Nem is tudom, évente talán három-négy alkalommal megyünk moziba, minden egyéb videózási kényszert otthon csillapítunk. Így adott, hogy közösségileg csak az igazán jó filmeket szabad megnéznünk, amelyek vizuális élménye a hatalmas vásznon teljesebb, mint a nyolcvan centis tévén. Nem mondom, hogy kár volt fejenként 1450 forintot feccölni az Eredetbe, de otthon sem maradtunk volna le sokról.

Én alapvetően szeretem Leonardo DiCaprio-t, legalábbis színészként, nem azon a természetellenes módon, ahogy az olyanok, akik szélsőséges esetben sztreccsruhát vesznek fel, és kályhaezüsttel lefújva vonaglanak egy kamion nyitott platóján. Még a Titanic is megbocsátható neki olyan filmek sűrűjében, mint a Tégla, Véres gyémánt, Aviátor, Kapj el, ha tudsz, és a legutóbbi, a Viharsziget, ami tényleg remekül sikerült. De nem is miatta, hanem a lent látható előzetes és innen-onnan hallott hírek miatt ültünk be a filmre. Azt kell, hogy mondjam, ha nem is lett eget rengető és a Mátrixhoz hasonlóan korszakalkotó, ahogyan beharangozták, érdemes volt megnézni. Majdnem az összes gigászi képi élményt elpufogtatták a trélerben, ahogy ez lenni szokott, de végülis nem a képi megfogalmazás, hanem a mondanivaló és az izgalom végig feszes hálóján való ugrándozás volt a lényeg. Ez az álmos dolog amúgy is közel áll hozzám (lásd Álomblog), egy időben foglalkoztam – ha kissé felületesen is – a tudatos álmodással, akkor volt olyan, amit meg tudtam valósítani egy álomban. A történetben Leo és kis csapata mások álmába hatol be, ezáltal szedve ki azokból mélyen rejtett titkait. Legújabb és egyben utolsó (jaj, de eredeti ötlet) megbízatásában azonban keményebb a helyzet, itt már három mélységig kell az álomba hatolni, tehát nem csak “álom az álomban’”, hanem “álom az álom álmában”. Mindegyik síkon másikuk irányít, lefelé haladva hatványozottan lassabban telik az idő (az elsőben húsz óra, másodikban hat hónap, harmadikban tíz év – de ez nem biztos, a pontos számok nem maradtak meg a fejemben), és a célszemélyt álomból álomba rángatják. Közben bekavar visszatérő motívumként Leo nem kimondottan szép halott feleségének Leo agya által kivetített emlékképe, így Leonak és csapatának meg kell küzdenie vele is a “kliens” tudatalattijának védekező katonái mellett. Végül minden megoldódik, illetve majdnem minden.

Sokkal nehezebb ám elmesélni egy ilyen jellegű filmet, mint egy J-horrort, a hangulatát úgysem lehet visszaadni, és arra is több esély van, hogy ezt a mozit megnézi bárki, mint egy távol-keleti remeket. Nézzétek meg, nem feltétlenül moziban, hamarosan biztosan megjelenik DC-n és kazettán DVD-n, szerintem otthon sem lesz kisebb az élmény.

Már négy hónap is eltelt az utolsó J-horror beszámolóm óta, így muszáj volt a talonban lévő hat film közül valamit megnézni. Ez pedig nem volt más, mint A szem 2, amely – ha sokban nem is, de – valamelyest folytatása A szem című angol-hongkongi-thai mixtúrának, amiből ugyebár már láttunk egy amerikai remake-et is. Eddig nem figyeltem erre, de már tudom, hogy ez a mozi is a Pang fivérek keze munkáját dicséri, akiktől már rengeteg remek filmet láttam (nem linkelgetek, de jó néhányat).

