Autós hírösszefoglaló

2010. február 5. péntek | 8:45 | Világmészárlás

Ez most egy kimondottan érdektelen poszt lesz, csak íráskényszerem van, amit muszáj kiélni valahol, miután egy héten belül harmadszorra is kitiltottak az “animals-in-my-bed.com” fórumáról (rákerestél?). Tegnap észrevettem a hajnali sötétben, hogy a kocsi bal első lámpája nem dolgozik olyan hatékonysággal, mint jobb oldali barátja, ezért (ahogy a dal is tanácsolja) megvártam, míg felkel a Nap, és szétszereltem. Kiszedtem a helyzetjelző izzóját, s mivel munka után többek között amúgy is mentem volna a Tungsram márkaboltba az otthoni állólámpa izzójának nem kiégettre cserélése végett, vásároltam két ilyen világítótestet is. Persze, csak a tankolás utáni szerelés közben derült ki, hogy a reflektor izzó halványodott, amiből amúgy van tartalék a csomagtartóban. Mire azt sikerült visszapasszítanom a különböző kábelek és gumicsövek dzsungelének mélyére, az összes keresztény szentről ejtettem pár szót, nem kimondottan pozitív kontextusban.

Ha már szóba került a tankolás: nem mondanám, hogy kimondottan szarrágó árérzékeny vagyok, két forintért nem autózom át a város másik felére, de literenként 17-ért már hajlandó vagyok plusz öt percet ülni a verdában – ez történt tegnap is, ugyanis akkor döbbentem rá, hogy az általam olcsónak hitt Shell kút az egyik legdrágább a városban, így gondolva egy merészet, a méltán népszerű, és sokak ajkán fohásszal egyenértékű nevű Ermoil felé vettem az irányt. Azt mondjuk nem találtam meg, de ha már oil, akkor kéznél volt egy Lukoil, ahol teletankoltam a kocsit.

Bull mesélt nekem az E85-ről, ami némi befektetéssel (uszkve 30 ezer forint) és alapvető kézügyességgel (amennyiben van legalább egy gépészmérnöki diplomád) alkoholivásra teszi alkalmassá gépjárművünket a szokásos kőolajszármazékok befogadása mellett. Ha ez megvan, akkor már lehet itatni a verdát, az üzemanyag jelenleg csak 218 forint literenként.

Itt következnek a kérdések, amikre lehet válaszolni opcionálisan. Érdemes beszereltetni az alkoholátalakítót? Mennyivel rosszabb minőségű az olcsóbb benzin, mint a drágább? Kit érdekelt az izzós sztori? Mennyi egy töketlen fecske maximális repülési sebessége? Elvis tényleg nem meghalt, hanem “hazament”? Hova tűnt Daemon Hill? Az Élet, a Világmindenség meg Minden?

  • Vidd a hírt!


9 hozzászólás

  1. Gravatar Szájmon (38)
    2010. február 5. | 09:13

    1. passz. (Nekem nem beszélt eddig róla Bull, de este majd kikérdezem.)
    2. benzinnél nem hiszek benne, hogy lenne különbség ár alapján (azonos oktánszámok esetén) (én kizárólag a maci pontok miatt tankolok drága MOL benzint).
    3. Engem.
    4. Az attól függ, hogy afrikai vagy európai.
    5. K ügynök szerint igen.
    6. Csak P. László látóteréből esett ki, egyébként köszi, jól van.
    7. 42

  2. Gravatar Kata (323)
    2010. február 5. | 09:33

    Én csak azt sajnálom, hogy a tegnapi “parkolóból kifelé jövet” sztorit nem írtad le, amit a konyhában meséltél…tudoooood. :grin:
    Veled mennyi minden történik, én esetleg össze tudom számolni érdekességképpen, hogy egy nap mennyit csuklik vagy böfög a gyerek. A pislogást már nem vállalom. Nekem ezek az izgalmak. :mrgreen:

  3. Gravatar Istencsászár (1034)
    2010. február 5. | 09:37

    Azt el is felejtettem, de csak annyi történt, hogy a Mammut 1-ben parkolási díj kiegyenlítése után benne hagytam az automatában a jegyet, de ezt csak a csukott sorompó mögött realizáltam. Bementem az irodába segítséget kérni, egyikük telefonált, másikuk ebédelt, közben mögöttem meg torlódott a sor. Végülis kissé félreálltam, ezzel szabad utat engedtem a hömpölygő gépjármű-áradatnak, visszamentünk megkeresni a jegyet, és végre szabad voltam. Ez amolyan szőkenős sztori. :oops: :lol:

