Az ateista filozófia professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel, és a következő párbeszéd alakul ki:
Prof: Hiszel Istenben?
Diák: Teljes mértékben, uram.
Prof: Jó-e Isten?
Diák: Természetesen.
Prof: Mindenható-e Isten?
Diák: Igen.
Prof: A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten? Hmm?
Diák: (a diák hallgat)
Prof: Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölről, fiatalember. Jó-e Isten?
Diák: Igen.
Prof: Jó-e Sátán?
Diák: Nem.
Prof: Honnan származik Sátán?
Diák: Istentől?
Prof: Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bűn ebben a világban?
Diák: Igen.
Prof: A bűn mindenhol jelen van, nemde?
Diák: Igen.
Prof: És Isten teremtett mindent. Így van?
Diák: Igen.
Prof: Tehát ki teremtette a bűnt?
Diák: (a diák nem válaszol)
Prof: Vannak-e betegségek? Erkölcstelenség? Gyűlölet? Csúfság? Mindezen szörnyű dolgok léteznek ebben a világban, ugye?
Diák: Igen, uram.
Prof: Tehát, ki teremtette mindezeket?
Diák: (a diák nem felel)
Prof: A tudomány állítása szerint 5 érzékünk van, melyekkel felfogjuk, és megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam! Láttad-e már valaha Istent?
Diák: Nem, uram.
Prof: Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet?
Diák: Nem, uram.
Prof: Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te Istenedet, vagy érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenről?
Diák: Nem, uram, attól tartok nem.
Prof: És mégis hiszel benne?
Diák: Igen.
Prof: A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na erre mit mondasz, fiam?
Diák: Semmit. Nekem csak a hitem van.
Prof: Igen. A hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak.
Diák: Professzor, létezik-e a hő?
Prof: Igen.
Diák: És létezik-e a hideg?
Prof: Igen.
Diák: Nem, uram. Nem létezik.

>> Klikk ide a folytatásért…

Egy kicsit bővebben kifejteném az előző posztban írott Vodafone-ügyet. Mert érdekes. Felhívott az ügyfélszolgálat, hogy deeee, bizony van Istencsászárnénak 6541 forintnyi tartozása. Még pedig úgy történt, hogy még valamikor egy évvel ezelőtt kapott nejem egy 14 ezres számlát, de valamilyen baki folyományaképpen csak a fele volt a csekkre nyomva. Ez akkor nem tűnt fel nekik, mert VALAKI MÁS befizette a teljes összeget, aki VÉLETLENÜL rosszul utalta át a tartozását, és Istencsászárné egyenlegét kiegyenlítette vele. Hihető sztori, nem? Viszont két hónappal ezelőtt kiderült ez a turpisság, így most kérik tőlünk a maradék 6541 forintot. Különben szüneteltetik a szolgáltatást, és behajtócéghez fordulnak.

Nakérem. Olyan nincsen ám, hogy FÉL ÉVVEL a kártya lemondása után jönnek ilyen marhasággal. Bár Istencsászárné minden hivatalos papírt megőriz, jusse találom sehol azt, amit ő aláírt, amikor kifizette az összes tartozását a Vodafone felé. Márpedig annak rajta kell lennie, hiszen anélkül nem is mondhatta volna le a szolgáltatást. Ilyen alapon öt év múlva is betámadhatnak, hogy nem fizettünk egyszer valamit nekik. De komolyan, mit tud tenni ez a szánalmas Vodafone? Küldözgetnek majd mindenféle fenyegető leveleket, hogy a nemlétező vagyonunkból behajtják a nemlétező tartozást? Ráadásul Európa másik végéből? Tessék már valami sokkal hasznosabb dolgot keresni a mi b*szogatásunk helyett: kollektívan lovat sz*pni vagy villamos elé ugrani vagy bármit. De ez így komolytalan.

Csak nekem tűnik úgy, hogy mostanában egyre többen mennek rá a lehúzásra? Egyre többen gondolják, hogy “ezért a pár forintért úgysem fog reklamálni” vagy “talán nem figyelt eléggé, nem fog neki feltűnni”. Egy-két alkalommal ezt még tévedésnek vélhetném, de sajnálatos módon mostanság egyre sűrűbben fordul elő velem ilyesmi, úgyhogy kezdek valamiféle globális méretű konspirációra gyanakodni.

