300

Jipijájé-jipijájó! (Kávbojnak lenni jó!)

 

Még fél évvel ezelőtt, első posztjaim egyikében írtam, hogy mennyire imádom Douglas Adams írásait. Azóta ugyan nem idéztem egy sort sem tőle, de most egy szomorú apropó kapcsán pótolom ezt. Ma van DNA halálának harmadik évfordulója (de az is lehet, hogy a halálhíre kamu, ő pedig Eccentrica Gallumbittel, az Eroticon VI háromkeblű örömlányával tölti az idejét). Olvassátok Dzsingisz kán haragját! Hosszú, tudom, de nem ráértek? :))

Dzsingisz kán grimaszolva bámulta a sűrűsödő homályt.
- Tudod - szólt - ha az ember húsz éve vív már ugyanolyan kétórás csatákat, óhatatlanul elgondolkozik, vajon nem tartogat-e többet számára az élet. Megfordult, megemelte szakadt, véres, aranyszínű tunikáját, és szőrös pocakjára nézett. - Tessék, tapogasd meg ezt! - mondta. - Szerinted is fölszedtem egy kis túlsúlyt?
Ögödej a bámulat és a türelmetlenség keverékével pillantott a hatalmas kán pocakjára.
- Öö, nem - mondta végül. - Egyáltalán nem. - Ujja csettintésével magához hívott egy szolgát a térképekkel, szórakozottan fölnyársalta kardjával, és miközben az elesett, kiragadta érzéketlen, de nem különösebben meglepett ujjai közül a nagy hadjárat terveit.
- És most, ó, kán - szólt, kiterítve a térképeket egy másik szolga hátán, aki direkt erre a célra görnyedezett előtte -, ideje lerohannunk Perzsiát, hogy az egész világ a miénk lehessen!
- Nem, nem, tapogasd csak meg! - mondta a kán, és hasának egy hurkáját ujjai közé csippentette. - Nem gondolod...?
- Kán! - szakította félbe Ögödej sürgetően -, hamarosan az egész világ a lábunk előtt hever! - Kést vett elő, és izgalmában a térképbe döfte, szerencsétlen szolgát pont bal tüdőn kapva.
- Mikor? - kérdezte a kán a homlokát ráncolva.
Ögödej elkeseredetten emelte égnek a kezét.
- Holnap! - mondta. - Ha holnap indulunk.
- Nos hát, tudod, a holnappal van egy kis gond - felelte a kán. Fölfújta az arcát, és egy pillanatra elgondolkozott. - A helyzet az, hogy jövő héten előadást kell tartanom Bokharában a mészárlási technikákról, és úgy terveztem, holnap készülök föl rá.
Ögödej döbbenten nézett rá, miközben a térképtartó szolga lassan a lábához rogyott.
- Nem tudnád elhalasztani? - kérdezte.
- Hát, tudod, már egész szép kis összeget kaptam előre, úgyhogy nem hinném, hogy megtehetem.
- Akkor szerdán?
A kán kihúzott egy tekercset tunikája alól, átnézte, aztán lassan megcsóválta a fejét.
- A szerda nem igazán jó.
- Csütörtök?
- Nem, csütörtök biztosan nem. Ögödej és a felesége jönnek át vacsorára, én pedig megígértem...
- De hisz én vagyok Ögödej!
- Na tessék. Akkor a csütörtök neked sem jó.
Ögödej erre már nem tudott mit felelni; a beálló néma csendet csupán pár ezernyi szőrös mongol duhaj ordítozása és az itt-ott kitörő verekedések zaja zavarták meg.
- Na jó - szólalt meg végül a fiatalabbik férfi -, nem hódíthatnánk meg akkor a világot... pénteken?
A kán fölsóhajtott.
- A titkárnőm mindig péntek reggelenként jön.
- Valóban?
- Az a sok megválaszolandó levél. El se hinnéd, mennyi időmet fölemésztik az emberek gondjai-bajai. - Borongósan lova oldalának dőlt. - Írjam alá ezt, jelenjek meg ott. Részt vennék-e egy jótékony célú mészárláson, meg ilyesmi. Ez legalább három napig szokott tartani, utána pedig már beterveztem magamnak egy hosszú hétvégét. Hétfőn viszont, hétfőn...
Megint belepillantott a tekercsbe.
- Sajnos, a hétfő sem jöhet szóba. Pihenés és kikapcsolódás, ehhez az egyhez ragaszkodom. Mit szólnál a keddhez?
Különös, vijjogó zaj hangzott föl a távolból, de mivel nem sokban különbözött a férfiakat sirató asszonyok és gyermekek jajgatásától, a kán nem sokat törődött vele. A láthatáron fény villant.
- Kedd... tessék, délelőtt szabad vagyok. Nem, egy pillanat, mintha megbeszéltem volna egy találkozót azzal az érdekes pasassal, aki annyira ért a dolgok megértéséhez... ahhoz, ami nekem a leggyengébb pontom. Nagy kár, mert ez lett volna a jövő héten az utolsó szabad napom. Legközelebb csak a következő kedd jöhet szóba... Vagy az a nap, amikor...?
A vijjogás nem csak folytatódott, de egyenesen erősödött is, az esti szellő azonban még mindig olyan keveset fújt belőle erre, hogy nem zavarta a kánt különösebben. A közeledő fény ugyancsak elveszett a fényesen sütő hold ragyogásában.
- Hát, akkor úgy néz ki, hogy március úgy, ahogy van, kiesett - mondta a kán. - Sajnálom.
- Április? - kérdezte Ögödej elcsigázottan. Szórakozottan kitépte egy arra tévedő szolga máját, de csak úgy, minden élvezet nélkül. Fásultan elhajította a szervet, bele az éjszakába. Egy kutya, mely azon egyszerű oknál fogva hízott jó kövérre az évek során, hogy egy percre sem tágított Ögödej mellől, gyorsan rávetette magát. Hát, ilyen kor volt ez.
- Nem, nem, az április sem jó - mondta a kán.- Akkor Afrikába megyek, ezt már régen megígértem magamnak.
Az éjszakai égen közeledő fény ekkor már magára vonta egy-két mongol harcos figyelmét. Ezek csodálkozva abbahagyták egymás ütlegelését és döfködését, s csoportba verődve bámultak fölfele.
- Nézd - szólt Ögödej, nem mintha maga észrevette volna a fejleményeket, csupán a társalgás elveszett fonalát igyekezett újra fölvenni -, akkor legalább abban egyezzünk meg, hogy májusban meghódítjuk a világot!
A hatalmas kán kétkedve szívott egyet a fogán.
- Nos, ilyen távlatokban nem szívesen kötelezem el magam. Ennyire szoros programok mellett az ember valósággal gúzsba kötve érzi magát. Ami azt illeti, szeretnék időt szakítani olvasásra is. Az ég szerelmére, mióta nem tudtam egy percet sem szánni arra! Na jó... - sóhajtott aztán, és kaparni kezdett a tekercsre. - "Május: a világ meghódítása. Feltételesen." De ne feledd, csak ceruzával írtam be, ne vedd a dolgot még készpénznek! Majd később visszatérünk a témára, és újra egyeztetünk... Nicsak, ez meg mi?
Lassan, méltóságteljesen, mint amikor egy gyönyörű nő lép be a fürdődézsába, hosszú, karcsú, ezüstös szerkezet ereszkedett le finoman a földre. Lágy fények sugároztak belőle. Nyíló ajtaján egy magas, elegáns lény lépett ki, különös, finom vonású, szürkés arccal. Kimért léptekkel megindult feléjük.
Útjában ott hevert annak a szolgának a csöndesen zokogó alakja, aki az imént nézhette végig, hogy Ögödej kutyája fölfalta kitépett máját, és tudatára ébredt, hogy az már sosem kerülhet vissza a helyére, s most azon töprengett, hogy mondja el mindezt szegény feleségének. E gondot azonban a halál éppen ebben a pillanatban vette le válláról.
A magas földönkívüli undorral és - bár ezt csak arca igen közeli tanulmányozásával állapíthatta volna meg bárki - némi irigységgel lépett át rajta. Kurtán odabólintott az egybeverődött mongol harcosoknak, aztán súlyos aranyköntöse alól előhúzott egy kis, csipeszes írótáblát.
- Jó estét - szólalt meg vékony, alattomos hangon. - A nevem Wowbagger, de szólítanak még Végtelenül Meghosszabbítottnak is. Most nem vesztegetném annak elmagyarázására az időt, hogy miért. Üdvözletem.
Azzal megfordult, és következő szavait már egyenesen a leesett állal bámuló hatalmas kánhoz intézte.
- Te vagy Dzsingisz kán? Dzsingisz Temüdzsin kán, Jiszügej fia?
A napló-tekercsek a kán kezéből a földre hullottak. A Wowbagger hajójából áradó halvány ragyogás elömlött csodálkozó, gondoktól ráncos sárga arcán. A hatalmas kán, mint egy alvajáró, engedelmesen előrelépett.
- Ellenőrizhetnénk az írásmódot? - kérdezte a földönkívüli, és odamutatta neki az írótáblát. - Nem szívesen kezdeném elölől az egészet egy bosszantó kis elírás miatt.
A kán tétován bólintott.
- Mindenhol stimmel az ékezet? - érdeklődött a földönkívüli.
Az átszellemült kán ismét biccentett egyet, de a szeme közben majd kiugrott a helyéről.
- Jó - mondta Wowbagger, és pipát húzott a név mellé. Fölpillantott. - Dzsingisz kán - szólt aztán -, te egy undorító féreg vagy; egy részeg disznó; egy jelentéktelen ürülékdarab. Köszönöm. - Azzal visszahátrált hajójába, és elrepült.
A beálló csend semmi jóval nem kecsegtetett.
Később, még abban az évben, Dzsingisz kán olyan dühvel viharzott be Európába, hogy kis híján elfelejtette Ázsiát fölégetni maga mögött.

