Nem hittem volna, hogy ilyen érdektelen marhaságot fogok posztolni, de mégis. Hátha érdekel valakit. A helyzet az, hogy Pálcika terráriumát két fényforrás világítja meg. Az egyik egy 40 wattos izzó (melyet hidegebb időszakokban 60-asra cserélek), a másik egy UV-lámpa. Míg a 40 wattos a terrárium felét világítja meg (hah, fókuszált fény), s az egyik részét fűti, az UV a teljes lakteret. Ennek fontos élettani hatása van a hüllőknél: olyan, mintha napozna, vagyis jobb a közérzete, jobb az étvágya, szebb a bőre, jobban nő. Szó se róla, tényleg szép nagy már Pálcika. Mindkét lámpa napi 12 órán át megy, működésüket egy időkapcsoló szabályozza. Tiszta Nyugat, mi? :))

Az UV-csövet évente-másfél évente cserélni kell, addig hatásos. Egyszer már cseréltük, most megint időszerű lett, mert már kormozódott a két vége, vagyis számíthattunk a kiégésére a közeljövőben. De fura hangot is hallatott, sőt, a terrárium tetején állomásozó elefántgyűjtemény (nem igazi elefántok ám) egyik oszlopos tagját, egy üveg fánit nagy durranás mellett le is dobott a földre. Én haladéktalanul felkerestem kedvenc terrarisztikai szaküzletem, s beszereztem az új csövet potom 3861 forintért (valahol ugyanez a minőség 5800). Otthon a biztonság kedvéért belenéztem az armatúrába (tudod, ez a bigyó, ami tartja a csövet). Úgy nézett ki az egykor fémszínű trafó vagy transzformer vagy micsoda, mint a lepusztult gyártelepeken rozsdásodó villamosalkatrészek. Teljesen szétégett. Nem akarok antireklámot az amúgy magyar cégnek, ezért nem mondom a márkáját (igazából akarok, de már kidobtam az armatúrát, s nem jegyeztem fel a márkáját), de nem semmi minőség, ha két év alatt szénné égett benne minden. Na, csak ennyi. Tessék már egy kicsit szörnyülködni!

Tisztelt Pénzintézet!

Éppen olvastam izgatott hangvételű levelét a tartozásomról, amelynek kiegyenlítése az Ön becses véleménye szerint már jó ideje aktuális lenne. Levelében Ön bizonyos nehézségeket helyezett nekem kilátásba, amennyiben nem fizetek. Ha már nehézségekről beszélünk, úgy szeretném Önt röviden felvilágosítani.

1957-ben kölcsönpénzből vásároltam egy fűrésztelepet, 1958-ban egy ökrös szekeret, egy rönkszálIító szánt, két lovat, valamint sörétes puskát, traktort, revolvert és két vemhes kocát. Egy évre rá leégett a fűrésztelepem, csak egy rakás hamu maradt belőle. Az egyik lovam felfordult, a másikat hagyta éhen dögleni az a gazember, akinek kölcsönadtam volt. Mindezek hatására mélyen vallásos emberré váltam. 1960-ban elhunyt apám, a testvéremet pedig felakasztották lókötésért. Az egyik szomszédom fia felcsinálta a lányomat, 440 márkát fizettem a lódoktornak, hogy ne zabigyerek legyen a rokonom. 1962-ben a feleségem megszökött egy négerrel, de legalább hagyott nekem emlékül két félvér gyermeket. Ekkor házasodtam össze a cselédIányommal, hogy így tudjam csökkenteni a költségeket. Sajnos, ő frigidnek bizonyult, nemigen tudott elélvezni, ezért orvoshoz fordultam tanácsért, aki azt javasolta, hogy jobban izgalomba kell hoznom feleségemet, amikor közeledik a csúcshoz. Ennek érdekében magammal vittem a sörétes puskámat az ágyba, és amikor elérkezettnek láttam az időt, kidugtam a puskacsövet az ablakon, és meghúztam a ravaszt. Az eredmény az lett, hogy feleségem az ágyba sz*rt, nem ment el, és agyonlőttem a legjobb tehenemet.

1963-ban leégett az összes megmaradt épületem, inni kezdtem, de csak akkor hagytam abba, mikor már nem maradt másom, csak egy vízálló órám, és a vesebajom. Ezután sokáig mást sem tettem, mint felhúztam az órámat, és pisiltem. A rákövetkező esztendő sem volt jobb. Vásároltam egy trágyaszóró gépet és egy kombájnt, de a vihar átsodorta mindkettőt a szomszéd községbe. A nejem elszökött egy házalóval, a fiam kitörölte az ülepét egy patkányméreggel átitatott kukoricacsutkával, egy másik semmirekellő pedig ellőtte az oklevéllel díjazott tenyészbikám heréit. Jelenleg olyan szegény vagyok, hogy amennyiben a sz*rás pénzbe kerülne, úgy inkább hánynom volna muszáj. Számomra a pénzszerzés pillanatnyilag ugyanolyan nehézségeket okoz, mintha kötőtűvel próbálnék vajat nyomni egy vadmacska seggébe. Ön pedig, kedves Uram, azzal fenyegetőzik, hogy nehézségeim támadnak, mennyiben nem fizetek...

Ehhez nincs más hozzáfűznivalóm, minthogy sok szerencsét kívánok a próbálkozásához!

Következzék egy kis reklám. Elindult végre Nagykutya webódala is. Éljenéljenéljen! Miért is jó ez nekünk? Miért? Ki mondta, hogy jó? Én csak azt, hogy elindult. De biztosan jó lesz, mert élőben Nagykutya jó arc. Halottban még nem láttam ugyan, de ami késik, nem múlik... Az igazat megvallva ez a poszt már két hónapja elkészült, s az istencsaszar.hu egyik eldugott szegletében sírdogált, hogy vajh' mikor kerül már sor rá is, de eljött végre az ő napja is. Tudniillik Nagykutya roppant mód el volt foglalva idáig a hatalmas lóvék keresgélésével, s bár nem tudom, hogy megtalálta-e őket, most már bőszebben irogat, mint eddig.

