Lehet benne valami tervszerű, hogy életem első Converse szinte napra pontosan egy évig bírta, s mivel a márka bevált, beruháztam egy újra. A széles választékból pár hasonló ívású darab tetszett, de csak egyetlen típusú volt a méretemben, így ezt vettem, mindössze 18 990-ért. Red széria, vagyis az árából egy ropi jótékonyságra megy (fogalmam sincs, hogy kinek és miért, de a koncert után másnaposan jobb dolgom is volt, mint a boltoslány kiselőadására figyelni). Amúgy nagyon állat és bőr. Mármint a cipő (bár, ahogy néztem a lány is bőrből volt – legalábbis egy része). Ja, tiltott önkényuralmi jelkép, az van, mi?

Maroknyi csapatunkkal részesei voltunk a tegnapi Kárpátia koncertnek ott, ahol a gyárakból dől a füst a szürkéssárga házak közt – az angyalföldi Lángban. Igazából sok mindent nem tudok írni róla azon kívül, hogy frenetikus volt, a teremben lépni sem lehetett, és visszhangzott a ház, ahogy a nemtomhányszáz magyar együtt énekelte a dalokat. Tényleg nagyon jó volt, egyszer (inkább többször) mindenkinek el kellene mennie Kárpátiára, egyszer mindenkinek magyarnak kellene lennie. Történt még egy érdekesnek is mondható dolog. A koncert után álldogáltunk az utcán, s Bull odaszólt nekem: itt a blogger haverod. Kerestem valami ismerős arcot, de senki. Viszont Tomcat és Athina ácsorogtak nem messze tőlünk, s mivel élő találkozásban (jó, hát halottban sem, maradjunk a “személyes”-nél) még nem volt részem, odamentem, s illedelmesen bemutatkoztam: “én valék az Istencsászár”, amire egy könnyed “tudom” volt a reakció. Egyre többször meglepődöm azon, hogy bár eddig a pofázmányomról nem tettem ki képet ide, de mind sűrűbben felismernek (a CM-en pölö Zeo). Hja, a fránya tetkók, mi?

A buli utáni afterparty Bull csajánál volt hármasban, erről inkább nem mesélek, de egy kicsit erős volt az én szolid polgári neveltetésemnek. (Amúgy rossz vagy, ha rosszra gondolsz, fúj.) Legyen elég annyi, hogy egy órája értem haza.

Bár készítettem képeket és videókat a koncerten, de már akkor sem hittem, hogy élvezhető minőségűek lesznek, hiszen a telefon nem ilyesmire való, úgyhogy helyettük hallgassátok meg a Székely Himnuszt, és higgyetek. Ámen.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Innen letölthető: Kárpátia: Székely Himnusz

A következő történet ma reggel esett meg velem, vígjátékba illő, el sem hinném talán, de tényleg igaz, különben nem lenne érdemes megírni (legalábbis kitalálni szegényes). A helyzet az, hogy új tetoválást készíttetek, amiről egyszer majd írok, de egyelőre nem. Nos, ez a tetkó a bal mellkasomon (mellkasom bal oldalán), a szívem fölött lesz, a kontúrjai már készen vannak. A munkatársaim közül csak néhánynak mondtam el, a többieknek nem is szándékozom. Szóval, ma reggel, miután átöltöztem a bringásruhából grafikusruhába, beléptem egy fent említett kollegámmal közös irodába, háttal az ajtónak megálltam, és felhúztam a pólómat: “nézd, így alakul a bilog”. Ő közelebb jött, odahajolt, megszemlélte, hümmögött, bólogatott. Ekkor jelent meg az ajtóban mögöttem a főnök, aki ebből csak annyit láthatott, hogy állok nyakamig felhúzott pólóval, miközben asztalszomszédom a mellbimbómat nyalogatja…

Nos, itt van a beígért videó. Mivel az egész esemény egy véget nem érő zenei hömpölygés volt (legalábbis nekem úgy tűnt), csak találomra indítottam el és állítottam le a fényképezőgépet.