Az első részben a gyerekkora óta vak lány új retinákat kap, eztán kezd el szellemeket látni, itt ez a látás-vonal kimaradt, nem is értem, miért lett Szem 2 a címe, amikor semmi köze elődjéhez. A fiatal Joey Cheng (aki nő) egy nős fickó szeretője, és éppen fasírtban vannak, legalábbis a férfi le akarja rázni. Joey bosszúból az arany hitelkártyával kifosztja a plázát, majd szállodai szobájába visszavonulva bekapkod néhány marék gyógyszert, de előtte még a személyzet lelkére köti, hogy időben ébresszék fel, el tudjon jutni a kórházba. Itt és ezek után derül ki, hogy Joey gyereket vár, és naná, hogy mostantól kezd el halottakat vizionálni. A legváratlanabb helyzetekben ül mellé egy melankolikus hulla vagy zuhan elé a betonra egy kisgyerek anyjával a sokadik emeletről. Ahogy telik-múlik az idő, egyre sűrűbben lát egy bizonyos női kísértetet, és egyre többször kezd vérezni méhtájban, ami azért nincsen jó hatással a gyerekre, ugyebár. Az egyik ilyen eset alkalmával beragad a kórházi liftbe egy vajúdó nővel, akibe beleúszik alulról egy lebegő hajú szellem. Ráadásul az ultrahangon a sűrűn látott kísértetnő arca jelenik meg a babán. Itt az agya ledobja a láncot, és felkeresi volt szeretőjét, akitől megtudja, hogy miatta lett öngyilkos annak felesége, Yuen Chi-Kei, s bizony, őt látta már sokszor szellem alakban. A terhesség utolsó fázisában már szenvedve fekszik az ágyon, amikor gondol egyet, fellépcsőzik a kórház tetejére, és leugrik a mélybe. Túléli, ezért kúszva visszaindul a tetőre (lift nincs), közben a halott exfeleség, Yuen minden lépcsőfordulóban várja, és mondogatja neki, hogy nem fogja hagyni meghalni. Joey másodszor is leveti magát a flaszterra, ekkor Yuen könyörgőre fogja a dolgot, engedje Joey a gyereket megszületni, hadd szabaduljon meg ő (Yuen) a szenvedéstől. A végén persze megszületik a gyerek gond nélkül, Yuen tiszta lappal és emlékek nélkül újjászületik egykori férje és annak szeretője gyerekeként. A legvégső snitt a legmegdöbbentőbb azonban: egy terhestornát mutatnak, ahol minden pár mellett áll egy-egy szellem, arra várva, hogy újjászülethessen…

Meglepően jó volt ez a film. Kellőképpen kiegyensúlyozott volt a félelmetes, a lírai és az unalmas oldal, nem csúszott el semerre. Terhes nőknek ugyan nem ajánlom, nem is a látvány, inkább a mondanivaló miatt (anno Katával nagyon durva thai filmeket láttunk, mikor várandós volt, de ő kemény csaj), tényleg jót alkottak a Pang bratyók.

Nem lehet véletlen, hogy a Nemzetközi Törölközőnapot Kata születésnapján tartják. Ma mindenki vigye magával a törcsijét, akárhová is megy, illetve, gondoljon Katára, ha a szokásos délelőtti felesét issza kibont, és felhörpint egy málnaszörpöt!

Egy kortárs vers Szabó T. Anna tollából a Magashegyi Underground feldolgozásában. Igaz, hogy ők kihagytak néhány izgalmas sort, de azért így sem rossz a zene, a teljes verset pedig elolvashatjátok és meghallgathatjátok a költőnő előadásában emitt.

trololololololololololo.com

Már egy évvel ezelőtt történt, amikor heccből elmentem a belvárosi brókerirodába munkakeresés címén helyett, de tudtam, hogy ez nem nekem való, tényleg csak nagyon ráértem. Akkor már megvolt a véleményem, s ezt most az élet igazolta is, ugyanis álbrókerkedésért letartóztatták a vezetőket, most pedig napvilágot látott a lenti videó. Szükséges további kommentár?

A videót a Gumikalapácsról kölcsönöztem.

