Macerás lett volna a két bicillit tetőcsomagtartón levinni Pitvarosra, legalábbis elsősorban tetőcsomagtartót kellett volna szereznem (bringatartót tudtam volna kölcsönkérni hozzá), ezért lemondtunk róla. Egy kicsit bánom, hogy legalább az enyémet nem vittük el, mert ugyan Istencsászárné nem bringázós típus, de én hatalmas túrákat tudtam volna tenni. Az Alföldön az a jó, hogy egy domb sincs rajta, így síkon tekereghettem volna jó sokat. Majd legközelebb. Nagy szerencsénkre azonban a Nénikéék háza – Anyósomék háza közötti cirka egy kilométeres szakaszt nem kellett gyalog megtennünk (kocsival nem akaródzott erre a távra kiparkolni, gyalogolni meg lusta voltam), mert Nénikéék bringáit használhattuk. Istencsászárné kapta Nénike Vörös Galamb (Red Pigeon) kódnévre hallgató drótszamarát, én pedig Apja tűzpiros (általam) Pitvaros Village Cruiser-nek nevezett járgányát lovagolhattam meg. Már máskor is huligánkodtunk ezeken a paripákon, de most a szovjet származású PVC (Pitvaros Village Cruiser) olyan mély benyomást gyakorolt rám, hogy kénytelen voltam körbefotózni, hogy egy képsorozattal bemutassam nektek. (Ez a Lightbox-os képnézegető annyira megtetszett, hogy egyre több és több képsorozatot kívánok elétek tárni. Remélem, nem baj.) Városi betyárok, ez ám a cirkáló!

Apja szerint egy kábé 30 évvel ezelőtti leértékelés alkalmával vették a helyi vasboltban, azóta is hűen szolgálja (a bringa őt, és nem fordítva), bár mostanság nem nagyon túrázgatnak együtt, Apja inkább a 0 kilométeresnek kinéző (tényleg gyönyörű), 28 éves, 1200-es Lada kombijával mozog. A PVC elektromos berendezései régen felmondták a szolgálatot, a kézifékre már csak a markolata emlékeztet, s a kontra berántásával is inkább gyorsulni kezd a bicilli, mintsem megálljon. Kicsit olyan vele fékezni, mint teli tárral orosz rulettet játszani. Lássuk hát a Pitvarosi Cirkálót!

A teljes bal karomat beborító tetoválás már nyár elején elkészült, azóta is adós vagyok nektek egy minden részletre kiterjedő fotósorozatos poszttal, csak még nem jutottam hozzá minden fényképhez. De semmi baj, ami késik, az nem múlik! Az emberek amúgy vicces módon megbámulnak, s nem veszik észre, hogy bámulnak. Én pedig jól szórakozom rajtuk.

Pitvaroson is történt két muris dolog a karommal kapcsolatban. Az egyik megjegyzést Istencsászárné 6 éves unokahúga tette, aki próbált ugyan közömbösnek látszani, de le volt nyűgözve, s tátott szájjal kérdezte: “ez oda van szögelve?”. Oda. “Mert ha oda van szögelve, akkor nagyon fájhatott, és már nem jön le többet.” No igen, így jártam.

A másik tréfás eset az egyik kocsmában esett meg. Két ízben is elkísértem Apósomat egy-egy sörre törzshelyére, s ezen alkalmakkor – a 34 fokos melegre való tekintettel – ujjatlan pólót viseltem. Később Apósom elmesélte, hogy a törzsvendégek azt hitték, hogy olyan pólót hordok, aminek csak egy ujja van. A színes tetkót nézték a drapp (vagy narancssárga) egyszínű póló ujjának! Micsoda városi divatmajom vagyok, mi?

Múlt szombaton még bíztam Anyósom internetében, pedig már múltkori ott-jártunkkor is összeomlott a gépe. Most is ez történt. A hétfői, bonbonos posztot még ki tudtam tenni, de másnap már (bár csak kedd volt) csütörtököt mondott a masina. A Firefox nem indult, az Operát nem engedte telepíteni, az Explorer pedig 5-6 kattintás után újraindította a gépet. Sajnos, sosem tudtam 5-6 kattintás alatt eljutni odáig, hogy publikáljak egy posztot vagy letöltsek egy alternatív böngészőt. Éppen ezért arra jutottam, hogy hordozható internetet akarok a laptopra.