Annyit kell tudni Nagykutyáról, hogy kollegák voltunk, s segített nekem nem egy esetben (pontosabban: elég sokszor) szakmailag, sőt, mi több: az istencsaszar.hu posztjainak helyet adó dobozok koncepciójának kigondolásakor (inkább megvalósításakor) is erősen igénybe vettem őt. Azt hallottam róla, hogy állítólag a legjobb egymillió magyar programozó között van. Fene tudja. A posztjai általában (mint a hülye, csőlátású programozóknál :)) a számtechről és a technikáról szólnak, de (számomra legalábbis) élvezhető, nem pedig száraz formában. Érdemes odafigyelni arra, hogy mit ugat (ez nem sértés egy kutyánál, ugye?), mert eléggé ért hozzá.

"Ha le kell menni kutyába, légy a kutyák királya, ne a király kutyája!" Én beszéltem. Uff. Illetve: vauuuuu!

Gyermekkorom egyik nagy sója volt a Dévényi Tibi bácsi nevével fémjelzett (bár, azt hiszem, Tibi bácsi esetében a "fémjelzés" nem éppen a legmegfelelőbb szó, lévén, hogy nem egy igazán nagy tálentum) Három kívánság. Nem mondhatnám, hogy odavoltam érte, maximum szórakoztatott Tibibá arrogáns stílusa, s persze az, hogy valóban színes volt a gyerekek kívánságainak palettája (na, ezt nem így kellett volna mondani). Most viszont teljesen le vagyok taglózva, mert a mi félistenünk színt vallott: nem minden volt úgy, ahogy mi hittük. Cserébe viszont újra indul, új formában a műsor! Juhéj! Kíváncsian várom az első adást. Hadd idézzek pár szót az index cikkéből:

Az első adásban például Göncz Árpád beteg gyerekeknek olvas fel a Gyűrűk Urából egy kórházban, egy kisgyerek metrót vezet majd az Animal Cannibals-szel, ebben a bejátszásban feltűnik majd a Kontrollból ismert Balla Eszter, mint jegyellenőr, kárpótlásképpen azonban elénekelhet egy duettet a Chicago című musicalből Molnár Piroskával. Az ötven perces műsorban ezenkívül feltűnik még Sebestyén Júlia, aki csokitortát készít Stahl konyhájában, és a nemrégiben még Aszfaltbetyárnak nevezett Harsányi Levente, aki egy tizenéves kisfiúval csajozik a Váci utcában.

Úgy tűnik, hogy Tibi bácsi (az ország, s mi több, a világ Tibi bácsija) végleg lecsúszott, elfogyott az a kis pénze is, amit vőfélyeskedéssel szerzett. Nem vicc: esküvői előkészületünk egyik legviccesebb momentuma az volt, mikor megpillantottuk Dévényi "Ripacs" Tibi bácsi hirdetését az Esküvő magazinban, valami olyan szöveg volt alatta, hogy "Nem indul az esküvő? A vendégek feszengenek? Hívja Dévényi Tibort vőfélynek, ő feldobja a hangulatot!". Nem akarom előkotorni ezeket az újságokat, ha valakinek megvan esetleg ez a hirdetés (egy időben emilben is keringett), akkor küldje el nekem! Köszi. Szóval, kíváncsiak lettünk volna, hogy Tibibá hogyan dobja fel a hangulatot egy esküvőn... "Úgy látom, az örömanya pontos labdát fogott!" :))

Ígérgettem már régebben, s most be is tartom, hogy mesélek egy kicsit Montyról. Ő volt a mi leguánunk.

2001-ben hirtelen felismerés csapott belém: hohó, nekem még sosem volt hüllőm! Kicsit utánanéztem a helyzetnek, s a legjobban a zöld leguán tetszett meg. Hamarosan vettem is egyet olyan 6-7 rongyért, plusz szépen berendezett kis terráriumot hozzá melegítő lámpával, UV-lámpával 40 körül. A neve Monty lett. Godmode nevezte el így, az ő bevallása szerint azért, mert mászott, s ha mászik, akkor hegymászik, vagyis Mount Everest, vagyis Monty. Nekem személy szerint jobban tetszik a Monty Python előtt való tisztelgés okán történt névadás, de végülis mindegy.

Nos, Monty nem volt valami túl nagy, mikor elhoztuk a kereskedésből, belefért egy franciasalátás műanyag dobozba. Szépen növekedett, egy év múltán kinőtte a terráriumot, be kellett ruháznunk egy újra. Addig kimászkált a szobába (mindig vissza is talált a lakhelyére), amíg kicsi volt, szaladgált a tapétán (mikor súlyosabb lett, állandóan lepotyogott róla :)). Úsztattuk a fürdőkádban, ilyenkor a mellső és hátsó lábait a testéhez szorította, s csak a farkával hajtotta, és kormányozta magát. Egyszer történt egy baleset: leszakadt a farka. Nem mondhatnám, hogy kergetőztünk, ő csak rohangált, s a parkettán kifarolva beakadt a farka a szekrény szélébe. Ott is maradt egy jó nagy darab. Monty kicsit vérzett, de nem látszott rajta különösebb fájdalom vagy levertség, a farka viszont még utána húsz perccel is fickándozott. Aztán szépen, lassan visszanőtt neki, de az a rész már nem lett soha mintás, s rövidebb is volt, mint amekkora akkor lett volna, ha nem szakad le.