Nos, megvolt hát az általam is látogatott első Critical Mass. Szép volt, jó volt. Tényleg. Fene sem gondolta volna, hogy ennyi embernek van bringája a városban. Délután három óra környékén indítottunk a Láncban JaMaNnal és Svinnel, ahol nem ittunk meg fejenként egy-egy sört. Innen kényelmesen elkarikáztunk a Margit-hídhoz, ahol már a budai oldalon is látszott, hogy nem lesz egyszerű a haladás. Végül elértünk az újpesti rakpartra, kis várakozás után onnan indult a menet. Lépésben. Bringát lábbal lökdösve, centinként haladva. A Parlament előtt meguntunk, megkerültük az épületet, majd a Lánchídnál csatlakoztunk újra. Onnan tovább a Petőfi-hídra, át Budára, végig az alsó rakparton, fel a Krisztina körútra, át az Alagúton. Itt kisebb népünnepély fogadott: a Ritmo 2003 Samba Batucada Band dobosai gyűrűjében csinos lányok ropták a táncot a fergeteges dobszóra. Muszáj volt maradnunk fotózás és videózás ürügyén, majd Attilával kiegészülve beültünk ismét a Láncba, hogy ne igyunk meg még egy sört. Hamarosan felkerekedtünk, át a Lánchídon, végig az Andrássy-n (ott volt aztán ragmeg és cikázás, isteni volt!), majd a PeCsa előtti fűben teljesedett ki a program, ahol bringát fej fölé, örömordítás, nagy boldogság vala.

Mindenekelőtt óriási riszpekt a CM szervezőinek, ötvenezer embert kordában tartani nem kis meló. Néha ugyan meg-megállt a menet, és csak lépésben haladtunk, az útnak voltak szűk keresztmetszei, ahol nem fér át egyszerre olyan sok bringás. De. Mindamellett, hogy remek, tényleg fantasztikus, hogy ennyi embert össze lehet verbuválni egy cél érdekében, borzalom lenne minden egyes nap ilyen eszméletlenül nagy tömeggel megosztani az utat, amíg nincsenek oda-vissza háromsávos bringautak a városban. Hazafelé is 15-20-an álltunk egy-egy lámpánál. Hétköznap hol vagytok? De tényleg jó volt, komolyan, és örülök, hogy idén ott lehettem. (Az már csak hab volt a tortán, hogy rengetegen megcsodálták és megdicsérték Pálcikát és Monty-t, eheh.)

Képeket ugyan készítettem, de nem teszek ki egyet sem, hiszen a tömegről rengeteg blogon és egyéb helyen (gondolom, a Critical Mass oldalán pláne) ezerszámra találtok majd. Helyette feltettem volna a csinos táncoslányokról egy videót, de ehhez némi segítségre lenne szükségem, hiszen a másfél perc 80 mega, szeretném kicsit tömöríteni, de évekkel ezelőtt játszottam utoljára videószerkesztővel, azt sem tudom, mi merre hány méter. A mai nap konklúziója viszont eléggé tiszta és érthető: sikerült, ötvenezren megraktuk!

Azt hiszem, most már tényleg nagyon kezd tele lenni a t*k*m a lehúzásokkal. A legszomorúbb az benne, hogy egyre gyakrabban vagyok kénytelen ilyesmiről írni. Mint azt tavaly októberében megírtam, a Centrum parkolósátán ismét megpróbálta behajtani rajtam nemlétező tartozásomat, de akkor sikeresen elhajtottam őket azon igazolásom birtokában, amit a kerületi önkormányzat adott ki: már nem az enyém a kocsi 1999 óta. Így a témát le is zártuk.

A hét elején kaptam egy levelet a kerületi önkormányzattól, hogy ejnye, az előző negyedévben nem fizettem kötelező biztosítást az 1999-ben eladott Citroenre. Jó, hát biztosan felkeltette az érdeklődésüket, hogy a Centrum próbálkozott adatot gyűjteni náluk, s visszatették a verdát az én mappámba vagy mittomén. Nem nagyon izgattam fel magam, kitöltöttem és elfaxoltam a nyilatkozatot, mely szerint nyasgem.