Tegnap felhívtam az Erste Bankot. Csak, hogy nagy vonalakban érdeklődjem a kölcsönökről. Aszonta a nő, hogy használt lakásra fél szocpolt lehet felvenni 3 gyerek után (tehát: ha pár hónapon belül lesz három gyerekem, kapok egy millát), de amúgy is a lakás árának a felével már rendelkeznünk kell. Mondok egy másik példát: a HVB Banknál (ha jól értettem), ha nincs saját tőkénk (ami nincs), akkor a lakás árának max. 55%-át hitelezik. S akkor mi van? A többit vegyük fel másik banknál? S egyáltalán: miért csak 5 milliót adnak használt lakásra? Mert összeomlik? Egy a lényeg: ha nincs másik lakásod vagy 5-6 milliód kp-ban vagy havi 500 ezer nettód, nem kapsz egy kanyit sem. Sosem lesz lakásunk.

Este azért bepróbálkoztam egy kis fenyítéssel szüleim felé. Nem mintha ettől lenne pénzünk, de egy kicsit ki akartam őket zökkenteni a közönyből, nehogy már csak mi érezzük rosszul magunkat (biztos az egyik ősöm Degecről származik :)) Elmondtam nekik a fenti szitut, meg azt, hogy a kocsit mindenképpen el kell adnunk, bukunk rajta egy milliót, és még örülhetünk, ha nem kell ráfizetnünk.Nem örültek neki. De én tovább mentem: ilyen kondíciók mellett az lenne a legjobb, ha vidékre költöznénk: egy csendes kisvárosba vagy faluba. Szó szót követett, de legalább sikerült felkorbácsolnom a kedélyeket.

Tarts el engem!

Anyám folyton azt kérdezgette, hogy miért nem jó itt nekünk, meg pár évig még bírjuk ki. Miért, akkor mi lesz? Ötvenezrével össze tudunk spórolni 8 milliót? Lakjunk még itt 13 évig? Negyvenévesen lesz saját lakásunk?

Itt van például a baba-dolog. Ők nagyon szeretnének unokát tőlünk is (idősb bátyám révén már van kettő), s nem értik, miért kell ahhoz elköltözni. "Hiszen mi itt laktunk veletek, két szobában öten, mégis felneveltünk tisztességben". Nem tudom elmagyarázni nekik, hogy a '70-es, '80-as években még más volt minden. Akkor mindenki csóró volt, akkor téesz és szocialista párt volt. Már ez nem menő. És igenis, nekünk az nem megoldás, amit ők akarnak: "elférne itt a gyerekágy, ha a malacot meg a kígyót kitennétek". Igen, elférne. De nem férne el a pelenkázó, a járóka, a babakelengye, a játékok, s egyáltalán: nem férnénk el MI! A beszélgetés vége az lett, hogy a képükbe vágtam: "azért akarunk elköltözni, mert nem érezzük itt jól magunkat". Azóta nem beszélünk.

Nem tudom, mi lesz. Olyanra is gondoltunk, hogy kötünk egy eltartási szerződést valami vén nyanyával. Akkor szintén össze kellene költözni valakivel, de lenne esélyünk, hogy záros határidőn belül lakáshoz jutunk. Bár, egy ismerősöm anyja 15 éven át nevelgetett egy borzasztó modorú vén f*szt, mire az beadta a kulcsot. Egy kicsit durva is arra várni, hogy mikor murdál már meg Mici néni, nem? S ha egy reggel arra megyünk ki a konyhába félmeztelen, hogy Mici néni a padlón fekszik, körülötte az agya darabkái? Akkor mienk a lakás, de a trauma! A rosszabb eset, ha fiunk/lányunk (mondjuk az érettségi reggelén) ér ki arra a konyhába, hogy Mici néni a belső szerveivel játszik - ez ugye azt jelenti, hogy röpke húsz évet végigszenvedtünk vele...