Ott tartottam, hogy egy-másfél éves korára igencsak kinőtte a terráriumát. Egy igazán nagyot szerettünk volna neki, amiben bőven elfér élete végéig. Ez üvegből 200 ezer ruppó lett volna, de még a fa + üveg megoldást sem lehetett 120 alatt megúszni. Ekkor arra ragadtattam magam, amire még ma is büszke vagyok: nekiálltam házilag elkészíteni új lakását. Alaposan kiszámolgattam, melyik oldal mekkora lesz, milyen vastag az anyag, hány csavar, sín, szellőző és miegymás kell. Az 1 méter x 2 méter x 60 centis terrárium 5 oldalát ezüstszürke, 2 centi vastag bútorlapok alkották, az eleje pedig 6 milliméteres üveg volt, amit két részre osztottam, és sínen lehetett eltolni. Ahhoz képest, hogy semmilyen asztalosi előképzettségem nincsen, s saját bevallásom szerint is kicsit kétbalkezes vagyok az ilyen kézügyességet igénylő munkákban, igencsak jól sikerült, s ami a legfontosabb: az egész összköltsége 60 ezer forint lett, amiben benne volt minden a bútorlapoktól a csavarokon át a fúróig. Egy hétvége alatt össze is dobtam.

Aztán költöztünk. Megpróbáltuk kézben átvinni a tákolmányt, de ketten kevésnek bizonyultunk a mázsát igencsak meghaladó súllyal szemben, így költöztetőkre bíztuk. Az új helyen Monty nagyon jól érezte magát, minden nap kijött a terráriumból, a kanapéra kakált, majd - mint aki jól végezte dolgát - a nap hátralevő részét a függönyön töltötte, s bámult kifelé az ötödik emeletről. Nem egyszer nekem kellett este lefeszegetnem a függönyről, és visszatennem a helyére, mert elaludt. Ha pedig olyasvalaki jött hozzánk vendégségbe, aki félt tőle, akkor zárva hagytuk az ajtaját. Ilyenkor ő kétségbeesetten dörömbölt, ugrált neki az üvegnek. De nem is csodálom, hogy féltek tőle: ekkor már a farkával együtt olyan másfél méteres lehetett, a karmai pedig (amik egy saséval vetekedtek) nekem is olyan lassan gyógyuló, mély sérüléseket okoztak, hogy bármelyik dark-partyra elmehettem volna fő-érvágónak.

Most jön a történet szomorú része. Úgy alakult, hogy kénytelenek voltunk egy jóval kisebb helyre költözni, ahova nem fért volna be Monty szekrényméretű lakhelye, arra pedig végképp nem lett volna helyünk, hogy a leguán végigmasírozzon mindenen, s amúgy igen helyre kakacsomagjait elszórja. Hosszas vívódás után döntöttünk csak úgy, hogy megválunk tőle. Nem akartuk ismeretlennek adni, olyannak meg pláne nem, aki nem ért hozzá. A terrarisztikai boltoknak nem kell felnőtt állat, így kitaláltuk, hogy elhelyezzük egy állatkertben. A budapesti eléggé szegényes, oda nem szívesen adtuk volna, de a Szegedi Vadaspark szívesen befogadta, persze ingyen. Sőt, még fizettük 5000-et, hogy a frissen adományozott leguánt örökbe fogadhassuk. A lefelé vezető úton egy fonott macskakosárban szállítottuk, amit idegességében félig elrágcsált. Istencsászárné mellette ült a hátsó ülésen, és énekelt, mesélt neki - ez megnyugtatta. Szegeden könnyes búcsút vettünk. Egy picit szomorkodtunk, de nem nagyon, mert ott azért mégis értenek hozzá, nyáron ugrándozhat a fákon, a szabadban, mi pedig nem tudtunk volna számára elegendő életteret biztosítani.

Nem is említettem még egy fontos momentumot. 2001. nyarán végleg elhatároztam magam, hogy szeretnék tetoválást. Pár hamvába holt ötlet után Montyra esett a választásom. Felkerestem egy tetoválószalont (direkt nem írom a nevét, mert haragszom rájuk - meghívtuk az esküvőnkre őket, meg is ígérték, aztán csak nem jöttek el), ahol lefényképezték a dögöt, a fénykép alapján a tetováló megrajzolta a képet, s kezdődhetett a munka. Az egész mű 70 rugóba került, s 23 órán át szurkált a mester, egy alkalommal 3-4 órát. Nagyon aprólékos, nagyon szép lett, azóta is csodájára jár mindenki. A legjobb az egészben, hogyha rövid ujjú ing vagy póló van rajtam, akkor Monty farka lóg csak ki, s nem tudják elképzelni, mi lehet a másik végén, ill. mindenki kígyót gondol. (Jut eszembe: majd Pálcika is felkerül testem egy részére, csak még gyűjteni kell a suskát hozzá.)

Eddig tartott Monty története. Két és fél évig nevelgettük, s nagyon szép leguánfiú cseperedett belőle. Aki kíváncsi rá, Szegeden megtekintheti. Mi pedig emlékét örökké szívünkben és az én karomon őrizzük...

Egy kicsit lassú vagyok ma. Biztosan a túl jó idő miatt. Vagy azért, mert tegnap túl sokáig fent voltam? Mit is csináltam tegnap? Azt hiszem, az Istencsászárnénak vásárolt Cosmopolitant olvasgattam a fürdőkádban. Nem hiszem, hogy jó lennék nőnek vagy transzfercicának, mert az az újság semmi számomra érdekeset nem tartalmazott. Egyedül a Julia Stiles-szal készített interjú csigázott fel, de eléggé unalmas volt. Az illatos fürdőben való női magazin olvasgatása mellett sörivással próbáltam feminim oldalamat elnyomni. Na, az jó volt. A sör a barátom. De az is lehet, hogy ez tegnapelőtt volt, és tegnap este a Viván néztem nosztalgiázva a Pokolgép, Moby Dick és hasonló videoklipeket. Egy szó mint száz: most nincsen kedvem semmi mélyszántó írásba belekezdeni, úgyhogy tessék, egy népművelő poszt.