Az is ide tartozik, hogy a Centrum Parkoló találomra küldözgette ki a csekkjeit, akkor szerencsére nekem megvolt a 7 évvel ezelőtti adásvételim másolata. Az nem érdemel szót sem, mikor csütörtökön visszamentem a táppénzes papíromért az orvoshoz, ismét le kellett perkálnom 300 pénzt, pedig még csak nem is láttam a dokit, a nővér adta oda az előre kitöltött papírt. Lassan nem merek az utcára menni, nehogy egy orvossal találkozzam, s fizetnem kelljen neki csak azért, mert keresztezték egymást útjaink. Azt is tévedésnek vehetem, hogy az Árkádban, ahol azt a borzalmasan száraz sz*r gyrost árulják, a pénztáros 10 helyett 5 ezresből adott vissza (előtte meg másfélszer annyit akart kérni). Pár hete rendeltem két könyvet a Bookline-nál, majd kiderült (sokkal később, persze), hogy ilyet az életben nem fognak többet kapni, de várjak bizalommal az utolsó harsonaszóra, akkor talán lesz majd. Kis könyörgés után visszautalták (francért kell előre fizetnem, tudom) a pénzem, de a szállítási költségért külön kellett telefonálnom és írnom, az pár nap késéssel érkezett csak meg. Most pedig jött egy számla a Vodafone-tól, melyben 6541 ruppót próbálnak behajtani Istencsászárné fél évvel ezelőtt megszüntetett telefonjáért. Az összeg hogy jött ki nekik, azt nem tudom, de már novemberben is próbáltak kivasalni 16 ezret belőlem, de akkor sikerült leráznom őket. Az ügyfélszolgálatukon minden bizonnyal gombfociznak vagy tévéznek, mert sehogy sem lehet elérni senkit. Írtam emilt, ha akarnak, válaszolnak. Ja, a T-Com is küldött egy számlát a hónapok óta nem élő vezetékes vonalért, azt szimplán összetéptem.

Mindezekkel nem is lenne baj, mert (azon kívül, hogy roppantul bosszant) lesz*rom, ha olyasmit akarnak behajtani, ami nem jogos, de leginkább az dühít, hogy komplett hülyének néznek, és ezekre nekem kell energiát, időt pazarolnom, hogy tisztázzam magam. Tudom, hogy állami szinten a tolvajlás remekül működik, mindenki ott csíp le egy kevés (inkább sok) lóvét, ahol tud, de miért kell az egész országot haramiáknak laknia? Kezd az egésszel k*baszottul k*rvára tele lenni a f*szom. Miért akar mindenki lehúzni???

Ami igazából csak 26 napos, de eleddig semmi merszem kedvem nem volt írni róla. A súlyom olyan 93-94 körül álldogál, de az utóbbi hetekben már egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy mikor és mit eszem. Jó, ez egy kicsit erős így. Maradjunk annyiban, hogy ezt az esztelen, csoportokra bontott étkezést elfelejtettem, de továbbra is gyümölcsöt fogok enni reggelente, továbbra sem kajálok este 6 után, és a havi egy víznap jópofa. Nem fogom nyakra-főre vedelni a sört (azért néha kell egy kis áramszünet), s jön a bringázás (remélhetőleg robogók nélkül). Viszont most már nincs az állandó éhség, sem a bűntudat, hogy 5 dekával több krumplit ettem. Akinek nem tetszik, tehet egy szívességet. Pompásan érzem magam. Gyönyörű vagyok.

Mit hallottam az Inforádióban? Ismét egy példát “kilóg a seggünk a gatyából, de legalább a cipőnk legyen szép fényes” habitusra, ami leginkább a kormányra és a BKV-ra jellemző.

[...] Néhány éven belül elindulhat a műholdas navigációs rendszeren alapuló új utastájékoztató rendszer a BKV-nál [...] A megállókban felszerelt tájékoztató táblák vizuálisan és hanggal is jelzik, hogy az adott vonalon közlekedő járat hol tart, és hány perc múlva érkezik meg. [...] A táblákban folyadékkristályos kijelzőt helyeznek el, amelyen látható lesz az autóbuszok várható érkezési ideje, a megállótól mért távolsága, az autóbuszok haladását pedig még egy térképen is nyomon követhetik majd az utasok. Terveik szerint 8 év alatt fokozatosan építenék ki a teljes hálózatot. Jelenleg a fővárosban 1400 autóbusz, 700 villamos és 160 trolibusz működik. A teljes navigációs hálózat kiépítése akár 10 milliárd forintba is kerülhet. [...]

