hogy tuti, meg lehet oldani, nem lesz semmi gáz. Aztán kiderült, hogy mégsem. Személyes találkozásunkkor már nem volt olyan rózsás a helyzet, a csaj egy csomó mindent rosszul tudott, mást mondott, mint a valóság. Úgy néz ki, hogy használt lakásra lóf*sz van, nem fél szocpol, arra nem érdemes közalkalmazottit és Fészekrakót sem felvenni, nincsen semmilyen kedvezmény. Ha elő tudnánk valahogy teremteni a lakás 10%-át, 1,1 milliót (elő tudjuk, de csak pár hétre, aztán nem tudjuk majd megadni a barátainknak), akkor 9,9-et felvehetünk, plusz a lakást megterheli a jelzálog. Ha mind a 11 milliót fel akarjuk venni, akkor Anyámék lakását is jelzálog terheli majd. Ebbe őrültség belemenni. Mindkét esetben havi 93 ezer forint lenne a hitel törlesztőrészlete, s mivel valamilyen mittoménmilyen speciális biztosítást kötünk rá, 10 év múltán ennek a fele, 15 év múltán annak a fele. De tíz évre ki mer bevállani 93 ezret? Ehhez még jönne a rezsi (fűtés, villany, víz, csatorna, közös költség), telefonszámlák, internet (az muszáj a munka miatt), néha vennénk kaját is, tehát, biztosan nem jönnénk ki havi 200 ezer alatt. Amellett, hogy a kocsit el kellene adnunk, hiszen az plusz 50 ezer havonta - ráadásul, mivel a bank vette nekünk, egy fillért sem kapnánk érte, hanem jobb esetben vissza tudnánk fizetni a hitelét. Ebbe nem szabad belemenni. Van egy olyan elméletem, hogy az Állam és a Bankok a magas törlesztőrészlettel akarják az állampolgárokat sakkban tartani. Hidd el, nem fogsz ugrálni, ha bármikor elvehetik a fejed felől a tetőt. Aki havi százezernyi részletet fizet, és még élni is akar, az nem lesz forradalmár...

Így állunk most. Két napig örültünk, hogy saját életünk lesz, hogy jobbra fordul minden, de nem. Esélyünk sincsen arra, hogy a fizetésünkből félrerakosgassuk egy lakás árát. Attól félek, valami nagyon drasztikus megoldáshoz kell majd folyamodnunk. Még nem tudom, mi lesz, de ez így nem állapot. De a kocsi legalább megmarad, maximum alszunk abban.

A drága politikusok pedig ott dögöljenek meg, ahol vannak! Hitegettek, hogy mennyire jó lesz a lakáshelyzet, mindenkinek lesz lakása. Könnyű ugatni a budai villanegyedből, de nem hiszem, hogy egyetlen politikus is kölcsönt venne fel valaha is. Persze, aki havi 3-400 ezret keres, annak biztosan jó ez, de mit csináljon a lakosság maradék 95 százaléka?

Hétvégén különböző, előttetek eleddig még a jótékony tejfehér ködbe burkolt okokból kifolyólag fel s alá furikázgattunk a kerületben. Megszokott tempóban haladtunk az egyik főúton, egyszer csak a velünk szembe jövő vadul villogni kezdett, amit a hallgatólagosan elfogadott "radaroznak a rendőrök, lassíts" (azért nem rossz, hogy ennyi cinkosság van az autós társadalomban) vagy "szedd le a távolságit, te állat!" jelzésnek vehettünk, s mivel a fényszórónk nem világított, az első variációt jelöltük meg (Vágó úr). Hamarosan fel is tűnt egy koromfekete autó sötét üvegekkel, amint az út szélén, menetiránnyal szemben állt. Olyan helyen, ahonnan a rendőrök simán elvontatták volna, ezért már az is feltűnő volt, hogy ott álldogált, ráadásul, mint azt említettem, menetiránnyal szemben. Mikor közelebb értünk hozzá, a fekete üvegen átlátszott az UV zöld rendőrmellény. Én ezt nem értem. Ha már az úton parkolnak, rossz irányban, akkor miért nem veszi le a bent ülő a mellényét? Hátha azt gondoljuk, hogy egy túlfizetett köztisztasági alkalmazott túráztatja a sportkocsiját az útszélen?

