Tizennégy évente kerékcsere
Ez a poszt eléggé érdektelen, csak azért emlékezem meg a benne történtekről, mert már írtam Gizi téli gumijairól, s legalább magamnak feljegyzem a dolgokat, legyen hol keresgélni, ha emlékezni akarok pontos adatokra (egyébiránt a blog remek erre, sokszor keresek innen vissza mindenfélét).
A történet azzal kezdődik, hogy Anyáméknál tett látogatásunk alkalmával hétfőn nagyon közel akartam megállni a ház hátsó kapujához, így sikerült elkapnom a földön elhelyezett fém sárlekaparó bigyót, ami ősidők óta oda van betonozva, eddig sosem volt konfliktusom vele, pedig számtalanszor parkoltam már mellé. Most sikeresen ráhajtottam a jobb első kerékkel, ami hangosan felszisszent, majd a földig engedte a felnit. Életemben eddig egyszer cseréltem kereket kocsin, az is még a Trabantomon volt 1996-ban, de ez is olyan mint a szex biciklizés, nem lehet elfelejteni, de nem is annyira bonyolult és nehéz feladat. Sűrű b*sszamázások között hamar le is cseréltem a pótkerékre a lukasat. Mivel azonban a kilyukadt gumi teljesen használhatatlannak tűnt, úgy gondoltam, lecserélem az összeset, ugyanis mikor megvettük Jolánt, kiharcoltunk hozzá négy majdnem új (nyári) gumit, mert a rajta lévők az eredeti, gyári Goodyear-ek voltak, amik 2003 óta majd’ százezer kilométert futottak. Ezeket próbáltam addig nyúzni, amíg lehetett. Eddig lehetett.
Tegnap felkerestem Nagybátyámékat, akik a Barumokat is tárolják szívjóságból, és az otthon tartózkodó Nightmare unokatesómmal kibogarásztuk a garázs és pince helyiségeiben fellelhető két tucat közül, melyik lehet az enyém. Az egyetlen gond csak az volt, hogy a gyári Goodyear gumik 195/60-as méretűek voltak, a kapott Kormoránok pedig 185/65-ösök. Némi kétséggel szívemben kerestem fel a nem messze üzemelő gumiszervizt, ahol a szaki megnyugtatott, hogy semmi gond, maximum a fordulatszámláló, fogyasztás és fékhatás lesz egy kicsit szokatlan, hiszen ezek a régi mérethez vannak kalibrálva, de a rendőr nem fog helyben kivégezni egy közúti ellenőrzés alkalmával. Én elhittem neki, hiszen a gumiszereléshez is annyit értek, mint a lápos vidéken történő kosárfonáshoz. Megnyugtatott, hogy ezek a Kormorán gumik szinte új állapotban vannak, ezekkel sokáig nem lesz gond, ráadásul a Michelin márkája, ami azért eléggé megbízható. Azzal viszont egy kicsit elkeserített, hogy a tavaly vásárolt, alig pár ezer kilométert (vagy annyit se) futott Barum téli gumik egyáltalán nem lesznek jók Jolira, mert az nem elég, hogy 15-ös helyett 14-es felniket kellene venni hozzájuk, de a 165/70 nagyon karcsú rá. Remek, vehetek évente új gumiszettet. Felajánlotta, hogy szívesen átveszi bizományba őket, és majd jelentkezik, ha eladta. Azt hiszem, megjátszom ezt az opciót, nem valószínű, hogy nekiállok házalni a gumikkal, és a gumiszerviz csak gyorsabban túlad rajta. Mellesleg a szerelő teljesen odavolt Berciért (akinek tegnap volt az első szülinapja, és remek programot szerveztem neki ezzel a kanosszával, de le kellett kötnöm, míg Kata feldíszítette a lakást), aki érdeklődve figyelte a légkulcsot munka közben, és ígéretet kapott inasi pozícióra (illetve: “ha ezt megunja, van fent az emeleten egy másfél éves kislány, akivel játszhat”). A gumicseréért végülis öt rongyot fizettem, ami nagyon nem volt drága, és legalább megnyugodtam, hogy a kopott gumik miatt biztosan nem fogunk fejreállni.