A mostani egy kivételes darab, amolyan horrorba oltott fantasztikus film némi akcióval, teljesen meglepődtem, hogy Tajvanban ilyet is tudnak csinálni. A sok rémisztő és sci-fi elem mellett még szomorkodós-elgondolkodós főcsapás is van, úgyhogy csak ajánlani tudom a Silk (Selyem) című filmet.

Egy lepusztult házban kezdődik a történet, ahol a titkos társaság által megbízott fotós a bútorokat fényképezi. Az egyik képen megpillant egy sarokban guggoló kisfiút, majd pár másodperccel később már halott is. Ebben a házban és lakásban üti fel tanyáját a kutatókból álló csapat, akik a csapdába ejtett szellemfiút figyelik speciális eszközökkel. Ő ugyanis színtiszta energiából van, s ha rájönnek, miért nem távozott még ebből a világból, közelebb jutnak minden idők legnagyobb felfedezéséhez, a még kísérleti stádiumban lévő Menger Szivacshoz, mely energiaelnyelő tulajdonsága révén antigravitációs teret tud létrehozni. A kísértetsrác ittlétének kiderítésére a hiperlátással rendelkező Tung  rendőrt bérelik fel (akinek az anyja kómában van, ez fontos lesz majd a későbbiek során), aki a szabadon engedett szellem nyomába ered. Némi buszozás után visszatérnek a gyerek iskolájába, ahol egyre világosabbá válnak a halál körülményei: a gyerek ritka és súlyos betegségben szenvedett, ezért leugrott az emeletről. Nem halt ám meg, ezért az anyja (Fan Wan) meglépett vele, s a közeli részecskegyorsító (mert olyan minden valamire való tajvani falu mellett van) fölött megfojtotta. A lentről áramló energia és a “jaj, de szeretlek, nem akarom látni a szenvedésed, inkább megöllek” hatására lett a gyerekből szellem. A csoport vezetője, a féllábú japán Hashimoto időközben teljesen a Menger Szivacs és a halál utáni könnyed, problémamentes lét gondolatának rabjává válik, de a végén nem minden úgy alakul, ahogy tervezte. Persze, hogy horror is legyen a filmben, a csoport tagjai sorban halnak meg. A szellemfiú ugyan nem lát és hall semmit a mi világunkból – amíg valaki a szemébe nem néz. Akkor viszont nincs mese, benyúl az ember bordáin keresztül, és megmarkolja a szívét. A következő áldozathoz egy láthatatlan (vagyis majdnem láthatatlan, csak Tung és mi látjuk), energiából álló selyemszál vezet el. Az is kiderül, hogy Fan Wan kómában van (mint Tung anyja), de a szellemfiú tud vele kommunikálni, így amikor elhagyja ezt a földi poklot, hamar egymásra találnak.

Nem is akarom ennél jobban kivesézni és lehúzni a filmet (pedig azt szeretem), tényleg nagyon tetszett, nem öldöklős, de kellőképpen félelmetes, remek alapgondolattal, látvánnyal és a végén csavarral. Komolyan érdemes megnézni.

Nemrég mutatta JaMaN ezt a két videót, én pedig azóta naponta többször elsírom magam, mert annyira borzasztóan jó. Kép nincs, csak hang, de a felirat a lényeg. Paksi Endre annyira túllépte alkohol-tűrésküszöbét, hogy a saját maga által írt szövegekre sem emlékszik, vagy ha igen, akkor sem képes kimondani a szavak nagy részét. Bezzeg, amikor a ’90-es évek közepén Ossian koncertekre jártam, akkor nem tudott még így szórakoztatni, most viszont olyan nyelvészeti magasságokba emelkedik, hogy Grétsy tanár úr sikítva ájulna le a katedráról.

Nyitva egy bármi bárhó
Egy nyitva egy márhívó
Várhönek márhón
Egy nyitmákhívó!

Neforget helyán udán sápadt hajnalom
Pörgött után huján sápadt hajnalom
Neforgot uján udán herpadt hajgalom
Emurgot uján húdán… gyerünk!