Egy poén erejéig említettem az esküvőnk kapcsán, hogy az egyik kedvenc nótánk a Kecske. Istencsászárné alsó tagozatos ének-zene könyve jóvoltából most elétek tárom ezt a nem mindennapi művet. Érdemes megfigyelni a nevelő célzatot: aki bűnt követ el, az megbűnhődik. Itt a kotta, daloljatok velünk! Gyerünk, gyerünk, mindenki! Kezeket a magasba! Volt egyszer hej, de rég...

Volt egyszer hej, de rég, egy tarka-barka rét, Ott
Láttam én egy ugri-bugri kiskecskét.
Egyre mekegett, mekegve remegett,
Egyre mekegett, mekegve, mek, mek, mek.

Csak fut, amerre lát, fut árkon-bokron át,
Mert ellopott egy kövér fejű káposztát.
Egyre mekegett...

A káposzták között evett meg öt tököt,
Hát másnapra a bíró elé vitték őt.
Egyre mekegett...

A szegény kis kecskét ott vádolni kezdték,
És három napra a dutyiba ültették.
Egyre mekegett...

Ott három napon át csak egyre sírdogált,
Majd messze futott, hogy a lába meg sem állt.
Egyre mekegett...

Olvastam minap Nordmann mobiljainak egyedfejlődését, s gondoltam, megosztom én is élményeimet, hátha érdekel valakit, s mi több, hátha valaki tud tanácsot adni. Már akartam régebben is, írtam is Nightstrollernek, aki eléggé otthon van a témában, de az ő mindenre kiterjedő szaktanácsadása inkább összezavart, mint segített volna (persze, azért köszi).

Úgy érzem, eléggé korán, vagy legalábbis magyarországi viszonylatban korán, 1996-ban szereztem mobilt. Előtte volt az EasyCall jóvoltából személyhívóm, de eléggé fura volt a rendszer, így hamar meguntam. Volt egy (asszem, 06-50-es) számom, amit bárki felhívhatott. Egy központos vette fel, aki szó szerint leírta, amit diktált a hívó. Hiába magyaráztam mindenkinek, hogy "úgy mondd, mintha nekem mondanád", általában olyan üzeneteket kaptam, hogy "tessék megmondani neki, hogy... blablabla... csókolom!". Kaptam viszont egy remek kis eszközt hozzá, ami minden üzenet érkezésekor villámcsapásként rázta meg az oldalamat, ahova felfüggesztettem. Ráadásul a havi költsége annyi volt, mintha mobilom lett volna, úgyhogy pár hónap küzdelem után túladtam rajta.

Szóval, 1996-ban váltottam mobilra. Nem a nagyképűsködés vezérelt, egyszerűen érdekelt a téma, hogy bárhol, bármikor utol lehet érni. Hozzátenném azt, hogy vezetékes telefonunk előző évben lett, előtte 17 évig nem volt (pontosabban: előtte egyáltalán nem volt, csak én 17 éves voltam, szóval, az előtte lévő időszak számomra érdektelen), mindig a három házzal odébb elhelyezett utcai Matáv-készüléket kellett felkeresnünk. Így igazán nagy élményt jelentett, hogy ezentúl egy komplett kis telefonfülkét hordhatok a zsebemben. Nem voltam túl tapasztalt, így beválasztottam a Westel 450-nél egy Nokia 450-es készüléket. Ez a Nokia 2110-es 450 MHz-es változata, csak kicsit hosszabb az antennája, és inkább hasonlít egy játékszerre, mint egy valódi telefonra. Azért 06-60-as szolgáltatót választottam, mert lényegesen olcsóbb volt, de cserébe nem mindig talált térerőt, s akkoriban még egyáltalán nem lehetett SMS-t küldeni vele. Persze, akkoriban még alig volt valakinek mobilja (mondjuk a magyarok 15-20 százalékának, ami a mostani 70-80 százalékhoz képest tényleg kevés), úgyhogy szinte ciki volt, ha csörgött, pl. tömegközlekedési eszközökön ki is kapcsoltam mindig. :))

Később, mikor már úgy éreztem, hogy nem elégít ki a telefon minimális tudása (ráadásul a bátyám kölcsönkérte tőlem, majd ügyesen betörte a kijelzőjét, végül elhagyta), átnyargaltam a Pannonhoz egy Ericsson 628-assal. Ez csak pár hétig volt nálam, mert pocsolyába lépett, sáros lett az új cipője beázott, és onnantól meg sem mukkant. Egy ideig volt Nokia 2110-es, majd vettem 5110-est, aztán 3210-est. Szeretem a Nokiákat, semmi gondom nem volt velük soha.

2001-ben úgy adódott, hogy olyan munkahelyre kerültem, ahol jobban fizettek, mint addig valaha, úgyhogy egy havi fizetésemből (110 ezer) vettem egy Sony Z5-ös csodát. Az akkori főnököm használt olyat, nekem nagyon megtetszett a masina. A mobilszolgáltatók nem árulták, csak a Sony-nál lehetett kapni - én ismerős révén vettem 160 helyett 110-ért. Az egész telcsi 9 centi, rezeg, wapol, 500 telefonszámot tárol (minden emberhez 3 telefonszám + 2 egyéb bejegyzés), van benne határidőnapló 10 évre előre, nagyon baba. Ami a legjobb benne: csörgést le lehet halkítani, szóval, ha nem akarom felvenni, nem kell "kinyomnom" vagy a párna alá dugnom, csak letekerem a hangját, és kész. Azóta is együtt vagyunk, immáron 3 és fél éve. Szeretem, nincsen vele semmi baj. Csak mostanra annyira nyomják a reklámok a multimédiát, hogy szeretném magam kicsit felzárkóztatni a mához, szóval, olyan telefont szeretnék, ami polifónikusan cseng, színes a kijelzője, gprsezik, kamerás, lehet rajta a netről letöltött játékokkal játszani, beágyaz, kipucolja a cipőmet, kiteregeti a ruhákat, visszaviszi az üres üvegeket...

