Biztonságosabb gumival
El is felejtettem arról beszámolni még anno, hogy amikor tavaly februárban megvettük Gizit, volt egy kis kalamajka a gumikkal. Azt ugyanis az eladó – biztos szétszórtságának köszönhetően (mert az autókereskedők nem mismásolós emberek) – elfeledte megemlíteni, hogy pár nappal azelőtt valaki kiszúrta a gumikat (több helyen, mintha tésztaszűrőt akart volna készíteni), így minket másnap ért a meglepetés. Elindultunk reggel munkába, de már a sarkon megadta magát a négyből két gumi, úgyhogy leparkoltunk, és másnap tértünk csak vissza hozzá. S mivel általában egynél több pótkereket nem tartok soha a szütyőmben, szombat délelőtt taxival kellett egy gumist keresnem, akinél a maradék kereket lecserélhettem. Végülis találtam, majd kocsival is visszatértem, s a biztonság kedvéért az összes gumit lecseréltettem használt négyévszakosra (erre futotta), amiknek még egy nyáron át tartaniuk kellett volna. Olyannyira beváltak, hogy csak most, több mint másfél évvel később vetemedtem újra gumicserére.
Drágát most sem engedhettem meg magunknak, márkátlant nem akartam, így a régen már bevált Barum Polaris 2-t választottam, ami a hatalmas érdeklődésre való tekintettel ugyanannyiba került, mint négy évvel ezelőtt. Ehhez jött a potom 8 ezer forintos szerelési költség – a mostani munkahelyemen nem szerelnek autókat, ezzel szemben bármikor tudok norvég ingatlanfotókat retusálni. A szerelők tanácsára az első két négyévszakosat rögtön ott is hagytam, s mivel a hátsó kettőnek is csak 2-3000 kilométert jósoltak, azokat szintén. Tavasszal megint négy új gumit kell szerezni, de ezúttal akarok hozzá roppant jutányos árú, esetleg bontott lemezfelniket (aluról már álmodozni sem merek), s akkor megspórolnék évi 16 ezer szerelési költséget, s lényegesen egyszerűbb lenne feltenni is. Ami viszont a legfontosabb: most már kicsit a valószínűsége, hogy a gumik állapota miatt fogok hajnalban meghalni a Nagykovácsiba vezető úton, visszatért a biztonságérzetem, jöhet a hó, hahó!










a barum az jau. nekem is ilyen a nyári szett. vagy a téli?
nézzek neked olcsó lemezfelnit? mondj egy méretet.
A felni 14 colos, a gumi rajta pedig 165/70.
Csak akkor úszod meg a szerelési kőcséget,ha magad cseréled ki. 1-et még csak-csak, de 4-et….Vagy én volnék túl kényelmes?
Azért félévente nem olyan nagy teher erre áldozni egy órát.
De centrirozni akkor is kell, ha felnin van az abroncs.
én is négyévszakos gumival vettem a Galantot, nincs is különösebb baja, de valahogy nem kedveltem meg. Talán otthon majd eljátszom a téli gumi-lemezfelni, nyárigumi-alufelni játékot.
Én úgy tudom, hogy centrírozni csak gumicsere alkalmával kell. Ha felnistől cseréled, akkor nem. Persze időnként (cca. 2 évente) nem árt egy centrírozás. Bár könnyen meglehet, hogy tévedek.
Én is most vettem egyébként téli papucsokat, nagyon barátságos áron.
Nem tudom, szabad-e itt reklámozni, ezért ha érdekel ICS, akkor dobbj egy mailt. Mellesleg nincs közel, egy családi kirándulással célszerű egybekötni a dolgot. Bár nem tudom, hogy mennyire fog tetszeni a környék, ugyanis nincs messze Pitvarostól….
Pitvaros felé évek óta nem járok családi kirándulásra, de azért köszi. Amúgy pont most írtam, hogy megvettem a gumikat, miért vennék még négyet?
Tudom, hogy évek óta nem jársz arra….azért mondtam, hogy nem biztos, hogy tesztik majd a környék….legalábbis nem mindenkinek…és nyári gumira gondoltam…majd…
Vidám kis kirándulás lenne Pitvaroson.
Amúgy a kedvenc részem az országban a Viharsarok és az Alföld…nem mellesleg a családom egy része arról a környékről költözött Maglódra, és pár hely még érdekel arra. Szóval a kirándulás nem lehetetlen, valószínű ICS sem vágja fel az ereit út közben.