Most ez komoly vagy csak vicc? Tényleg jópofa, hogy Klári néni (jó, akár én is) a piacról hazafelé jövet, tátogó hallal és vegyeszöldséggel a szatyrában akár WAP-on is lekérdezheti majd, hogy a tuja éppen merre jár, de ez a legfontosabb? Amellett, hogy ezeket a minden bizonnyal nem 2 fillérbe kerülő táblákat egy héten belül leamortizálja a közönség (vagy betöri vagy csak szimplán összegrefitizi), nincsen égetőbb problémája a BKV-nak, mint ilyen luxust szabadítani az utazókra? 10 milliárdot nem lehet máshova elrakni? Igaz, hogy a trolik még mindig nincsenek leszigetelve (pár száz méter szigszalag nem túl drága azért), és a 60 éves villamosok kirázzák az ember vesekövét, de legalább tudjuk, éppen hol tartanak. Nem kellene inkább új járműveket vásárolni, sűríteni a járatokat, mérsékelni a díjakat vagy fűtést/légkondit szerelni egy-kettőre? Megint valami okoska jobb színben akarja feltüntetni a vállalatot, és megint valaki(k) százmilliókat fog(nak) zsebre tenni. Erre a kaszára nincsen mentség, ez kérem megint egy oltári nagy ökörség. Gratulálok!

A pénteki frontális puszi következményeit kezdtem vasárnap estére kiheverni, majdnem össze tudtam már zárni mindkét öklömet, mikor azon a mulatságos felfedezésen kívül, hogy találtam a jobb combomon egy 15 centis, bicilli (vagy szemüveg vagy melltartó) alakú kék-zöld-lila foltot, elkezdett fájni a fejem. Gondoltam, biztosan a kétnapos henyéléstől, majd kialszom másnapra. De nem. Tegnap reggel még mindig fájt. Nem elviselhetetlenül, nem ordításra késztetően, de észrevehetően állandóan ott volt a tompa nyomás néha villanásokkal. Délelőtt el is jöttem a melóból, itthon szundikáltam egy keveset, majd délután felkerestem a háziorvost.

A 300 ruppós vizitdíj befizetése és másfél óra ücsörgés után be is jutottam. Elmeséltem neki mindent, ő pedig átirányított az ideggyógyászatra. A beutalóra ráírta, hogy SÜRGŐS. A Fehérvári úton álló régi SZTK, ma Gyógyír XI. Kht tényleg csilli-villi, csodálatosan felújították az elmúlt években, de sajnos a személyzetet nem sikerült modernizálni. Sőt, most talán még agresszívebbek, kicsinyesebbek és taplóbbak, mint valaha. Sosem gondoltak bele, vagy csak sz*rnak rá, hogy a beteg ember még kiszolgáltatottabb, és jólesne neki egy kis empátia (hogy ők is értsék: együttérzés)? Tudom, hogy alul vannak fizetve (bár ebbe a tempóba nem döglenek bele, az száz), de mintha direkt lennének g*cik. A felvételi pult mögött ülő öt nő közül sikerült kiválasztanom azt, aki minden bizonnyal a Szent Imre kórházban üvöltöző (“itt nem megy senki maga miatt börtönbe”) rokona lehet. Adott időpontot április 2-re. Az még két hét! Rámutattam a beutalón lévő SÜRGŐS feliratra, erre ő hatalmának tudatában lecseszett, hogy azon nincsen pecsét, akár én is ráírhattam. Ha olyan késsel a hátamban jövök be, aminek nincs a nyelén pecsét, akkor vajon kihúznak a sarokba, vagy hagynak a pult előtt elvérezni? Visszabumliztam a háziorvoshoz, aki nyomott még egy bilogot, majd ismét a Gyógyír. Szinte ismerősként üdvözöltem a felvételist, aki meglátta a pecsétet, majd fanyalogva tovább adta egy másik nőnek. Ő ilyennel biztosan nem foglalkozik. Kicsit odébb is húzódtam, ha le akar köpni, hát el tudjak ugrani.