Mivel a thaiföldi horrorfilmekkel viszonylag barátságban vagyok (hiszen a Halál művészete második és harmadik része a maga brutálisan kemény látványvilágával magával ragadott), vidám mosolyra húztam a számat, amikor megláttam a film elején a vicces thai betűket. Aztán ráébredtem, hogy láttam már unalmas mozit a thaioktól (Halál művészete 1), s íme, itt a következő (legalább eredeti nyelven, magyar felirattal).

Sikerült összehozni az eddig szinte lehetetlent a Húsdaráló című thai horrorban: a fent említett kettő előd véres kegyetlenségét a japán unalmasságával, sőt, még az ötletet is tőlük lophatták, hiszen a Kegyetlen étteremben már láttunk olyat, hogy a szakácsnő embereket dolgoz fel eleségnek. No, de ne rohanjunk ennyire előre, nézzük a sztorit! A főszereplő Boot lányával, Bua-val éldegél, mobil büfét üzemeltet a kisvárosban. Egy nap utcai forrongásba keveredik, és a menekülő Attapol segít neki elszökni a rohamrendőrök elől. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy holott jó néhány helyen Attapol-t olvastam, én tökre úgy emlékszem, hogy Ard-nak hívják a srácot (biztos így becézik), és még örültem is neki, hogy a japán nevekkel ellentétben itt elég egyetlen szótag, könnyebb kiejteni, megjegyezni. Később Boot visszamegy a büfékordéjáért, aminek a belsejében otthon egy halott fickót talál. Mit van mit tenni, feldolgozza a húsát, úgyis éppen kifogyott az alapanyagból, így lesz a lázadó ifjúságból egzotikus ebéd. Ebbe az emberdarálásba annyira belejön, hogy később a követelőző háziurat és embereit is elteszi láb alól (na, itt elég komoly öldöklés volt fejbe vert szöggel és nyaki vénába vágott bárddal, ezt csak ajánlani tudom), de semmi nem elég. Időközben fény derül a közelmúltra is, ugyanis Bootnak volt egy férje, aki kufircolta a Bua dajkáját, Oyt. Csak a film vége felé döbbenhetünk arra rá, hogy mivel szegény Bua megleste aput és a kikapós bébiszittert, azok a legkézenfekvőbb módját választották a kislány elhallgattatásának: a kertben lévő, vízzel teli óriási korsóba fojtották. Ezt meglátta Boot (sajnos, későn), s már repült is a bárd, mindketten a pincében végezték darabokban. Közben szerelem szövődik Ard és Boot között, ami kis híján le is zárul azzal, hogy Ard rájön Boot titkára. Ekkor Booton erőt vesz az őrület, véres késsel a kezében rohan végig a kisváros utcáin, majd egy hídon áll meg. Itt talál rá Ard és néhány rendőr, de hiába próbálnak hatni rá, Boot csak a néhai Bua hangját hallja, aki szerint senki nem szereti őt, így végül beleugrik a vízbe. Estig hiába keresik, így Ardot beviszik a rendőrőrsre, ahol megvádolják, hogy minden emberfeldolgozásban Boot cinkosa volt, így nagy kalamajkába keveredik. A vége főcím előtt Boot még kimászik a vízből szülőfalujában, betér a szülői házba, ahol édesanyja műveli a család ősi hagyományát: embereket nyúz és darál le.

A film alapgondolata csapnivaló volt, és borzasztóan elnyújtott “hentelős love sztorit” készítettek belőle. Igaz, a zene legalább jó volt (komolyan, tényleg tetszett), de durvaságból sokkal több kellett volna, azt szívesebben néztem volna, mint Boot és Ard szerelmes összekacsintásait egy-egy emberi sonka vagy adag darált hús felett.

Már olyan régen volt itt J-horror (három hónap igenis nagy idő), hogy biztosan sokan szenvedtek a nélkülözéstől, ezért most egy kicsit én szenvedtem, hogy ők örülhessenek. Megjegyezném még a fanatikus rajongók örömére, hogy mostanság ismét belelendültem a műfaj élvezésébe, úgyhogy nagy dömping lesz a közeljövőben. Juhéj, ugye?

