Úgy gondoltuk, ideje elmennünk ismét színházba, most valamelyest még tud Kata mozogni, július után meg azért mégis körülményesebb lesz kiruccanni akárhova, ezért kinéztük a Nemzeti Színházban az Amalfi hercegnőt, mert Kata még nem volt a Nemzetiben, mert szeretjük a címszerepet játszó Péterfy Borit, és mert lehet náluk üdülési csekkel fizetni. Telefonon félre is tetettük a jegyeket még a hét elején, és a színmű képeit látva vegyes érzelmekkel vártuk az előadást.

Tegnap idejében elindultunk, hogy kikerüljük a Lágymányosi hídon mindennapos dugót, de semmi ilyen nem volt most, úgyhogy nagyon korán odaértünk. A Művészetek Palotája mellett akartunk behajtani, a bejárathoz állított teljesen haszontalan és csekély értelmi képességgel rendelkező biztonsági őrt kérdeztem meg, hol tudunk parkolni. Hááát, itt nem szabad. És a Nemzetinek van parkolója? Van, de az mindig tele van! Megálltunk a híd alatt, majd sétálva közelítettük meg a színházat. Ott derült ki, hogy a saccra 300 férőhelyes parkoló fele üres, ezért visszatértem a kocsihoz, és behajtottam. Az őrt szerencséjére már leváltotta egy társa, aki mosolyogva fogadta integetésemet. A pénztárnál át akartuk venni a hét elején rendelt jegyet, de mint kiderült, a rendszer előző éjfélig tartotta fenn, és már el is adták. Hiába beszéltük meg a pénztárosnővel telefonon, hogy előadás előtt egy órával átvesszük, a rendszerrel nem lehet vitatkozni, ezt már sokan megtapasztalták a saját bőrükön. Nagy szerencsénkre két páhollyal előrébb még volt hely, így oda kértünk jegyet. Mivel rengeteg időnk volt, a parkban ütöttük el az időt, fényképezkedtünk Gobbi Hildával (illetve, Gobbi Hilda szobrával), és kacarásztunk a Morgen Stanley irodaház aljában keményen helybenbiciklizőkön. Fél órával az előadás előtt már gyűlt a nép, így mi is bementünk, fellifteztünk a harmadikra, ahol a kötött kardigános néniket helyettesítő jegyszedő lányok sajnálkozva jelentették be, hogy betegség miatt az előadás elmarad, a jegyek árát visszakapjuk a pénztárban.

Végülis ez is egy módszer az üdülési csekkek készpénzre váltásának, de ha már rákészültünk a kulturálódásra, nem esett jól a visszautasítás. A színdarab tetszett, csak kicsit rövid ideig tartott, és nekünk túlságosan is minimalista volt. A következő évadban lehetőleg a bővített verziót nézzük majd meg, amiben színészek játszanak.

Van ez a Tumblr, amit igazán nem neveznék blogolásnak, amolyan linkelgetős izé. Vasárnap unalmamban regisztráltam, és úgy gondoltam, majd kipakolgatom oda a nekem tetsző képeket és videókat (sideblog vagy mi a divatos neve?). Valami olyasmi, ami itt a spam kategóriába kerülne. Választottam hozzá ruhát, de sokkal többet nem akarok foglalkozni a testreszabással, lehet, hogy pár napon/héten belül megunom, és törlöm az egészet. De addig is el lehet nézegetni, még élvezem a linkelgetést. Ott van oldalt a legfrissebb poszt a “Kishírek a blogvilágból” cím alatt, meg van RSS-e is. Hátha valakit érdekel. Több szót nem is érdemes erre fecsérelni.

ICS on Tumblr

Update (2009. szeptember 3): Na, eddig (sem) szórakoztatott, úgyhogy az egészet a Valhallába küldtem. Elmúlt a fellángolás. Már ne keressétek.