Múlt héten elvetett titokmagvaim (# 289 - de jó ez a posztlink! :)) mára nemhogy szárba szökkentek, de virágot is hajtottak, úgyhogy ezennel leszakítom, és átnyújtom őket. Ekkora rákészülésnél mindig félek a reakciótól, mert ugye nektek nem annyira nagy szenzáció ez, mint nekem, hiába harangoztam be előre (ilyenkor jut eszembe, mit mondtak Artúr lovagjai a varázslónak a vérnyúl barlangja előtt: "Vén, hülye b*zeráns, hiába izgattál fel"). Nos, hát a nagy hír: megyünk külföldre dolgozni, illetve autószalonunk lesz vidéken, azaz örökbefogadunk egy lemurt, izé... lakást veszünk!

Ehhez kissé vázolnom kellene lakáskörülményeinket. Mikor megismerkedtem (leendő) Istencsászárnéval, a szüleimnél laktam, ő pedig albérletben. Aztán összeköltöztünk a szüleimhez. Abból egy idő után elegünk lett, s elköltöztünk albérletbe. Ne tudd meg, Anyámékat mennyire megviselte ez a bejelentés! Anyám napokig sírt, Apám olyan verseket írt, hogy "nem érdeklődik már senki irántam, magányos vagyok, hagyjatok meghalni". Igen, ez a majomszeretet. Nem igazán látják be, hogy nem 5, hanem 25 éves vagyok (legalábbis akkor annyi voltam). Szóval, elköltöztünk albérletbe.

A kép illusztráció. Ez Csernobil.

Aztán összeházasodtunk. Olyannyira felgyűltek az adósságok, hogy megélni ugyan meg tudtunk valahogy, de félretenni egyáltalán nem. Hosszas vívódás után oda jutottunk, hogy egy év albérlet után, tavaly szeptemberben kénytelen-kelletlen visszaköltöztünk a szüleimhez, hátha tudunk spórolni.

Már nagyon elegünk van! Majd egy külön posztban összeírom hamarosan, hogy mi az, ami nagyon, de nagyon idegesít. Nem lesz rövid.

Most arra jutottunk, hogy megpróbálunk valahogy lakást szerezni. Pénzünk nincs. A XI. vagy XXII. kerületben szeretnénk egy másfél szobásat 7-8 millióért (persze, inkább szeretnénk egy 300 négyzetmétereset a XII.-ben, de az még annyira sem elérhető, mint ez). Úgy kalkuláltunk, hogyha havi 50-et törlesztenénk a banki kölcsönből, akkor még a kocsi részletei mellett is meg tudnánk élni valahogy - s azért jobb egy saját pecóban éhezni, mint albérletben. Elvileg, ha 8 éven belül bevállalnánk két gyereket, akkor kapnánk 2 millió vissza nem térítendő szocpolt. Bevállalom, Brother! Erre kérnénk a banktól 5-6 milliót, s megvehetnénk a lakást. Csak azt nem tudom, mire vennénk fel a kölcsönt. A vásárlandó lakásra?

Anyámék segítsége alapból kiesik. Volt 6 milliójuk, mert 2000-ben eladták a diósdi telket, de ezt a lóvét elkérte a Bátyám tőlük, aki erre felvett még 7-et, s lakást vettek. (Innentől tudom, hogy sértődés lesz, de azért maradjunk meg a blog igazmondásánál - azért nem fogok semmit máshogy mondani vagy eltitkolni, mert ő is olvassa.) Úgy volt, hogy a 6 millát majd törlesztik jól, meg banki kamatot is hozzá, meg a banknak külön a részletet, ebből nem minden valósult meg, egyszóval: a 6 milla náluk van. Befektetve. Nem irigykedem, nem sajnálom tőle, de a 6-ból nekünk kettő is elég lett volna egy hitel felvételéhez. Így viszont valóban önerőből kell vállalkoznunk a nagy mutatványra. Még azt is el tudom képzelni, hogy el kell adni a fél éves kocsit (bukunk rajta vagy 7-800 ezret - nahát, pont ennyivel szálltak be Anyámék - köszi!), ha a bank nem tart hitelképesnek, ill. nem tudunk havi 130 ezreket törleszteni.

Még valami. Anyámék majd' 40 éve ugyanott, ugyanabban a 65 négyzetméteres panel lakásban laknak. Nagyon szeretnek ott lakni, miközben a nyílászárók már egyáltalán nem szigetelnek, a falakban a kábelek bármikor zárlatosak lehetnek, s akkor porig ég az egész emelet, stb. Ráadásul a

A kép illusztráció. De ilyen sem lenne rossz.

rezsi marha magas, s a három szobából csak kettőben laktak, míg nem voltunk ott. Mi sem gondoltuk komolyan, de azért megeresztettük, hogy mi lenne, ha ezt eladnák 13 milláért, akkor 8-10-ért vehetnének egy 2 szobás, egyedi fűtéseset pár utcával odébb, s maradna még 3-4 milliójuk (azt nem is mondtuk, hogy az nekünk mennyire jól jönne). Ők kézzel-lábbal tiltakoztak, hogy itt lakik az összes ismerősük, ide járnak templomba, nagyon jó itt nekik. Igen, két utcával odébbról már nem találnák meg a templomot, s megszakadna a kapcsolat az ismerősökkel (akikkel havonta egyszer futnak össze az utcán). Szóval, ha gyenge is, de kifogás mindig van.

Ami kicsit még furcsa volt: tegnap rettegve bejelentettük, hogy elköltöznénk, de féltünk előre a várható reakciótól. Gondoltuk, hogy Anyám sírógörcsöt kap, és habzó szájjal üvölti, hogy neeee, Apám előkapja jatagánját, és egy "hamarosan vihettek a temetőbe"-kezdetű verset karcol vele a tapétára, de semmi. Hűvös nyugalommal fogadták. Úgy látszik, kiestünk a cukrospixisből. Kicsit most rosszul érzem magam, pedig jó, mert saját lakásunk lesz, nem fog senki rámszólni, ha a hűtő ajtaját 3 másodpercnél tovább hagyom nyitva, nem fogja állandóan belengeni a lakást a fokhagyma és az izzadtságszag pikáns keveréke. Azt sem tudom, hogyan kell hozzáállni a vásárláshoz. Először nézzünk lakást, aztán a bank? Vagy előbb tudjuk meg, mik a kondíciók, s annak ismeretében válogassunk? Ha van valami ilyen irányú tapasztalatotok, melyik bank a jó, mit érdemes figyelni vásárláskor, írjatok bátran! Lakásvásárlási kaland indul MOST!