Nem erőltetem, nem siettetem, mert nem akarok 60-80 rongyot kidobni telefonra (meg azért sajnálom is a Z5-öst), de ha lesz valami nagyon jó akció, akkor biztosan veszek majd valamit. Olyat szeretnék, ami egy csomó mindent tud, emelett kicsi és lehetőleg kihajtható. Most például megtetszett az Electroworldben tett legutóbbi túránk alkalmával a Siemens SL55. Kicsit talán b*zisan néznék ki vele, de csecse kis telefon, s nagyon pici (csak kamerája nincs). Ha van valami tapasztalatotok bármilyen mobilról (mi jó, mi nem), bátran osszátok meg velem! Na, ennyit a technikáról mára. Ring-ring.

Nem foglalkozom túlzottan sokat azzal, hogy milyen kulcsszavak alapján találnak rám a látogatók, de tegnap megnézegettem a statom, s leltem benne pár érdekeset. (Lejla_baba: lehet, hogy ezek miatt ugrálok le-föl a toplistán! :)) Az esküvői téma annyira nem lep meg ("nászajándék", "humoros lánykérés", "esküvői meghívó szöveg"), s hála # 221-es posztomnak még a "justin katka és" keresés sem (bár nem értem, hogy miért teszi bele az és-t, s miért oda teszi), de némelyik igen vicces. Ilyenek:

- gyökérkezelés kutya
- vegyifegyver kép
- pandora videó szex
- idős ázsiai szex

Kedves, perverz barátaim! A fenti szókapcsolatok nem feltétlenül léteznek, lehet, hogy egy oldalon belül ugyan, de akár 3000 pixel távolságra van egymástól egy-egy szó. De ne keseredjetek el, cserébe írok nektek pár aforizmát, amit ma kaptam, így legalább elősegítem a "felnőtt" szavakra (gruppenszex, pokol angyalai) kereső egyének idetévedését!

- Az állatvédők azért vannak a szőrmebundák és nem a bőrkabátok ellen, mert könnyebb idős hölgyeket molesztálni, mint a Pokol Angyalait.
- Az volt életem legrosszabb napja, két évvel ezelőtt. Akkor vesztettem el a feleségemet és a gyermekemet. Emlékszem, pocsék volt a lapjárás...
- Az osztálytársaim megdugtak bármit, ami mozgott, de én sose tartottam fontosnak, hogy efféle korlátok közé szorítsam magam.
- A gruppenszex lényege, hogy ki ne maradj belőle, és a feneked mindig a fal felé legyen!

Legyen egy komoly téma is a sok huncutkodás között. Nem mondanám, hogy különösebben nem szeretem a zsidókat. De azt sem mondanám, hogy ez igaz. Sőt, az egész témához csak forró kását óvatosan kerülgető macska módjára fogok hozzá, mert aztán az Államvédelmi Hatóság egy utódszervezete betuszkol valamelyik éjjel a lefüggönyzött autóba, és onnantól posztolhatok a túlvilágról.

Senkinek nem tűnik fel, hogy a palesztin-zsidó konfliktus mennyire egyoldalú? Itt ez a szerencsétlen fogorvos, akit a Moszad dobott fel a magyar rendőrségnek, pusztán elővigyázatosságból, ugyanis konkrétan még mindig nem tudtak semmit rábizonyítani (csak annyit, hogy valaki esetleg utalt volna neki pénzt). Persze, annak sem örülök, hogy palesztinok nálunk keresik hülyére magukat, de ez más tészta. Ezzel annyit értek el, hogy a nyugati sajtó most azt harsogja, hogy nálunk akarták megölni az izraeli miniszterelnököt. Meg amúgy is: komolyan azt hiszitek, hogyha valaki el akar tenni valakit láb alól, akkor ezek a kék egyenruhások meg tudják akadályozni? Azzal, hogy nem ketten, hanem négyen sétálnak az utcán? Azzal, hogy fokozott közúti ellenőrzéseket tartanak?

Az persze nem terrorcselekmény, hogy izraeli helikopterről kilőnek két rakétát a Hamasz vezetőjének kocsijára. Az jogos önvédelem, még Amerika szerint is. Ha ugyanez fordítva történne, akkor az Egybesült Államok serege már másnap bemasírozna Palesztinába, s halomra lőné, akit ott talál: felnőttet, öreget, gyereket, nőt. Mint ahogy ezt meg is tették nemrég pár kilométerrel odébb.

Én nem vagyok sem zsidó, sem mohamedán, s ilyen alapon nem az én dolgom, csak annyit tudok mondani, hogy figyeljétek meg, pár éven belül itt a harmadik világháború. Amerikával és Izraellel ellentétben a mohamedánokat nem a pénz, hanem hitük tartja össze, mely szerint a Szent Háborúban meghalni egyenes utat jelent az öröklétbe. Dzsihád lesz, dzsihád!

Azt hiszem, be kellene fejeznünk azt, hogy a címük alapján ítéljük meg, hogy érdemes-e megnézni a filmeket. Túl vagyunk a kétórás Druidák alkonyán. Meglepne, ha azt mondanám, hogy druida csak ímmel-ámmal tűnt fel a filmben? Az egész a gallok és a rómaiak Krisztus előtt 60. körül történt csatározásairól szól, szóval, a cím helytállóbb lett volna úgy, hogy "A gall birodalom alkonya, ahol mellesleg a druidák is éltek, szóval, ha csak miattuk néznéd meg a filmet, ne tedd!". A történet nagyon, de nagyon rossz volt, az egészet a Rettenthetetlenről koppinthatták (még a köpenyük is kockás volt), csak sokkal gyengébbre sikeredett.