Úgy tűnik, az Ikeás kanapék tervezésénél nem kalkulálják be a költözések utáni újra összeszerelést, legalábbis a Fagelbo beadta a kulcsot. Mondjuk, már pár hónapja furán viselkednek a kihúzható részét tartó rugók, ezért helyet is kellett cserélnem Katával, és gyáva nyúl módjára én alszom belül (legalább védve vagyok az éjszaka támadó vámpíroktól és egyéb élőhalottaktól). A költözés utáni háttámla-visszaszerelés alkalmával az egyik csavart nem tudtam a helyére passzítani, majd egy erősebb tekerintés után a támlába épített anya meg is fordult a helyében, ezzel elérve a nirvánai se ki – se be állapotot. A garanciapapír megvan még, így kíváncsiságból felkerestem az Ikeát, mit tudnak mondani. Az ügyfélszolgálatos nő nagyon készséges volt, kiderítette, hogy a Fagelbo típust már nem forgalmazzák, nem tud cseredarabot biztosítani, ergo visszafizetik az árát. Ez remek, hiszen ahogy kiderült, egy hét volt még hátra a három éves gariból, tiszta mázli, hogy most költöztünk, és most romlott el. Azt tanácsolta, hozzuk vissza a bútort, és nyélbe is üthetjük az üzletet. Mielőtt azonban szétszereltük és visszacibáltuk volna, másnap ismét beugrottam egyeztetni az Ikeába, ahol egy másik ügyfélszolgálatos nő azt mondta, elébb ki kell küldeniük egy minőségellenőrt, aki igazolja a panasz létjogosultságát. Még aznap vagy másnap fel fog hívni időpont egyeztetése végett. Ha már ott voltunk, kinéztük a következő bútorunkat, mely a Månstad nevet kapta a keresztségben. Ez egy az egyben a Fagelbo, csak kicsit tovább fejlesztett verzió, két párnával kevesebb jár hozzá, és máshogy nyílik az ágyneműtartó. Az eladó ugyan próbált lebeszélni róla, hogy ezt a típust nem ajánlja napi használatra, inkább csak vendégágynak, de már négy éve bevált, és nekem nagyon tetszett a sarokkanapé-stílus.

Az ígért minőségellenőr naná, hogy nem hívott fel, ezért másnap este betelefonáltam az ügyfélszolgálatra. Ott közölte a hölgy, hogy látja a panaszunkat, ami sürgősre van állítva, és már az ellenőrnél van a telefonszámom, de sokat nem tud tenni, hiszen az egész országra két (kettő!) ellenőr jut. A garanciaidő viszont már nem ketyeg, a bejelentésem időpontja a fontos, jöhet az ellenőrzés akármikor, nem futunk ki az időből. Pár nappal később érkezett a várt hívás, majd az ellenőr. Tervezgettük előtte Katával, hogy kap majd kávét, sütünk neki süteményt, de semmi szükség nem volt a megvesztegetésre, anélkül is jogosnak találta a panaszt. Nyomott egy pecsétet a számlára, amivel másnap ismét az Ikeában voltunk, megrendelendő a minőségi cserét.

Én eléggé konzervatív vagyok ebből a szempontból, de katai ráhatás nélkül is elgondolkodtam az új beszerzésen. Mert a Fagelbo minden volt, csak igazán kényelmes nem, s már amúgy is  terveztük egy igazi ágy vásárlását. Mivel azonban a két szobából az egyiket lakjuk be mi (a gyerekszobában mégsem alhatunk), franciaágy szóba sem jöhetett, maradtunk a Beddinge-univerzum egy darabjánál. Viszonylag stramm fém szerkezet, melyhez négyféle matracból és kilencféle huzatból választhatunk. Össze is rakattuk a legkeményebb matraccal barna színben, rendeltünk hozzá ágyneműtartót, mindez összesen 80 rongyba kerül (mínusz 10 ezer Ikea Family klubtagként, tehát 70 rongy). Nem volt más tennivalónk, mint várni a szállítókat, mert ugye mégsem nekünk kellett visszacűgölni a Fagelbót, hanem az Ikea intézte.