A posztumusz, a posztgraduális és a posz(t)méh után itt a POSZTLINK! Írtátok már többen is, hogy több interaktiviti vagy legalábbis hivatkozási lehetőség kellene az oldalon. Nos, kommentelés továbbra sem lesz (bár, ha így haladunk, még annak vagy egy shoutboxnak is eljöhet az ideje), de Sztorno volt az utolsó csepp a pohárban. Rászántam a vasárnap délutánomat, és megalkottam a "Link" feliratot. Mivel nincs sem freeblog-motor, sem php a seggem alatt, kénytelen voltam a féléves termést html-ben átirkálni. Igen, mind a 295 posztot átalakítottam!

Node mit is jelent ez? Ha tetszik (vagy éppenséggel nem) egy posztom neked, és szeretnél hivatkozni rá a blogodban vagy emilben valakinek, akkor ezentúl nem azt írod, hogy "Nézd meg az istencsaszar.hu-t, keresd ki ott a 295-ös posztot, és kacagj nagyokat!", hanem kicsi kezeddel a poszt bal alsó sarkában ücsörgő "Link"-re kattintasz. Ekkor beugrik új ablakban az a poszt a teljes elérési útjával, pl.: http://www.istencsaszar.hu/ 0281.html#295 - ezt te kimásolod, és oda illeszted be, ahova akarod. Minden poszt (hadd ismételjem meg: az összes poszt fél évre visszamenőleg) elérhető közvetlenül.

Ezúton is köszi Nagykutyának a vasárnap déli telefonos "class"-helpet. Felhívnám továbbá a figyelmeteket arra, hogy az istencsaszar.hu struktúrája is átalakult némiképp, pl. ami eddig "archive021.html" volt, az most "0021.html" lett - ha esetleg hivatkoztatok így rám, javítsátok! Arra nem vállalkozom, hogy "házon belül" is javítgatom a hivatkozásokat (tehát, ha valamelyik posztomban egy régebbire hivatkozom - nem fogom belinkelni), de innentől az is lesz.

Oké, ennyi. Sztorno, remélem, örülsz, erre ment el három óra a vasárnapomból! Kettő Poljot és egy Casio! :))

Nem mindennapi dolog történt velem tegnap éjjel. Este 10 körül váratlanul felhívott a főnököm, hogy mindenképpen le kellene ugranom Tatabányára egy partnerünkhöz - aki naná, hogy éjjel-nappal nyitva tart. Nekem nem nagyon fűlött a fogam hozzá, fáradt voltam, meg ittam is már egy sört, de annyira nagyon mondta, hogy bajban van a cég, s senki más nem tud menni, ráadásul egy halom lóvét is felajánlott extra juttatásként. Nosza, kénytelen-kelletlen kocsiba vágtam magam, s indultam.

Már nem lehettem, csak pár kilométerre a céltól, amikor rámjött a vizelhetnék. Semmi meglepő nincsen benne, ezt már szinte hobbi-szinten űzöm, egy hosszabb autóutat 2-3 pisilésnél kevesebből nem hozok ki. Szépen lekanyarodtam az első utamba kerülő parkolóba, ahol már állt egy 600-as SEC Merci. Gondoltam, másra is rájött a szükség, de azért gondosan bezártam a kocsit. Pár méterrel beljebb léptem a bozótban, s éppen nekiláttam dolgom végzésének, amikor tompa puffanásokra lettem figyelmes. Gyorsan bebuktattam a kispajtást (vagy inkább a Nagy Testvért? :)) a helyére, s óvatosan lopóztam a hang irányába. Kissé szétnyílt előttem a bokor, s a halovány holdvilágnál három, szimpatikusnak cseppet sem mondható, tagbaszakadt fickót pillantottam meg tőlem 15-20 méterre. Mindhármuk kezében egy-egy szerszám volt, ha jól emlékszem, két ásó és egy csákány. Mikor megláttam a lábuk melletti csomagot, majd' megállt bennem az ütő: egy emberi test nagyságú nejlon zsák volt, aminek az egyik végén egy cipő kandikált ki. Egyikük hirtelen felém kapta a fejét, majd elfojtott hangom odaszólt a társainak. Azok szintén felém emelték tekintetüket, s akkor már biztos voltam benne: észrevettek. Hirtelen eldobták a szerszámokat, és megindultak felém.

Nekem sem kellett több, pár ugrással a kocsinál termettem, és ahogy az a béna horrorfilmek nagykönyvében meg van írva, elejtettem a slusszkulcsot, majd izgalmamban sikeresen berúgtam a kocsi alá. Szerencsére a három fickó nem volt a legfürgébb fajtából való, így még időben ki tudtam kotorni a kulcsot, beugrottam a kocsiba: egyes, padlógáz, csikorgó kerekek, s máris ezerrel téptem az úton. Mondanom sem kell, a torkomban dobogott a szívem, és megfagyott bennem a vér, mikor megpillantottam a két fényszórót igencsak sürgősen közeledni a visszapillantóban. Magam is meglepődtem (pedig nincsen vészhelyzetre tartogatott taktikám), mikor telefonomon tárcsáztam a tudakozót, s a Tatabánya környéki rendőrséget kértem. Gyorsan elhadartam a helyzetet, illetve kértem tőlük valami pozíciót, merre lehetnek, de többre már nem maradt időm, mert erős lökést éreztem, és a telefon kiesett a kezemből. Bizony, a Mercedes elkezdett tolni. Gondolj bele, éjjel egy elhagyatott és rossz minőségű autóúton 160-as tempónál, te mit tennél? Gyorsítottam, ameddig a kocsi lovai bírták, de tudtam, hogy egy bivalyerős német csodával nem nagyon fogom tudni felvenni a versenyt. Szerencsére ekkor haladtam (száguldottam) el a Tatabánya-tábla mellett, így a kivilágított városban már nagyobb eséllyel menekülhettem. Üldözőim persze egy centire sem maradtak le mögöttem, de azt sikerült elérnem, hogy nem tudtak mellém kerülni. Ki tudja, hogy végződhetett volna a történet, ha nem érek egy percen belül a főtérre, ahol kék villogóval vártak a rendőrök, s ahogy beért a két kocsi (az enyém és a Merci), rögtön összezárult körülöttünk a kordon, s kábé harminc géppisztolyos rendőr vett körbe minket...