Az Előérzet valódi japán japán horror, és ennek megfelelően kellőképpen unalmas. Már olyan művészi szintre fejlesztették az elvontságot, hogy rémisztő elem igazán kevés van benne, unalom viszont zsákszámra. A műfaj tradícióinak megfeleléseként ezúttal sem szerződtettek zeneszerzőt és zenekart, de az így fennmaradó pénzt is unalomra fordíthatták. A történet szerint a kis család, Hideki (apa), Ayaka (anya) és Nana (lányuk) vidáman autóznak a japán sztyeppéken, amikor Hidekinek internetkapcsolatra van szüksége, ezért megállnak egy telefonfülkénél, ahol feldugja laptopját a hálóra, és küldi emiljeit. Eközben pillant meg egy szakadt újságfecnit, amiről a tüzetesebb megvizsgálás után derül ki, hogy az a holnapi újság, s a saját lányuk halálhírét hozzá. Kikiabál a fülkéből, a kocsiban éppen Ayaka berhálja Nana beragadt biztonsági övcsatját, a kiabálásra átszalad a fülkéhez, majd egy pár pillanattal később egy, a kamionjában elébb szívrohamot kapott sofőr rohan kocsijukba teljes menetfelszerelésben, minek következményeképp Nana ropogósra sül odabent. Egy kicsit még mókolnak a terepen, jönnek a tűzoltók, rendőrök, riporterek – ekkor világosodhatunk meg, hogy a Hidekit alakító Hiroshi Mikaminak annyi tehetsége van a színészmesterséghez, mint kerecsensólyomnak az ívhegesztéshez, majd snitt.

Öt évvel később járunk, Hideki és Ayaka elváltak, mindketten élik lelkileg szegényes életüket. Hideki azóta sem tudta kiverni a fejéből azt az újságpapírt (ami természetesen elveszett), megszállottjává lett. Ennyi idővel később újra feltűnni vél különböző fecniket másnapi hírekkel, és újra felkeresi Ayakát. Nagy nehezen sikerül meggyőzni, közben sorra következnek be a megjósolt tragédiák, majd két emberre bukkannak, akik szintén kaptak újságokat. Mindkettő meghalt már, de a történetük érdekes. Egyikük egy elmegyógyintézetben véste a falra a jóslatokat, pár hónap alatt nagyon megöregedett, és meghalt. Másikuk figyelmeztette a célszemélyeket, ezzel megváltoztatva a jövőt, rajta viszont elterjedt a fekete nyomdafesték, s mikor már az egész bőre szürke volt, egyszerűen szétfolyt. Hidekire nem várt szép jövő, bármelyik utat választja. Egy hír miatt azonban megmentette exneje, Ayaka életét, így el volt rendelve már a sorsa. Mielőtt azonban teljesen beleőrült volna a hírekbe, újra a film fontosabb pontjain találta magát, ezúttal belső szemlélőként, majd visszatért öt évvel előbbre, a baleset színhelyére. Ez a tíz perce a filmnek igazán jó volt, Hideki újra átélte a tragédiát, csak minden alkalommal más vége lett, egyszer a felesége halt meg, másszor többen. Végülis annál a verziónál kötött ki, hogy kiszabadította Nanát a biztonsági öv fogságából, kimenekítette a kocsiból, majd szépen ledőlt, és várta a kényelmes bennégést, ugyanis így menthette csak meg lánya életét. Majdnem heppiend.

Nem lett volna ez rossz film, ha nem másfél órában, hanem húsz percben kapunk ennyi információt, igazi színészeket alkalmaznak, és pár jent kidobnak a zenére is (legalább valami szomorúbb ABBA-feldolgozás lehetett volna), de így unalmas mozit csináltak egy igen jó ötletből. Ahogy az a japán horrorokban lenni szokott.