Hat nappal később meg is érkezett a szállító (miután izgága módon ismét betelefonáltam a központba, mikor jönnek már). Több emberre számítottam, ehelyett egyetlen, barlangi troll méretű, de nagyon szimpi fickó hurcolta fel az új cuccot, néhány könnyed lökéssel a liftbe taszajtotta a régit (költözéskor mi hárman szerencsétlenkedtünk vele), és még vissza is adott 45 ezer forintot. A Fagelbo öt nagypárnájából kettőt eldugtunk a másik szobában, de semmi szükség nem volt a rejtegetésre, mert nem lett megszámlálva a visszáru, és a lelkiismeretünk is tiszta, mert a szállító szerint az egész megy a darálóba. Az új ágyat viszonylag hamar összeszereltem, nagyon kényelmes mind nyitott, mind csukott állapotában, szerintem ezzel nem lesznek hátfájós gondjaim (vagy legalábbis nem a matrac miatt). Ismét egy boldog végű történet, mi pedig imádjuk az Ikeát.

Kedves Öregek és Segédmunkások!

Hamarosan itt a nyár, melegszik az idő, és – ti ugyan nem vettétek észre – izzad az ember. Ha nem tesz ellene valamit, akkor óhatatlanul büdös lesz. Ti vagy nem veszitek észre ezt a természetes kémiai/biológiai folyamatot, vagy nem vagytok hajlandók tudomást venni róla. Pedig büdösek vagytok. Persze, akinek nem inge, nem veszi magára, de a szomorú tendencia azt mutatja, hogy igen általános.

Ti, öregek még a májusi 31 fokban is nagyon féltek a tüdőgyulladástól és megfázástól, mert a zoknis lábra húzott szandál fölé felhúzzátok a régi öltöny nadrágját, karon a zakó, felül pedig atléta trikó lapul a műszálas ing alatt. Tudom, hogy ebben a korban elég hetente egyszer, maximum kétszer fürdeni (ez nem gúny, tény), s az alapból csípős szagotok mellé (ha felszálltok a villamosra egy ajtóval távolabb, már érzem) kellemes kiegészítő a hónaljbűz. Ti, segédmunkások biztosan úgy gondoljátok, hogy felesleges lezuhanyozni az építkezésen, hazafelé úgyis csak megizzad az ember fia, majd otthon megmosakodtok, mielőtt lementek a presszóba egy unikumra és sörre. Eleinte ebbe a feddésbe bele akartam venni a dohányosokat is, de sok esetben a ti halmazotok és az övék metszi egymást, legalábbis a lenti példán érzékeltetett esetben. Mert értem én azt, hogy amíg átszálltok a villamosról a buszra, addig el kell szívni azt a Szofit, de miért kell még a csukódó ajtó előtt egy utolsót beleszívni a félig szenes tüdőtök maradék űrtartalmát feltöltve, hogy aztán felszállás után az utastérbe böffenthessétek a füstöt?

Mindkét csoportnak tudom ám ajánlani a “szappan” nevű találmányt, mely némi víz hozzáadásával csuda dolgokat képes művelni. Sőt, az igazán merészek kipróbálhatják a sziszegős szappant is, ennél egy flakonba van zárva az illat, csak meg kell nyomni a gombot a tetején, magatok felé irányítani, és máris le van tudva a tisztálkodás. Vannak a nagyvilágon még olyan találmányok is, mint stift vagy parfüm, de ezekkel nem akarlak összezavarni, az nem nektek való. Tudom, hogy egyre nagyobb az igénytelenség ebben a rideg világban, és nem lehet mindenki olyan megátalkodott metroszexuális mint én, aki naponta fürdik, fésülködik, hetente kétszer hajat mos, napi legalább egy ízben (szükség esetén többször) használ Old Spice deo stiftet és valamilyen parfümöt kiegészítőnek, de titeket egy jobb ízlésű malaccsorda vagy majomcsapat sem fogadna be. Ez bizonyára nem is tartozik életcéljaitok közé, de amíg nem vagytok képesek alapvető emberi viselkedésre, ne csodálkozzatok, hogy a “nem büdösek” távolabb húzódnak, fintorognak, és tüntetően kihúzzák az ablakot, míg a szakadt hajléktalanok “drága kollega” felkiáltással ölelnek meg, langymeleg sörrel és félig szívott staubbal kínálnak titeket.