Van ugye egy Compaq Armada 1750-es, amúgy roppant megbízható laptopunk, amit PCMCIA kártya és router segítségével csatlakoztattam a netre. Ez eddig rendben is lenne, de nem vihetem mindenhova magammal a routert és a szélessávú internetet (macerás lenne egy hatalmas kábeldobot kötni a kocsi után, meg bele is akadna mindenki, aki mögöttünk jön), ezért más megoldás után kell néznem, ha nem otthonról akarok netezni. Nem mintha annyira kockafejű lennék, hogy nem bírom ki pár napig net nélkül, de szívesen megnézem bármikor a leveleimet, s biztosan ti is örültök neki, ha tudok blogolni az Isten(császár) háta mögül is, nem?

Csak azért teszem fel a “most mit csináljak” kérdést, mert lusta vagyok utánajárni, s hátha van bármilyen tapasztalatotok ebben a témában. Nem akarok 512-es ADSL-t, csak némi forgalom alapú hozzáférést. A Vodafone oldalán néztem utána, az ottani 1989 forintos, 50 megás net szimpatikus, persze, nekem eseti internet kell, nem évi 12 hónapra, csak évi 6-7 alkalomra. Mindig kapcsoltassam ki s be? A technikai hátterem adott: párhuzamos, soros és infra port, USB-s Bluetooth stick, valamint a D500-as Samsung telefon szintén infrával és Bluetooth-szal (-fal, -tal). Mit javasoltok? Merre tovább?

Update: Bementem a Vodafone egyik üzletébe, hogy személyesen előadjam a kívánságaimat. Nem tudom, az eladósrác mennyire volt felkészült, de rögtön lerántott a polcról egy net-kártyát (vagy mit), hogy CSAK azzal tudok konnektálni, a mobilra ne is gondoljak (pedig a weboldalukon nem erről van szó). És ez most kétéves hűségnyilatkozattal… ó, köszönöm, nem is fontos tovább mondanod. Pedig emlékszem rá, hogy a bátyám évekkel ezelőtt még mobillal és adatkábellel tárcsázott be a laptopján a MyVodafone (vagy mifene) szoftverrel. Hát, azóta fejlődött a telekommunikáció. A hordozható internet egy időre törölve. Bah…

Fura, hogy akárhányszor Pitvarosra megyünk, mindig történik valami a “nagyvilágban”. Nemrég akkor borította el a cunami Srí Lankát, most ugyanez az ár a Déli pályaudvart is megtalálta, továbbá NB2-be került a Fradi. De azért csak hazatértünk Budapestre. Minden rendben zajlott, az úton semmi gond nem volt, még csak meg sem sültünk a légkondinak köszönhetően. Egy hetet töltöttünk lent, ezalatt többször aludtunk délig, én többször ittam több sört a kelleténél (azért baj nem volt), és nagyon jól éreztük magunkat. Nem is nagyon mentünk sehova, csak a megszokott makói piac- és Mama-látogatásra, illetve de, mert tettünk egy félnapos túrát Gyulára. Ott körbejártunk a várban, készítettem egy halom fényképet, de nem hiszem, hogy írni fogok külön róla, mert annyira nem volt izgalmas.

Jut eszembe, jelentkeztem volna korábban is, de Anyósom számítógépe menetrendszerűen összeomlott, így nem tudtam (erről majd írok bővebben). Volt kölcsönbiciklink is (erről pláne írok majd bővebben), s tettünk egy “nagy Pitvaros kört”, lefotózgattam a falu “nevezetességeit” és “látványosságait”. Ha jók lesztek (sokat és kitartóan rimánkodtok), egyszer majd bemutatom a települést egy roppant mulatságos posztban. De addig is lássuk a mostani képeket. Egy falusi nyaralásról nem tudok neonreklámokról készült képeket prezentálni, így érjétek be pár állatos fotóval.

