Hogyan nem ütköztem rendőrautóval

2010. július 22. csütörtök | 6:52 | Világmészárlás

Ma hajnalban kis híján ismét összeütközésbe keveredtem a karhatalommal, ezúttal azonban szó szerint. Történt ugyanis, hogy megszokott utamon haladtam munkahelyem felé, a János kórháznál a Városmajor utcáról rákanyarodtam a Szilágyi Erzsébet fasorra, ami ugyan elég nagy kereszteződés, de a jelzőlámpák mindig jól működnek. Az előttem haladó átment a zöldön, követtem őt, majd arra lettem figyelmes, hogy a kereszteződés közepén vészesen közeledik balról egy rendőrségi Mondeo. A lámpái világítottak, de semmilyen megkülönböztetett jelzést nem használt. Egyértelműen piroson jött át. Dudálni is elfelejtettem, éppen félre tudtam rántani a kormányt, majd fékeztem. A rendőrautó megállt a következő piros lámpánál (kábé húsz méterrel lejjebb), majd annak zöldre váltásakor indult tovább. Nem mentem utána, nem ugrottam ki a kocsiból, hogy feltépjem az ajtaját, és leordítsam a fejét, igazából sehogy sem tudtam volna bizonyítani az igazamat. A mellettem ülő kollega tanúskodhatott volna egy esetleges csattanás után, de nem vagyok benne biztos, hogy nekünk lett volna igazunk, és valljuk be: a Zsanett-ügy óta senki nem szívesen húz ujjat a közeggel. Így maradtam egy sor k*rvaanyázásnál, és megpróbáltam napirendre térni felette, pedig nem volt jó érzés. Lehet, hogy csak Kiss Ernőt vitte haza valamelyik régi beosztottja, sosem lehet tudni. A tanulság annyi, hogy hiába van kék csík mázolva a Ford oldalára, ezek attól még ugyanolyan emberek, maximum ők hiszik, hogy bármit megtehetnek. Mindenesetre a mai sem az a nap, amikor megszeretem a rendőrséget.

Update: Kata kérésére/felszólítására nem hagyom annyiban a dolgot, hátha vannak még csodák, úgyhogy az alábbi üzenetet küldtem a police.hu bejelentőlapján:

Tisztelt Panasziroda!

Ma reggel, 4:45 és 4:50 között személygépkocsimmal szabályosan, zöld jelzésnél kanyarodtam a János kórház előtt a Városmajor utcáról a Szilágyi Erzsébet fasorra. A kereszteződés közepén figyeltem fel a balról megkülönböztetett jelzés nélkül érkező Ford Mondeo rendőrautóra, amely egyértelműen piros jelzésen jött át. Lélekjelenlétemen múlt, hogy félre tudtam rántani a kormányt, és elkerültem a balesetet. Én lefékeztem, de a rendőrautó a következő piros jelzés után (körülbelül 20 méterrel lejjebb) pár másodperces várakozás után tovább indult. Sajnos, nem volt alkalmam megnézni sem rendszámát, sem egyéb azonosítóját. Bízom benne, hogy Önök az útnyilvántartás alapján ki tudják deríteni, ki vezette a gépjárművet, és magyarázatot kapok ennek a veszélyes közlekedési helyzetnek az okára.

Segítségüket előre is köszönöm,
Istencsászár

  • Vidd a hírt!


11 hozzászólás

  1. Gravatar Kata (342)
    2010. július 22. | 07:39

    Nem találok szavakat :|

  2. Gravatar Padre (219)
    2010. július 22. | 08:22

    ICS, ennyi év vezetési rutinnal a hátad mögött pontosan tudhatnád, hogy minden páratlan hónap negyedik csütörtökjén a kérdéses kereszteződésben a rendőrnek minden körülmény közt elsőbbsége van, 4.40 – 4.55 között!

    Mákod van, hogy ilyen simán megúsztad ezt a kis figyelmetlenséget… ;-)

  3. Gravatar Istencsászár (1052)
    2010. július 22. | 13:29

    Hazafelé megnéztem a fent említett kereszteződést, és éppen a tett színhelye felett van elhelyezve egy térfigyelő kamera. Persze, valószínűleg pont akkor nem volt benne film, nem volt áram alatt, másfelé nézett, csak dísz az egész. Jól van, nem akarok ennél jobban rápörögni a dologra, majd pár hét múlva érdeklődöm esetleg a rendőrségen, ha addig nem reagálnak, hogy miért nem reagáltak. :???:

  4. Gravatar Padre (219)
    2010. július 22. | 14:59

    Azért, azt mond nekik, hogy 3 ügyvédnél van ott a cucc a történtekről, és ha Te nem mész haza hamar és sértetlenül, akkor sajtónyílvánosság…

    Simán elhiszem, hogy aki elkövette az gond nélkül kijön belőle, de Téged, mivel b@szakodsz a nagyfiúkkal zsanettesítenek… :cry:

  5. Gravatar mooneye (263)
    2010. július 22. | 16:11

    Makacs állatok ezek a sünök.

  6. Gravatar Kata (342)
    2010. július 22. | 17:26

    Padre, te a második vagy, aki azt mondta bátor dolog volt levelet írni. Én csak azt nem tudom miért kell ennyire félni? Ha mindig mindenki befogja a száját még bátrabbak lesznek, és pofátlanabbak. Nem eleget sz*patják a népet így is? De legalább értem miért lesz itt már csak b*zifelvonulás, mert az emberek már saját magukért sem mernek kiállni. :sad:

  7. Gravatar mooneye (263)
    2010. július 22. | 23:26

    Mondjuk egy levélből szerintem se lehet baj. Jobb esetben megírják, hogy bocs, természetesen megfenyítjük a tetteseket, aztán kidobják a levelet, rosszabb esetben meg egyszerűen csak kidobják a levelet. A csodákban nem hiszek, szerintem nem fogják elővenni őket, vagy ráfogják, hogy elromlott a villogó, a következő pirosig meg már le is fújták az akciót, vagy akármi. De kizárt, hogy arra pazarolnának időt/energiát, hogy egy udvarias levélíróval kib*sszanak valami módon. Annyira talán ők sem érnek rá.

  8. Gravatar bukottvasutas (220)
    2010. július 23. | 07:35

    acab, hogy éljek az általánosítással.

  9. Gravatar Padre (219)
    2010. július 23. | 08:04

    Kata, valóban logikusnak tűnik, hogy pofátlanabbak lesznek, ha nincs semmilyen tiltakozás.

    Ugyanakkor én nem bízom benne, hogy elfogulatlanul járnának el.

    Mondjuk, ez nem nagy dolog, nincs politika benne, valószínűleg nem egy főmufti vezetett, ezért nincs akkora tétje.

    Persze, mooneye két variációja – inkább másfél :-) – ebből adódóan reálisan hangzik.

  10. Gravatar Kata (342)
    2010. július 23. | 14:30

    Na, akkor csak levezettük, hogy igazam van? :mrgreen:

  11. Gravatar Padre (219)
    2010. július 23. | 16:46

    Ja, olyasmi. :-)

Szólj hozzá!

Kérlek, jelentkezz be, ha szeretnél hozzászólni.

A hozzászóláshoz regisztráció szükségeltetik.

Minden ÚJ felhasználó ELSŐ hozzászólása csak jóváhagyás után jelenik meg (nem rögtön).



© Istencsászár 2003-2010.
Néhány jog fenntartva.