Ez a poszt eléggé érdektelen, csak azért emlékezem meg a benne történtekről, mert már írtam Gizi téli gumijairól, s legalább magamnak feljegyzem a dolgokat, legyen hol keresgélni, ha emlékezni akarok pontos adatokra (egyébiránt a blog remek erre, sokszor keresek innen vissza mindenfélét).

A történet azzal kezdődik, hogy Anyáméknál tett látogatásunk alkalmával hétfőn nagyon közel akartam megállni a ház hátsó kapujához, így sikerült elkapnom a földön elhelyezett fém sárlekaparó bigyót, ami ősidők óta oda van betonozva, eddig sosem volt konfliktusom vele, pedig számtalanszor parkoltam már mellé. Most sikeresen ráhajtottam a jobb első kerékkel, ami hangosan felszisszent, majd a földig engedte a felnit. Életemben eddig egyszer cseréltem kereket kocsin, az is még a Trabantomon volt 1996-ban, de ez is olyan mint a szex biciklizés, nem lehet elfelejteni, de nem is annyira bonyolult és nehéz feladat. Sűrű b*sszamázások között hamar le is cseréltem a pótkerékre a lukasat. Mivel azonban a kilyukadt gumi teljesen használhatatlannak tűnt, úgy gondoltam, lecserélem az összeset, ugyanis mikor megvettük Jolánt, kiharcoltunk hozzá négy majdnem új (nyári) gumit, mert a rajta lévők az eredeti, gyári Goodyear-ek voltak, amik 2003 óta majd’ százezer kilométert futottak. Ezeket próbáltam addig nyúzni, amíg lehetett. Eddig lehetett.

Tegnap felkerestem Nagybátyámékat, akik a Barumokat is tárolják szívjóságból, és az otthon tartózkodó Nightmare unokatesómmal kibogarásztuk a garázs és pince helyiségeiben fellelhető két tucat közül, melyik lehet az enyém. Az egyetlen gond csak az volt, hogy a gyári Goodyear gumik 195/60-as méretűek voltak, a kapott Kormoránok pedig 185/65-ösök. Némi kétséggel szívemben kerestem fel a nem messze üzemelő gumiszervizt, ahol a szaki megnyugtatott, hogy semmi gond, maximum a fordulatszámláló, fogyasztás és fékhatás lesz egy kicsit szokatlan, hiszen ezek a régi mérethez vannak kalibrálva, de a rendőr nem fog helyben kivégezni egy közúti ellenőrzés alkalmával. Én elhittem neki, hiszen a gumiszereléshez is annyit értek, mint a lápos vidéken történő kosárfonáshoz. Megnyugtatott, hogy ezek a Kormorán gumik szinte új állapotban vannak, ezekkel sokáig nem lesz gond, ráadásul a Michelin márkája, ami azért eléggé megbízható. Azzal viszont egy kicsit elkeserített, hogy a tavaly vásárolt, alig pár ezer kilométert (vagy annyit se) futott Barum téli gumik egyáltalán nem lesznek jók Jolira, mert az nem elég, hogy 15-ös helyett 14-es felniket kellene venni hozzájuk, de a 165/70 nagyon karcsú rá. Remek, vehetek évente új gumiszettet. Felajánlotta, hogy szívesen átveszi bizományba őket, és majd jelentkezik, ha eladta. Azt hiszem, megjátszom ezt az opciót, nem valószínű, hogy nekiállok házalni a gumikkal, és a gumiszerviz csak gyorsabban túlad rajta. Mellesleg a szerelő teljesen odavolt Berciért (akinek tegnap volt az első szülinapja, és remek programot szerveztem neki ezzel a kanosszával, de le kellett kötnöm, míg Kata feldíszítette a lakást), aki érdeklődve figyelte a légkulcsot munka közben, és ígéretet kapott inasi pozícióra (illetve: “ha ezt megunja, van fent az emeleten egy másfél éves kislány, akivel játszhat”). A gumicseréért végülis öt rongyot fizettem, ami nagyon nem volt drága, és legalább megnyugodtam, hogy a kopott gumik miatt biztosan nem fogunk fejreállni.

Most van négy majdnem új Kormorán nyári gumim alufelnin, egy szintén majdnem új Goodyear a csomagtartóban (ahogy néztem, egyszer sem volt feltéve az elmúlt hét évben), és négy használhatatlan téli raktáron. Nincsen csattanó, hacsak a szerelő jófejsége és az én gyors intézkedésem, de mint említettem fentebb, ez is egy magamnak írott poszt, hogy legyen honnan visszanéznem életem a publikum számára nem kimondottan szenzációhajhász mozzanatait.