Nyájas olvasó! A fent leírtakból egyetlen szó sem igaz. Ne haragudj, ha szaporább dobogásra késztettem szíved, vagy feljebb nyomtam adrenalin-szintedet, de úgy éreztem, kellene ide valami sztori, ami feldob egy kicsit, s mivel hazudni még úgysem hazudtam, most megtörtént. Ha több időm lett volna, beleszőttem volna valami izgalmas lövöldözést, illetve lett volna egy roppant humoros, de mégis lebilincselően rettegtető momentum egy rénszarvasról és egy csőkulcsról, de ez most kimaradt. Remélem, annyira jó volt olvasni, mint nekem írni. Többet nem fordul elő ilyen, becsszó! Bocsi. :))

Holnap délután jön haza Istencsászárné az erdei iskolából, úgyhogy ez az utolsó bulizós éjszakám. Hatalmasakat pörögtünk a Photoshoppal, a Dreamweaverrel meg egy halom dhtml-es és javascriptes alkalmazással, de most úgy néz ki, hogy a lentebb említett webes munka első fázisának (design) végéhez értem. Ha elfogadják. De nem is ezt akartam mondani, hanem azt, hogy nem vagyok oda én már ezért az "egész éjszaka fent vagyok, iszom, és játszom/netezek/dolgozom"-feelingért, e héten rendszerint éjjel egy körül már ágyban voltam kettesben a távirányítóval. Nem való nekem már az éjszakázás, s az internet is elvesztette azt a varázsát, ami '98-ban még volt neki.

A másik, amit akartam említeni, az istencsaszar.hu. Úgy látszik, hogy nagyon, de nagyon kevés időm van a melóban erre (itthon meg már energiám nincs), ezért ritkultak meg a posztok, de még mindig nem adom fel, csak lejjebb tekerem a szabályzót, mostanában nem fog vörösen izzani a platni. Csak kapkodom a fejem, hogy minden előzmény nélkül szűnnek meg blogok (például Cyzariné - tessék visszajönni, Labello pedig most készül öngyilkolni - nemá!), de én még maradnék egy picit. Ha nem baj, egyelőre sűrítem a viccesnek tartott képek és szpemek posztolását. Csak, hogy tudjátok, élek még.

Ja, még valami. Írtam erről a roppant nagy titokról, s rögtön levéláradat temetett maga alá. Nordmann rögtön a titokminiszterem lemondását követelte, de a pálmát Godmode vitte el, aki beleélte magát, hogy megyünk külföldre dolgozni, s agitált, hogy tanuljunk együtt külföldiül. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Muhahahaha!

Szokatlan időben posztolok, nemdebár? Nos, ilyen is kell. Valamelyik éjszaka arra ébredtem, hogy elmondom nektek, a zene milyen hatással volt rám. Minden zenekarról egy-egy érzés, egy-egy élmény jut eszembe. Ezt hamarosan megfogalmazom, s elolvashatjátok. Addig is olvassátok az Ismeretlen katona szövegét Müller Péter Sziámitól (igen, túlságosan sztereotíp lenne a "Ha" vagy a "Kicsi, kicsiszolt kő"), ez az egyik kedvencem. Azt hiszem, annak ellenére, hogy eléggé sokan "multimilliomos genyának" tartják, én tisztelem és szeretem a "munkásságát". (Tessék ide kattintani: szerintem fogok még idézni eleget.) Most valahogy úgy érzem, hogy ez a blog, az istencsaszar.hu akkor is teljes lenne, ha többé egyetlen poént sem írnék, csak idézgetnék ifikorom zenekaraitól, s leírnám az érzéseimet. Lám, mit tesz az alkohol... Jó éjt!

Nem értesz semmit, csak érzed, hogy megnyílt a föld
Ártatlan ember vagy, aki még embert sem ölt
Bűntettről szó sincs, ne keresd megint a bajt
Jutalmad az lesz, ha valaki megbüntet majd
Minden rendbe jön, szerelmem

Ne élvezz és ne védekezz
Nem élet ez, nem élet ez
Ne kérdezz és ne védekezz
Tedd tönkre azt, ami tönkre tesz!
A nyár meleg, a tél hideg
Nem éri meg! Nem éri meg!
Hiába vagy, hiába vagy
Kinn az álom, de benn az agy

Nullára csökkent az esélye annak, hogy győzz
Nem maradt túlélő, legjobb, ha magadra lősz
Add meg magad, úgy talán csak bűnhődni fogsz
Arccal a sárba! Ne kérdezz, ne tiltakozz!
Minden rendbe jön, szerelmem

Tükrödben árnyék, az árnyékod tükröző folt
Középen ott állsz, és úgy érzed, fordítva volt
Belépsz a tükörbe, megint egy ördögi kör
Nincs helyed, valaki mégis a helyedre tör
Minden rendbe jön, szerelmem

Ismeretlen katona sírjában ülsz
Ismerős helyzet, de mégiscsak nyomaszt a bűz
Csukd be a szádat, mert belőled ömlik a gáz
Magadhoz nyúlnál, de a kezed is erősen ráz
Minden rendbe jön, szerelmem

Idegen vagy, aki valahogy itt rekedt
Csak félig-meddig érted a híreket
Eszed, amit az agyad meghagyott
Nem gondolkozol, tehát nem vagy ott

Az értelmed kettős értelem
A civilizáció túltesz az életen
A test repül, a lélek hálni jár
Az állam a halál szolgálatában áll

Nem ölt meg senki, de örökre tarkón a kéz
Rákkeltő lettél, gyűlölnek, amerre mész
Mentsd föl magad, mielőtt elnyel a föld
Ártatlan ember vagy, aki már embert is ölt
Minden rendben van, szerelmem...

Két dolog. Az egyik, hogy Istencsászárné itthagyott. De nem egy másik férfi, esetleg egy nő kedvéért, illetve: 37 másik kedvéért. Ma utazott ugyanis erdei iskolába. A közhiedelemmel ellentétben ez nem olyan iskola, ahol medvék és szarvasok tanulnak, hanem egy nyári tábor-jellegű könnyed tanulási és szórakozási intézmény. Péntek estig szalma vagyok. Addig viszont (jó férjhez méltón) vár rám a nagybetűs UNALOM. Esti program: pár doboz sör és egy igencsak gyomorszorító honlaptervezés.

A másik: viaskodnak bennem a démonok. Egy kicsit most bánom, hogy olyan nagy volt a pofám a "hehe, minek ez a nagy titkolózás?"-témában. Tegnap Istencsászárnéval nagy, életünket megváltoztató elhatározásra jutottunk, s szívesen leírnám nektek az egészet, de nem tehetem, mert olvassák a rokonok is az istencsaszar.hu-t, és a belső hírcsatornákon gyorsabban megtudná mindenki (az meg pláne, aki előtt egyelőre titkolni szeretnénk), mint amilyen gyorsan egy frissen elítélt rab próbálja felvenni a kezéből kicsúszott szappant a börtön zuhanyzójában. Nem is bocsátkozom zavaros célozgatásokba gyerekről, kocsiról, lakásról, külföldi munkáról, mert csak még nagyobb lenne a képzavar.