A szokásostól eltérően a roppant szellemes, elbűvölően eredeti és oldalcsikaróan könnyfakasztó képfeliratokat ezúttal nem a képekbe ágyaztam be, hanem a képnéző bal aljára biggyesztettem. Így ugyan nem olyan hangsúlyosak és dizájnosak, de sokkal több karakterben tudom kifejteni csillogó intellektusomat. Ha megfelel, mostantól ott lesz a képfelirat.

Az igazat megvallva, én sosem voltam oda a bonbonokért (pláne, ha zenélnek is). Már gyerekkoromban is sokba kerültek, s a díszes, általában virágokkal dekorált csomagolás pár szem nagyon rossz ízű csokidarabkát rejtett (kivétel persze a konyakosmeggy, ami mennyei). Persze, akkor még nagy divatja volt, hiszen a fantáziátlan vendégek nem vihettek a házigazdának a Bikavér és a kávé mellé egy tábla Kajla csokoládét. Szóval, sosem szerettem a bonbonokat, s próbáltam magam mindig is távol tartani tőlük. Ma azonban találkoztam az általam látott legnagyobb példánnyal. Anyósom kapta ajándékba a Koszovóban gyártott, 40×62 centis (!) dobozú Grand Luxe-t. Sejtettük, hogy nem lesz dugig tömve svájci csokoládéval, s kibontottuk. A negyed négyzetméteres dobozban mindössze 20 szem lapult. Komoly, mi?

Nemsokára indulunk az európai szórakoztatóipar fellegvárába, a magyar Las Vegasba egy hétre. Nem ígérem, hogy onnan nem fogok jelentkezni, hiszen a WordPressnek (bár, html-ben is írtam ott sokszor), a megbízható P2-es laptopomnak és Anyósom internetkapcsolatának hála, rajta tudom tartani az ujjamat a nemtomminek a valamilyén. De nyáron elsősorban nyaralunk.

Már napok óta nyekergett az első fékem, s úgy gondoltam, autodidakta módon tanulva a bicilliszerelést, ezt is meg tudom oldani. A vége az lett, hogy a bowden és a két kis tekerentyűbizbasz (lehet, hogy nem ez a hivatalos elnevezésük, de a funkcióról talán rájuk ismersz: ezek állítják, hogy a fékpofák milyen messze legyenek a féktárcsától) munkáját annyira összehangoltam, hogy vagy NAGYON nyekergett a fék, vagy egyáltalán nem fogott, vagy NAGYON nyekergett ÉS egyáltalán nem fogott. Ezért pár napos “csak hátsó féket használok, félre az útból” után elhatároztam, hogy begurulok egy szervizbe vele. Kiderült, hogy olyan ügyesen állítgattam be, hogy a fékpofák majdnem teljesen leégtek. Szerencsére a szerelő fel tudta még csiszolni (ötszázért), és újra minden okés már, de azért keletkezett egy apróbb nyolcas a tárcsában is. Amíg megy a bringa, addig jó (pontosabban: amíg megáll a bringa, addig jó), de utána be kell majd ruháznom új fékpofákra (3500), esetleg féktárcsára (6000). Tanulság: amihez nem értünk, ahhoz nem nyúlunk! Eljátszottam amúgy a gondolattal, hogy veszek 3000-ért egy U-lakatot, de egyrészt nem vagyok verekedős típus, másrészt nem nagyon szoktam otthagyni a bringát sehol, harmadrészt még eléggé elevenen él bennem az emlék, hogy Darthwalkkal mennyit szerencsétlenkedtünk az övével (nem az övével, az övével). Majd még átgondolom.

A másik égető problémám (szó szerint égető) az izomláz. Már tavaly is megfigyeltem a bicillizési időszakom alatt, hogy a combjaimban állandó izomláz volt. Nem durva, csak akkor fáj, ha nevetek befeszítem. Hosszabb lépcső-túrákra nem is merek vállalkozni. Ha elromlik otthon a lift, tuti, hogy nem caplatok fel a hatodikra, inkább alszom a pincében a csótányokkal. Igaz, hogy a combjaim olyan kemények, mint a 70 éve kötő beton (tudtad, hogy a beton egyre keményebb lesz az idő múlásával?), de azért zavar. Hetek óta bringázom, nem kellett volna hozzászokniuk az izmaimnak a megterheléshez? Tudom, hogy el fog múlni a bicillis szezon végével, de ennek tényleg így kell lennie? Ez normális?