Fűrész 5 – Sok újat nem tudok elmondani a Fűrész-oktológia ötödik részéről. Az első nagyon tetszett, mert új és szokatlan volt, aztán (érzésem szerint) mintha folyamatosan csúszott volna le a történet. Nincsen vele semmi baj, ebben is kegyetlen és véres kínzások és kivégzések vannak, ahogy az elvárható, de a cselekményt egyáltalán nem tudom követni, mivel fogalmam sincs, mi történt az előző négy epizódban. Annyira nem fogott meg, hogy emlékezzem. Akit igen, biztos nagyobb élménnyel gazdagodik, nekem csak egy újabb csokor trükkös halálnem volt.

Halottasház – A film remekül indul, sikoltás, villódzó felirat, kislány ül a kocsi hátsó ülésén. Eztán egy kicsit hanyatlani kezd az izgalom, és soha többet nem jön vissza. A színészi teljesítmény és a szinkronhangok kiválasztása (szinkronszínészek beleélése) egy ’80-as évek béli, alámondásos filmre hajaz, borzalmasra sikeredett. A történet szerint anyu, serdülő fia és a kishúg vidékre költözik átvenni a halottasház-bizniszt. A legenda szerint a szomszédos temetőben lakik valami szörnyszülött, aki aztán elő is bújik, és a helyi vagányok kriptában kamatyolását zavarja meg azzal, hogy vért hány(ik) a szájukba. Innentől fogva egyre több félzombi lesz, akik össze-vissza rókáznak a még nem zombikra. Az alapötlet nem volt rossz, de nagyon bénán dobták össze a filmet.

Elsőszülött – Ezt a filmet csak azért sorolom horrornak, mert a különböző weboldalakon ráaggatták ezt a címkét, holott a pszichothriller vagy az “unalmas hígf*s” sokkal jobban fedné – ha lenne ilyen kategória. Konkrétan semmi nem történik benne, de tényleg semmi. Elisabeth Shue teherbe esik, a férjével vidékre költöznek egy nagy házba. Talál egy naplót és egy régi babát, ezek és az öreg dada körül örvénylik a félelmetes cselekmény, azaz a nagy semmi. Néha felerősödik a zene, főhősünk lassan közelíti meg a ház egy-egy sarkát, ahol aztán ijesztés helyett a semmi várja. A magánytól lassan begolyózik, majd a film végén a játék baba helyett elássa a saját igaziját, és semmire sem emlékszik. Lisa, inkább maradtál volna az alkesz Cage mellett Vegasban…

Gyilkos tréfa – Eléggé gyilkos egy tréfa volt ez a film, aminek a címét még most sem értem. Egy pszichiáternő beszélget egy traumát átélt fiatal nővel, közben három különböző történet elevenedik meg. Az elsőben autópályán konvojozók között történik a borzalom, a másodikban ember nagyságú bohóc támadja meg az unokanővért, a harmadikban pedig egy elhagyott kastélyban keresi lakótársnőjét a csajszi. A három törénet összekapcsolódik a főszereplők által, akik gyerekkori barátok. Hamarosan kiderül, hogy anno kigúnyoltak egy kissé lökött fiút a suliban, aki most visszavág, és mindegyiküket ki akarja készíteni. Nem volt rossz film, én egy kicsit ugyan beleszundítottam, de Katának tetszett.

Már a költözés előtt is úgy terveztük, hogy nem fizetünk elő kábeltévére, csak az égi csatornákon át bejövőket fogjuk nézni, ha már mindenképpen muszáj, de igyekszünk átszokni valami másra, például olvasásra vagy Berenevelésre. Ha már nagyon nem bírjuk, ott a 17 dévédényi Szomszédok, az összes Szívek Szállodája (a Gilmore Girls jobban hangzik) meg a szokásos heti Heroes, House, Supernatural, How I met your mother, Big bang theory és rengeteg horrorfilm. Szerencsére a házban van valami központi antenna, így a tévé tetejére (a porcelánhattyú mellé) tehető beltéri egységet zárójelbe téve csatlakoztam a falba épített koax-kimenethez, és öt csatorna büszke tulajdonosai vagyunk (m1, m1, RTL Klub, TV2, Duna). Ennyi elég, sőt, még sok is.

