Bringásgázolás
Akartam írni a tegnapi Toy Dolls-koncertről, de ma reggel sokkal izgalmasabb dolog történt velem (még jobb, mint a Frontális puszi), úgyhogy a beszámolót elhalasztom egy későbbi időpontra.
Reggel – munkába menet – a Szerémin összefutottam Darthwalkkal, akivel a Lágymányosi híd pesti oldaláig együtt folytattuk az utunkat. Utána történt velem a móka. A Soroksárin keresztül vezető bringaúton tekertem, pont a híd alatt. Már vagy 3-4 másodperce zöld volt a lámpa, ezért lehettem elővigyázatlan (de b*ssza meg, zöld volt, nem kell annyira vigyáznom!). A híd pillére miatt nem vettem észre (eltakarta) a Soroksárról jövő legbelső sávban azt a sötétkék Skoda Octaviát, amely teli pirosban érkezett. Nem tudom a sebességünket megítélni, de én a másik oldalról indultam, nagyon nem tudtam felgyorsítani, ő pedig 30-40 (50?) körül jöhetett. Fékezett, én is fékeztem, de már hiába. Tudtam, hogy ebből karambol lesz, és fájni fog, aztán csak azt láttam, hogy a világ többször is megfordul körülöttem. A lökhárító eltalálta a bicillit, kilökte alólam, én pedig felrepültem, teli háttal érkeztem a szélvédőre, amit ripityára is törtem rögtön, majd a kocsi elé, a földre zuhantam. Sikerült egy kicsit odavernem a fejemet most is, úgyhogy SISAK! – nem akarom elmondani többször. Már kétszer mentett meg – és még mindig semmi baja nincsen.
Szerencsére többen látták a történteket, ketten ott is maradtak tanúskodni, Darthwalkot visszahívtam (nála is olvashatsz az esetről, képekkel illusztrálva). Kihívtuk a rendőröket és a mentőket, a skodás egyből elismerte a vétkességét (nem mintha lett volna választása). A mentősök megvizsgáltak, de mivel semmim nem törött el, nem volt jele agyrázkódásnak vagy belső sérülésnek, nem kívántam kórházba menni. A rendőrök felvették a sztorit, kihívták a helyszínelőket.
Szóval, a hátamat lehorzsolta a szélvédő ugyan, de azon kívül semmi, de semmi bajom nem lett. Úgy látszik, odafönt nagyon akarják, hogy életben maradjak. Kollegám, aki első szóra jött értem kocsival, egyszerűen csak Conan-nak titulált. Elpusztíthatatlan vagyok… A Heavy Tools sajnos majdnem totálkáros lett. A váz három helyen megtörött, az első kerék és a féktárcsák elhajlottak igen keményen, a hajtás is deformálódott. A rendőrök felírták az alvázszámát, és 120 rongyra az értékét. A Skoda első rendszámtáblája esett le, a szélvédő pedig teljesen összetört.
Érdekes, de egyáltalán nem kaptam semmilyen másolatot, sem rendőrtől, sem mentőstől. A fickó ellen szabálysértési eljárás indul, zöldön és zebrán bringást gázolni nem humoros. A végén (mikor már elmentek a rendőrök) azt mondta, hogy elintézhettük volna egymás között is. Anyádat, azt! Csak attól félek, hogy ez most be fog kavarni a két hét múlva tervezett angliai indulásomba. Amúgy ilyenkor most nekem mi a teendőm? De ha a bicilli (nagyon szerettem, nagyon sajnálom) meg is halt, nekem semmi bajom nem lett. Tényleg nagyon szerethetnek odafent.
Vélemények itt is: Alleycat, Critical Mass, Élőben a városból.
Itt meg az álhír: Istent gázoltak Budapesten?
Update: Felhívott a gázoló, és alkut ajánlott, mely szerint kifizeti nekem a bringában okozott kárt (fél percig ugyan meg sem mukkant, mikor 150 ropit mondtam), cserébe én kijelentem, hogy nem történt személyi sérülés (s akkor talán nem vonnák be a jogsiját). Felajánlotta, hogy talán be tud vitetni majd a repülőgép pilótafülkéjébe (olvasott már? eheh). Ami a sérülést illeti, nagyjából igaz is, bár ki tudja, mikor jönne elő valami. Igazából nem haragszom rá, nem akarok csakazértis szemét lenni (tudom, én vagyok az áldozat), azt meg pláne nem akarom, hogy emiatt el kelljen halasztanom az utazást. Most mit tegyek?