Nem szoktam interneten keresztül ismerkedni (állatos szexpartner-kereső oldalakon ne is keressetek), Darthwalk a második ember, akivel személyesen is találkoztam a virtuális (bár, ez nem a legjobb szó, hiszen ők élő személyek) barátaim közül. Nem mondom, hogy kár volt, mert igencsak jól éreztük magunkat a kocsmában, de legközelebb inkább színházba mehetnénk. Már józanon sem nagyon tudtuk megoldani a két bicikli – egy U-lakat problémát, de röpke 15 perc alatt áthidaltuk. Aztán kezdődött a terror. Jöttek a sörök és jégerek, alig értem haza tegnap. Előtte még Csarlsz is befutott, s csak tetézte. Szerencsére Darthwalk hazakísért (pedig ő sem volt józanabb). Nehéz erről beszélnem. Nehéz ébren maradnom. Ma olyan nehéz minden. Kérem, kapcsolja ki!

Szoktál látni a tapéta mintájában, a szövet gyűrődésében arcokat, figurákat? Szoktad úgy hallani a parketta recsegését, mintha valaki beszélne hozzád? Szoktál látni éjjel, a homályos előszobában elsuhanni egy árnyat, amiről nem is tudod, hogy láttad-e egyáltalán vagy csak képzelted? Hiszel a szellemekben?

Az alant látható képet az esztergomi Bazilika kriptájában, Mindszenty sírjának előterében készítettem. Jól látható a közepén egy folt, ami lehet egy porszem, amin megcsillant a vaku fénye (de akkor miért csak egyetlen egy porszemet látsz?), de lehet más is. Ha jobban megnézed a nagyítását, nem látsz benne egy arcot? Beleképzeled vagy tényleg ott van? Mégsem porszem lenne, hanem egy régen halott ember szelleme vagy lelke? Nekünk eléggé sok ilyen fotónk van (ha gondolod, teszek majd ki még párat), amin ilyen foltok látszanak. Te hogy állsz ehhez? Hiszel abban, hogy a lelkek visszajárnak figyelni, óvni minket? Lefotózhatjuk őket? Vagy ezek csak fényben táncoló porszemek lennének?

A bal oldali kép az eredeti, a jobbon a folt nagyítása látható. Kattints rájuk, s megnézheted őket nagyobb méretben! Innen letöltheted az 1600*1200-as fotót.

Elemi iskola, 1915:
A gazda elad egy zsák krumplit 6 koronáért. A termelési költség 4 korona. Számold ki a gazda hasznát!

Általános iskola, 1950:
A gazda a TSZCS-nek beszolgáltat egy zsák burgonyát 10.- Ft-ért. A termelési költség 8 Ft 50 fillér. Mennyi a gazda haszna az egy zsák burgonyán?

Általános iskola, 1980:
Az ABC-ben kapható egy zsák burgonya 21.- Ft-ért. Ennek az előállítási költsége 18 Ft 70 fillér. Számold ki, mennyi a szocialista állam haszna egy zsák burgonyán!

Általános iskola, 2006:
Egy agrárközgazdász elad egy adott halmaz subterrain solanum tuberosumot egy adott halmaz pénzért (=G). G számossága 50. A G=g elemei számára g=G azonosság érvényes. A termelési költségek (=H) halmaza 10 elemmel kisebb számosság, mint a G halmaza. Számítsa ki a H halmaz, mint a G részhalmazának a képét, és adja meg az X megoldási halmazt a következő kérdéshez: Mekkora a nyereséghalmaz számossága? Számológép használata nem megengedett!

Waldorf-iskola, 2006:
Rajzolj le egy zsák krumplit, és énekelj hozzá egy dalt!

Nemzetközi iskola, USA, 2006:
Egy farmer elad egy zsák krumplit 50 dollárért, az előállítási költség 40 dollár, ebből következően a nyereség 10 dollár. Húzd alá a “krumpli” szót, és legalább 15, más kultúrkörből származó iskolatársaddal beszélgess róla! Fegyver használata nem megengedett!