Ami viszont a netet illeti, már előre tudtam, hogy az a szép zöld gyep a Digikábel, az fog nagyon hiányozni, a szinte ingyen (2500-ért) 20/10 megás sávszél. Helyette jobb híján a UPC Chello Silver szolgáltatását néztem ki, amit ugyan 6300-ért hirdettek, de kiderült, hogy ezért kellett volna még valamit igényelnünk (tévét vagy telefont), de mivel semmi más nem érdekelt, havi 7000-ért kaptam 15/2 megát. Online rendeltem meg, se bekötési díj, se hűségnyilatkozat. Se bekötés – ahogy kiderült. Felhívtak ugyanis, hogy a címünkön van tartozás, nem sok, de mégis van, így csak abban az esetben szolgáltathatnak oda, ha igazolom, nem én vagyok a főbérlő, és egyikünk sem tartozik. Ezért hát egy előző lakó hanyagsága miatt bekullogtam a UPC ügyfélszolgálatára, bemutattam a bérleti szerződést, megkötöttük a boltot, és három nap múlva meg is jelent a szerelő. Akinek ugyan nem feladata, hogy elbánjon az én D-Link routeremmel, megosztva ezzel a netet két gép között, de telefonon instruáltam, mert meg akarta tanulni. No, a mac address klónozásáig el sem jutottuk, már a wan menüpont megtalálása előtt elvérzett az admin felületen, így annyiban maradtunk, üzemelje be egy gépen a netet, és este megoldottam magam.

Aztán két nappal később felfedeztem egy UPC-plakátot a lépcsőházban, mely valamilyen társasházi, 30/3-as netet hirdetett havi 3600 forintért. Le is téptem egy cetlit az aljáról, amit jól tettem, mert másnapra valaki eltüntette a teljes hirdetést, a neten pedig sehol nem találtam meg ezt a lehetőséget. Felhívtam a megadott üzletkötőt, aki elmesélte a feltételeket: egy év hűségnyilatkozat (ami időt úgyis ott töltünk), és le kellene mondanom a már működő netet. Hogy ne legyen egyszerű. Már másnap visszafáradtam a UPC-hez kezemben a modemmel, kicsit pironkodva lemondtam az előző héten megrendelt 7000 forintos netet, majd egy órával később megrendeltem a kétszer olyan gyors, fele annyiba kerülőt Kata leánykori nevére (amit ugyan elírtak, és a lakást sem sikerült elsőre megtalálniuk, de kicsire nem adunk). Harmadnapra kijött ismét a UPC, felszerelt egy másik modemet, és azóta hasít a net. Hepiend.

Kérdés: Úgy hallottam, hogy az aerobikus testedzés meghosszabbítja az ember életét, igaz ez?
Válasz: Az ember szíve nem dobog örökké. Ne pazarolja testedzésre a szívét! Idővel minden elhasználódik. Ha felgyorsítja a szívdobogását, attól nem fog tovább élni; ez olyan, mintha azt állítanánk, hogy meghosszabíthatjuk a kocsink életét azzal, hogy száguldozunk vele! Sokáig akar élni? Akkor szunyókáljon gyakrabban!

K: Egyek kevesebb húst és több zöldséget, gyümölcsöt?
V: Meg kell értenie a logikát. Mit eszik a tehén? Szénát és kukoricát. És mik ezek? Zöldségek. Így a steak nem más, mint egy nagyon effektív mechanizmus arra, hogy zöldségek kerüljenek a szervezetbe. Gabonafélékre van szüksége? Egyen csirkét! A marhahús kitűnő forrása a mezei fűnek. És egy sertésszeletben megtalálható a javasolt napi zöldségmennyiség 100%-a.

K: Csökkentsem az alkoholfogyasztásomat?
V: Dehogyis. A bor gyümölcsből készül. A brandy az desztillált bor, ami azt jelenti, hogy kivonják belőle a vizet, így még töményebb formában juthatunk gyümölcshöz. A sör pedig gabonából készül.