Erre ma újabb levél érkezett. Kettő is. Már az elsőn is felháborodtam, ugyanis az Albea tavalyi 9 ezer forintos éves súlyadóját 15 ezerre emelték (vegyenek rajta gyógyszert), de a második volt az igazi tréfa. Bizony, már ki is találhattad: a bizonyos, 1999-ben eladott Citroen idei súlyadóját kérték számon rajtam. Az előző hat évben nem hiányzott a kasszából, de most valakinek elfogyott a fagyipénze. Bal kezemben ez a levél volt, a jobb kezemben a forrasztópáka szintén ugyanezen kerületi önkormányzat által írt, a kocsihoz tartozó határozat a gépjárműadó törléséről. Csak álltam, és nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek lemészároljak-e minden köztisztviselőt vagy csak leigyam magam. Úgy tűnik, a bürokrácia ismét a saját farkába harapott. Magyarország, Magyarország, gyere bátran, Magyarország…

Leszögezem előre, hogy nem érdekel a foci. Tényleg. A tévében azonnal átkapcsolok, ha egy labda megjelenik, akár reklámban is, és talán egyetlen meccset tudtam végignézni életem során (nálunk Istencsászárné hordja a futballmezt, ő rajong érte). Jó, ha esetleg egy baráti összeröffenés alkalmával vagy családi ebéd után kiszaladunk a rétre, akkor jópofa dolog passzolgatni meg ilyesmi, de tényleg hidegen hagy az egész. Nem utálom, csak nem érdekel. De különben is az a véleményem (szerintem ezzel vagyunk így páran), hogy a sportot nézni olyan, mint a szexről beszélni. Nem az igazi.

Éppen ezért mindenképpen laikus és remélhetőleg rövid vélemény következik a mai “jaj, miért nem mi kaptuk meg a 2012-es ebé rendezési jogát”-kanosszára. Tessék mondani, miért kaptuk volna meg? Ebben az országban 50 éve nincsen nemzeti szinten értékelhető és élvezhető foci, a gazdaság fékolaját vesztett veteránautóként rohan a szakadék felé, a nép egyik fele a régi rendszerből megmaradt álmaiban él, a másik fele gyűlöli a vezetőit (akik erre sz*rnak, ugyebár), az utcákon könnygázzal és gumilövedékkel oszlatnak, kukákat gyújtanak és autókat borítanak fel, s a legfontosabb kérdés az, hogyan nevezzék el a soha el nem készülő 4-es metró két fúrópajzsát. Mert ugye 2012-ben sem lesz még kész, mint ahogy nem lesz sem euró, sem az országot átszelő, egybefüggő autópálya(hálózat) és kezelhető fővárosi közlekedés. Bár, foci híján most kénytelenek lesznek bevezetni a füst- és/vagy levegőadót is, hogy mégis megcsapolhassák a pénztárcáinkat. Egy kicsit tessék már elgondolkozni! Az egész annyira valós és komoly, mint anno a csehszlovák gyerekfilmben az időgépnek titulált Lada Niva.

Ez nem jóléti társadalom. Itt felesleges és erőltetett luxus a foci. És komolyan mondom, hogy nem értek hozzá, de ahhoz, hogy jó focistáink legyenek, mennyi pénz kell? Mennyit kell havonta keresniük, hogy ne üvegfúvónak álljanak? Muszáj Grönlandra menni edzőtáborba? A focihoz nem elég egy labda, 22 ember és egy nagy rét? Tényleg nem értem.

Azt hiszem, némi hozzáfűznivaló tartozik ehhez a savazáshoz. Nem az ivás ténye miatt, az úgyis mindenkinek magánügye. A válaszok igényelnek némi kommentárt. Mert ugye a rengeteg alkoholfajtát felsorolni is tereh, úgyhogy próbáltam csoportokba szedni. Remélem, mindenki talál magának megfelelőt. A kérdés ugyan magában rejti, de azért mégegyszer elmondom: leginkább. Ha iszol ezt is, azt is, alkalomtól függően, akkor a legkedvencebbet, amire legszívesebben gondolsz (azért az már beteges). Így alakult a grupposítás:

Sör – Erről sokat beszélni nem érdemes, minden olyan ital, ami árpából, komlóból, búzából vagy akármi hasonlóból készül, legyen világos, barna, bármilyen.