Kábé száz-százötven méterrel lejjebb meg is találtuk a radarozó barátait, akik gyorsaságunk hiányában meg sem állítottak (hirtelen lefékeztünk 30-ra :)). Az viszont fura, hogy miért álltak ott nyolcan. Ha jön valaki, és nem akar megállni, akkor élő kordont alkotva elé vetik magukat?

Ezzel a témával kapcsolatban jutott eszembe a bosszú avagy megtorlás. Vagy megérdemelt büntetés. Vagy besz*ratás. Nem kell kifejtenem, hogy sosem azokat kapják el, akik hétszázzal száguldanak végig a Váci utcán, és életük minden napján a Parlament gyepén parkolnak, hanem azokat, akiknek kiégett a bal hátsó indexük vagy letörött a visszapillantó tükrük. Nem mondom, hogy egy angyal vagyok, néha én is csak akkor veszem észre magam, ha a belvárosban kilótíz fölé ér a sebességmérő mutatója, de minden nap látni olyanokat, akik kanyarodósávból vágnak eléd, főúton elfoglalják a két sáv egyikét parkolással, cikáznak jobbra-balra, csakhogy a következő piroshoz három másodperccel előbb érjenek, s annak sárgára váltásakor csikorgó kerekekkel és füstölgő abroncsokkal lőjenek ki. Ilyenkor szeretnék egy szirénát. Ez minden bizonnyal illegális, úgyhogy csak ilyen alkalmakkor raknám ki a tetőre a mágneses villogót, mint Karl Malden a San Francisco utcáinban, ha egy hirtelen feltűnt bűnöző után kellett vetniük magukat. Vagy lehet, hogy csak az is elég lenne, ha a sziréna hangját tudnám hallatni valahonnan a motorháztető alól, esetleg még egy kis megafon-kísérettel, amibe bemondanám, hogy "húzódjon le". Ilyenkor persze törvényes lépést nem tudnék foganatosítani (bár, elvileg állampolgári jogon le is tartóztathatnék bárkit), de a randalírozó autós nem tudná, hogy honnan és ki akarja elkapni, s remélem, hogy egy kicsit összepiszkítaná a tuningolt verda bőrülését...

Azt mondta a rádióban az ENSZ szóvivője (egészen pontosan a híreket felolvasó rádiós mondta a rádióban, hogy azt mondta az ENSZ szóvivője), hogy a világ országai nem akarnak adakozni a cunami-sújtotta területeken élőkön. Azon volt felháborodva, hogy körülbelül feleannyi pénz jött össze, mint amennyire szükség lenne ahhoz, hogy szükséglakásokat tudjanak építeni, és hogy munkát tudjanak adni az ottaniaknak. Egyrészt szerintem ez igencsak aljas dolog, én speciel megsértődnék, ha a piros lámpánál tarháló hómlesz az átnyújtott 100 forintomra fanyalogva pislogna, mert ő kétszázat akart, másrészt nem értem én ezt. Nem tudják felépíteni a szükséglakásokat, és nem tudnak munkát adni az ottaniaknak. Akkor miért nem az ottaniak építik fel a lakásokat?

Ki fut a homokban? (Istencsászár verse)

Nem én futok a homokban,
Hanem biza' egy kislány,
Szeretnék ám ilyen dresszet,
Csak attól félek, lehánynám.

A lenti hirdetés a Teszkó újságból való. Én böcsülettel végigjátszottam a Far Cry-t, de ezeket a srácokat nem láttam benne sehol. Akkor ez most egy "Developer's cut" vagy "Collector's edition" vagy egész egyszerűen csak a Far Cry lebutított, kék-fehér csíkos tesco változata, ahol költségkímélés céljából a marcona katonákat és a mutáns szörnyeket pirospozsgás HP "vérsrácokra" cserélték? (A képen az egyik vérsrác éppen elkapta a másikat, és hátulról, kutyapózban látja el a baját.)