Ismét leperkáltam 300-at, kaptam egy számlát is róla, majd leültem a váróban. Fél óra múltán kipréselte magát a vizsgáló ajtaján egy hőlégballon méretű nővér (“maga a sürgős?”), aki minden szót minden szót kétszer mondott kétszer mondott, de még így is alig értettem, mit akar, mert mintha zsömlével lett volna tele a szája. Először el akart hajtani a traumatológiára, miután azonban meglobogtattam a Jánosban kapott zárójelentést, lenyugodott, és spártai egyszerűséggel csak ennyit közölt: “jó, de várni fog”. Ebben nem is hazudott, újabb 40 percet vártam, miközben olyan emberek mentek be előttem, akik még otthon lehettek, mikor én már itt ültem. Istenem, hát “én voltam a sürgős”. Végül bejutottam. Most az orvosnő volt egy kissé mogorva, a Hőlégballon megenyhült, mikor meglátta a hajam hosszát (mostanában nagy hatással vagyok a középkorú, randa nőkre). A vizsgálat nem tartott öt percnél tovább, megtekergette a fejemet, megérintettem a mutatóujjaimmal az orromat, és kiderült, hogy agyrázkódásom nincsen, de azért egy hétig inkább maradjak otthon vízszintesben, és ne ugrabugráljak.

Szóval, most egy hét munkaszünet és fekvés. A fejem fáj, de majd elmúlik. Elvileg nem szabad sem videózni, sem olvasni, csak feküdni és relaxálni, de ez 168 órán keresztül eléggé idegborzoló lesz. Mint az egészségügy. Mit lehet ilyenkor tenni?

Nagyon szeretem Kevin Smith filmjeit. Sokaknak talán elsőre a “Jay és Néma Bob visszavág” ugrik be róla, talán mást nem is láttak ezen film borzalmas mivolta miatt. Sajnálatos módon eléggé közönséges és otromba (populista baklövés) lett, sok köze nincsen a többi munkához. Ezen kívül (már amit ő is írt) ott van a Shop-stop (Clerks), a Shop-show (Mallrats), a Képtelen képregény (Chasing Amy) és a Dogma is. Ezekben rengeteg visszautalás van a többi filmre, ezért ilyen sorrendben érdemes megnézni őket. Egy külön kis világot alkotnak.

A Shop-stop 2-től sem vártam akciójeleneteket és orbitális szexcsatákat, csak azt a komótosan folydogáló, sajátos humorral fűszerezett, kicsit elmélkedős és világmegváltós zagyvaságot, mint amit az első részben (s a többi filmben) kaptam az évek folyamán. Általában véve a szinkron híve vagyok (mostanában ugyan egyre kevésbé, s kezdek áttérni a feliratos filmekre), de azt kell mondjam, nagyon elb*szták a filmet a magyar hangokkal. Angolul sokkal jobban ütött. Bár, azt hiszem, aki nem szereti Kevin Smith-t, úgysem fogja megnézni, aki viszont igen, az akár többször is, mint én tettem.

Kivágtam egy kis jelenetet nektek (csak felnőtteknek!), amiben Párnanaciról (Pillowpants) esik szó. Döbbenetes kis kobold, nem is tudtam, hogy léteznek ilyenek…

Ma mozgalmas napom volt. Barátságos volt az idő, így délben bicillire szálltam, s kitekertem Bátyámékhoz Diósdra. 14,5 kilométer nagyon kényelmes tempóban, 45 perc alatt. Ott egy kicsit megpihentem, majd félóra múlva indultam vissza. Az utcájukban van egy lejtős rész, ott kissé felgyorsítottam (forgalom gyakorlatilag nulla), de már láttam, hogy nem tudnám bevenni a kanyart, ezért erős fékezésbe kezdtem. Nem is lett volna semmi baj, ha a szűk és beláthatatlan kanyarban hirtelen fel nem tűnik egy robogós, aki (mivel neki emelkedő volt), kövér gázzal érkezett. Találkoztunk. Hiába fékeztünk, nem volt semmi esélyünk. Egyikünk sem volt hibás – mindketten azok voltunk. Kissé lefejeltem a srácot, majd átrepültem a robogó fölött, és fejjel előre landoltam. Mivel éppen tartózkodtak helyiek az utcán, hamar talpra állítottak. Előbb a bicillit vizsgáltam át, aztán magam. A bringán szétment a csengő (300 ruppó), és leesett a lánc, de amúgy meg sem kottyant neki a bumm. A robogó elején viszont szilánkokra törtem a műanyagot. A srácnak nem lett semmi baja, én megütöttem a vállam, az arcomat két helyen, a könyökömet és az ujjaimat horzsoltam le. Ha nincsen rajtam bukósisak, száz százalék, hogy betöröm a fejemet!