K: Hogyan számítjuk ki a testzsír-százalékot?
V: Nos, ha egy teste van, és zsíros, akkor 1:1 Ha két teste van, és zsíros, akkor 2:1, és így tovább…

K: Mik az előnyei a rendszeres testedzésnek?
V: Egy előnye sincs. Az én filozófiám: az a jó, ha nincs fájdalom!

K: Az olajban sült ételek károsak?
V: NEM FIGYEL RÁM!!! Manapság növényi olajban szoktak sütni. Hogy lehetne az káros, hogy még több zöldséghez jutunk ezáltal?

K: Felülésekkel meg lehet szabadulnunk az úszógumitól?
V: Biztos, hogy nem! Amikor igénybe vesz egy izmot, az nagyobb lesz. Akkor kell felüléseket csinálnia, ha nagyobb hasat akar!

K: A csokoládé káros?
V: Megőrült? HELLO!  Kakaóbab! Az is zöldség!!!

K: Az úszástól jó alakja lesz az embernek?
V: Ha az úszás jót tesz az alaknak, akkor magyarázza meg nekem a bálnákat.

K: Fontos, hogy az ember formába hozza magát?
V: Hé! A “kerek” is egy forma!

Remélem, ezzel tisztáztuk az összes étkezéssel és testedzéssel kapcsolatos félreértést.

És ne felejtse el:

Az élet NE egy sír felé vezető biztonságos út legyen, hanem bukfencezzünk végig egy üveg borral az egyik kézben, egy csokival a másik kézben, és közben ordítsuk: Micsoda buli volt!!!

Mikor már teljesen belém rögzült, hogy a J-horror csak rossz és unalmas lehet, aludni fogok, akkor jön egy meglepetés, ami felforgatja a kialakult világnézetemet. A már említett Halál művészetének második részéről van szó, mely fifikásan a Halál művészete 2 címet viseli, de a két film között csak annyi kapcsolat van, hogy mindkettő fő csapásiránya a fekete (vagy legalábbis valami sötétebb árnyalatú) mágia. Szóval, ettől a második résztől el voltunk ragadtatva, mostanában nem kaptunk ki izgalmas japán horrort, bár már erre is volt példa (legutóbb több mint egy éve a Gwai wik).

A thaiföldi film azzal kezdődik, hogy egy tréning ruhás fickó iszonyatos kínok között vergődik egy füstös kis kunyhóban, ahol egy mamzli varázsszavai hallatára horgok bújnak elő a testéből, majd snitt. Kata ekkor taktikusan elaludt. Negyven percig bírtam én is, majd elnehezedtek pilláim. Órákkal később folytattuk a filmet, de akkor már sokkal pörgősebb volt, gondoltam is, hogy valaki biztos kicserélte a fájlokat a dévédéhez kötött pendrájvon, de nem. No, hat fiatal (Kim, Paw, Nut, Ta, Go és Tae) indul vissza egykori vidéki iskolájába némi nosztalgiázás végett. Mindössze két éve végeztek, közben folyamatosan emlékezgetnek erre vissza. Itt egy kicsit összezavarodtam, mert a memoárokban mindenki fehér ruhát visel, így nem is tudtam megkülönböztetni őket, holott egyikük szemüveges volt, három pedig lány. Akkoriban rajtakapták a tesitanárt és az egyik tanárnőt smacizni a szertárban, amiért a tesitanár nagyon megbüntette őket, konkrétan orálisan megerőszakolta mindet (még a fiúkat is), amiért a fiatalok bosszúból fekete mágiával rontást hoztak rá – eredményesen, hiszen a film elején ő volt a mackónadrágos pasi, akiben több kampó volt, mint csont. De ezt az egészet szinte el is felejtették, most a régi tanárnőnél, Aajaan Panornál (akit a méltán népszerű Napakapa Nakprasit alakít) nyaralgatnak, aki szépen lassan bekattan. Amikor a fiatalok nem látják (csak mi), egy eldugott kis kalyibában hat hulla gyűrűjében mantrázza a bűvös szavakat, amitől hőseink megzavarodnak. Egyikük hullákat lát, míg ki nem kaparja saját szemét (majd vaksága miatt belefejel a 100 fokos vízbe), a másik ész nélkül lövöldözik. Kiderül aztán, hogy Aajaan Panor tanárnőbe szerelmes volt a szemüveges csóka, ezért megbabonáztatta. Erre rájött Aajaan Panor tanárnő, ellen babonát kért a javasasszonytól, aki azt tanácsolta neki, egyen ellenségei húsából, csak aztán ne csodálkozzon, ha megzizzen. Szó szót, cselekmény, cselekményt követ, a végére elkapja a szemüveges csókát, akit a háromszemű istennek ajánl fel (pedig a szemüveges négyszemű, eheh), csak előtte meg akarja tisztítani, úgyhogy bugyogó (nem női fehérnemű, hanem forrásban lévő) vízzel itatja, majd malacperzselővel szénné égeti, és lekaparja a maradék húsát. Éppen akkor törnek rá a thai falu kommandósai, mikor fúróval lukat készít a szerencsétlen homlokán, de akkor annak már annyira mindegy. A film végére két fiatal marad életben, de csavarodik még egyet a történet, és végülis mindenki meghal.