A cézárt alakító Klaus-Maria Brandauer Szabó-Sípos Barnabás szinkronizálásban inkább hasonlított egy nyugat-német, kimért, látens biszexuális sebész főorvosra, mint kegyetlen hadvezérre, de a főszereplő Christopher Lambertben még nagyobbat csalódtam, mint eddig valaha. Már hegylakóként sem volt az ideálom, de most kimondottan viccesre sikeredett a karaktere (amellett, hogy elaludtam, mire kimondták a nevét - Vercingétorix - és sűrűn mondogatták). Színészi teljesítménye valahol az autóúton kilapított békáéhoz volt hasonlatos, de fizimiskájával mindezt überelte. Remek harcsabajszához egy bundesliga-stílusban levágott, frufrus és tupírozott hajat készítettek, a feje tetejére kapott egy szamurájos hajgolyót, úgyhogy úgy nézett ki, mintha egy, a 80-as évek elején játszódó film vidékről a fővárosba költözött, középkorú, Kiss-rajongó teherautósofőr szereplője Neoton Família-koncertre menne. A végén persze jól megadta magát Rómának, úgyhogy meglett az örömöm...

Csütörtökön és pénteken Istencsászárné is szembeszállt a démonaival. Egyik nap gyökérkezelték, másik nap kihúzták (kalapálták, fúrták, faragták, vésték, felvágták, összevarrták) egy-egy fogát, úgyhogy igencsak el volt kámpicsorodva. Én végig bent ültem a rendelőben, s láttam, ahogy kínozzák. Azt hiszem, elég is volt ennyi a perverzitásból, többet nem fogom végignézni, mert csak ájuldoztam jobbra-balra. Hiába, empatikus lény vagyok. Szombat reggelre bedagadt a bal arca (az arca bal oldala), s be is lázasodott. Én persze ápoltam rendületlenül, s a hétvégét a kanapén fetrengés és videózás jegyében töltöttük. Hála f*szántos DVD-lejátszónknak, megnéztünk pár (gondolkodásra nem igazán serkentő) filmet.

Az első a Doktor Szöszi 2. volt. Már az első rész sem vetekedett egy kiadósabb hányás szellemi szintjével, de a második még bugyutábbra sikeredett (ráadásul Reese Witherspoon még most is messze áll a szépségtől). Minden rózsaszín, aranyos és cuki volt. A jó (és butácska) persze most is győzött, köszönhetően a szépségszalonoknak és cicababáknak. De csak túléltük. Lazításképp a nemrég említett Veszett a világot néztük meg. Kábé tíz évvel ezelőtt láttam, s meg kell mondanom, sokkal jobbra emlékeztem. Persze, Nicolas Cage a király, jó is volt, csak kicsit vontatott. (Ha már David Lynch elmebetegségeinél tartunk, a Mulholland Drive jobban bejött.) Utána megnéztük a legújabb Disney-nyáltengert, a Mackótestvért. Hát, aranyos, tanulságos, de a Disney kezdi kicsit elveszteni a kapcsolatot a valósággal, az összes nemrég született meséje szirupos, csöpögős, ráadásul a Bon-Bon énekelte a betétdalokat (még az intimbetét dalokat is), ami már vagy 10 rosszpont. De sikerült a végére érnünk öklendezés nélkül. Legutolsónak a Szövetséget néztük meg. Moziban már láttuk. Most is tetszett. Az egész egy nagy mese, de nagyon látványos, jópofa, kikapcsoló. Persze, a jó itt is győz, minden jó lesz a végén, bátorság, hősiesség tonnaszámra, de mégis más, mint a Szöszi. És nem utolsósorban Peta Wilson játszik benne, aki az egyik kedvencem (ha máshonnan nem, a Nikita-sorozatból ismerheted). Bár, itt nem néz ki valami nagyon jól, de a kissé mély szinkronhang ellenére is jól állt neki a vérszopó szerep.

Most viszont nekiülünk a Druidák alkonyának. Azért nézzük meg, mert tetszik a címe. Komoly, mi? Ja, hogy teljes legyen a filmajánló, pénteken éjjel még megnéztük a Darkness című, spanyol-amerikai horrort. Még egy ekkora sz*rt! Azt hittem, valami nagyon durva lesz, olyan mint pl. a Kör (amiben egyébként az a Naomi Watts játszik, aki a Mulholland Drive-ban - de nem ezért tetszik), ami után nem merek kimenni vécére, de semmi. Az első 48 percben semmi nem történt, utána is csak csordogált a történet, s az utolsó 3 percben lehetett valami rémeset látni. Meg ne nézzétek! Cserébe viszont emitt egy kép Peta Wilsonról. További jó hétvégét!

Veress Pali bácsi eseteiből

- 16 éves érdeklődő lány vagyok. Kérdésem a következő: ha egy lány orálisan kielégít egy fiút, és ha a sperma a szájába kerül, lehet-e terhes? Ha igen mit lehet ellene tenni?
- Egyél hagymát, az megöli a kis genyákat.

- Melyik lyukba kell behelyezni a fiú nemiszervét?
- Amelyikbe neked jólesik.

- Hogyan mondjam meg anyukámnak, hogy szeretnék melltartót?
- Anyu, szeretnék melltartót!

- Feltűnően csinos lány vagyok, és tetszik nekem egy fiú. Az egész suli K-nak tart, pedig én csak azt engedem, hogy fogdossák a fenekem. Előtte is szoktam rázni a fenekem, mutogatom a bugyim, és nagyon jó cuccokat veszek fel, mégsem szeret.
- Látod, milyen igazságtalan a világ: J.Lo sem csinál mást, mint a fenekét rázza, őt mégis sokan szeretik. Ki érti a férfiakat?