Mint azt mondottam nem is olyan régen, kicsit unom már az irkálást és az eső színvonalat (talán éppen azért esik, mert unom), de a fenti témával ismét fel tudnám dobni magam. Emlékszem, a kocsi eladása körüli bonyodalmak (# 035 - # 050) is mennyire elszórakoztattak engem - sokatokat pedig szintén. Egy szónak is száz a vége: belefogtunk most valamibe, aminek jól utánajárunk, s ha a család előtt publikus lesz, akkor ti is megtudjátok, s remélem, jókat fogunk szórakozni és izgulni együtt. Nagyszerű mulatság lesz, szotyi, lufi, rágó, körhinta, vattacukor, minden, mint a majálison. Szerintem egy hónapon vagy pár héten belül.

Kaptam egy e-mailt minap. Azt tudakolta az írója, hogy lenne-e kedvem egy közvéleménykutatásban részt venni, ugyanis ő egy tanulmányt ír a blogokról egy pályázatra. Mivel alapjában véve segítőkész és elragadó fickó vagyok, gondoltam, miért is ne - hátha ezen múlik a doktorija. Elküldte nekem a kérdéseket, én két doboz sör elfogyasztása után egy harmadikkal balomban nekiültem válaszolni rájuk. Elétek tárom. Nem tudtam semmi konzekvencicát leszűrni belőle, de ti hátha. (Az egyszerűség és átláthatóság kedvéért a kérdéseket piros színnel írtam.)

Kérdések:
A. rólad:
1. nemed
hím
2. életkorod (behatárolhatod évtizedekben is, ha gondolod)
két évtized, hét év
3. lakhelyed
1. főváros
2. megyeszékhely
3. egyéb város
4. egyéb település
főváros
4. esetleg írhatsz iskolai végzettséget, szektort ahol tevékenykedsz, v. bármit, amit megosztanál még magadról. (nem fontos)
informatikus vagyok és nős. van egy kisemlősöm és egy hüllőm.

B. a blogodról:
1. hanyadik blogod
első
2. mióta írod a jelenlegit
fél éve
3. mennyi időt töltesz postolással, stb egy héten körülbelül
3-4 óra
4. milyen gyakorisággal frissítesz?
naponta
5. hányan olvassák a blogodat?
2-300
6. mi a véleményed arról h a bloggolás arra sarkall h sok dolgot csinálj - hogy ezáltal érdekesebbé váljon a blogod
hülyeség
7. az előző kérdésből következően változtatott-e az életeden a bloggolás: ha igen, ez milyen mértékű, és miben nyilvánul meg?
nem

C. a többi blog:
1. olvasol-e rendszeresen más blogokat? Ha igen: milyen jellegűeket?
igen. változó - mindenfélét.
2. hatással van-e mások blogja a tiedre?
nem különösebben. olvasok másokat, érdekel a többiek véleménye, de ez az enyémet nem változtatja meg. ja, igen, hatással van.
3. szerinted mi tesz hosszú távon életképessé egy blogot?
meddig életképes egy blog? amíg olvassák?
4. véleményed szerint kinek van a legjobb blogja Mo-on jelenleg (adhatsz több címet is), és miért?
passzolok. ilyen nincs, hogy legjobb blog. legjobb vagy jó stílus lehet. hiába történik egetrengető dolog valakivel, ha nem tudja leírni élvezhető formában.

D. motivációk (ez a leglényegesebb - próbálj meg kimerítő választ adni ezekre)
1. hogyan jutott eszedbe h bloggolni kezdj? (milyen hatásra, v milyen elhatározásból?)
hogy jutott eszembe? egy halom furcsa dolgot láttam, hallottam. mindegyikhez hozzá tudtam fűzni a magam véleményét. arra gondoltam, publikálom, hogy az ISMERŐSÖK el tudják olvasni. aztán kiderült, hogy leginkább ők nem olvassák, viszont mindenki más igen.
2. miért kezdtél el bloggolni? Az idők folyamán változott-e az az ok ami miatt bloggolsz?
hogy miért kezdtem el, azt lásd fentebb. nem, nem hiszem, hogy változott volna, max. a személyes élményeimmel egészül ki.
3. mi az ami miatt jó bloggolni? (próbáld meg kifejteni - milyen előnyei vannak számodra - vagy milyen előnyöket vársz esetleg ettől)
előnyök? vannak előnyök?
4. mi az ami rossz a bloggolásban?
eddig nem nagyon volt negatív tapasztalatom.
5. mi a véleményed az újságírás-blog kapcsolatáról? És a többi média kontra blog.
aha. negyvenkettő.
6. szerinted miért, és kik olvasnak blogokat?
akik szintén blogolnak, ill. azok, akik marhára unatkoznak. esetleg azok, akik megszerettek egy-egy bloggert, és érdekli őket, mi történik vele.
7. véleményed szerint milyen a blog jövője? (nem a tied, hanem A blog jövője) (ilyesmire gondoltam h elkommercializálódik-e, vagy összeolvad egy másik médiummal, vagy felhasználási területei milyenek lesznek, vagy hogy sok fiktív történet jelenik-e meg, vagy irodalmi irányt vesz fel, stb. )
hát, ezt még annyira sem tudom, mint az eddigieket. fene tudja, mi fog történni a jövőben (azt kivéve, hogy a földet egy űrsztráda építése miatt egy vogon flotta felrobbantja), de ez engem nem is érdekel. szerintem egy "blogger" sem foglalkozik a blog jövőjével (globális és személyes értelemben sem), amíg van kedve, addig csinálja.

(arra válaszolj, amire kedved van - a D pont kérdéseire kis önvallomásszerű esszék lennének jók.)
Köszönöm a segítségedet!
szívesen. sokkal nem kerültél beljebb. ajánlom, hogy ezt az ívet (ha nem tetted volna meg), küldd el az istencsaszar.hu "Nem én" oldalán található bloggereknek. nem kevés értelmes ember van közöttük.

Tegnap este kiugrottunk az Auchanba vásárolni, mert Istencsászárné hétfőn megy erdei iskolába (erről bővebben majd máskor), s be kellett szerezni pár dolgot a gyerekeknek. Borzasztó nagy tömeg volt, a sok kretén tolta zombi-módra a kocsiját, állandóan ütköztek egymással és velem. De a legjobb poén az volt, hogy vagy százan álltak a kenyeres pult környékén, s várták, mikor sül ki egy újabb adag. Ezt fel nem foghatom. Egy nap szünet lesz (van ma), s már nem bírják ki kenyér nélkül? Vettek volna szeletelt tartósat, vagy (mint mi) abból a remek, friss, puha, meleg, ropogós sajtos kifliből. Az emberek hülyék. Az egész olyan volt, mint az ingyenkonyha.