Komolyan, le vagyok nyűgözve. Tényleg jó volt a film, tudtam követni a cselekményt, átlátható és logikailag jól felépített volt, nem nyúzták unalmasra, peregtek az események, és mindemellett olyan durva ocsmányságokat mutattak premier plánban, mint a szemkikaparás, perzselés, körömletépés. Jó, hát nem egy romantikus vígjáték, de aki jó horrort akar látni, az mindenképpen nézze meg a thaiföldi Long khong-ot!

Van a Normafa erdejében két szép szál egyenes és erős fa, amit minden oda tett kirándulásunk alkalmával felkeresünk, és megölelünk, mert az nagyon jó érzés. Nem mondtuk el senkinek, a család előtt is titokban volt tartva, hogy február elején felkerestük ezeket a fákat, és én meglepetésszerűen a hóban térdelve megkértem Katát, jöjjön hozzám feleségül. Mert nagyon szeretem, mert vele akarok most már mindig élni, és Berének se kelljen azt mondania az óvodában/iskolában, hogy ‘Apa és a barátnője”. Kicsivel több mint egy hónapja bevonultunk a Polgár Jenő úrhoz kerületi polgármesteri hivatalba, és időpontot kértünk a legszerényebb házasságkötéshez. Az anyakönyvvezető próbált rábeszélni egy rongyrázósabb ceremóniára, de nekünk tökéletesen megfelelt az öt személyes változat. Így nem kell 50-60 emberről gondoskodni, és ők is mentesülnek a nászajándék megvásárlásától.

Az esküvő a mai verőfényes és kissé szeles csütörtöki nap delén történt két tanú, Kéxakáll és Adél jelenlétében. Azért ők lettek társaink a bajban az örömben, mert szeretjük őket és mindenképpen olyan barátokat akartunk választani, akiket együtt szereztünk, akiket a mi közös húsz hónapunk alatt ismertünk meg. Kicsivel elébb érkeztünk a házasságkötő teremhez, ezért vettünk még két sört a közeli zöldségesnél, majd a kapualjban el is készítettük az esküvői fotókat, legyen mit kitenni Anyámnak a tévé tetejére, eheh. Amolyan minimál-hippiesküvő volt, de legalább jól éreztük magunkat, a tanúink el is nevezték az anyakönyvvezetőt a rajta keresztbe vetett nemzetiszín szalag miatt “Miss Bocskai Út”-nak. A lent látható gyűrűket Kata egyik barátja készítette nekünk. Az anyaga ezüst és szemes jávorfa, és teljesen biztos vagyok benne, hogy senki másnak nincsen pont ilyen gyűrűje. Ami a formalitást illeti, Kata a blogon Kata marad, nem lesz Istencsászárné, hisz’ a való életben sem lett -né, hanem felvette a vezetéknevemet, így most Isten Kata.

Éljünk mi, éljen az ifjú pár!