Update 2: Azon kívül, hogy a délutáni zuhanyozásnál nem kevés üvegszilánk jött le rólam, nem volt komolyabb bajom. Aztán elkezdett fájni a csigolyám. Jobban visszagondolva: sajnálatos módon nem magamra fűzve, hanem a táskámban volt a másfél kilós bicillilánc, az törte be a szélvédőt, de a hátamat is az zúzta meg. Gondoltam, ennek a fájdalomnak a fele sem tréfa, úgyhogy irány az orvos! Nagy szerencsémre Apámnak van egy sebész ismerőse, aki még rendelt a Fehérvári úton, úgyhogy most nem kellett négy órát ücsörögnöm a Jánosban (egyszer én is lehetek csókos). Megröntgenezték a hátamat és a sarkamat (az is fáj), de semmi bajom nincsen, csak zúzódás, az meg elmúlik majd. (Kezdek félni, hogy tényleg törhetetlen és/vagy halhatatlan vagyok. Istencsászár MacLeod, eheh.) Felhívtam a gázolót, és nagyon udvariasan visszautasítottam az ajánlatát hivatkozva a fentiekre és a ti véleményetekre. Eddig ugyan még szimpatikus is volt, amolyan szerény embernek tűnt (azok a legsunyibbak, egy sorozatgyilkos sem jár véres baltával), de most betette a kaput. Azzal érvelt, hogy nekem úgyis van egészségbiztosításom, őt meg nem büntetnék meg annyira. Hát, sajnálom. Nem egyszer esett már meg velem, hogy igen kemény dolgokért kellett a felelősséget vállalnom, most majd ő is megtanulja. Ha elveszik a jogsiját (amit azért kétlek), akkor viszont lehet, hogy ezzel mentek meg egy életet. Hogy egy ilyen ámokfutó nem megy át újra a piroson. Úgyhogy, május 25-e a második születésnapom. A bicilli pedig (már ami marad belőle, miután a kollegáim lecsemegézték a használható részeket – nem sok ilyen van: váltó + hátsó kerék + két tárcsafék), mehet ghostbike-nak. A sztorinak egyelőre vége. Örülök, hogy élek.









Huh, ez csini… Örülök, hogy nincs bajod, biztos a törölköző óvott meg ^^ A fazon meg kapja be az egymás között elintézését, gyáva szar, ha már hülye volt, vállalja, hörg… Amúgy egyszer haverom is elütött egy autót, bár nála volt egy tömött túratáska meg egy hatalmas fapajzs (a szerepjáték életet ment)
A végeredmény: 3 horzsolás – 300ezer Ft
Hatalmas szerencsed volt, orulok.
Teny, hogy nap mint nap “felugorhatnek” egy szelvedore, ha EN nem figyelnek.
Örülök, hogy nem lett semmi bajod. Bicillinek meg szép élete volt, gondolj erre.
Nem tudom, pesten hogyan mennek az ügyek, de szvsz be fognak hívni tanuskodni és lehet, majd azután, hogy kinn vagy Angliában. Helyedben érdeklődnék a kerületi rendőrkapitányságon az utazás előtt, hogyan áll a dolog.
Nálunk vidéken az új eseteket június közepére hívják be.
Én szintén örülök, hogy nincs komolyabb bajod, de valszeg azért hívott mert van még valami a háttérben. Az ilyenek ha tegyük föl most megussza holnap ugyanezt fogja folytatni. Mint a sorozatgyilkosok Az esetek 90% felnött fehér férfi. Ismerösen cseng igaz ?
Szerintem nem csak arra kell gondolni, hogy most neked nem történt komolyabb bajod, hanem arra is, hogy holnap neked vagy nekem nem fog komolyabb bajom történni az ilyenek miatt. Ha hagyod futni, azzal csak nekünk ártasz. Nem szeretnék pálcát törni a soför feje fölött, de kriminálisan tudnak viselkedni az utakon közlekedők. Nem egyszer szembesülök azzal a ténnyel, hogy a barátnöm nem olyan régen tette le a “B” kategóriás jogosítványát. Szokott vezetni rendszeresen, az autón természetesen OTT van a “T” betű hozzáteszem nem vezet rosszul. Mégis amikor én megyek az autókával, mint akit meg akarnak ölni tolnak le – stb. Hozzáteszem nem keveset vezetek kistehergépjárművet Citroen Jumper – ott ugyanezeket tapasztalom, az irányjelző kirakásával szinte megeggyező pillanatban kezdenek el gyorsítani. Mindegy. Holnap ugyanez megtörténhet mással is, ezt nem szabad elfelejteni. Azt sem értem, hogy mehetett tovább törött szélvédővel ? Ha jól tudom ez zavaja a kilátásban. Trélert kellett volna hivatnia és a gépjárművét el kellett volna vitetni. A rendöröket meg inkább hagyjuk. Na mindegy örülök, hogy megusztad – neki nem kellene
Tegnap életemben először bringával tekertem haza. A baratom adta oda, mert o mar olyan allapotban volt, hogy nem mert felulni rá. Mondjuk nekem sem kellett volna, neki is mentem egy szemetesnek. Arra emlékszem, hogy ülök a földön és röhögök
. De az biztos, hogy van egy feelingje a biciklizésnek. Olyan freedom-szerű amikor simogat a menetszél és a többi biciklis integet.