Kicsit erőtlenül kardoskodtam amellett, hogy hazatekerek, de a Bátyám hazaszállított, ahol egy kicsit rendbe szedtem magam, majd elmentem a Szent Imre kórházba. Onnan rögvest átpateroltak a Jánosba, mert ott a traumatológiai ügyelet. A János kórházban befizettem a 300 ruppó vizitdíjat, majd háromnegyed órát vártam, de mivel harmincan ültek előttem, s semmi mozgás nem történt azon egy kivétellel, mikor két nővérke kisétált, s az egyik hangosan megjegyezte a másiknak, hogy “ezek egyre többen lesznek ahelyett, hogy fogynának”, inkább visszamentem a Szent Imrébe. Mert nekem ugye elég egy Tetanusz, nem is kell röntgen, úgysem tört el semmim. Ott kábé tizenkét fehér köpenyes üldögélt a betegfelvételnél, s mikor előadtam tervemet, egy rohadt apatikus p*csa szinte ordibált velem, hogy ők nem fognak nekem semmilyen Tetanuszt adni, küldenek tovább a Jánosba, ők nem mennek miattam börtönbe, nem vállalnak felelősséget. Hja, akkor mehettem volna a sarki pékhez is, ő is el tud küldeni máshova…

Elb*szottul frusztrált voltam, de kénytelen voltam visszamenni a Jánosba, már csak a vérmérgezés kikerülése végett is. Pontosan 5-kor ültem le, és pontosan 8-kor jutottam be. Addig alig mozdult még a levegő is, talán heten mentek be előttem. Sorszámra persze nem futja, mindenki jegyezze meg, ki jött előtte. A fiatal orvos(tanonc?) sem volt nagyon empatikus, megforgatta az ujjaimat, megcsavargatta a karomat, megnyomkodta a fejemet, majd elküldött röntgenre. A röntgenes nő volt az egyetlen szimpatikus az egész betegellátóban. Ki kellett bontanom a hajamat, ő pedig el volt ájulva tőle, még a kolleginát is áthívta a szomszéd Orwo-stúdióból. Készített három felvételt, amit beadtam az orvosnak, majd vártam tovább. Fél óra múltán behívtak. Nem tört el semmim, pihentessem, jegeljem. Tetanuszt sem kapok, mert ezek csak felszíni horzsolások. Helyette bekenék piros festékkel (sebtoilette, eheheh), és szélnek eresztettek. Négy órám ment rá.

A történetnek több tanulsága is van azon kívül, hogy nem szabad beláthatatlan kanyarokba gyorsan fordulni. Az egyik az, hogy ha már sürgősségi ellátásra szorulsz, akkor jobb, ha van orvos ismerősöd vagy kitanulod te a szakmát. A másik a fontosabb: MINDIG VISELJ SISAKOT! Komolyan. Megéri az a párezres befektetés. Inkább, mint egy széttört koponya. Most amúgy majdnem minden tagom fáj, de azokat majd kialszom. A vége heppiend. Az angyalom vigyáz rám.

Azt hiszem, JaMaN és én a legjobb módon ünnepeltünk tegnap a március 15-i forradalmat (már október 23-án is ilyen jól eltaláltuk). Délben bringára pattantunk, s kényelmes tempóban eltekertünk a Múzeum körútra, a Hősök terére, majd a Margit-szigetre. Napközben a város teljesen kihalt volt (a forradalmárok későn kelnek), de a szigeten eléggé sokan szórakoztatták magukat és családjukat. Pár doboz sörrel leheveredtünk a fűben, nézegettük a népeket és az élet nagy dolgairól elmélkedtünk. Mindenhonnan áradt a nyugalom. Pár órával később még betértünk a Lánchíd sörözőbe, majd az egyre növekvő és egyre ostobább – bringaúton vonuló – tömegen (mé kell itt biciklizni? szálljatok le, és toljátok!) keresztül hazatekertünk. Nem érdekelt a politika, nem érdekelt Gyurcsányi és Orbán. Igazán jó nap volt.