- Már csak a fehér tanga volt rajtam, amikor a barátom lehúzta, és akkor észrevette, hogy piszkos. Undorral eldobta, és azt mondta, hogy igénytelen vagyok. Szakított velem, és az iskolában is elhíresztelte az esetet. Már nagyon szenvedek a gúnyos megjegyzések miatt.
- Hát igen, nesze neked egyenjogúság. A férfiaknál belefér egy kis IFA-fékcsík, még viccelődni is lehet rajta, de egy lánynál már undorító. Javaslom, mielőtt szexre kerülne a sor, a jövőben ellenőrizd a tangádat, esetleg vigyél váltás fehérneműt. Vagy ne hordjál bugyit.

- 16 éves srác vagyok, kb. két éve vettem észre, hogy a péniszemen szőrök nőttek. Eddig nem mertem szólni a szüleimnek, és orvoshoz sem merek elmenni, ezért tőletek kérek segítséget!
- Keresd fel Chuwbacca-t, ő is hasonló problémákkal küzdött. De neki sikerült túljutnia a krízisen.

- Úgy érzem, nagyon szeretem, le akarok vele feküdni, és járni is akarok vele.
- Ebben a sorrendben?

- 16 éves vagyok, és lefeküdtem a barátommal. Írtátok, hogy ilyenkor a lány vérzik (ezt én is tudom). Az a kérdésem, hogy ez közvetlenül az aktus után történik, vagy pár nap múlva?
- Ha szerencséd van, is-is.

- 13 éves lányok vagyunk, nagyon jó barátnők. Ugyanazzal a fiúval, ugyanazon este, ugyanabban a szobában mindketten lefeküdtünk. Mindketten terhesek lettünk. Elvetetni nem akarjuk a magzatot, de megtartani sem. A szüleinknek nem merünk szólni. A fiú mindkettőnket szeret, de a gyerekeket nem akarja. Mit csináljunk?
- Alapítsatok kommunát.

- 13 éves lány vagyok, de 18-nak is kinézek, pedig nem is festem a hajam, nem sminkelem magam. Megismerkedtem valakivel, akivel szeretkeztünk, de én nem engedtem, hogy elvegye a szüzességemet.
- Derék teljesítmény, látszik hogy a korodnál érettebb vagy.

- Tetszik egy lány az osztályból, s úgy érzem, én is tetszem neki, mégis mindig kinevet. Ilyenkor legszívesebben sírnék, de ehelyett bunkóságokat vágok a fejéhez, és ezzel sokat vesztek az esélyeimből vele szemben. Hogyan hódítsam meg?
- Ha egyszer-kétszer meg is pofozod, ne adj' Isten, hátba rúgod, tuti befutó vagy. A lányok szeretik az erős férfiakat. Nehogy sírj!

- 16 éves fiú vagyok, és engem az érdekelne, hogy egy lány is fel szokott-e izgulni spontán? Tényleg csak nagyon kevés lány szokott maszturbálni? Néhány osztálytársammal beszélgettünk erről, lányokkal is, és mindenki tagadta, hogy csinálná.
- Nem, a lányok nem végeznek önkielégítést, ahogy nem is finganak. Ez tudományos tény.

- 8. osztályba járok, és az a problémám, hogy nemileg még éretlen vagyok. Talán nemibeteg vagyok?
- Maximum elmebeteg.

- 15 éves fiú vagyok, és a nemi szervemen még nem nőtt szőr. Hogyan növesszem meg?
- Neked is megadom Chewbacca e-mail címét.

- Hatodikos lány vagyok, és az a problémám, hogy még mindig bepisilek. Ez baj? Még egy gondom van. Mostanában egyre többet gondolok arra, hogy szeretkezek valakivel.
- Mindent a maga idején: először szokjál le a bevizelésről, és csak utána szokjál rá a szexre.

- 11 éves lány vagyok. Azért írok neked, mert kisebb korom óta csinálom azt, amit anya szerint nem kellene. Le kell-e róla szoknom? Mit tegyek? Ez is önkielégítés?
- Igen, bizonyos értelemben a dugicsoki-majszolás is önkielégítés.

- ...még hónaljszőrzetem sincs...
- Egy drótkefe, és némi pillanatragasztó csodákra képes.

- 13 éves vagyok, és szeretek egy fiút. Az a baj, hogy ő rám se bagózik, talán azért, mert izzadtságszagom van. Hogyan tudnám elcsábítani?
- Fürödj!

- 15 éves lányok vagyunk. Kérdésünk, hogy szeretkezésnél a fiú a behatolásnál érzi-e lány szűzhártyáját? Ha érzi, és átszakítja, a nemiszervben valami hanggal jár?
- Persze. Kis reccsenés hallatszik. 90 kg feletti lányok esetén némi visszhang is jelentkezik.

Sikerült megoldani a szerveren (hála a hosztingoló/hosztoló DomainABC-nek), hogy testemre szabhatom a 404-es hibaoldalt. Ha esetleg valaki még nem találkozott ilyesmivel (ha van is ilyen köztetek, őszinte elismerésem), akkor annak dióhéjban ennyit magyarázatként: ha elgépelsz egy hivatkozást, vagy olyan oldalt keresel, amit már töröltek, akkor annyit ír ki alapból a böngésző (monnyuk az Exploiter Explorer), hogy "A lap nem található. Lehet, hogy a keresett lapot eltávolították, megváltozott a neve, vagy ideiglenesen elérhetetlenné vált.", blablabla.

