Szerény számításaim szerint uszkve tizenhat éve hallgatom az Aurora zenéjét, s mint azt többször említettem már, alaposabb átgondolás után bátran kijelenthetem: ez az én kedvenc magyar zenekarom. Az ízlésemről nem nyitok vitát, hiszen az érthető módon szubjektív, nem fogok senkit meggyőzni semmiről. Nos, annak ellenére, hogy már ilyen régen rajongok a győri punkokért, szégyenszemre egyetlen koncertjükön sem voltam még. Valami mindig közbejött. Szombaton ezt a csorbát is kiköszörültem.
Kata maglódi származású, így összekötöttük a családi látogatást a Maglódi Nagyhíd Fesztivál felkeresésével, ahol a “rockzenével a szenvedélybetegségek ellen” álszent és hülye jelmondata mögé (mert ugye egyetlen rocker sem iszik vagy drogozik, ők nem olyanok) sorakoztatták a fellépőket. Igazából sem Kovácsoltvas Fruzsina, sem Török Ádám, de még az Omen sem érdekelt (pedig anno a régi Pokolgép és utána Kalács és bandája volt a kedvenc), csak Vigiék. Beültünk a sörsátorba, hol fröccsözni terveztem, de végülis maradtam az absztinenciánál, hogy este kocsival jöhessünk haza, és ne kelljen kint aludni. Vigit és Galacsot már a sátorban megpillantottam, s mivel pont ráláttam az asztalukra, tudtam, mikor kezdődik el a koncert (amíg ott isznak, addig nem, ugyebár). Amikor ők felkeltek, mi is indultunk a nagyszínpadhoz.
Szerencsére nem volt kimondottan nagy tömeg, konkrétan pár száz ember lézengett, de ebben a széles palettájú felhozatalban megtalálhattuk az ugribugri punkokat és a Maglódi Nyugdíjas Klub tagjait is. S mivel tömeg nem volt, lehetőségem adódott akármikor a színpad elé vonulni fotózni, videózni. Ahogy ez alant látható, ki is használtam. Videókat nem töltök fel, a képek magukért beszélnek, pláne a most is feledhetetlen képaláírások. A koncert nagyon jó volt, a zene kicsit máshogy szólt, a szöveg kicsit ismétlődött, de elégedett vagyok. Említésre méltó még a helyi bűnmegelőzési erők túlbuzgósága. Hárman beálltak a hangszórók elé, és próbálták visszalökdösni a rajongókat. Aztán segítséget hívtak, s mikor már nyolcan álltak sorfalat, az Aurora hivatalos road-ja elzavarta őket, hiszen az ő két mázsájának jelenléte elég visszatartó erő volt ahhoz, hogy bárki stagediving-ra gondoljon. A képek szerintem elég jók lettek ahhoz képest, hogy nem értek a fényképezéshez, amatőr gépem van, és szemből jött a fény. Nem egy Stagephoto (ugye, Razide?), de azért nekem megfelel.
A koncert után 1500 forintért megvásároltam az új CD-t (Tűréshatáron túl), és Kata rábeszélésére közös képet készítettem az idollal, Vigivel. Nagyon jó fej volt, közvetlen, kicsit sem ittas. Pár percet beszélgettünk is, kérdezte, honnan jöttünk, jól szólt-e a zene, úgyhogy egész úton hazafelé fülig ért a szám, még egy Magyarországot leromboló gazdasági válság vagy atombomba sem érdekelt volna. Az Aurora a legjobb, Vigi egy isten. Elfogulatlan koncertbeszámolónkat olvashatták.
Annyit azért hadd tegyek hozzá ehhez meg az előző poszthoz, hogy én sosem voltam az a koncert után odagyűlős rajongó típus, egyetlen aláírást vagy közös fotót sem húztam ki soha senkiből, ezért volt a szombati akkora élmény.
Mint ahogy azt már régebben 
Loading ...