  4. Gravatar Kata (323)
    2010. február 5. | 09:42

    Nem baj, ha nő lennél is a feleséged lennék, csak nem ebben az országban. És sokkal többet profitálnánk a dologból (naptárak, filmek, miazmás…) :lol:

  5. Gravatar bukottvasutas (208)
    2010. február 5. | 09:47

    1. marhaság
    2. nem sokkal, de többet fogyaszt belőle. kétautós tapasztalat.
    3. csupa-csupa izgalom, vér, bél és hent volt. jöhet még ilyen.
    4. azt…azt nem tudom. beingg!
    5. elvisz? akkor visszahoz-nak kellene hívni.
    6. ő a stig.
    7. ezt csak a vogonok tudják.
    a szőkenős sztori vicces lehetett, a küszködés miatt. :D

  6. Gravatar Padre (213)
    2010. február 5. | 10:46

    Na, pont az ilyen apróságok miatt szeretem ennyire (az) ICS-t!

    Rémálmom az ízzócsere a kocsiban, meg a parkolóházas bakik is beütnek.
    Lementem az első szintre, nem volt ott a kocsi. Fel a harmadikra, ott sem volt. Kérdeztem a tanult biztonsági őrt, hogy akkor mizu?
    Mondta, nézzem meg a másodikat…. Lógika… Csak addigra már beparáztam, hogy tényleg eltűnt a verda.
    Még épp hallottam, amikor mondta a kollégájának, “Apám! Milyen emberek vannak?!”
    Egyéblént, nem mondtam volna meg róluk, hogy apa és fia, nagyjából egykorúnak tűntek.

  7. Gravatar Bull (12)
    2010. február 5. | 12:22

    Néhány előnye az E85 (bioetanol) üzemanyagnak:
    - magyar termék, a magyar mezőgazdaságot segítjük vele
    - növeli a motor teljesítményét és nyomatékát
    - környezetbarát
    - csak 15% jövedéki adót tartalmaz, így mindenki teljesen legálisan csökkentheti az állam adóbevételét! Így kevesebbet tudnak ellopni.

    http://totalcar.hu/tanacsok/autodoktor/2010/02/01/etanol_-_csokorban/

    http://e85kft.hu/

    Kezicsókolom

  8. Gravatar Padre (213)
    2010. február 5. | 14:09

    Bull: ezek?! Kevesebbet lopni? Logikusan hangzik, de tartok tőle, megoldják… nem kell őket félteni.

    A tuti az volna, ha miután etanolt tankoltál, minden nap egyet elüthetnél az “elitből”, persze büntetlenül. Vagy inkább letankolható bónuszpontokért… Hogy az így keletkezett pontokon újabb adag tankolás, újabb gázolás, újabb bónusz…. amíg szükséges. :-)

  9. Gravatar Kavicsq (23)
    2010. február 8. | 12:57

    Egy kört futottam ebben a témában nem túl rég és azt a választ kaptam sok helyről, hogy motor függő a dolog. Mivel nem azonos a robbanási hőfok, így akár árthat is, hiszen a motorokat nem erre képezték. Azt mondták, hogy minél jobb egy autó, annál jobb minőségű a motor anyaga is. Tehát Ferrári alatt nem éri meg átalakítani. Ergo, vegyél egy Ferrarit és akkor spórolhatsz :) Na, ez azért túlzás, de ez van….simán lehet, hogy 2-3 év múlva kérhetsz egy hengerfej felújítást vagy egy komplett motorcserét, mert nem bírta a kocsi. Persze még nem jutott el senki sem odáig, mert nincs olyan régóta…

Szólj hozzá!

Kérlek, jelentkezz be, ha szeretnél hozzászólni.

A hozzászóláshoz regisztráció szükségeltetik.

Minden ÚJ felhasználó ELSŐ hozzászólása csak jóváhagyás után jelenik meg (nem rögtön).



© Istencsászár 2003-2010.
Néhány jog fenntartva.