Aztán csatlakoztunk. Nem mentünk sehova, az egész napi munka és a bevásárlóközponti gladiátorjáték eléggé kiszívta az erőnket, ezért a tévéből követtük figyelemmel az eseményeket. Hát, ez is megvolt. Valahogy hiányzott a pátosz. Én legalább egy Államalapítás- (aug. 20.) vagy Szilveszter-kori banzájra számítottam, de semmi. Egy dolog ragadott meg: az ír nagykövet (jó húsban lévő őszes faszi) ünnepi beszéde. Felbattyogott a színpadra, nyakkendő nem volt rajta, ki volt gombolva a zakója, zsebre tette egyik kezét, a másikban pedig egy gyűrött A5-ös lapot tartott, amiről felolvasta tíz mondatnál nem hosszabb beszédét. Laza, laza, de még Petya is megtanulta a szövegét, ennyivel megtisztelhetett volna minket. Sebaj.

Ma későn keltünk, s mire elindultunk, már 3/4 4 volt. Nem akartunk nagyot bulizni, csak én kíváncsi voltam a hidakra, amiket annyira jól feldíszítettek. Hát nem. Az egyiket beszórták gyeptéglával, a másikra kitettek két posztert, a harmadikig el sem mentünk. Az emberek céltalanul lófráltak kisebb-nagyobb csapatokban mindenhol, de semmi pláne nem volt. Ki sem szálltunk a kocsiból, húsz perc múlva újra itthon voltunk.

Levittük Robit sétálni, hogy történjen már valami emlékezetes is ma. Nem csalódtunk benne. Robit annyira izgalmas sétáltatni, mintha egy törött lábú asztalt hurcolnék a parkban. Meg sem mozdult. Hiába próbáltam a (puha) fűben ide-oda dobálni: földet ért, s meg sem moccant. Már-már feladtuk, hogy kis testmozgást kierőszakoljunk belőle, amikor feltűnt Dumbi kutya és gazdája. Dumbinak nagyon tetszett Robi, próbálta a seggét becserkészni, ő meg nem hagyta. A vége az lett, hogy Robi szaladt, mint a mérgezett egér, s néha nyulakat is megszégyenítő ugrásokat hajtott végre. Amikor jött még két kutya, már visszaraktuk malacunkat a ketrecébe. Azok egymást lökdösve szaglászták, és próbáltak barátságot kötni vele, de Robi joviális nyugalommal szemlélte a körülötte pörgő eseményeket. Ez van. Csatlakoztunk az Unijóhoz, s ez volt a legizgibb. Mindekinek más a mérce...

Szövetségbe forrt szabad köztársaságok
A nagy Oroszország kovácsolta frigy
A Szovjet hatalma és egysége éljen
Sok nép így akarta, s megalkotta így
Szálljon szabad hazánk dicsőség fénye rád
Népek barátságát vívtad te ki
Lenini láng vezet, párt, mely a népeket
Kommunizmus győztes útján viszi!

Jajajaj, elnézést, eltévesztettem a századot. De máris nyálazom az ujjam, és lapozok hátrébb a kalendáriumban. Igen, megvagyok. Történelmi nap a mai és a holnapi. 15 évig bírtuk függetlenül, s máris beleugrottunk egy új szövetségbe. Tegnap egy ismerősöm megkérdezte tőlem, hogy "most akkor ez egy kicsit olyan, mintha a trianoni szerződés miatt elcsatolt területeket visszakapnánk?". Kénytelen voltam azt felelni, hogy "nem, most odaadjuk a maradékot".

Történelmi pillanatokat éltem át röpke 27 éves pályafutásom alatt: rendszert váltottunk, leomlott a berlini fal, szétszakadt a Szovjetunió, megjelent a Tesco gazdaságos kóla, most pedig felzárkózunk Európához. A határok megnyílnak, hozhatjuk be kartonszámra a cigit, mehetünk dolgozni Amszterdamba. Ismeritek a véleményemet, de ha már így alakult, akkor vigyorgok. Nem akarom senki örömét és harctéri idegességét elrontani fejcsóválásommal, ezért csak annyit mondok: menjetek ki az utcabálokra, táncoljatok, ünnepeljetek, és kívánom mindannyiunknak, hogy szebb életünk legyen, találjuk meg az utat a szebb, boldogabb, gazdagabb és békésebb jövő felé! Ámen.

FÉLÉVES AZ ISTENCSASZAR.HU

Bizony. Fél éve megy élesben az észosztás. Köszönöm mindenkinek, aki olvasta, vagy még mindig olvassa kitartóan. Asszem, ennyit az ünneplésről. Nem mondhatnám, hogy komolyan játszom a befejezés gondolatával, mert nem akarom egyelőre befejezni, csak egy picit visszább veszek a lendületből. Érzésem szerint kezd egy picit ellaposodni. Mint azt tegnap is írtam, nem akarok csak azért írni, hogy kitöltsem a helyet, nem akarok az orrom előtt elszálló pillangókról írni, nem akarok bárgyú gondolatfoszlányokat megörökíteni. Szóval, lehet, hogy nem fogok minden nap jelentkezni, szeretnék csak akkor "publikálni", ha valami érdekesebb történik, mint az, hogy egy Signal-busz áll a munkahelyem mellett.

Akartalak ám május elseje alkalmával üres képernyővel várni titeket, amire tényleg kitettem volna az "ÖRÖKRE ZÁRVA" táblát, csak egyrészt nem akartam tömeges, rituális öngyilkosságot előidézni, másrészt nincsen kedvem hozzá. Megjegyzem, lett volna az alján egy menekülési útvonal, amire rákattintva beugrik a "HAHA! MÁJUS BOLONDJA!" felirat - bizony, ennyire eredeti vagyok...

Tulajdonképpen semmi bajom nincsen sem az istencsaszar.hu-val, sem a világgal, csak nem akarok fölöslegesen ugatni. Nagyon szeretem ezt az oldalt, s lehet, hogy ezentúl is naponta vagy naponta többször fogok posztolni képeket, élménybeszámolókat, mindent, amit eddig is, csak nem ígérek semmit. Azért gyere továbbra is minden nap! Minden megy tovább, csak félgőzzel. Nem akartalak megijeszteni ezzel a poszttal, csak magamat nyugtattam kicsit, hogy nincsen semmi baj. Köszönöm a figyelmet.