Hát én nem értek az ilyenekhez, és igazából az ajánlat elfogadása mellett és ellen is elég nyomós érvek vannak. Ha teljesen őszine jó szándékkal akarnék dönteni, azt mondanám, hogy vegyék el a jogsiját, hátha mire visszakapja, legalább azt meg fogja becsülni (ha mások épsége nem is számít neki), és kicsit okosabban fog közlekedni. Áthajtani a teli piroson nem véletlen; vagy figyelmetlen volt, vagy leszarta az egészet – mindkét esetben javaslom neki a BKV bérletet.
Persze ha egoistán nézem a dolgot, akkor talán inkább érdemes elfogadni az ajánlatot… Tényleg nem tudom.
Nem tudom, hogy gondolta a krapek ezt a visszavonós dolgot. Hiszen te most már utólag nem jelentheted ki, hogy nem történt személyi sérülés. Nem vallomást tettél, hanem a mentős állított ki – rendőrök jelenlétében – hiteles látleletet. A látleletet meg nyilván a helyszínelési jegyzőkönyvvel egyetemben csatolták a fazon feljelentéséhez. Ez így már egy kerek történet, nincs hová és mit magyarázni, legfeljebb egy hamis tanúskodás vádat ránthatsz a nyakadba (ha komolyan vesznek egyáltalán a hatóságok egy ilyen mesével).
Szóval ez a kérdés a játékosok távoztával asszem el is dőlt.
A rendőrök-mentősök nélküli verzióban viszont abszolút méltányolható egy ilyen ajánlat. Sokkal nyugisabb, mint a károkozó biztosítójánál (igen, ott kell) verni az asztalt, hogy egyáltan észrevegyenek.
Huh, örülök, hogy nem lett komolyabb bajod
A skodás megérdemelné, hogy elvegyék a jogsiját
Hát ez hihhetetlen!
Elegem van már a srácokból, hogy mindíg félmunkát végeznek!!… el is veszem tőlle a Skodát!
Amúgy örülök hogy nem esett komolyabb bajod tesó, járhattál volna rosszabbul is…, mondjuk lehorzsolódik Pálcika feje, meg ilyenek, aztán hogy néznél már ki?!
uuughh, jó kis koccanás lehetett, kapott a géped rendesen az arcába…
ehhez képest “szerencse”, hogy te ráestél a kocsira…
lehet nekem is kéne már egy sisak… bár én Szegeden tekerek, az meg ugye nem Pest…
Fogadd el a 150 ropit, a biciklit úgysem viszed Angliába, de ha kimész ebből majd veszel ott egyet egyből. A Skodásnak úgyse lesz baja, hiszen szabálysértési eljárás miatt még a jogsit sem fogják bevonni. Talán meg is dicsérik. De abból te úgysem látsz semmit, a biztosító meg vagy fizet, vagy nem, de többször halljuk, hogy csak 40-50-60-70%-ot térít a valós okozott kárnak, amit majd esetleg egy kárszakértő megállapít 30 ezer Ft-nak…
Óvatosan ezzel a pénzes dologgal.
Előbb legyen a zsebedben a lé aztán csinálj akármit is, előtte semmiképp. Nem bízom az autósokban.