Bor – Fehér, vörös, rozé, édes, száraz, félédes, félszáraz, mindegy. Ide tartozik a pezsgő, a habzóbor meg egyéb állatfajták. Szőlőből vagy tablettából, üvegből vagy kannából.

Tömény – Házipálinkától Becherovkáig, Puerto Rico Rumtól Kevertig. Kábé 40 fok (és felette).

Likőr – Ami nem elég erős, hogy tömény legyen. Olyan 20-30% körül. Ide tartoznak a sötétben fluoreszkáló, UV-zöld pancsok is. Meg a boltban egyben kapható, előregyártott viszkikólák, dzsintonikok.

Azért tegnap nem sikerült rosszul az a búfelejtés. Egy kicsit későn és lassan indult ugyan, és DW és RWS le is lépett hamar, de szerencsére most már személyesen is megismerkedtem Zakival, majd kisvártatva két éjfekete varnyú módjára berepült Bull és barátnője. A Bölcsőből fél 12-kor kitessékeltek, átmentünk a körtéri Aranykorsóba, de az a hely az utóbbi X év alatt kissé megváltozott. Eddig egy nyugis kis késdobálónak ismertem, de most kozmopolita fiatalok térdüket csapdosva énekeltek mindenféle népszerű dalokat, így pár másodpercnyi helyzetfelismerés után fordultunk is ki.

Beültünk hát nagy bátran a régen leomlott szocializmus egyik utolsó bástyájaként éktelenkedő Tünde presszóba, ahol kések ugyan nem repkedtek (az ember mindig többre számít), de a barokkos igényességgel berendezett helyiség márványasztalai között szólt a zenegép, amibe meglepő módon a szokásos hányászene mellé jófajta nótákat is töltöttek. Itt igencsak jól éreztük magunkat, de sajnos az este folyamán csak szalonspiccesre sikerült innom magam a körülbelül tíz üveg sör elfogyasztásának ténye ellenére is (öregszem, van ilyen). Talán 3 óra lehetett, mikor Zaki búcsúzott, majd hamarosan mi is indultunk. Szereztem még egy sajtburgert a Wikingerben, majd következett a rohanás. Nem, senki nem kergetett meg (különben is: tíz sör után nem futunk, hanem bicskázunk, eheh), csak ugye Bull barátnője pár óra múlva ment dolgozni, így sietni kellett. Most jut eszembe, hogy akár le is maradhattam volna, kár volt együtt sprintelnem velük. A francba. Szóval, menet közben ettem, mint az orkok, s az egész szituáció hasonlított is egy kicsit arra, mikor a hobbitokat viszik az uruk-hai harcosok magukkal.

Jó, hát ez egy eléggé érdektelen poszt lett verekedés, bicskázás és egymás ölébe hányás nélkül, de néha ilyen is kell. Meg a békebeli sörözgetések. Így lesz kerek a világ.

Istencsászárné ma délután visszarepült Albionba egy igen tartalmas ittlét után. Legközelebb már én megyek, nincs olyan messze az az idő. Érdekes, de napok óta fura és bizarr kettősségben vagyok, egyrészt nagyon, de nagyon el akarok menni innen, vissza sem nézni, soha többet nem is gondolni ide, másrészt ezerszer meghallgattam már a Kárpátia összes albumát (28-án koncert, ott a helyem!), és minden alkalommal a szívembe markol a mondanivaló és a zene. Mindemellett ma egy éve történt az a borzalom, amit nem linkelek be, úgyhogy igazán rám fog férni egy kis búfelejtés, ami már vár rám a Bölcső utcai vendéglátóipari egységben. Ámen.