Jelenlegi nihilista hangulatomhoz remekül illik legkedvesebb zenekarom egy dala, melynek szövegét most megosztom veletek. Már akartam régebben is, most elérkezettnek látom az időt. Nem fordítom le, ennyire biztosan tudtok külföldiül. Nem kívánom feltölteni sehova a szerzői jogok ésatöbbi miatt. Megtaláljátok a Bastards albumon, s itt meghallgathattok kerek 29 másodpercet belőle. Tessék szépen beleérezni!

Motörhead - Don´t Let Daddy Kiss Me

Little girl sleeping in dreams of peace,
Mommy´s been gone a long time,
Daddy comes home and she still sleeps,
Waiting for the world´s worst crime.
And he comes up the stairs like he always does,
And he never turns on the light,
And she´s wide awake, scared to death,
She smells his lust and she smells his sweat
Curled in a ball she holds her breath
Praying to a God that she´s never met

Don´t let daddy kiss me,
Don´t let daddy kiss me
Good night

Little girl lies by her daddy´s side
And she listens to him breathe
She knows there´s something awful wrong
That she´s far too young to see
And she knows she can´t tell anyone
She´s so full of guilt and shame,
And if she tells she´ll be all alone
They´d steal her daddy and they´d steal her home
And it´s not so bad when daddy leaves her alone
Praying to her God with his heart of stone

Don´t let daddy kiss me,
Don´t let daddy kiss me
Good night

Why, tell me why, the worst crime in the world

And daddy lies by his daughter´s side,
And he sleeps both deep and well
No nightmares come to him tonight,
Though his daughter lives in hell
For his seed is sown where it should not be
And the beast in his mind don´t care
And the only sounds are the tears that fall
Little girl turns her face to the wall
She knows that no one hears her call,
But it seems like God hears nothing at all

Don´t let daddy kiss me,
Don´t let daddy kiss me,
Don´t let daddy kiss me
Good night

Egy kicsit nihil van. Nem jut semmi olyan egetrengető az eszembe, amiről érdemes lenne írni. Nem akarok filozófiai tartalmat beleszőni az istencsaszar.hu posztjai létezésének értelmébe, de eddig próbáltam magam távol tartani attól, hogy mindent leírjak, ami velem történik, legyen az roppant mulatságos avagy sem. Magyarán: nem akarok csak azért irkálni, hogy kitöltsem a helyet. Így nem írom meg azt sem, hogy tegnap reggel 9-re a város másik végén kellett lennem egy informatikai prezentáció megtekintése végett, s milyen kalandokat éltem át, míg elvergődtem oda. Azt sem írom le, hogy tegnap megvettem az új armatúrát Pálcikának (# 279), mert nem hiszem, hogy érdekelne valakit. Nem mondhatnám, hogy hatalmas méreteket öltött látogatószámom valamelyest sarkallna vagy kényszerítene a posztolásra, de mégsem hagyhatlak titeket cserben. :))

Tessék, egy roppant érdekfeszítő hír: most érkezett meg a kollegám (nevezzük Bélának, holott a valódi neve tényleg Béla), s lelkendezve újságolta, hogy irodaházunk mellett állt a Signal fogvizsgáló busza. Igazából nem a busz vizsgálja a fogakat, hanem a buszban (vagy inkább teherautóban) a fogorvos. Mondta, hogy menjek le. Nem megyek, mert egyrészt járok igencsak drága fogorvoshoz, másrészt nem akarom, hogy fogaimat látva a szerencsétlen szaki visszaadja a diplomáját, s beálljon betonkeverőt forgatni elkeseredésében. De (s itt érkezik a poén) Béla nyüstöl, hogy menjek, mert a vizsgálat után ő kapott egy kis tubus fogkrémet és egy szelet Sport csokit. Ez milyen komoly! Csokit osztanak a fogorvosok! Biztosan túl jók a fogai...

Szóval, visszatérve eredeti ösvényemre, már régóta nem írtam semmi maradandót, leszámítva pár posztot, s úgy érzem, most már igazán bele kell kapaszkodnom egy téma virtuális pólójába, hogy felrántva azt beleköpjem fásultságom frissen felköhögött szőrlabdáját. (Igen, néha én is elámulok, miket hordok össze.) Amíg kitalálom, mi legyen az, addig itt egy pici gondolatindító, a mai meccs. Nem vagyok oda a fociért. Nincs igazán nagy tehetségem a gömb alakú tárgyakhoz, talán a lámpabúrákat, a fürdőgolyókat és a melleket leszámítva, de azért szívesen elfutkározom néhanap egy labda körül, ha ippeg olyanom van. A tévében viszont egyáltalán nem élvezem, mint ahogy az autóversenyzést, s a többi sportot sem. Milyen marhaság, hogy a sportot nézik az emberek... Szóval, nem akarom a magyar focit bántani, mert nem értek hozzá, de tényleg úgy gondolják, hogy ezek a falábú srácok, akik évezredek óta nem jutottak ki egyetlen világbajnokságra sem, s mellesleg havonta keresnek annyit, amennyi egy kisebb afrikai állam éves katonai költségvetése, most, pár hónap intenzív (?) edzés után meg tudják verni az egyik legnagyobb csapatot? De azért szakítok konvencióimmal, leülök este a tévé elé (sörrel, naná, anélkül nem sport a sport), és habzó szájjal üvöltöm majd: hajrá magyarok!

- Mit kérsz szülinapodra, kisfiam?
- Egy sötét ebet a láncnál.
- Nem lenne jobb egy fényes?
- Nem, sötétet akarok!
- De kisfiam, sokkal szebb egy FÉNYES EB A LÁNCNÁL, AKARD!

A fent látható hirdetés nem más, mint a MÁV új kampányának része. Az Intercity magazinból szkenneltem be, ezeket az újságokat (meglepő módon) az intercity-ken passzolják el. A hirdetés lényege az, hogy gyere, utazz velünk, mert tökjó, kényelmes, olcsó, családi kedvezmény, hasonlók. Sajnos, az egész hirdetés nem volt benne az újságban (miért is lenne egy hirdetés ott, ahova ingyen betehetik?), de láttam már máshol is: a képi része ennyi, utána már csak szöveg van.

Bevallom őszintén, a vécén olvastam az újságot, így nem volt kellemetlen, hogy eme képecske megpillantásakor majd' besz*rtam a döbbenettől. A MÁV-nál vajon mennyit fizetnek a marketingeseknek, ill. senkinek nincsen egy csöpp esze sem ott? Váltóőrök az ötletgazdák, vagy mi? Csak nekem van ilyen morbid fantáziám, vagy más is gondolt arra, amire én? Őszintén: ez nem úgy néz ki, mintha egy család csoportos öngyilkosságot hajtott volna végre? Már csak az kellene, hogy himbálózzanak... Hív a vasút, vár a MÁV, állj közénk, ne tétovázz!