Egyébként a: http://www.kerekparosklub.hu/ oldalon esetleg érdeklődhetsz. Angliában, meg sok magyar dolgozik bringaboltban, így ha ott akarsz bringát még angolul sem kell tudnod.;)
baz+, még délután mondtam JaMaNnak, h kibaszott nagy hülyeség egy ilyen esés után nem kivizsgáltatni magad, bármi olyan sérülésed lehet, ami ha utólag derül ki, elég nagy gáz lehet (pl hajszálér reped a fejedben, idegszál csípődik be a lábadban, mittomén). de upd2 után sztem max orvosi műhiba jöhet
bocs
a gázoláshoz csak annyit, h ez egy ilyen ország. menj minél előbb, ha teheted. nekem meg küldj postafordultával egy baseballütőt. (ja, az angolok krikettet játszanak? sebaj, azzal is be lehet pár szélvédőt zúzni
Höh, azért remélem azt a helyes napellenzőt csak utólag biggyesztette fel a szakember a bal első üvegre…
A valós és hiteles történet elolvasható itt:
http://alhirek.freeblog.hu/archives/2007/05/26/Istent_gazoltak_Budapesten/
Kedves carter!
Megkérdezhetem, hogy te mitől vagy olyan biztos, hogy ki fogja a Tag fizetni a azt a 150 lepedőt ?
Csak azért kérdezem, mert nekem is volt hasonló esetem csak nem volt ekkora károm a brinyóban, csak a Deore XT-s hátsó váltó szenderült jobblétre. Amikor mondtam az embernek, hogy 20 lepedő körül van az alkatrész akkor már húzta a száját. Az Opel Astrán a visszapillantó tükröt vertem le. Én is kijelőlt gyalogos átkelőhelyen szabadjelzésen mentem át. Gondolom sokan ismerik a Hauszmann-Szerémi kereszteződést. Amikor a gyalogosoknak-kerékpárosoknak zöld, akkor van zöld a kanyarodósávnak is. Csak ilyenkor a kanyarodási szabály lép életbe. Ezt elnézve az autós nekem jött. Tehát szó szót követ az uriember, amikor mondtam menyibe kerül a váltó akkor már nem nagyon tetszett “Ennyi pénzért már kerékpárt lehet venni ” A különbség annyi volt, hogy énhozzám nem hívtak mentőt, rendört pedig kellett volna. A tanuskodni nem akaró autósok pedig mind szépen elhajtottak mellettem, volt aki még dudált is, hogy ne feküdjek az “Ő” sávjában mert közben nekik is szabad jelzésre váltott a lámpa. Kiváncsi lettem volna, hasonló helyzetben az egész Astra oldalán végig gurulva mit érzett volna. Na mindegy, tehát megtörtént az eset, telefonszámmot hagyott az ember, és mondta ha bármi bajom van akkor csak szóljak. Mondtam, hogy a váltó ára az kellene. ” Jó-jó, majd rendezzük” stb.. Eltelt 2 nap semmi, aztán felhívtam ugyan mégis mikor szándékozik kifizetni a váltót. Az a szerencse, hogy a baleset napján bementem a Balesetire és ott látleletet vettek. Ott elmondtam mi történt, és mivel a rendszámot felírtam bediktáltam, amit ők készségesen fel is tüntettek. Tehát felhívtam, eleve furcsa volt, hogy nem is érdeklődik mi van velem. Beszélgetés közben kezdett kialakulni a kép, hogy ennek esze ágában sincs kifizetni a váltót, ezért óvatosan megemlítettem a látleletet, és mintha varázsütésre kicserélték volna az embert. Azonnal készséges lett, és másnap a munkahelyemre eljött szépen és kifizette a váltó árát. Tehát ennyit erről.
Ahh, nagyon úúútálom, hogy tényleg félni kell, ha az ember bringával megy ki az utakra…
Az a napellenző már az ütközés előtt is a vezető melletti ablakon volt, hiszen a fickó utána már nem ült vissza a kocsiba, és mivel a híd alatt álltunk, a napsütés sem zavarhatta (volna, ha visszaül). Heccből meg csak nem teszi át, míg várunk a rendőrökre.
Szerintem ha elveszik a jogsiját, akkor is fog vezetni, szarik az ilyen mindenre. A biztosítót akarta megúszni a kp-s ajánlattal.
Jut eszembe:
most se kocsi se bringa.
Ha esetleg érdekel, fel tudok ajánlani egy minimal bringát amíg itthon vagy. Vizbeugrálni használom, úgyhogy egy sebesség egy fék, de marha jól lehet vele menni.
csak hogy ne kelljen Bkv-zni na.
Á, köszönöm, most átváltok erre a 10 napra BKV-ra, ahhoz már Kamaz kell, hogy nagyot tudjon ütközni.
Egy személyi sérüléssel járó baleset okozásáért azért jó eséllyel elveszik a jogsit, amellett, hogy minden kárt viselnie kell az autósnak.
Sőt, ha a sérülés 8 napon túl gyógyuló, már nem szabálysértésről, hanem bűnügyi vétségről beszélünk.