Most van négy majdnem új Kormorán nyári gumim alufelnin, egy szintén majdnem új Goodyear a csomagtartóban (ahogy néztem, egyszer sem volt feltéve az elmúlt hét évben), és négy használhatatlan téli raktáron. Nincsen csattanó, hacsak a szerelő jófejsége és az én gyors intézkedésem, de mint említettem fentebb, ez is egy magamnak írott poszt, hogy legyen honnan visszanéznem életem a publikum számára nem kimondottan szenzációhajhász mozzanatait.









már aszittem egy ilyen rózsaszín toppos suna cserélte a gumidat.
más: látom frissült a wp 3.0-ra. régebben írtál róla, ha volt milestone váltás. most már update-elsz minden verziót?
Nem, az én vagyok, ez a kerékcserés outfitem… csoda, hogy másfél évtizedenként egyszer cserélek kereket?
Frissítettem a WP motort már jó pár hete, de nem tartottam fontosnak megemlíteni, nem történt nagy változás azon kívül, hogy az “utolsó hozzászólások” plugin inkompatibilis lett, és szereztem egy másikat helyette.
sunáználak
azt tudod, hogy a két oldalas dizájnod szétcsúszik? felül nem látszik a title, alul a hr meg beleáll kacsi seggébe.
példa: http://www.istencsaszar.hu/?p=1411&cpage=1#comment-6463
Csak nálad, a te irreguláris böngésződdel, nálam és az általam nézett masinákon semmi gond sem FF sem IE alatt.
Megnéztem kacsi seggét, de rendben van.
ezexerint egy default firefox no kiegészítővel irreguláris? melóból néztem.
itthonról minden fasza am.
Akkor a melóddal van a gond.
Házalni nem kell, felteszed a gumit az expresszre, a vaterára meg az autosszaki-ra, oszt békével elmegy gyorsan.
Így három hónap után olvasnánk szívesen egy FiatalBea-Gizi-Joli összehasonlító tesztet!
A házalást csak képletesen értettem, de sok kedvem nincsen hozzá. Persze, muszáj lesz, hiszen feleslegesen áll benne a pár tízezer forint.
Ha már összehasonlítás, akkor miért ne vegyek bele még egy pár kocsit? Lada 2105, Citroen BX, Skoda 105S, Trabant 601. Nem hiszem, hogy lenne kedvem hozzá, illetve lenne értelme, a kocsikért annyira nem vagyok oda, meg eléggé laikus is vagyok, de négy hónap távlatából úgy tűnik, Jolán jó választás volt, meg vagyok vele elégedve.
Na engem lehet, hogy érdekelne majd beszéljük meg.
Hmm, most hívott Jekyl, hogy őt is érdekelné… A végén aukció lesz.
konkrétan pont ilyen méret kéne nekem is téliben, ha Bullnak és Jekylnek nem kell, beállnék a sorba 3.-nak (hátha első leszek
Na akkor én az eladói oldalt képviselném kicsit:
A 165/70 tényleg karcsú Jolánra, azt add el, de valamit úgyis kell majd venned. Ugyanakkor nem járnál rosszul ha a télid 14″-os lenne, és főleg, ha nem az alufelnin csücsülne. És itt jövök én a képbe, nekem éppen felszabadult egy teljes – jó állapotú 14″-os, a kocsidhoz való gyári acélfelni – garnitúrám. Jelképes összegért szívesen átadom, ha érdekel.
Az biztos, hogy az alufelnikre nem rakok téli gumikat, és biztosan olcsóbbra jönne ki a felni is, gumi is 14-esben, de előtte azért körülnézek, hátha tudok olcsón 15-ös szerezni mindkettőből, legyen normális méretű. Mindenesetre gondolok majd rád, ha aktuális lesz, szerencsére augusztusban nem kell még ilyesmivel foglalkozni. Esetleg a nagy sikerre való tekintettel beindítom az autogumi.istencsaszar.hu aldomaint.
megírod ha elkelt a cuccos?