Most viszont az istencsaszar.hu-n belül (tehát, ha azt írod, hogy istencsiszar.hu, akkor nem) a saját 404-es oldalam jön be, amiről te könnyen (egy kattintással) visszatalálsz az igazi oldalakra a már jól ismert és nagy népszerűségnek örvendő felső menü révén. (Ami azt illeti, nem nagyon szoktátok - gondolom - manuálisan begépelni, hogy istencsaszar.hu/jelen.html vagy savazas.html, de sosem lehet tudni.) Ha egy olyan oldalt keresel, ami remélhetőleg nem létezik, például http://www.istencsaszar.hu/fekete-pako-forever-band/specialis-eloadasok/nyugdijasotthonok/sztriptiz-videok.html vagy http://www.istencsaszar.hu/allatszex/balazspuli.html, akkor ez az oldal jön be, és te könnyen "vissza tudsz navigálni". Nem egy egetrengető dolog, de én örülök neki. Remek, remek.

# 265

Istencsászárné mindig talál valami érdekeset, valami újat, valami hasznosat. Most sópipát. A helyzet az, hogy pár éve allergiám van (pollen + kutya-macskaszőr), ami minden év augusztusa körül egy hónapos haláltúrát okoz nekem taknyomnyálamösszefolyik-stílusban. Ezt egy kissé javítja a gyógyszer, de nem nagyon.

Mint azt mondottam, sópipánk van. Ez egy kis kerámiabigyó, amiben (elvileg) 20 millió éves sókristályok üldögélnek belül. Napi 5-20 percet kell használni: szájon beszívni, orron kifújni. Így a sókristályok (mikron-szinten, tehát nem olyan, mintha a sószóróval inhalálnék) beépülnek a tüdőmbe. Biztos lehet benne valami, ha a híres sóbarlangoknak olyan nagy jelentőséget és sikert tulajdonítanak. Azt írja a hivatalos honlap, hogy 90%-os hatékonysággal javítja a sópipa a légúti betegségekben szenvedők állapotát, s az allergián kívül megoldás lehet asztmára, náthára, légúti fertőző betegségekre, s a dohányzás okozta károkra. Nagy baj nem lehet belőle, "egyszer élünk"-alapon 5400 ruppóért vettünk egyet. Van felnőtt verzió, de én (nem is én lennék, ha nem ezt tettem volna) gyereket választottam, ami abban tér el a felnőttől, hogy elefánt-alakja van, s az elefánt ormányán át szipákolom ki belőle a sót (sómikronokat). Buktunk ennél már nagyobb lóvét is, hátha segít, sosem lehet tudni. Ha meg nem jön be, akkor van egy elefántos sószórónk...

Valahogy nagyon jól jött ez az öt nap lazulás, se munka, se blogolás, pihenés kötöttségek nélkül. Most meg minden újra a nyakamba szakadt, s az írásba úgyanúgy vissza kell rázódnom, mint a munkába. Nem is tudom hirtelen, mi is az, amit megoszthatnék veletek, pedig a múlt héten nagyon belejöttem. Jöjjön pár sor egy újabb vásárlásról. A fogyasztói társadalom része vagyok, néha már én is szégyellem magam, mit össze nem vásárolunk, pedig szó sincs arról, hogy sok pénzünk lenne, inkább csak akkor veszünk ezt-azt, amikor van egy kis pénzünk. Aztán hó végéig koplalunk. Szóval, a fogyasztói társadalom nem ránk épül, az biztos.

B. nejem már régóta szeretett volna egy igazi presszókávét főző főzőt a hosszúkávét főző főző helyett. Én nem kávézom (nem ízlik), úgyhogy hidegen hagy a téma. El is indultunk. Az Electroworld felé vettük az irányt, mert ott szeretünk sétálgatni, az árak is jók. Az egyetlen baj az vele, hogy már két eladót is kerülnünk kell, az egyik az, aki a DVD-t eladta nekünk - félek, ha rákérdez, hogy milyen a cucc, még a végén beborítanám az akciós filmek közé, a másik pedig az, aki a tűzhelyet adta el nekünk. Egy igazi hülye. "Nem kell ám szerelőt hívni a gázcső bekötéséhez, én is magamnak csináltam otthon, csak egy kis tömítő kell hozzá, és minden rendben lesz." Az persze mellékes, hogyha nem szakszerviz köti be, akkor garancia nuku, ill. könnyen megfulladhatunk, mi? K*csög.

Nos, kinéztünk két kávéfőzőt, de dönteni szokás szerint nem tudtunk. (Meséltem már, hogy egy órát álltunk a vasalók előtt pár hónapja, mikor azt vásároltunk? Istencsászárné nem tudott dönteni, s a vége az lett, hogy minden egyes darabbal egy kicsit vasalt az áruház padlószőnyegén, hogy mennyire siklik jól a vasaló talpa. :)) Nos, egy DeLonghi és egy Ufesa között tipródtunk, s szerettük volna, ha egy eladó segít választani. Fél órán át ácsorogtunk ott és az eladópult előtt felváltva, dobozokat bontogattunk, próbáltuk zajkeltéssel magunkra vonni a figyelmet, de senki még csak arra sem járt, hogy megkérdezze, mit szeretnénk. Ekkor erős felindulásból átvonultunk a Media Markt-ba. Ott még gagyibb gépek voltak drágábban, úgyhogy kénytelen-kelletlen visszatértünk az Electroworldbe (mert hülye azért nem vagyok :)), s rövid, de annál elkeseredettebb hajsza után fogtunk egy eladót, aki saját bevallása szerint is csak picivel értett kevesebbet a kávéfőzőkhöz, mint mi. Végülis az Ufesa masina mellett döntöttünk, s boldogan vittük haza.

Ennyi az ige mára. Valóban nem volt nagy sztori, kicsit dezorientált vagyok a hirtelen rámszakadt munka alatt. Majd összeszedem magam, illetve, ahogy Bandi mondta az Állatfarmban: majd még keményebben dolgozom...